2015. szeptember 26., szombat

98. Fejezet: "Senki nem tart vissza..."

Sziasztok Kedveseim!
Ezen az esős szombat reggelen végre sikeresen meghoztam a következő fejezetet, remélem tetszeni fog nektek! <3 Puszi BR

Niall nyakába csimpaszkodva, örömkönnyimet hullajtva ingjére az égre emeltem tekintetem. Szerintem ő is hasonlóan cselekedett, nem szóltunk a másikhoz, elég volt, hogy testünk egymáshoz simult és éreztük a másikat, az illatát, hallottuk a sóhajainkat, szívverésünket. Imádom átölelni, mert nekem csak ez az egy dolog jelent megnyugvást ez az ölelés emlékeztet engem mindig arra, hogy valóban van mellettem valaki, akinek beletúrhatok hajába és megpuszilhatom a nyakát.  A csillagok végtelenén révedve a születésnapom estéjére gondoltam, a meglepetésekre, hogy bár minden erőmmel harcoltam, Ni ellen és ő mégis velem volt, neki köszönhettem a legszebb dolgot és érzést a betegségem után. Előttem lebegett a Manóm arca, amikor szemben álltunk egymással, a lámpással kezünkben. Nem volt szomorú, talán csalódott, de az a kis pislákoló gyertya a mi fényünk volt, amit útjára bocsájtottunk, és ami végre hazatalált vissza a szívünkbe. Két ember, akik szeretik, egymást élhetnek egymás mellett, de egymás nélkül sosem, ezt a leckét, mi is megtanultuk az elmúlt időszakban különösen én. Azt hittem, hogy a betegségem elég indok arra, hogy önzőségből magam mellett tartsam, holott az volt tőlem a legnagyobb önzőség, hogy nem engedtem magamhoz. Talán ő is arra a pillanatra gondolhatott a sok szenvedésre, amit elszenvedtünk egymástól és egymás hiányától, de most itt vagyunk és talán azért is nem szólunk, mert egyetlen egy mondat sem fejezné ki érzéseinket. Nem tudom, hogy Niall mikor döntötte el, hogy számára én vagyok az igazi, de mostanra megértettem. Mondhatják, hogy most még nagy a szerelem, de majd el múlik… Nem, hiszem, hogy az a kapcsolat, ami kibírt távoli időket, mérges és meggondolatlan szavakat, sok csalódást csak még erősebb lett és nagymamám mondta mindig jól, hogy a szerelem is fontos az első pár évben, de utána már csak a szeretet számít, hogy tudd azután is szeretni a választottadat, miután leéltél vele négy évtizedet. Magamból kiindulva és a tündérvilág fantáziámból, a maradiságomból még 80 évesen is így fogok hozzá bújni, mint most. Ezentúl élhetek azzal a tudattal, hogy boldog lehetek életem hátralévő részében, mert ha Isten is úgy akarja egy nap megszülöm a közös gyermekünket és a ha nagyobb lesz mindent elfogok neki mesélni, hogyha nincs az apukája és neki a türelme, akkor ő nem ülhetne előttem és ha mindez valóssággá válik, akkor Ni-től fogom kapni egész életem legszebb ajándékát egy új életet és kezdetet. 


-         Mire gondolsz? Szakította meg a hosszú percek alatt beállt csendet.
-         Arra, hogy ha nagyobb lesz, a kislányunk elmondom neki, hogy az apukája milyen egy hihetetlen pasi… Emeltem hátra a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.
-         És mi lesz, ha kisfiunk születik?
-         Akkor neki is elmondom, de én kislányt szeretnék, persze teljes szívemből örülnék egy kisfiúnak is és végül is mindegy is a neme, fő, hogy a miénk és ne legyen semmi baja.
-         Már látom előre, hogy amikor 18 éves lesz és elmegy bulizni, te egész éjjel a kanapén fogsz ülni, tövig rágod a körmöd és imádkozol, hogy fusson már be végre… Élcelődött az aggódási mániámmal.
-         Tudd meg, hogy ez így lesz. Ne is emlegesd nekem ezeket a dolgokat. Hajoltam vissza vállára.
-         A legjobb a legszexisebb és a legszebb anyuka leszel, akit a Föld a hátán hordhat.
-         Én nem tökéletes akarok lenni, csak jó. Elég csak annyi, hogy tudjak a kicsire figyelni és foglalkozni vele és persze téged se hanyagoljalak el, de mellettetek, maradjon meg az a személyes zónám, hogy néha-néha elmenjek vásárolni, vagy kávézni a barátnőimmel. Nem szeretnék az az otthonülős anya lenni, és nem is bírok megmaradni a fenekemen, ahogy azt már tudhatnád. Ha nagyobb lesz a kicsi, biztosan elmegyünk pár koncertre, vagy meglátogatunk… Adtam ki magamból az ezzel kapcsolatos érzéseimet.
-         Ha megszületik életünk szeme-fénye, akkor nem foglak magadra hagyni, hanem úgy döntöttem kilépek a bandából… „Dobta fel a labdát.”
-         Parancsolsz? Toltam el magamtól. – Biztosan nem fogom hagyni, hogy feladd az álmod.
-         De veled és a babával egy új álom veszi kezdetét, amire mindig is vágytam, ezt a dolgot pedig úgy hívják, hogy család… Magyarázott.
-         Ha ezt megteszed, a barátaiddal és a rajongóiddal állítom Niall Horan, hogy bajok lesznek. Nem hinném, hogy teljes életmódváltással járna, ha egy baba születik, igaz van, amihez máshogy kell alkalmazkodni, de meg lehet oldani.
-         De én itt Angliában veletek szeretnék lenni, nem Amerikában, meg Ausztráliában aggódva értetek. Félek, hogy lemaradok egy csomó mindenről, vagy meg se fog ismerni, ha hazajövök.
-         Ez butaság, gondolj csak Theo-ra vele sem vagy mindig ott és mégis tudja, hogy szereted, tudja, hogy kivagy.
-         Ő az unokaöcsém, de most a saját gyerekemről beszélünk. Lehet, egyszer arra jövök haza, hogy egy másik férfit szólít apának… Hangolódott le teljesen, de bennem ennek hatására megjelent egy méregmanó.
-         Azt hiszed rólam, hogy ezt hagynám? Vagy, hogy ne emlékeztetném rád minden nap? Nem csak őt hagyod itt, amikor turnézol, hanem engem is. Azt egyáltalán elképzelted már, hogy én mit fogok érezni? Itthon magamban egy kicsivel? De érted kibírom, arra, hogy újra lássalak, hogy újra megöleljelek, hogy csókolhassalak.
-         Már most veszekszünk ezen, de még nem is vagy terhes…
-         Köszi, igazán köszönöm, remek bíztatás a jövőre nézve… Álltam fel öléből és felrohantam a szobámba. Mire levetődtem az ágyamra újra sírtam. Idő kell, amíg megértem Niall álláspontját, nem fogom hagyni, hogy feladja a tehetségét, hiszen normális életre már nincs sok esélye. Tanulhatna Zayn példájából, hogy bár márciusban ott hagyott csapot-papot és a mai napig cikkeznek róla. Felejtse el, hogy nekünk valaha is nyugodt családi életünk lesz, maximum egy három méteres betonkerítés mögött és, ha ez így van, akkor a színpadon a helye. Követni fogom, bármerre megy.
-         Aggie…
-         Niall, kérlek, most magamban szeretnék lenni! Sajnálom, hogy így sikerült ez az egész…
-         Nem akartalak megbántani! És nem akarok úgy elmenni ma, hogy haragszol.
-         Mi az, hogy ma? Megállt zokogásom és rámeredtem az ajtóban álló szőke fiúra.
-         Öt perce hívott Tina, hogy vissza kell repülnöm Amerikába…
-         Akkor menj! Indulj pakolni! Senki nem tart vissza…
-         Agg, beszéljük meg! Jött beljebb.
-         Ha azt szeretnéd, hogy szóba álljak veled a továbbiakban, akkor most köszönés nélkül kimész és visszarepülsz Tinácskához… - Mert, ha ő azt mondja, hogy most, akkor most… Így is tett, megtörten behajtotta a nyílászárót és magamra hagyott.
Néhány foszlány futott végig az agyamon az elmúlt egy napról, és az utolsó dolog, ami átsuhant a szemem előtt az Ni bűnbánatos arca volt. Nem akart ő rosszat mondani nekem, de jól tudhatná, hogy az egyetlen téma, amivel nálam nem lehet túlfeszíteni a húrt, az a bébi. Az előbbi szavait pedig még most dolgoztam fel, hogy újra nem fogom látni, csak hetek múlva és elzavartam.
A táskája meg itt van nálam, vettem észre a fekete Nike sporttáskát. Elkerülve az elkerülhetetlent mentem ki a szobából, holott nagyon jól sejtettem, hogy ott vár engem.
-         Agg, a batyum nálad van, bemehetek érte?
-         Látod, hogy megkönnyítsem a dolgod még ki is hoztam neked… Dobtam elé a sötét szövetet. Nem fogok újra meghunyászkodni, ha neki annyira fontos vagyok, mint, ahogy azt állítja, akkor nem hagyna itt egy napon belül, amikor megbeszéltük, hogy legalább három napot együtt töltünk. – Egyébként, itt egy dalszöveg, amit azóta írok és formálok, amióta beléd szerettem, de nem tudtam, hogy melyik lenne a legjobb alkalom megosztani veled, Ma estére szántam, de remélem jó olvasgatni való lesz gépen, úgy is hosszú az út… Húzódtam vissza a négy fal közé.
-         Három óra múlva indul a repülő, hagyd, töltsem még veled ezt a kis időt… Kérlelt gyönyörű szemeivel.
-         Mit nem lehetett azon érteni, hogy magányra vágyom?
-         Igen? Akkor legyél is magadban, de nekem ne ugorj a nyakamba, amikor hazaértem.
-         Nem is fogok, abban biztos lehetsz!
-         Unom, hogy veled sose lehet semmit megbeszélni… Húzta össze ajkait.
-         Ajánlom erre a célra Tina-t, szerintem ő mindenben fog tudni neked segíteni…
-         Féltékeny vagy? Mi bajod van azzal a lánnyal? Vette védelmébe.
-         Igazán semmi, csak négyűtök közül mindenkinek szemüvegre lenne szüksége. Ez a drága, édes lányka még a Holdat is lehazudná, ha tudná.
-         Miért mondod ezt? Nem is ismered? Azóta utálód, mióta találkoztatok.
-         Ez az védjed csak! Gúnyolódtam.
-         Az a problémád, hogy most ő tölti be azt a szerepet, amit egykoron te? Ha nem lettél volna olyan, amilyen a mai napig te lennél velünk. Lendült a kezem és pár pillanattal később a tenyerem nyoma látszódott bal arcfelén.
-         Jobb is, hogy elmész, legalább lesz ideje gondolkodni mind a kettőnknek, hogy tényleg összetartozunk-e… Csaptam be az ajtót. Nem fogok miatta sírni, nem fogok, nem fogok… Mondogattam magamnak, ahogy támasztottam hátammal a szekrényem sarkát. Figyelemelterelésként, elkezdtem pakolgatni az asztalon, de a szemem megakadt a kézírásomon. Annak a dalszövegnek az eredeti kézzel írott példánya volt, amit az előbb nyomtam oda a Manómnak, ha nem is ez a legfényesebb pár sor, de szívemből jött minden, amit benne megfogalmaztam.
Hallottam, ahogy kattant a lenti kilincs, majd ajtócsapkodásokat és a házunk előtt parkoló autó elhajtását. Nem hittem volna, hogy valóban el tud menni köszönés nélkül, ha tudná, hogy újra megint mennyire megbántott és az a kijelentése, hogy nem vagyok terhes úgy hangzott, mintha nem is akarná, hogy az legyek. Rossz természetem van elismerem és néha nehéz velem, de azért bármi árán harcolni fogok, hogy a One Direction együtt maradjon, Zayn-t már elvesztették Niall-t nem fogják. Persze, hogy jobban örülnék, ha átlagos pár lennénk és velem lenne minden percben, de ez nem így van, hanem ki vagyunk téve a világnak, megértem a félelmeit és, hogy nem akar magamra hagyni, de neki énekelni kell, ezt meg ő kellene, hogy felfogja.
Magamban maradtam a házban, mivel Li és Luke úgy döntöttek, hogy együtt vacsoráznak, így nem is vártam barátnőmet haza korán. Megvacsoráztam, letusoltam, majd bebújtam az ágyikómba, de aludni azt nem tudtam.
***
Álmatlanságomban teljesen megfeledkeztem arról, hogy kint felejtettem a plédet és a nyalánkságokat. Nehezen, de kimentem értük, és amikor megláttam a helyet, ismét a sírás kerülgetett, hogy milyen boldogok voltunk itt órákkal ezelőtt. Összepakoltam mindent és behordtam a konyhába, a fiókokba az édességeket, amikor Liz állt meg előttem. Szemei ki voltak pirosodva és a nemrég zuhogó esőtől megázott haja össze-vissza állt. Hirtelen átölelt és rázkódott… Csitítottam, simogattam a vizes haját és hátát, majd bekísértem a fürdőbe.
-         Minden pasi egy szemét barom, aki csak kihasznál, és miután megunt eldob… Szitkozódott vetkőzés közben.
-         Drágám, mi történt?
-         Én csak szerettem volna, ha egy kicsit még több időt töltünk el együtt, de azt mondta, hogy ő erre nem ér rá, dolgozik, és túlfáradt… Erre hozzávágtam, ha fontosabb neki a munkája, mint én, akkor legyen vége és eljöttem.
-         Szerintem nem úgy gondolta… Próbáltam vigasztalni.
-         De úgy gondolta! Jut eszembe neked nem édes kettesben kéne lenned Niall-el?
-         Akkor én is elmondom, hogy egy nagy veszekedés után egy szó nélkül az USA felé repül ezekben a pillanatokban is. Húztam el a számat. – Hosszú Liz, majd holnap elmesélem… Alszunk együtt, mint a régi szép időkben?
-         Megfürdök és már melletted is leszek!

-         Ne sírj! Szóltam még rá a nappaliból. – Egyik után sem szabad(na) csak akkor miért érzek most is olyan késztetést, hogy képes lennék az egész világnak elkönnyeznem a fájdalmam és az űrt, amit az a dinka ír egyén hagyott bennem?


2015. szeptember 18., péntek

97. Fejezet: Niall szülinap 2. rész

Sziasztok Bogyók!
Akármennyire is nagyon nehéz volt a hetem, itt vagyok egy új fejezettel. Kérlek fogadjátok sok szeretettel, mert azért maradtam fenn hajnalig, hogy befejezzem nektek :) Sok puszi <3 BR

Ott ültünk és ingattam szemeim Niall, és a fehér papírlap között, amelyen sok sűrű betű díszelgett. Bízom Niall-ben teljes szívemből, és hihetetlen, hogy mindezt megteszi értem, azonban bennem kétségek merültek fel itt a célegyenesben. Eddig azt tartotta bennem a lelket, hogy idejövünk és majd lesz valahogy, de mindenképp pozitív végkimenetelt képzeltem a dolognak, most pedig, ahogy elmondták mire számítsak, talán megijedtem attól, hogy végleg eltűnik a remény, ami mindössze egy papír. Amíg nem írok rá semmit, addig még hihetek, de miután kitöltöttem, már semmi sem másítja meg az eredményeket.
Valahogy boldogabb szülinapot képzeltem el a Manóm számára. Hiába állítja, hogy boldogan van itt mellettem, amikor sejtem, hogy ez csak egy nyűg a számára, amikor koktélokat szürcsölgethetne Amerikában.
-         Aggie, jól vagy? Szorította meg bal kezem.
-         Persze! Mosolyogtam rá.
-         Akkor kitöltöm az én példányom, és itt a tiéd is. Csúsztatta oda az én irományom, és mellé egy tollat.
-         Köszönöm! Dadogtam.
-         Miért érzem úgy, hogy nem szeretnéd ezt az egészet? Kicsit bosszúsan és haragosan nézett rám.
-         Igazad van, nem akarom! Ejtettem le a az íróeszközt.
-         Akkor elmondanád minek utaztam haza, ha te egyszerűen csak így meggondolod magad?
-         Azért mert senki sem szeretné újra hallani azokat a szavakat, hogy: „ Sajnálom, de nem lehet gyermeke” hát ezért. Határozottan álltam fel a székről, és viharzottam ki az ajtón.

Elkezdtem bolyongani az épületben a gondolataim rabságában, amikor csecsemősírás ütötte meg a füleimet. Mint kiderült sikeresen megtaláltam az újszülött osztályt. Láttam anyukákat, akik alig mertek hozzáérni kisbabájukhoz, ne hogy kárt tegyenek benne, majd egy üvegfal előtt találtam magam, ahol sok kicsiny lélek figyelt vissza rám, kislányok és kisfiúk egyaránt. Kiszúrtam egy édes csöppséget, akinek a karszalagjáról a Mary nevet olvastam le. Csöpp kis kezecskéin kesztyűt viselt, amely megvédi, hogy összecsikargassa kezeivel a kis arcát, rózsaszín tipegőt viselt, fején fehér kis sapkát, és álmában nyalogatta a szája szélét, és egyből arra gondoltam, hogy éhes. Akkor eldöntöttem, hogy muszáj megtudnom azt, hogy én mikor adhatok életet egy ilyen tündérnek, aki pár mozdulatával is le tudott venni a lábamról.


Visszafelé ballagva már elképzeltem, hogy milyen ruhácskákba öltöztetném, milyen lenne a szobája, és azt, hogyan alakítanám ki. A megfelelő babakocsi vásárlása sem egy utolsó szempont, de sajnos nekem nincs elegendő pénzem egy gyerkőc felneveléséhez. Tudom, hogy itt van Ni, de tőle sem várhatom el, hogy minden babadolgot az ő pénzén vásároljunk, hiszen még házasok sem vagyunk. Házasság? Jó vicc. Sosem fog elvenni, ha azt mondják, amit nem szeretnék hallani. Évek múltán, majd kiszeret belőlem, és talál egy olyan lányt, aki elhozza neki a valós boldogságot, nem a rózsaszínfelhőset.  
-         Ah, Agatha! A barátja mindenhol önt keresi. Sikerült kitölteni a papírokat? Ütköztem bele a két orvosba.
-         Még nem teljesen, pont egy iratért indultam, amit kint felejtettem az autóban, csak eltévedtem. Nyugtattam meg őket.
-         Ha nem haragszanak, akkor most én keresem meg Niall-t, és behozzuk a lemaradt okmányt. Léptem el mellettük, hogy megtaláljam a Manómat. Kicsit megbántottam ezzel a visszakozásommal, de most már tisztán látom, hogy muszáj átesnünk ezen a procedúrán. Benéztem a váróba, még a férfi mosdóba is bekukkantottam, de nem volt ott. Már indultam vissza, amikor két kar átölelte a derekam. Kicsit megijedtem, de az illata és az érintése kárpótolt érte.
-         Megvagy! Csókolt nyakamba.
-         Ne haragudj! Fordultam meg ölelésében.
-         Nem mondom, hogy nem voltam ideges, amikor kimentél, de megértettem, hogy nagyon nehéz ez neked, és nem kell semmit megcsináltatni, ha nem akarod.
-         Ez jó, és szép, de én közben rájöttem, hogy nem, hogy kell, hanem muszáj megtudnom az esélyünket. Láttam egy kislányt, mint egy angyal kicsiben és egyszerűen tudnom kell, hogy lehet-e e saját angyalom.
-         Én mindent megteszek az ügy érdekében! Pimaszul elvigyorodott, majd megcsókolt.
-         Jól kezded! Állapítottam meg.
-         Ugye? Na, gyere és essünk túl azon az aláíráson! Kulcsolta össze ujjainkat, és így sétáltunk vissza a rendelőbe, ahol csak arra várt Dr. Richards, hogy engedélyt adjunk a beavatkozások végrehajtására.

***
Egy fél órával később el kellett válnom Niall-től, amíg őt egy másik specialista vizsgálta. Az idegtépő ultrahangos percek után a doktornő elmondta, hogy maradt épp tüsző a petefészkemben, amelyek képesek a megérésre, de a sugárkezelés miatt fennáll az esélye, hogy a károsodás miatt ezek a tüszők nem érnek be, bármennyire is életképesek. A következő megfigyelés kontrasztanyag segítségével történt, ahol a méhemet és annak állapotát vizsgálták, a doktor közben folyamatosan beszélt hozzám. A szervemmel nem volt semmi probléma, megfelelő egy élet kihordására, de az évek során megvékonyodott a fala, ami következtében vetélésről, illetve be nem ágyazásról is beszélhetünk. A rákszűrés következett, aminél negatív választ kaptam az elváltozásról. Mit is gondoljak? Van egy megfelelően működő kicsi hely a testemben, és talán ki tudnék hordani egy babát, de abba a lelkem belehalni, ha el kellene veszítenem.
Miután azt mondta az orvos, hogy felöltözhetek, visszamentem az irodájába, hogy várjam meg ott. Nem gondolkodtam, mert felesleges idegeskedésnek nem láttam értelmét, végtére is nemsokára kapok egy diagnózist a jelenlegi helyzetemről, de annyira fantasztikus lenne úgy kisétálni ebből az épületből, hogy van megoldás a problémámra.
A csendben, Alicia doktornő tűsarkújának a kopogása zavarta meg álmodozásomat. Nyílt az ajtó ismét.
-         Nos, Agatha! Azt kell mondjam, hogy a helyzet nem túl jó, de tudunk javítani rajta. Végignéztem azokat a teszteket, amiket elvégeztünk önnél. Mondhatom csak magának, vagy meg szeretné várni a párját is?
-         Normális estben azt mondanám, hogy várjuk meg, de mivel ma ünnepli a születésnapját, nem akarom elrontani a kedvét.
-         Értem! Az ön esetében sajnos le kell mondanunk a mesterséges megtermékenyítésről, mert a méh nem teljesen egészséges. Maradna a hormonkezelés, gyógyszeres vagy injekciós formája. Ez lenne az első lépés, majd megpróbálkozhatunk az inszeminációval, amikor hímivarsejteket juttatunk a méhüregbe, illetve a petevezetékbe. Ezek mellett pedig javaslom, hogy heti kettő, három alkalommal növelni az együttlétek számát, mert akár hiszi, akár nem ez is hozzájárul a sikerhez.
-         Muszáj most választ adnom a kezelésről, vagy elég később is?
-         Nyugodtan gondolják át otthon!
-         Mégis mennyi esélyem van egy normál terhességre?
-         Sok kockázati tényező nehezíti ezt az ön estében, ha egy normál szakaszt veszünk. Magának sokkal nagyobb azon tényezők száma, amelyek befolyásolják ezt a kilenc hónapot. Koraszülés, rendellenesség, vetélés… Nem szeretek számokkal dobálózni, de ha mégis mondanom kellene valamit, akkor 30-40%
-         Nem sok, de mégis… Sírtam el magam. Nem szomorúságomban, hanem azért, mert megszabadultam egy élet súlyától.  

***
Hazafelé az autóban meglepően nagy lelkesség volt rajtam. A Manóm nem tudott semmiről, mert megbeszéltem Dr. Alicia-val, hogy este meglepetésként szeretném neki elmondani, így csak annyit mondtam neki, hogy elvégeztek mindent, és várom, hogy hívjanak a leletekért.
Amikor Ni leparkolt a ház elé, már javában délutánra járt az idő, csak arra vártam, hogy „megszabaduljak” tőle, amíg én elkészítem számára a ma este helyszínét. Volt is egy tervem erre az esetre, ha ő magától nem mondja azt, hogy elmegy lezuhanyozni.
Benyitva a nappaliba sok lufi, egy „Boldog Szülinapot” felírat, süti és némi alkohol várt bennünket. Niall csak nézett rám nagy kikerekedett szemekkel és meglepett arccal, majd tekintete a konyha felé tévedt, ahonnét felcsendült a „Happy Birthday” című dal. Liz és Luke jelentek meg előttünk, Li kezében egy nagy torával, amin egy 22-es szám díszelgett. Nem tudtam mire készül a barátnőm, de túlszárnyalt. Az ajándékot megmutatta, amit a Szép szeműnek vett de, hogy ilyen fogadtatás vár mikor bejövünk, csak álmodni mertem, főleg úgy, hogy Liz és Niall csak párszor beszélgettek még egymással.
-         Isten éltessen Niall, még sok boldog születésnapot kívánok neked! Kapott barátom két puszit.
-         Boldog Születésnapot! Luke-tól pedig egy kézfogást.
-         Köszönöm Liz! Igazából annyira le vagyok döbbenve, hogy azt sem tudom mit mondhatnék… Vakarta meg tarkóját, de én ebből egyből tudtam, hogy zavarban van.
-         Ne mondj semmit! Gyere, és fújd el a gyertyákat, de közben el ne felejts kívánni! Mielőtt leheletével eloltotta volna a pislákoló lángokat, rám nézett, elmosolyodott, majd egy nagy levegővétel után füst szállt fel a faggyúról.
-         Ezt pedig fogadd sok szeretettel! Nyújtott át Li egy ajándéktasakot az ünnepeltnek.
-         Igazán nem kellett volna! Puszilta meg ismét barátnőmet, és fogott kezet barátjával.
-         Remélem örülni fogsz neki! Tapsolt Lizzy.
-         Kinyithatom?
-         Hát persze! Ujjongott Li.
Niall-nek sem kellett kétszer mondani, már nézte is, mit tartalmaz a zacskó. Persze én tudtam, hogy mi lesz benne, de amikor előhúzta az állam leesett. Egy „Forever I love my  Fairy-s” fekete póló volt az ajándék. 
-         Nem nagy szám, de tudom milyen sokat jelent neked a lüke barátnőm.
-         Hé! Nem is vagyok lüke. Szólaltam fel.
-         Jól van, nem vagy az! Niall ezt koncerten, vagy az utcán is tudod viselni úgy, hogy nem tudják kiről van szó.
-         Fantasztikus Lizzy! Alig jutok szóhoz… Ölelte meg párom.
-         Becsaptál te kis galád! Nem is az óra volt az igazi meglepetés.
-         Nem bizony! Azt akartam, hogy te is nagyokat nézz, és ezt sikerült elérnem. Nevetett. 

***
Leterítettem a pokrócot, kivittem a pezsgőt és a nyalánkságokat, majd a tortát. Amíg én készítettem Ni újabb "buliját" elküldtem őt vásárolni. Igaz nem volt szükségünk nagyon semmire itthon, de, hogy ne is gyanakodjon inkább írtam neki egy teljes listát arról, hogy mi az amit mindenképp vegyen.  Gyújtottam néhány mécsest is a hangulat kedvéért és végül lehoztam a szobámból a már becsomagolt rajzomat.
-         Kicsim, megjöttem! Hallottam hangját a konyhából. Nem válaszoltam direkt, úgy gondoltam, hogy először megnéz a „lakosztályomban,” ha ott sem vagyok, akkor a fürdőben és, ha ott sem talál meg, itt kezd keresni, és végül itt fog rám találni.  – Aggie? Merre vagy? És kiért…
-         Szia Drágám! Köszöntem neki. Ő hol a megterített plédet nézte, hol engem, és nem tudta, hogy mit is mondjon.
-         Agg?
-         Látom, hogy nem találod a hangod, így fogd meg a kezem és odavezetlek. Boldog Születésnapot! Ez az én ajándékom számodra. Tudom nem egy puccos étterem, de legalább kettesben lehetünk.
-         Tündérem! Mindent kívánhattam volna a mai napra, de én csak téged akartalak, és meg is kaptalak. Ültünk le a csillagok alá.
-         Akkor tetszik a torta, és minden? Dőltem neki mellkasának.
-         Ez elég bizonyíték? Csókolt meg szenvedélyesen.
-         Elég! Csókoltam vissza. – Uh, hát az ajándékod el is felejtem! Nyúltam hátam mögé, és húztam elő a keretet.
-         Aggie, miért költöttél rám? Nekem az is elég lett volna, hogy velem vagy.
-         Azért csak bontsd ki! Úgy tett, ahogy kértem. Letépte a csomagolópapír darabkáit a felületről és meglátta, hogy mit tartalmazott a csomag. Először csak nézte, és a fejét csóválta.
-         Ez gyönyörű! Csillogtak szemei.
-         És még nincs vége a meglepetéseknek!
-         Agg, már így is…
-         Nem-nem egy szót se. El kell mondanom valamit!
-         Igen? Esett kétségbe.
-         Nyugodj meg! Ez egy fantasztikus dolog… Bizsergett a belsőm. Az a helyzet, hogy nem voltam teljesen őszinte a vizsgálatok után, mert megtudtam valamit.
-         Mi? Mit? Miért nem mondtad?
-         Mert mostanra tartogattam. Na, de, hogy ne húzzam az agyad tovább… Van esélyünk egy kisbabára! Kiabáltam el a végét.
-         Komolyan? Igazat mondasz? Bújt a mellkasomba, és össze-vissza puszilgatott ott, ahol ért.
-         Igaz! Nevettem és sírtam.
-         A legszebb ajándékot te adtad nekem. Ez életem legfantasztikusabb napja. Köszönöm neked Tündérem!
-         Szeretlek Niall Horan.
-         Szeretlek Agatha Brightmore.