Az ötvenezer egy szép szám

Sziasztok Kedves Olvasók!

Nem mertem elhinni ezt a bődületes számot, amit ma reggel megláttam az oldalon, ami mind a ti érdemetek. Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien itt jártatok! Álmomban sem hittem volna soha, hogy egyszer nekem is díszeleghet egy ilyen szép nagy szám a blogomon. A következő cél a százezres nézettség, én azt ígérem, hogy meg fogok tenni mindent azért, hogy ez összejöjjön, és számítok rátok a továbbiakban is. Köszönöm a véleményeket, a sok jó és szép szót, a biztatást. Annyi jó embert ismertem meg a blog által, hogy fel sem tudom sorolni a neveket. Szeretlek Titeket! <3

101. Fejezet: "Nem lehetne, hogy megbeszéljük azt, ami történt?"

Sziasztok Vattacukrok!

Hamarabb értem haza és úgy döntöttem nem húzom tovább a türelmeteket, így kitettem a 101. fejezetet! :) Remélem tetszeni fog nektek! :) <3 Puszi

Ámulva néztem Niall-re, majd fejemet a másik irányba fordítva csodálkozva szüleimre. Kész vicc tárgyává éreztem magam, mint egy baba, akivel játszanak.

-         Te? Villámokat szóró szemmel és mélyen megnyomva ezt az egy pici szócskát fúrtam tekintetem az övébe.

-         Aggie, ne haragudj anyukádékra, én szerettem volna eljönni hozzád és bocsánatot kérni…

-         Anya, Apa, ha ő most itt marad, akkor én megyek! Nincs kedvem egy asztalhoz ülni egy olyan emberrel, aki egy utolsónak néz. Válasszatok vagy ő, vagy én! Annyira meglepődtek kijelentésemen, hogy meg sem tudtak szólalni. – Ha eltudtátok dönteni, tudjátok, hogy hol találtok… Rontottam fel az emeletre és onnan be az első szobába, ami az enyém volt. Semmit sem változott, amióta elmentem, csak egy kicsit kopottabb lett és sivárabb. Már nem tündököl a rózsaszín fal, inkább barackosabb árnyalatú lett, a plüssök mosolyát sem olyannak láttam, mint kislányként. Minden ugyan ott volt, az ágyam az ablak mellett, ahonnét ráláttam az öreg tölgyre, az íróasztalom az ággyal szemben, amelyen a kerámia macis tolltartóm nézett vissza rám, az asztal feletti polc, amelyen könyveim tornyosultak és a szekrényem, amelyen és amelyben sok emléket őrizgetek, a mai napig. Ahogy ráfeküdtem ágyamra, megcsapott az otthon illata, az ágynemű frissen volt mosva, és egy nagy csokor rózsaszín és vörös rózsa volt bekészítve az éjjeliszekrényemre. Nem sírtam, csak dühös voltam. Vártam, hogy majd valaki feljön és megvigasztal, de nem történt semmi. Arra gondoltam, ha Niall-ben lenne egy kis együttérzés, akkor fogja magát és elmegy, de ezt innen bentről nem tudtam megállapítani, hogy megtörtént-e. Halkan kinyitottam az ajtót és a lépcső korlátjához sétálva hallgatózni kezdtem. Nem hallottam tisztán, hogy miről is van szó, de náha-néha felfedeztem a nevemet.

-         Sajnálom Niall, hogy így sült el ez a dolog.

-         Semmi baj Mrs. Brightmore! Nagyon kedvesek voltak így is, hogy megbántottam a lányukat, és meghívtak ide és hálás vagyok Liz-nek is a sok segítségért. Szerintem ennek itt a vége, most nagyon kihúztam nála a gyufát, de nagyon szeretem őt. Nem egy leányálom velem az élet elismerem, hiszen folyton utazok, rajongók vesznek körül, a sajtó csak arra vár, hogy mikor cikkezhet rólam, Aggie-ben viszont megtaláltam a nyugalmat, a biztonságot. Szeretem, bármily hihetetlen is ezt elhinni. Számára én vagyok a „ szőke herceg” mindig ezt mondja, aki tökéletes, kedves, jószívű, de valójában nem vagyok egy álom pasi. Ha az lennék, akkor nem sírna miattam. Köszönöm még egyszer a meghívást!

-         Minden kapcsolatban adódnak problémák, ne, hogy azt hidd, hogy mi nem veszekszünk, de sok minden összetart bennünket. A lányunk, az emlékek, a barátok de legfőképp a szeretet. Harcolj érte! Én is küzdöttem ezért a szépségért, aki most itt áll mellettem és már 25 éve házasok vagyunk.

-         Nem önöknek kellett volna ezt elmondanom, hanem neki, de ő meg sem hallgat, így jobb is, ha most elmegyek. További minden jót kívánok önöknek!

Ennyi volt, pár lépés, kattant a zár, és elszáguldott egy autó. Hátamat a léceknek támasztottam, fejemet pedig hátradöntöttem és próbáltam összerakni a fejemben, az imént hallottakat. Szeret, ez tény, de mostanában egye többet veszekszünk, egyre többet vagyunk féltékenyek a másikra, nem tudom mi lenne a legjobb megoldás. Ha szakítunk, neki is lesz valakije és nekem is, találkozunk, és nem hiszem, hogy megtudnánk állni egy csóknál, ez így nem jó. Ha szünetet tartunk, végülis mindig azt tartunk, amíg ő távol van, de ha tényleg azt tartunk és véletlenül találkozunk megint csak ott leszünk, hogy több lesz belőle, mint egy csók. Niall az igazi tudom, lehet akkor sem lenne egyszerűbb, ha nem lenne híres, de momentán ez is a szériatartozéka része, és ha szeretem, akkor mindenhogy szeretnem kell. Meg akarok neki bocsájtani, de egyenlőre még tátonganak azok a sebek, amelyeket a szívemen hagyott. A padlón ülve rájöttem, hogy ugyan ott tartok, ahol eddig, nem jutottam előrébb a megoldásban. Szomorkodásomban egy nedves orr érintette meg arcomat, majd egy puha bunda csiklandozta karomat.

-         Szia Bella! Jöttél felvidítani? Feküdt bele ölembe. Tudod nagyon szép kutyus vagy, és már alig várom, hogy megszülessenek a kicsinyeid, nagyon fogom őket szeretni. Még a neveiket nem tudom, de majd csak kitalálunk valamit. Köszönöm, hogy itt vagy velem… Simogattam és adtam a fejére egy puszit.

-         Aggie, drágám! Hát te? Mit csinálsz itt? Szólni akartam, hogy Niall elment, úgyhogy nyugodtan lejöhetsz vacsorázni. Toppant meg anya a lépcsőn, ahogy meglátott ott ülni.

-         Köszi! Mondtam unottan. Látta, hogy nincs sok kedvem beszélgetni, így magamra hagyott a legújabb barátnőmmel.

***

Tegnap este, nagy nehezen magamba tuszkoltam némi táplálékot, de hiába volt anyukám főztje, most nem volt olyan ízes. A telefonom kijelzője reggel hét órát jelzett, jobb éjszakáim is volt, mint amire számítottam. Felkeltem, magamra kaptam a köntösöm, gyorsan készítettem egy kis kakaót, majd visszatérve a szobámba, beülve az ablakom párkányára a nagy fát néztem, hogy hullnak levelei. Niall arca volt előttem, ahogy ott állt a küszöbön és én csak úgy kidobtam, pedig szívesen a nyakába ugrottam volna és csókoltam volna rózsaszín ajkait, de annyira megbántva éreztem a lelkem, hogy egyszerűen nem tudtam volna úgy hozzáérni, mint ha nem lenne semmi baj.

A szüleim még este elárulták, hogy a mai napra egy megbeszélt kirándulásuk van apa munkatársaival, de nagyon sietnek haza hozzám, így ez a nap Bella-val fog telni, akit nagyon a szívemre bíztak, ha beindulna a vajúdás ne essek pánikba, leírták az állatorvos számát, de ezen kívül elmondták, hogy mit tegyek, hogy megkönnyebítsem Bel dolgát, és, hogy hogyan ápoljam a kicsiket.

Telt az idő, remekül szórakoztam magamban, azonban észrevettem, hogy a kutyusunk nagyon fészkelődik és alig akarta megenni az elé tett ételt sem. Még sosem asszisztáltam egy szülésnél sem, nem tudtam hogyan kezdődik el a folyamat, de sejtettem, hogy ebből már lesz valami, nem aggódtam mert apu megígérte, hogy sietnek.

Este nyolckor Bella-nak elfolyt a magzat vize, megindultak nála az összehúzódások. Hívtam mindkét felmenőmet, és írtam is nekik üzenetet, de nem válaszoltak. Bel kényelmesen elhelyezkedett abba a vacokba, amit anyuék a napokban alakítottak ki neki, pokrócokkal, gumikacsákkal. Lefeküdtem mellé és beszéltem hozzá. 

***

Három órája ültem, feküdtem, szaladgáltam Bella mellett, akin már látszott, hogy nagyon erős fájdalmai vannak és nincs messze az az idő, hogy az első kis jövevény megszülessen. A szüleim továbbra sem értek haza és elérhetőek sem voltak, miattuk is aggódtam, de a szemem előtt az lebegett, hogy világra kell segítenem legalább nyolc kiskutyát. Ekkor a ház csengője jelezte, hogy vendégem érkezett. Összehúzott szemöldökkel sétáltam el az ajtóig, hogy megnézzem ki keres ilyenkor. Ahogy kinyitottam, be is csuktam a nyílászárót. Niall állt ott és szerette volna, ha beengedtem.

-         Niall, hagy engem békén! Nyitottam ki újra az ajtót.

-         Bocsánat, ha felébresztettelek, és a szüleidtől is elnézést fogok kérni, de muszáj volt téged látnom.

-         Éjszaka? Úgy nézek én ki, mint egy bagoly? Azt hittem hazamentél.

-         Igen, de visszajöttem, mert nem lehetek úgy, hogy te haragszol rám.

-         Látni szeretnél? Akkor segíts nekem! Haragudtam, de ő volt az egyetlen ember a közelemben, aki segíteni tudott.

-         Persze, segítek! Jött be a nappaliba.

-         Akkor, kérlek vigyázz Bella-ra, amíg én elmegyek langyos vízért és törülközőért.

-         Csak nem? Guggolt le oda, ahol előbb én foglaltam helyet.

-         De, mindjárt „szülők” leszünk. Komolyan három órát vezettél vissza, hogy most itt legyél? Néztem vissza a sarkon.

-         Ez a legkevesebb, hogy a közeledben legyek és beszéljek veled. Szert…

-         Ne, ne is folytasd! Mindjárt jövök!

-         Aggie, Aggie! Gyere gyorsan, valami baj van! Kiabált rémülten.

-         Mi az? Mi történt? Szaladtam, ahogy csak tudtam és megnéztem, hogy mi a baj. Sötétzöld váladék örült a szülőútból, ezt magam sem tudtam hova tenni, csak vártam, hogy végre előbukkanjon az első csemete.

-         Nézd, csak Agg, hogy milyen mélyen vesz levegőt.

-         Nem levegőt vesz Ni, hanem ezek az első nyomások. Gyerünk kislány, gyerünk! Ahogy egy nagyot sóhajtott, már meg is láttunk egy burokban mozgó pici kutyust, az anyukája elkezdte nyalogatni, elrágta a köldökzsinórt. A kicsi egyből a tejet adó bimbót kereste, amit sikeresen is megtalált, de mielőtt belekezdett volna a lakmározásba, fültisztítóval letörölgettem az orrocskáját és szemét, betadinnel pedig leápoltam a köldökzsinór helyét majd Niall kezébe adtam a törékeny kis testet egy törülközőbe bugyolálva, hogy fogja meg, amíg én lekötöm a köldököt.

-         De édes, nézd, hogy kinyújtotta a nyelvét, és azok a parányi mancsok. Tette a Manóm az ujjára a kicsi lábat. Közben nekem levakarhatatlan mosoly ült az arcomon, még sosem láttam ennyire kicsi élőlényt, és Niall mozdulatai mindent elárultak arról, hogy milyen apa lesz. 

-        Tedd vissza az anyukája mellé! Utasítottam. – Most pedig várunk.

-         Milyen időközönként születnek a kölykök? Érdeklődött.

-         Pontosan én sem tudom, de egy fél óra biztosan lesz, amíg a következő megmutatja magát.

-         Mi legyen a neve ennek a kis krapeknek? Kérdezte. Néztük-néztük és egyszerre mondtuk ki azt a nevet, amire, mind a ketten gondoltunk.

-         Louis! Egymásra néztünk, majd elnevettük magunkat.

-         Tisztára, mint Lou! Hogy vannak a többiek? Gondolom el lettem hordva mindennek. Kúsztam a fotelhez, hogy ott támaszkodjak.

-         Még mindig imádnak Agg, és remekül vannak, azt mondták, amikor eljöttem, hogy ezt adjam oda neked. Egy VIP kártya volt a londoni koncertre. - Nagyon szeretnének már látni.

-         Ahogy én is őket. Csúsztattam végig tenyerem a kemény fedeles passzon.

-         Agg, nem lehetne, hogy megbeszéljük azt, ami történt?

-         Nem tudom Niall… Nem akarok veszekedni, és azt sem szeretném, hogy újra bocsánatot kérj. Sajnálod, ebben biztos vagyok, de ennyi idő ismertség és megpróbáltatás után, már gondolhatnád rólam, hogy én nem vagyok az a fajta lány.

-         Nem Agg, én csak idegességemben mondtam rád azt, amit, sosem feltételezném rólad, hogy megcsalsz. Szeretlek és bízom benned, de Liz olyan hévvel hívott fel akkor este, hogy minden hülyeség kicsúszott  a számon, de nem gondoltam komolyan.

-         Ne mentegetőzz! Valami azonban történt velem este, amikor csak úgy lecsaptam a telefont. Ez egy olyan dolog, ami egy lány életének rémálma és nem szerettem volna elmondani, de meg kell értened, hogy én miért viselkedtem úgy ahogy. Harapdostam körbe ajkaimat.

-         Igen? Félve méregetett.

-         Kicsit becsintettem. El akartam mondani, már a számon is volt, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Nem okozhatok ekkora nagy sebet neki, azzal, hogy szembesítem Tay mocskos húzásával.

-         Ez egy olyan nagy rémálom?

-         Akkor, máshogy beszél az ember és viselkedik, amikor alkohol hatása alatt áll.

-         Remélem jól érezted magad és csak remélni merem, hogy még érzel irántam valamit.

-         Hatalmas hazugság lenne, ha nemmel válaszolnék.

-         Ha megcsókolhatnálak, kideríthetnénk…

-         Nem hinném, hogy ez egyenlőre olyan jó ötlet és fel lennék rá készülve. Sütöttem le szemeimet.

-         Oh-oh, nagyon sajnálom. Húzódott el tőlem. – Kívánlak Aggie! Láttam, hogy nagyon elszomorítottam és mindig is utáltam, ha miattam búsulnak a szeretteim, ezért hozzáhajolva kapott egy szájra puszit. Kevés volt neki, ahogy nekem is, de nem akartam, hogy elbízza magát. Ahhoz képest, hogy még tegnap elzavartam és forrt bennem a düh, most itt ülök mellette, kezét fogva és várva egy újabb kiskutya érkezésére.

100. Fejezet: "Ne várd, hogy bocsánatot kérjek..."

Sziasztok Bonbonok!

Születésnapom alkalmából meghoztam a 100. fejezetet. El sem hiszem, hogy itt tartunk :) 409 oldal, 122.000 szó begépelve :) Köszönöm nektek a kitartásotokat és, hogy még most is olvassátok a történetet <3 Puszi BR

Hangszíne, hanghordozása, és mondandója után kibuggyantak az első könnycseppek a szememből. Semmi erőm nem volt egy veszekedéshez, azok után, ami történt velem. Amikor hazaértem, még bizton tudtam, hogy fel fogom jelenteni Tay-t és elmondom mindenkinek, hogy mit akart csinálni, de most azt éreztem, hogy elbujdosnék szégyenemben. Megint hülye voltam, hogy nem hallgattam Liz-re, amikor ő csak jót akart nekem, és hittem Taylor-ban is, hogy sosem vetemedni erre a dologra, de a hiszékeny fejem, most is tévútra vitt.

-         Halló, Agg ott vagy? Figyelsz te rám? Kelt ki magából még inkább.

-         Ne ordíts! Sikítottam a telefonba idegességemben… És hajítottam a sarokba a mobilom. Összegörnyedten sírtam a forgós székembe ülve, amikor Li rontott be hozzám.

-         Aggie, jól vagy? Szaladt hozzám. – Miért sikítottál? Mi történt? Kérdezgetett riadt arccal.

-         Én egy hülye vagyok egy akkora nagy hülye, hogy a Föld még ekkorát nem hordott a hátán. Fekete tusom maradványai potyogtam ölembe.

-         Dehogy vagy te hülye! Hogy mondhatsz ilyet?

-         De az vagyok, mert sosem azt csinálom, amit kéne.

-         Ha elmondod, hogy mi történt, jobban fogok tudni segíteni. Ölelt át.

-         Sosem hallgatok rád, te megmondtad, hogy ne menjek el, azt is megmondtad, hogy Tay milyen és én mégis hittem, hogy csak azért mondod mindezeket, mert nem szimpatikus neked és Niall-nek szurkolsz. De ma kiderült, hogy végig neked volt igazad, ő egy mocskos gazember, aki… Csuklott el a hangom.

-         Mit csinált veled? Bántott? Mert, ha igen most azonnal beülök az autóba és megyek a rendőrségre. Dühödött be.

-         Akármennyire is szégyellem magam és nem akarom elmondani, nem tudom magamban tartani, mert egy szemétkupac most a lelkem.

-         Mondd már Aggie! Siettetett.

-         Meg akart erőszakolni… Néztem magam elé.

-         Hogy mi? Kúszott hangja az egekbe.

-         Jól halottad kérlek, hadd ne ismételjem meg. Tördeltem meg ujjaimat.

-         Na. jó megyünk a rendőrségre, öltözz! Állt fel.

-         Ne Liz, nem akarok ebből ekkora ügyet csinálni.

-         Szerinted ez nem nagy ügy? Kerekedtek ki szemei.

-         De ott van Niall, aki nem tudhatja meg… Nyúltam az asztalomra egy papír zsebkendőért.

-         Hogy-hogy nem tudhatja meg? El sem akarod neki mondani?

-         Megőrültél? El ne mondd neki, mert haza fog utazni abban a pillanatban és olyat fog tenni, amit meg fog bánni, ráadásul ezzel lenne tele a sajtó. Így is mindennap egy kész kínlódás titokban tartani, hogy mi van köztünk. Állt el sírásom.

-         Rendben, Niall ne tudjon róla, habár szerintem joga lenne hozzá, de ha te nem majd én megteszem a feljelentést.

-         Annyira szégyellem magam, hogy sosem hallgatok rád. és végig igazad volt vele kapcsolatban. Bocsánatot kérek!

-         Elfogadom! Döntötte fejét vállamra.

-         Felhívjam a Manódat, hogy beszélj vele egy kicsit, hogy megnyugodj?

-         Nem! Tiltakoztam hevesen.

-         Nem? Csodálkozott kirohanásomon.

-         Nem, mert biztos van most elég dolguk és fáradt is… Igyekeztem magyarázatot adni előbbi reakciómra, de ekkor hangos rezgéssel jelezte a kicsi készülékem, hogy hívásom van.

-         Felvegyem?

-         Csak nézd meg, hogy ki az. Nem kellett neki kétszer mondanom és már a kezében is tartotta a fekete LG-met.

-         Niall az! – Szia! Igen, itt van, adom! Nyomta oda nekem a mobilt. Összezsugorodott a pocakom, ha arra gondoltam, hogy előbb hogy szólt hozzám, akkor vajon most mire számíthatok.

-         Igen? Félszegen suttogtam.

-         Ne várd, hogy bocsánatot kérjek! Fújtatott.

-         Rendben, de te se várd el tőlem, hogy eltűrjem, hogy így beszélj velem!

-         Hogy beszéltem? Egy szót sem mondtam…

-         Épp elég az, ahogy mondod. Halkultam el. Csönd állt be közénk.

-         Még te vagy megsértődve? Komolyan? Semmi olyat nem tettem, amivel megbántottalak volna, te pedig egyből hátba támadsz, ahogy eljövök.

-         Nem tettél? Épp eléggé kimutattad, hogy mennyire nem akarsz kisbabát és, hogy fontosabb neked minden és mindenki, mint én. Képes voltál egy szó nélkül elutazni. Hánytam mindent a szemére.

-         Honnan szedted, hogy nem akarok gyereket? Álmodtad? És igen eljöttem, mert kerek perec kijelentetted, hogy nem akarsz látni egy ideig… Te vagy kiakadva, hogy megcsallak? Hát te mit csinálsz? Ki tudja, hogy kivel feküdél már össze, amióta elutaztam?

-         Ennyibe nézel? Egy olcsó szajhának? Akkor azt kívánom neked, hogy egy ilyen nőben találd meg a boldogságot, szia! Li sajnálkozóan nézett rám, de képtelen voltam egy könnyet is ejteni. Ültem ott és nem tudtam, hogy ezek után mit fogok magammal kezdeni, mi lesz egyáltalán az életemmel.

***

Teltek a napok, az idő is kezdett egyre jobban ősziesedni, amire a fák „aranyban” játszó koronája, a hulló levelek és a hideg szél emlékeztetett. Bentről figyeltem, hogy vált át a természet színe. Sem erőm, sem kedvem nem volt kimozdulni. Enni alig ettem valamicskét, csak a szobámban tartózkodtam zsíros hajjal, mosdatlanul, gondoltam magamban, hogy úgy sem kell megfelelnem senkinek, akkor meg nem mindegy, hogy hogyan is nézek ki. A barátnőm megtette a feljelentést Tay-al kapcsolatban, aki ellen eljárás folyik erőszakosság ügyében. Nem akarok elmenni  a tárgyalásra, és egyáltalán sehová nem szeretnék menni, az életem véget ért, már csak egy test van, itt a lelkem pedig messze jár valahol, ahol nincs fájdalom, ahol Ni-t ölelhetem, ahol elmondhatom neki utoljára, hogy mennyire szeretem. Annyit tudtam a TV-ből, hogy a fiúk hazatértek az amerikai részről és itthon Angliában folytatják az OTRA tourt, de egyikőjük sem keresett volna fel, vagy hívott volna, hogy megérkeztek. Elvesztettem őket is, ahogy mindent, ami a One Direction-al kapcsolatos. Ki kell őket törölnöm a fejemből, úgy tennem, mintha soha nem léteztek volna és talán így elviselhetőbb lesz az az üresség, amit a hiányuk okoz. De hát hogyan is felejthetném el őket? Louis poénjait? A Liam-el folytatott beszélgetéseket? Harry mozdulatait? És Niall szerelmét, nevetését, kék szemeit? Nem tudom őket csak úgy száműzni.

-         Jól van, elég ebből Agg! Nyitott be hozzám Lizzy.

-         Miből elég?

-         Ebből az életviteledből! Egy teljes hete nézem, ahogy szenvedsz, eddig azért nem szóltam, mert azt hittem, hogy jobban leszel, de ez egyre rosszabb. Nem eszel, nem alszol, és nem is fürdesz a szagokból ítélve, szóval ezt most itt befejeztük… Kezdett el pakolni nálam.

-         Liz, remekül vagyok!

-         Látom! Egy hete is ugyan ez a melegítő volt rajtad, az ágyad ugyan így nézett ki akkor is, ami gyarapodott az a csokis papírok száma és a zsebkendőké, ezeken kívül változást nem látok, valamint a hajad már lassan öntisztító folyamatokba kezd… Bontotta szét összefogatott tincseimet.

-         Igaz, kicsit elhanyagoltam magam, de adj öt percet rendbe hozom magam és olyan leszek, mint újkoromban.

-         Örülök, hogy ezt mondtad, mert jött hozzád valaki, aki segít ebben és elvisz egy olyan helyre, ami csak a tiéd.

-         Ki az? Egy hét óta most éreztem először azt, hogy valami újra érdekel.

-         Szia Édesem! Anyukám mosolyogva jött felém.

-         Anyu, Anyukám! Kiáltottam fel és estem bele karjaiba.

-         Hogy vagy Bogaram? Lizzy elmesélte, hogy mi történt, jöttem, ahogy tudtam. Ekkor kitekintettem anya haja közül barátnőmre, hogy a „minden” alatt remélem kihagyta a Tay incidenst, de megkönnyebbülésemre bólintott.

-         Köszönöm, most már sokkal jobban, hogy itt vagy.

-         Arra gondoltam, hogy rendet teszünk itt, segítek elkészülni és utána hazamegyünk. Tudom, hogy nem a legkedvesebb emlékeid fűződnek a szobádhoz, de aludhatsz a vendégszobában s, ahogy neked jó. És nem is mondtam a legjobb hírt. Apuval befogadtunk egy kóborló Golden Retrievert, aki állapotos és az állatorvos szerint, már bármikor beindulhat nála a szülés.

-         Tényleg?

-         Tényleg. Na, mit mondasz Csillagom? A kiskutyák mellé el kell majd a segítség.

-         Tudod Anyu nagyon szívesen mennék, de nem akarom magára hagyni Li-t. Vonakodtam.

-         Én megleszek Aggie! Menj nyugodtan!

-         Biztos?

-         Biztos. Nyugtatott meg.

-         Akkor úgy néz ki, hogy a ma estét, már nem Harrow-ban töltöm…  A lelkem hirtelen új életre kelt.

-         Jajj, nagyon örülök! Akkor segítek összepakolni, és ha úgy érzed, hogy kész vagy el is indulhatunk. Csapta össze anyukám a tenyerét.

Megfürödtem, megmostam a hajam, majd megszárítottam azt, végül felöltöztem és egy új embernek éreztem magam. Amíg én tisztálkodtam anyukám és barátnőm kitakarították a szobámat és bepakoltak pár ruhát a rózsaszín bőröndömbe, amelyet magammal viszek arra az időre, amit a szüleimnél fogok tartózkodni.

***

-         Hihetetlen, hogy még most is milyen gyönyörű ez a hely, még ennyi idő után is tudok felfedezni benne valami szépet… Lelkendeztem, ahogy kiszálltam az autóból.

-         Aggie! Sietett elém apukám, mellette pedig egy nagy hasú kutyus kocogott,

-         Szia Apa! Üdvözöltem két puszival és egy nagy öleléssel.

-         De jó, hogy itt vagy, annyira hiányoztál már Hercegnő!

-         Ti is nekem! Csüngtem még mindig nyakába. – Hát ő ki? Engedtem el apukámat és leguggoltam a lábainknál ülő négylábúhoz.

-         Ő itt Bella! Vakargatta meg apa a füle tövét.

-         Szia Bella, én Aggie vagyok! Simogattam meg fejét.

-         Vigyázni kell rá, mert minden perces.

-         Igen, mondta anya, hogy mi a helyzet vele. De ki képes kitenni egy várandós szukát? El sem hiszem, hogy léteznek ilyen szívtelen emberek. Hangoztattam véleményem.

-         Remélem nem haragszol azért, hogy ma estére lesz egy vacsoravendégünk is? Húzta be apukám a táskámat a nappaliba.

-         Dehogy is haragszom! És ki az ha szabad megtudnom? Munkatárs? Szomszéd? Milyen ruhát vegyek fel? Érdeklődtem.

-         Rád sem ismerek Agatha Brightmore, amikor megláttalak ma reggel azt hittem, hogy beteg vagy, de most ki vagy virulva. Remek ötlete volt Liz-nek, hogy hozzalak haza. Hogy mit vegyél fel? Szerintem mindegy, hogy miben vagy, mert így is-úgy is gyönyörű vagy. Simított végig anyukám az arcomon.

-         Igazán köszönöm!

-         Ha annyira tudni szeretnéd, hogy ki jön, akkor elárulom, hogy apa egyik barátja az.

-         Ugye nem az a hetven éves bácsi? Nincs kedvem egész este háborús történeteket hallgatni.

-         Nem hetven éves és nem is bácsi és nincsenek is háborús történetei, egy története van egy énekes fiúról és egy tündér lányról, akik szerelmesek egymásba, de a fiú úgy érzi, hogy elrontott mindent.  Az ajtó felől hallottam ezeket a szavakat és azonnal tudtam, hogy ki áll ott.

-         Niall!