52. Fejezet: Szeretlek, nincs mert..

Előttem térdelt, egy lila köves kis gyűrűvel és tekintetemet fürkészte. Megsemmisülve ültem a széken, tekintetem hol rá, hol a gyűrűre tévedt.

-         Mit is mondhatnék? És egy hatalmas vigyor terült szét az arcomon.

-         Ne ijedj meg Aggie! Amióta az eszemet tudom, ki szerettem volna próbálni, hogy milyen egy lánykérés. Egyszer, még kiskoromban, megnéztem anyuék eljegyzési videóját, és azóta szerettem volna ezt megkérdezni valakitől… Addig még nem élesben megy. -Nevette el magát.

-         Most nem tudom, azért mondok igent, mert azt akarok mondani, vagy mert azt az édes kisfiút látom benned, mint aki voltál 10 évvel ezelőtt.

-         Ezt vehetem igennek?

-         Igen!

-         Ez az! Ugrott fel. - Szabad kérnem a kezét, szép hölgyem?

Odanyújtottam elé a kezem, majd ő óvatosan az ujjamra húzta, azt a gyönyörű gyűrűt, igaz bizsu volt és semmit nem ért, de számomra egy felbecsülhetetlen értékű tárgy volt ettől a pillanattól.

-         Köszönöm, nagyon szép! Csak ültem ott, és a gyűrűs ujjamat bámultam.

-         És, mit mondasz a leendő férjednek, ha felteszi a nagy kérdést? -Komorodott el a hangja.

-         Niall!Álltam fel a székről úgy, hogy egy magasságba kerültem vele. Finoman kezeim közé vettem arcát, majd egy puha csókot adtam ajkára, magam sem tudom miért tettem.

-         Aggie...

-         Ne mondj semmit, hülyeség volt! Hülye vagyok, jobb is ha megyek!

-         Várj egy percet! Még mindig úgy gondolod, hogy lehetek a barátod, vagyis lehetünk barátok?

-         Nem tudom, szeretlek Niall, a francba is! Világ életemben, amióta csak az eszemet tudom, mindenkit magam elé helyeztem, sosem foglalkoztam igazán magammal, sokkal jobban számított, hogy mások boldogok legyen körülöttem, így addig a napig, amíg nem találkoztunk, nem tudtam mi is az a szerelem. Te vagy az számomra, és még a világon több millió lány számára... 

-         Aggie, az a baj, hogy lehet a világon több millió lány, ha én téged szeretlek! Hiába álltatjuk magunkat ezzel a barátkozással, nem tudunk elmenni egymás mellett anélkül, hogy ne arra gondolnál, bárcsak megcsókolhatnám.

-         Ni, egy napja sem vagyunk barátok...

-         Nem megy ez nekünk Agg! Én többet és többet szeretnék, de érzem, hogy ezzel elveszítelek.

-         Akkor mit szeretnél, mit tegyek?

-         Ne hülyíts, csak ezt kérem! Az elmúlt hetek csak erről szóltak, hogy hülyét csináltál belőlem.

-         Ne haragudj, nem állt szándékomban! Egyszerűen olyan ellentétek dolgoznak bennem, hogy nem tudom mi a helyes és mi nem az.

-         Ha végre elmondanád, hogy mi a baj, talán meg tudnánk oldani.

-         Nem akarlak elveszíteni Niall! Szaladtam oda hozzá, és öleltem át.

-         Én sem téged Aggie, de beláthatod, hogy ez így egy ördögi kör, folyton oda és oda jutunk. Se veled se nélküled.

-         Én csak nem szeretnék neked csalódást okozni, nem szeretném, ha miattam lennél boldogtalan... Zokogtam nyakába.

-         Szeretlek Aggie, és ezen soha senki, és semmi nem fog változtatni! Akarlak Agg, szükségem van rád! Csak mondd meg, hogy mit tegyek, azért, hogy velem legyél…

-         Niall tudom, hogy rengeteg fájdalmat okoztam neked, amiért sosem tudok elégszer bocsánatot kérni. De megpróbálom jóvátenni. Sajnálom, hogy megvádoltalak azzal, hogy megcsaltál, sajnálom, hogy ilyen makacs vagyok, sajnálom, hogy csak magammal törődöm, és a te érzéseidet suttyba dobtam… Csak magamra gondoltam. Azt szerettem volna, ha boldog vagy, és mégis így okoztam a legnagyobb fájdalmat, azzal, hogy szerelmet vallottál folyamatosan és én minden egyes alkalmat kihasználtam, hogy hárítsak. Meg tudsz nekem valaha is bocsájtani?

-         Nincs mit megbocsájtanom!

-         De,igen Niall! Annyi rosszat tettem, és te mégis szeretsz.

-         Szeretlek, nincs mert! Sokszor hallom a haverjaimtól, hogy szeretik a barátnőjüket, mert szép a szeme, mert szép az arca, mert, mert... Szeretlek, ahogy vagy és elfogadlak olyannak, amilyen vagy minden hibáddal együtt.

Kibújtam nyakhajlatából, majd ismét megcsókoltam, de ez más volt, mint az előző, vad és szenvedélyes. Nyelveink fürge táncot jártak és nem akarták elengedni egymást.

-         Meglátnak! Csókolta Ni az ajkaimra. -Nem zavar?

-         Nem érdekel! Ezentúl nem. Csak most jöttem rá, hogy élnem kell nem pedig elbújnom abban a kis világban, amit magamban elképzeltem. Sodródnom kell az árral, mert ha nem teszem, bánni fogom egész életemben, és ezt neked köszönhetem. Szeretlek, igen teljes szívemből, legszívesebben kinyitnám ezt az ablakot és világgá kürtölném. Nem kell semmit tenned, mert veled akarok lenni. Nem kell semmit mondanod, mert elég ha rám nézel...

-         Aggie, nem viccelsz? Nem hagysz el újra?

-         Nem soha, soha többé ígérem! El szeretném mondani a fiúknak,el szeretném mondani mindenkinek, hogy boldog vagyok és, hogy a világ legédesebb, aranyosabb, kék szeműbb, szerethetőbb, jószívűbb, fiújának szíve csak is az enyém.

-         Agatha Brightmore, egy földre szállt angyal vagy, köszönöm az angyalkádnak, hogy vagy nekem!

-         Ugyan, ne túlozzunk! Sétálunk egyet?

-         Édesem? Nyújtotta a kezét, amelyet örömmel elfogadtam.

Ahogy sétálgattunk, kibeszéltük Niall eddigi próbálkozásait a lányokat illetően, amilyen átéléssel és színészkedésekkel játszotta a lányokat, fel - fel kuncogtam, volt, hogy sírtam is annyira nevettem. Mint kiderült Rebecca, egy olyan lány volt, akit Ni megkért, hogy tegyen féltékennyé, és lássam, hogy halad a boldogság felé. Kapott is egy vállba veregetést persze csak finoman, nem szerettem volna neki több fájdalmat okozni.

Megbeszéltük, hogy este, ha vége van a koncertnek elmondjuk a fiúknak, azt amit már két hónapja el kellett volna mondanunk, hogy ne lepődjenek meg, ha ezentúl kéz a kézben látnak minket. Egyenlőre nem törődtünk a sajtóval, Ni csak a rajongókat hajtogatta, hogy mi lesz ha kitudódik. Nagyon féltett, és nem szerette volna, ha csúnya, bántó üzenetek lepnék el a postaládámat, valamit a twitterem.

Nehéz lesz, de itt vagyunk egymásnak, és egymást támogatva, valahogy túl leszünk ezen is. Nem fog érdekelni, ha engem bántanak, elhordanak mindennek, de a barátaimmal nem tehetik meg, főleg Liz-el mert érte tűzbe mennék. Niall csak kinevette hevességemet, de ő is így van ezzel a dologgal, nem érdekli még őt bántják, de a családját és barátait hagyják tiszteletben.

Már nagyon vártam az estét, és a fiúk reakcióját, amikor elmondjuk nekik a mi kis titkunkat.

51. Fejezet: Ő nem Te vagy!

Másnap reggel a késői koncert ellenére is olyan frissen ugrottam ki az ágyból, mintha csak ágyúval lőttek volna. A koncert egyszerűen, fantasztikus, mesés volt, igaz nem mehettem, mert megígértem a Manómnak, hogy kipihenem magam a tegnapi kis incidensem után, így csak felvételről tudtam követni a show-t, de ami ott láttam az eszméletlen volt. Telt ház fogadta a fiúkat az arénában, a fanok most még inkább összefogtak és a fejükbe vették, hogy ezentúl még inkább támogatják a őket.

Megvártam őket, még befutottak a szállodába, láttam rajtuk a fáradságot, és mintha egy maraton-t futottak volna, de ez cseppet sem érdekelte őket, csak áradoztak az emberek szeretetéről és arról, hogy mennyien támogatják őket ezekben a nehéz időkben.

Sok dolgunk lesz a következő héten, új kisfilm forgatása a koncertek elejére, Zayn nélkül... Még most is furcsa, és még egy ideig az is marad. Tegnap este is skypoltam vele még vártam a fiúkat. Nem mondom, hogy nem viselte meg, ami történt, de sokkal boldogabbnak tűnt a megkötöttségek nélkül. Új házat is terveznek venni Perrie-vel, amiről mutatott is egy képet, és meg kell valljam, nem csalódtam, remek ízlésük van.

Végre azt csinálhat, amit csak szeretne, mikor a családjáról beszélt, és, hogy most próbál minél több időt velük tölteni, láttam a szemében, azt az örömöt, amit régóta nem véltem felfedezni benne. Igaz nem rég vagyok velük, és ismerem őket, utoljára 2010-ben láttam ezt rajta, amikor bejutottak az X- faktorba, Youtube-ról.

A reggelem a szokásos menetrend szerint alakult, igaz jóval korábban ébredtem, mint szoktunk az ok nem más, mint Niall, aki tegnap volt olyan kedves és meghívott egy baráti reggelire. Barát... Sokszor gondolkodtam már azon, hogy létezik- e lány és fiú között barátság, de mindig oda lyukadtam ki, hogy nem… Hallottam már, hogy a barátság gyakran végződik szerelemmel, de a szerelem barátsággal sosem. Ki tudja? Talán mi vagyunk a kivételek... Ez egy kicsit meg is ijesztett, ahogy álltam a bőröndöm előtt és azon morfondíroztam vajon mit is vehetnék fel.

Mit vegyek fel? Ami nem is kirívó és nem is nagyon slampos. Nem tudtam dönteni, fél órája ültem a bőrönd felett. Itt csak Liz tud segíteni, akinek persze halvány lila gőze nincs arról, hogy min mentem keresztül a napokban, mert ha lenne, ő már nem lenne Harrow-ban, vagy én nem lennék itt. Nem mertem felhívni, nem mertem neki elmondani az igazat, hogy szakítottam Ni-vel, még két hete, hogy megint magára hagytam Liz-t, előtte is fasírtban voltam Niall-el, az miatt a lány miatt, most megint abban vagyunk, az én hibámból. 

Elterveztem, hogy felhívom, csak egy gyors tanácskérésre, és majd később mondok el neki mindent, nem szeretném, ha miattam aggódna. Gyorsan lefotóztam neki amikre gondoltam, majd át is küldtem és már tárcsáztam is.

-         Halló, elveszett! Hallottam meg barátnőm lágy hangját és tudtam, hogy mosolyog.

-         Szia, Liz! Egy gyors tanácsra lenne szükségem. Dobtam át pár képet, melyiket vegyem fel? Hadartam el neki, szinte kétségbeesetten, kérésemet.

-         Niall randira visz? Biztosan ezer wattosan mosolyog, de nekem a szívem szakadt meg, mikor ezt megkérdezte, így könnyemet visszanyelve, azt válaszoltam, hogy egy fontos reggeli megbeszélésről van szó.

-         Akkor, a virágos kis ruha legyen.

-         Biztos? Nem fogok benne kövérnek tűnni, vagy nincs mélyen a kivágása ?

-         Agg, gyönyörű leszel, mint mindig! És, hogy álltok Niall-el? Tudom, hogy szeret teljes szívéből és remélem, hogy végre belátod te is.

Ne -ne -ne miért kellett felhoznia?– Ne haragudj Liz, majd este felhívlak, rohannom kell, puszillak! Ezzel le is tettem a telefont. Még sosem ráztam le a legjobb barátnőmet, nem hazudhatok neki tovább.

Gyorsan letöröltem az arcomon végigfolyó könnycseppeket, majd belebújtam a kis ruhába, amelyet Liz javasolt. Niall biztosan azt hiszi, hogy csak neki fáj és én már túl is léptem mindenen, ha tudná, hogy milyen nehéz.

Egy elmúlt szerelem, egy barát, ezeket a szavakat hajtogattam, amint lefelé tartottam a lépcsőn. Minden egyes lépcsőfokkal közelebb kerültem hozzá és mégis távolabb.

Beérve a számunkra előkészített reggeliző helységbe megpillantottam őt. A szívem automatikusan 10-szer gyorsabb kezdett el verni és a torkomban dobogott, majd ő is meglátott és azzal a huncut kisfiús mosolyával indult meg irányomba.

-         Szia! Jó reggelt Aggie! Annyira szép vagy, akarom mondani, nagyon bájosan festesz. Zavarban volt, ahogy én is.

-         Jó reggelt! Köszöntöttem két puszival, amitől egy kicsit megilletődött.
-   Oh, köszönöm! Te sem panaszkodhatsz... Egy kék kockás „favágós” ing volt rajta, ami piszkosul jól állt neki.

-         Ööö... Vakargatta meg a tarkóját. – Hölgyem, az asztal! Van itt minden féle földi jó. Választhatsz! Gabonapehely, lekvár, és direkt csipkebogyó, tudom, hogy az a kedvenced, aztán rántotta, amit szeretnél.

-         Jujj, köszönöm! Mire hazamegyek megnézhetem magam. Tudod úgy volt, hogy egy kicsit fogyózok, de ezzel nem szeretnélek megbántani, meg én meg a fogyókúra... Egyszer kezdtem bele és akkor is nem, hogy fogytam volna de még híztam is 3 kilót, szóval azóta lemondtam róla. Niall türelmesen hallgatott, és csak nézett azokkal a nagy hupikék szemivel. Én csak mondtam és mondtam. Ez a baj velem, ha ideges vagyok be nem áll a szám.

-         Aggie, jobban vagy már? Tudod a tegnapi nap miatt.

-         Persze! Már nem is emlékszem rá. Nem tudok eléggé hálás lenni azért amit tettél.

-         Ne butáskodj!

-         Kérdezhetek valamit? Vagyis két kérdésem lenne. -Most én néztem rá a nagy kék szemeimmel.

-         Amit csak szeretnél!

-         Jól van! Hogy-hogy ott voltál tegnap a medencéknél? A sors küldött vagy egy sugallat? Biztosan az őrangyalom avatkozott be.

-         Hát, ha Liam-et lehet az őrangyalodnak nevezni, akkor igen. Tegnap reggel átmentem hozzátok, vagyis inkább hozzád, hogy elnézést kérjek a bunkó viselkedésemért, Li nyitott ajtót és mondta, hogy a medencéknél keresselek.

-         Értem, de akkor is az angyalkám volt, tudom. Vagyis te, mármint az angyalkám intézte úgy, hogy ne fordulj vissza a szobádba, hanem keress tovább.

-         Nem akarta, hogy egy másik angyal csatlakozzon hozzá. Most komolyan, hogy reggelizek vele barátként mikor ilyeneket mondd nekem?

-         Öhm a második kérdésem az lenne, hogy láttalak egy lánnyal itt a szállodában és tudom semmi közöm hozzá, de mint a barátod kérdezem... Persze átlátott rajtam, mint a szitán, mert a szája sarkában mosolygott. Nagyon is jól tudta, hogy érdekel és megöl a kíváncsiság.

-         Rebecca-nak hívják és nagyon aranyos, szép lány. Az egyik szórakozóhelyen ismertem meg, sokat beszélgettünk, talán, ha ő is akarja, lehet több köztünk barátságnál.

-         Szereted? Csúszott ki belőlem az az egy szó, aminek nem lett volna szabad.

-         Agg tudod, ezt még így nem tudom, hiszen csak egyszer találkoztunk, de szimpatikus. -Niall furcsállta kérdésem, de válaszolt rá.

-         Persze, mit is gondoltam...

-         Ő, nem Te vagy!

-         Öhm te mit eszel? Tereltem gyorsan a témát, fülig pirulva. Mégis mit hittem, hogy örökké rám fog várni, mikor én mondtam azt, hogy keressen másik lányt. Nem tudtam leplezni csalódottságomat, ilyen gyorsan... Legszívesebben felálltam volna onnét és elszaladtam volna, de akkor végleg leleplezem magam. Mégis, megmelengette a szívem az, amit utána mondott „ Ő, nem Te vagy”.

-         Együnk, ebből az aranyos majmos gabonapehelyből? Amihez, nézd? Ajándék is van. Látta, hogy bántott, amit az előbb mondott, így próbált bohóckodni a majmos dobozzal és utánozni a figurát.

-         Együnk! Húzódott mosolyra a szám. – Na, mi van benne? Kíváncsiskodtam, még ő a doboz tartalmát vizslatta.

-         Aggie, kérlek csukd be a szemedet!

-         Na de miért?

-         Légy szíves!

-         Jól van! Tessék, becsuktam! Papírcsörgést hallottam, nem tudtam mire készül.

-         Kinyithatod…

-         Niall mit...?

-         Agatha Elizabeth Brightmore, hozzám jössz feleségül?

50. Fejezet: Igazad volt, nem irányíthatom az életed

Drága Életeim!

Aki olvas, legalább csak egy szóval is adja tudtomra nekem, nagyon sokat jelentene <3 Köszönöm, hogy vagytok és olvastok! Szép estét :D Csók BR <3

Ahogy szép lassan elcsendesedett minden, úgy az én lelkem is kezdett megnyugodni.Tudtam, hogy Zayn boldog, így ez engem is boldoggá tett. Niall egyre többet járt el a hotelből  a fiúkkal bulizni, így abban reménykedtem, hogy hamarosan rátalál a boldogság. Lou mindig hívott engem is, de bevallom nem volt erőm kimozdulni és ahhoz sem volt türelmem, hogy holmi bunkó részeg emberek bókolását hallgassam egész éjszaka, valamit fulladjak meg a dohány füst és alkohol keverékétől, amely a levegőben terjeng.

Így gondolkodtam a minapig, amikor is láttam, hogy Niall egy csinos barna hajú lány társaságában jött vissza a hotelba. Nem szerettem volna, hogy miattam kerüljön az újságok címlapjára, szerelmi bánat miatt, loholja bele magát, olyan egy éjszakás kalandokba, amelynek semmi értelme. Nagyon reméltem, hogy még nem történt ilyen, de nem is szerettem volna róla tudni. Az érzés, hogy egy másik lány csókolja, öleli, legszívesebben az oroszlánok elé ugrottam volna a tegnapi napon, amikor kint voltunk Safarin. Josh, Shandy, és Harry tartott velem egy autóban. Nem tudtam volna leírni azt a látványt, élményt, amelyeket ezektől a gyönyörű állatoktól kaptam. Harry sokszor viccelődött, amikor megálltunk és én hosszasan bámészkodtam, ha nem jövök itt hagy. Azt próbálja megtenni, nem tudom mit szólna, ha őt tennénk ki valami oroszlán tanyán. Láttunk orrszarvúkat, elefántokat, zsiráfokat, ami csak megtalálható egy ilyen afrikai parkban.

Csak azt sajnáltam az egész út során, hogy ezeket a gyönyörű dolgokat nem Niall-el élhettem át. Az esti csillaghullásról nem is beszélve, inkább visszavonultam és sírtam. A srácok nagyon jól szórakoztak kint a tűznél, de számomra kész pokollá változott ez a túra. Úgy éreztem, hogy felesleges vagyok nekik, nem illek közéjük, ilyenkor, mikor ennyire rosszul érzem magam, távol az otthonomtól és barátaim nélkül, Niall levele, Liam ölelései és az a gyönyörű nyaklánc, amelyet Liz-től kaptam segített átvészelni a távol töltött időt, és számoltam a napokat, mikor újra hazautazhatok.

Egy hét alatt olyanok lettünk egymás számára, mint két idegen. Minap ültünk az asztalnál, kérdeztem, hogy kér- e lekvárt, mindenfelé nézett csak rám nem, majd Harry-t kérte meg, hogy legyen szíves odaadni neki.

Tudtuk, hogy körülöttünk mindenki furcsállja a viselkedésünket egymás irányába, de nem kérdeztek semmit.

Kora reggel, úgy döntöttem csobbanok egyet a medencében, hívtam Li-t is, de ő inkább visszafordult a másik oldalára. Felkeltem, felöltöztem, majd az ágyra visszapillantva megláttam azt a szerelmi szalagot, amelyet egy afrikai hölgytől kaptam, még mikor megérkeztünk Johannesburgba. Nem értem, hogy némi összegombolygatott madzagnak mi köze is van a szerelemhez... Gondoltam felkötöm a bokámra, veszíteni, úgy sem veszítek semmit.

A szállodában, nem volt kimondott úszómedence, de számomra megfelelt a mélyebb pancsoló medence is ahhoz, hogy felfrissítsem magam a mai napra, és újult erővel vágjak bele az előttem álló koncertnek.

Mikor megérkeztem, láttam, hogy senki nincs a láthatáron, így nyugodtan bújtam ki köntösömből és egy jól irányított ugrással merültem el a medence kék  habjai között.

Nem voltam tudatában annak, hogy mikor is jöttem le és, hogy mennyi is lehet az idő, csak elengedtem magam és hagytam, hogy a víz szépen elernyessze izmaimat. Hirtelen egy rántást éreztem a bokám körül, majd elnyelt  a víz. Nem tudtam mi történik, csak azt, ha nem jutok hamarosan felszínre megfulladok. Az utolsó csapkodásommal még volt erőm arra, hogy a felszínre kerüljek és vegyek egy nagy levegőt, majd ismét a víz alá kerültem. Amint a bokámra néztem láttam, hogy az állítólagos szerelmi szalagomat bekapta a medence szivattyúja. Próbáltam magam kiszabadítani, leoldani a bokámról azt a nyavajás zsinórt, de ahogy kapálóztam egyre jobban fogyott a levegőm, és az erőm is.

Abban a pár percben lepergett előttem az egész életem, nem volt hosszú, de igyekeztem mindenkit és mindent belesűríteni, ami ebben a 21 évben történt velem, főleg az elmúlt hónapokat, amikor megismertem azt a fiút, aki elrabolta a szívemet. Kezdett elsötétülni minden,elfogott a rettegés, a hideg folyamatosan futkározott testemen, amikor egy alakot láttam meg a medence felett, nem sokat gondolkodott egyből  a vízbe vetette magát. Áramütésként ért a felismerés, mikor megláttam a megmentőm arcát. Rám nézett, majd a szalagra, majd visszament a felszínre. Tudtam, hogy itt hagy, hiszen összetörtem a szívét, egy senki vagyok,  akit nem érdemes megmenteni. Annyira el voltam magammal foglalva, hogy észre sem vettem, hogy fuldoklom, majd ábrándozásomból puha ajkak ébresztettek fel, amelyek mohón tapadtak a számra és bejutásáért könyörögtek. Finoman kinyitottam  a számat, majd ő szorosan tartva engem levegőt juttatott a tüdőmbe. Az első csókunk Liz szülinapja óta, hogy mennyire hiányzott, azt szavakkal nem tudom elmondani, többet és többet akartam, mindig emlékezni fogok az első csókunkra mindig. Nem tudtam nyelven úgy helyezni, hogy nem érezze, mennyire is akarom őt.

A felszín, köztem és a bokám között ingázott. Nagyon nehezen, de leoldozta a csomót lábamról, majd egy határozott mozdulattal vitt a felszínre. Finoman felemelte jég hideg testem, majd óvatosan lehelyezett a medence szélére, ahol a hajamat kisöpörte szememből és a fülem mögé helyezte. Ajkait folyamatosan az enyéimen éreztem, mindaddig még vissza nem szállt belém az élet és szemeimmel ismét megláthattam azokat a gyönyörű kék szemeket, amelyekben most kétségbeesés és aggodalom lángolt.

- Aggie, jól vagy?  Tornyosult fölém, és homlokát az enyémen pihentette.

- Kösz..öö..nöm! Dadogtam, a klóros víz még mindig marta          torkomat.

- Hála Istennek! Csókolta meg a kézfejemet.

- Nem.. har..ag.szol? Köhögtem és közben öklendeztem fel a    tüdőmben ragadt vizet.

- Ne butáskodj! Az a lényeg, hogy nem lett nagyobb baj.

- Nagyon sajnálom!

- Nem a Te hibád Agg!

- Azt hittem, hogy ott hagysz a víz alatt...

- Mi?Agg ne beszélj hülyeségeket! Miért hittél ilyen butaságot?

- Mert megbántottalak és elhagytalak...

- Nem érdekel Aggie!Csak az a fontos, hogy ne legyen semmi    bajod, amúgy sem haragudtam, csak jobb volt tettetni a  sértődöttet, mint megbeszélni a dolgokat... Nekem kell inkább  bocsánatot kérnem.

- Nem kell, semmiért, igazad volt! Nem irányíthatom az életedet és,  hogy kibe legyél szerelmes… Ekkor egy nagy kacaj hagyta el a  számat. Szegény Niall csak ült előttem és bámult rám, nagy kék  szemeivel.

- Mi, ennyire mulatságos?

- Tudod, azt hittem, hogy hülyeség, de igaz...

- Nagyon kíváncsivá tettél.

- Ami a lábamon volt szalag, amit leoldottál, azt mondta a néni  akitől kaptam, hogy szerelmes erővel bír, ha rajtam van  megtalálom az igazit. Mosolyogtam folyamatosan. - És kibe botlottam megint?

- Megtaláltad? Mosolygott már ő is.

- Úgy mondanám, hogy visszavezetett minket egymáshoz.

- Agg! Szeretnék a barátod lenni! Igaz, hogy megkéstem a  válasszal és ezzel neked rengetek fájdalmat okoztam.

- Komolyan mondod? Csillant fel a szemem.

- Inkább leszek a barátod, mint egy idegen az életedben! Így  legalább veled lehetek, ha nem is érhetek hozzád.

- Köszönöm Niall! El sem tudom mondani, hogy milyen boldoggá  tettél, viszont nem lehetek teljesen boldog, amíg tudom, hogy te  nem vagy az.

- Az vagyok, ha te is az vagy! Jobban vagy már egy kicsit?

- Fáj a bokám, és nagyon fázom...

- Jajj Kicsikém, gyere ide! Ölelt testéhez, majd elszaladt a  legközelebbi napozóágyhoz és lekapott róla vagy egy tucat  törülközőt. – Így ni! Jobb már?

- Sokkal, köszönöm!

- Ne menjünk be a kórházba?

- Nem, nem! Pihennetek kell, hiszen este koncert.

- Aggie, nem fontosabb a koncert nálad!

- De, igen! Sok ezer lány várja, hogy boldoggá tegyétek őket, és  hónapok óta számolják a napokat, hogy láthassanak.

- Aggie…

- Semmi Aggie! De azt megköszönném, ha segítenél felállni és    felmenni a szobámba.

- Szíves örömest, kedves új barátnőm! Szabd kérnem a kezeit?

- Ezer örömmel. De ugye ez a mi titkunk marad? Nem szeretném  a többiekre ráhozni a frászt. 

- Igen, de ha csak megígéred, hogy pihenni fogsz.

- Ígérem! Adtam az arcára egy puszit.

- Most jut eszembe, hogy még meg sem köszöntem neked rendesen  azt, hogy velem voltál, amikor lázas voltam.

- Niall, ugyan! Te is megtetted volna...

- Esetleg ha nem veszed tolakodásnak, meghívhatlak egy finom 1D  konyhás villás reggelire? Persze szigorúan csak barátként, és  szigorúan csak reggeli.

- Hát, ennek  a csábító ajánlatnak nem tudok ellenállni.

49. Fejezet: "Liam, Niall, Harry és Louis vagyunk, mert nem vagyunk One Direction Zayn nélkül!".

Hosszú és szomorú napok teletek el a Niall-el való incidensünk óta. A Manó azóta meggyógyult, igaz, hogy valójában nem is volt beteg, csak összeszedett egy kis napszúrást.

És, hogy miért mondom, hogy szomorú napok? Minden a feje tetejére állt körülöttem, körülöttünk. Egyszerűen nem tudom, nem tudtam kontrollálni a történteket.

A kapcsolatom Ni-vel romokban hevert, nem szólt hozzám, levegőnek nézett. Megértettem, én akartam így, de nem gondoltam bele, hogy ennyire fájni fog, most már legalább esélye van egy jobb, és szebb lányt találni, aki tiszta szívéből fogja szeretni. Ő egy nagyon szerencsés lány lesz, mert Niall egy nem mindennapi fiú, a csillagokat is lehozná annak, akit szeret, én már csak tudom.

Zayn, két napja úgy döntött itt hagy bennünket. Tudtam, hogy ő a legérzékenyebb a csapatban. Nemrég tudtuk csak meg a  hírt, villámcsapásként ért mindnyájunkat, hogy elvesztettük őt. Nagyon nehéz napok vannak mögöttünk, a fiúkat nagyon megviselte a döntése. Harry-nek dühkitörései vannak, sír, Niall nem tud aludni, Liam és Lou, akik tartják bennük a lelket, és a több millió rajongóban világszerte.

Rengetek támogatást kaptak és kapnak is folyamatosan, és ezért nem lehetnek elég hálásak, a közösségi oldalakon próbálják éreztetni a rajongókkal, hogy mennyit is jelentenek nekik.

El sem tudtam köszönni Zayn-től, de ez nem azt jelenti, hogy nem találkozunk többé. Folyamatosan tartjuk vele a kapcsolatot. Megértettem a döntését, ha valóban az ő döntése volt. Nagyon nagy nyomás nehezedik a fiúkra, a folyamatos koncertek, rajongók, fotósok, riporterek.

Ő csak szabadon senkitől sem zavartatva szeretne élni, egy olyan életben, ami csak az ové és nincs kitéve a nyilvánosság szemei elé.

Zayn: "Az életem a One Direction-nel sokkal több, mint azt valaha képzelni tudtam volna. Azonban öt év után úgy érzem, itt az idő arra, hogy kilépjek belőle. Szeretnék elnézést kérni a rajongóimtól, ha valakit elszomorítottam, de azt kell tennem, amit a szívem diktál. Azért lépek ki, mert normális, átlagos 22 éves emberi életet szeretnék, akinek van ideje pihenni és rendelkezik magánélettel. Tudom, hogy négy barátra leltem szert és azt is, hogy folytatni fogják a munkát, hogy a világ legjobb bandája legyenek.”

Mindegyikük ezt szeretné...

Ahogy beszélgettem a fiúkkal, persze, aki hozzám szólt, elmondták, hogy egyenlőre számukra még Zayn mindig ott van a színpadon.

Számomra még elég új és furcsa, hogy 5 fiú helyett csak 4 vár arra a backstage-ben, hogy egy életre szóló élménnyel ajándékozzanak meg több ezer rajongót. Ezentúl Zayn nélkül utazunk, hülyülünk, akár a buszban, akár a hotelben.

Liam úgy konferálta fel még akkor Manilában a csapatot, hogy: "Liam, Niall, Harry és Louis vagyunk, mert nem vagyunk One Direction Zayn nélkül!".  Akkor azt gondoltam, hogy csak pár napról van szó és minden ugyanolyan lesz, mint régen, ha Zayn visszatér, de sajnos ez már nem fog megtörténni. Sírtam hátul a színfalak mögött, mert még akkor volt reményem. Mára már tudom, hogy sosem lesz olyan, mint régen, csak, a mi és a rajongók szívében, de mindig vissza fogjuk őt várni, mert ez az ő második családja.

5-en voltak, 5-en vannak és 5-en lesznek örökké a szívemben. Nem csak egy kollégát engedtünk el, hanem egy barátot is, akit senki nem tud pótolni.

Sokszor, mikor szomorú voltam, kértem tőle tanácsot. Velem nevetett és sírt. Nehéz lesz megszoknunk a hiányát. A fiúk együtt nőttek fel és 5 év alatt igazi barátokká váltak, akik bármiben, bármikor számíthattak egymásra.

Liam: "A minapi események fényében úgy gondolom ezt fontos elmondanom. Az elmúlt 5 évben része voltam valami nagyon különlegesnek, amit nem hiszem, hogy bármelyikünk igazán értene, valaminek, ami az embereknek a világot jelentheti és mosolyt csal a rajongóink arcára a legrosszabb napokon is. Sok embernek ez csak ostoba kölykök gyülekezete egy bandában, de azoknak, akik részesei ennek, sokkal többet jelent. Az utolsó egy hét az egyik legrosszabb időszak volt, talán a legrosszabb, ami mindannyiunkat mélyen elszomorított. Szomorú belegondolni, hogy nem fogjuk 5 tesóként uralni a színpadot vagy együtt viccelődni a turnébuszon vagy együtt nevetni a hotelben, ahogy azt az évek során tettük, de biztos vagyok benne, hogy mi és Zayn mindig a legközelebbi barátok maradunk. Amit igazán próbálok elmondani, hogy ez még messze nem a vég. Amikor legelőször sikeressé váltunk mind egyetértettünk, hogy a One Direction sokkal nagyobbá fog válni, mint ahogy külön lennénk, ezért érzem azt jelen pillanatban, hogy rendben van, ha szomorúak és csalódottak vagytok, de azt kérem minden rajongónktól, hogy higgyetek bennünk, biztos vagyok benne, hogy még sok minden hátra van."

A ráadást az jelentette, amikor Lou elmondta, hogy szakítottal El-el... Egy világ dőlt bennem össze, hiszen eddig azt hittem, hogy ők szétválaszthatatlanok és a szerelmük örökké fog tartani. Annyira édesek és aranyosak voltak együtt, El, mintha Lou lett volna csak lányban, kedves és aranyos. Még nem tudtam beszélni vele, nem az én dolgom, hogy beleszóljak a magánügyeikbe, számomra csak az a fontos, hogy mind a két barátom boldog legyen, ha együtt együtt, ha külön, akkor külön.

A napokban, így nem sok időm volt magammal foglalkozni, és belemenekülnöm az önsajnálatba. Köszönöm Zayn-nek, hogy megtanított erősnek maradni, még akkor is, ha kemény az élet és nagy pofonokat kapunk tőle… Mikor az emberek ellenünk vannak, visszavágni nekik úgy, hogy az nekik ne fájjon és mégis mi legyünk a  győztesek.