100. Fejezet: "Ne várd, hogy bocsánatot kérjek..."

Sziasztok Bonbonok!

Születésnapom alkalmából meghoztam a 100. fejezetet. El sem hiszem, hogy itt tartunk :) 409 oldal, 122.000 szó begépelve :) Köszönöm nektek a kitartásotokat és, hogy még most is olvassátok a történetet <3 Puszi BR

Hangszíne, hanghordozása, és mondandója után kibuggyantak az első könnycseppek a szememből. Semmi erőm nem volt egy veszekedéshez, azok után, ami történt velem. Amikor hazaértem, még bizton tudtam, hogy fel fogom jelenteni Tay-t és elmondom mindenkinek, hogy mit akart csinálni, de most azt éreztem, hogy elbujdosnék szégyenemben. Megint hülye voltam, hogy nem hallgattam Liz-re, amikor ő csak jót akart nekem, és hittem Taylor-ban is, hogy sosem vetemedni erre a dologra, de a hiszékeny fejem, most is tévútra vitt.

-         Halló, Agg ott vagy? Figyelsz te rám? Kelt ki magából még inkább.

-         Ne ordíts! Sikítottam a telefonba idegességemben… És hajítottam a sarokba a mobilom. Összegörnyedten sírtam a forgós székembe ülve, amikor Li rontott be hozzám.

-         Aggie, jól vagy? Szaladt hozzám. – Miért sikítottál? Mi történt? Kérdezgetett riadt arccal.

-         Én egy hülye vagyok egy akkora nagy hülye, hogy a Föld még ekkorát nem hordott a hátán. Fekete tusom maradványai potyogtam ölembe.

-         Dehogy vagy te hülye! Hogy mondhatsz ilyet?

-         De az vagyok, mert sosem azt csinálom, amit kéne.

-         Ha elmondod, hogy mi történt, jobban fogok tudni segíteni. Ölelt át.

-         Sosem hallgatok rád, te megmondtad, hogy ne menjek el, azt is megmondtad, hogy Tay milyen és én mégis hittem, hogy csak azért mondod mindezeket, mert nem szimpatikus neked és Niall-nek szurkolsz. De ma kiderült, hogy végig neked volt igazad, ő egy mocskos gazember, aki… Csuklott el a hangom.

-         Mit csinált veled? Bántott? Mert, ha igen most azonnal beülök az autóba és megyek a rendőrségre. Dühödött be.

-         Akármennyire is szégyellem magam és nem akarom elmondani, nem tudom magamban tartani, mert egy szemétkupac most a lelkem.

-         Mondd már Aggie! Siettetett.

-         Meg akart erőszakolni… Néztem magam elé.

-         Hogy mi? Kúszott hangja az egekbe.

-         Jól halottad kérlek, hadd ne ismételjem meg. Tördeltem meg ujjaimat.

-         Na. jó megyünk a rendőrségre, öltözz! Állt fel.

-         Ne Liz, nem akarok ebből ekkora ügyet csinálni.

-         Szerinted ez nem nagy ügy? Kerekedtek ki szemei.

-         De ott van Niall, aki nem tudhatja meg… Nyúltam az asztalomra egy papír zsebkendőért.

-         Hogy-hogy nem tudhatja meg? El sem akarod neki mondani?

-         Megőrültél? El ne mondd neki, mert haza fog utazni abban a pillanatban és olyat fog tenni, amit meg fog bánni, ráadásul ezzel lenne tele a sajtó. Így is mindennap egy kész kínlódás titokban tartani, hogy mi van köztünk. Állt el sírásom.

-         Rendben, Niall ne tudjon róla, habár szerintem joga lenne hozzá, de ha te nem majd én megteszem a feljelentést.

-         Annyira szégyellem magam, hogy sosem hallgatok rád. és végig igazad volt vele kapcsolatban. Bocsánatot kérek!

-         Elfogadom! Döntötte fejét vállamra.

-         Felhívjam a Manódat, hogy beszélj vele egy kicsit, hogy megnyugodj?

-         Nem! Tiltakoztam hevesen.

-         Nem? Csodálkozott kirohanásomon.

-         Nem, mert biztos van most elég dolguk és fáradt is… Igyekeztem magyarázatot adni előbbi reakciómra, de ekkor hangos rezgéssel jelezte a kicsi készülékem, hogy hívásom van.

-         Felvegyem?

-         Csak nézd meg, hogy ki az. Nem kellett neki kétszer mondanom és már a kezében is tartotta a fekete LG-met.

-         Niall az! – Szia! Igen, itt van, adom! Nyomta oda nekem a mobilt. Összezsugorodott a pocakom, ha arra gondoltam, hogy előbb hogy szólt hozzám, akkor vajon most mire számíthatok.

-         Igen? Félszegen suttogtam.

-         Ne várd, hogy bocsánatot kérjek! Fújtatott.

-         Rendben, de te se várd el tőlem, hogy eltűrjem, hogy így beszélj velem!

-         Hogy beszéltem? Egy szót sem mondtam…

-         Épp elég az, ahogy mondod. Halkultam el. Csönd állt be közénk.

-         Még te vagy megsértődve? Komolyan? Semmi olyat nem tettem, amivel megbántottalak volna, te pedig egyből hátba támadsz, ahogy eljövök.

-         Nem tettél? Épp eléggé kimutattad, hogy mennyire nem akarsz kisbabát és, hogy fontosabb neked minden és mindenki, mint én. Képes voltál egy szó nélkül elutazni. Hánytam mindent a szemére.

-         Honnan szedted, hogy nem akarok gyereket? Álmodtad? És igen eljöttem, mert kerek perec kijelentetted, hogy nem akarsz látni egy ideig… Te vagy kiakadva, hogy megcsallak? Hát te mit csinálsz? Ki tudja, hogy kivel feküdél már össze, amióta elutaztam?

-         Ennyibe nézel? Egy olcsó szajhának? Akkor azt kívánom neked, hogy egy ilyen nőben találd meg a boldogságot, szia! Li sajnálkozóan nézett rám, de képtelen voltam egy könnyet is ejteni. Ültem ott és nem tudtam, hogy ezek után mit fogok magammal kezdeni, mi lesz egyáltalán az életemmel.

***

Teltek a napok, az idő is kezdett egyre jobban ősziesedni, amire a fák „aranyban” játszó koronája, a hulló levelek és a hideg szél emlékeztetett. Bentről figyeltem, hogy vált át a természet színe. Sem erőm, sem kedvem nem volt kimozdulni. Enni alig ettem valamicskét, csak a szobámban tartózkodtam zsíros hajjal, mosdatlanul, gondoltam magamban, hogy úgy sem kell megfelelnem senkinek, akkor meg nem mindegy, hogy hogyan is nézek ki. A barátnőm megtette a feljelentést Tay-al kapcsolatban, aki ellen eljárás folyik erőszakosság ügyében. Nem akarok elmenni  a tárgyalásra, és egyáltalán sehová nem szeretnék menni, az életem véget ért, már csak egy test van, itt a lelkem pedig messze jár valahol, ahol nincs fájdalom, ahol Ni-t ölelhetem, ahol elmondhatom neki utoljára, hogy mennyire szeretem. Annyit tudtam a TV-ből, hogy a fiúk hazatértek az amerikai részről és itthon Angliában folytatják az OTRA tourt, de egyikőjük sem keresett volna fel, vagy hívott volna, hogy megérkeztek. Elvesztettem őket is, ahogy mindent, ami a One Direction-al kapcsolatos. Ki kell őket törölnöm a fejemből, úgy tennem, mintha soha nem léteztek volna és talán így elviselhetőbb lesz az az üresség, amit a hiányuk okoz. De hát hogyan is felejthetném el őket? Louis poénjait? A Liam-el folytatott beszélgetéseket? Harry mozdulatait? És Niall szerelmét, nevetését, kék szemeit? Nem tudom őket csak úgy száműzni.

-         Jól van, elég ebből Agg! Nyitott be hozzám Lizzy.

-         Miből elég?

-         Ebből az életviteledből! Egy teljes hete nézem, ahogy szenvedsz, eddig azért nem szóltam, mert azt hittem, hogy jobban leszel, de ez egyre rosszabb. Nem eszel, nem alszol, és nem is fürdesz a szagokból ítélve, szóval ezt most itt befejeztük… Kezdett el pakolni nálam.

-         Liz, remekül vagyok!

-         Látom! Egy hete is ugyan ez a melegítő volt rajtad, az ágyad ugyan így nézett ki akkor is, ami gyarapodott az a csokis papírok száma és a zsebkendőké, ezeken kívül változást nem látok, valamint a hajad már lassan öntisztító folyamatokba kezd… Bontotta szét összefogatott tincseimet.

-         Igaz, kicsit elhanyagoltam magam, de adj öt percet rendbe hozom magam és olyan leszek, mint újkoromban.

-         Örülök, hogy ezt mondtad, mert jött hozzád valaki, aki segít ebben és elvisz egy olyan helyre, ami csak a tiéd.

-         Ki az? Egy hét óta most éreztem először azt, hogy valami újra érdekel.

-         Szia Édesem! Anyukám mosolyogva jött felém.

-         Anyu, Anyukám! Kiáltottam fel és estem bele karjaiba.

-         Hogy vagy Bogaram? Lizzy elmesélte, hogy mi történt, jöttem, ahogy tudtam. Ekkor kitekintettem anya haja közül barátnőmre, hogy a „minden” alatt remélem kihagyta a Tay incidenst, de megkönnyebbülésemre bólintott.

-         Köszönöm, most már sokkal jobban, hogy itt vagy.

-         Arra gondoltam, hogy rendet teszünk itt, segítek elkészülni és utána hazamegyünk. Tudom, hogy nem a legkedvesebb emlékeid fűződnek a szobádhoz, de aludhatsz a vendégszobában s, ahogy neked jó. És nem is mondtam a legjobb hírt. Apuval befogadtunk egy kóborló Golden Retrievert, aki állapotos és az állatorvos szerint, már bármikor beindulhat nála a szülés.

-         Tényleg?

-         Tényleg. Na, mit mondasz Csillagom? A kiskutyák mellé el kell majd a segítség.

-         Tudod Anyu nagyon szívesen mennék, de nem akarom magára hagyni Li-t. Vonakodtam.

-         Én megleszek Aggie! Menj nyugodtan!

-         Biztos?

-         Biztos. Nyugtatott meg.

-         Akkor úgy néz ki, hogy a ma estét, már nem Harrow-ban töltöm…  A lelkem hirtelen új életre kelt.

-         Jajj, nagyon örülök! Akkor segítek összepakolni, és ha úgy érzed, hogy kész vagy el is indulhatunk. Csapta össze anyukám a tenyerét.

Megfürödtem, megmostam a hajam, majd megszárítottam azt, végül felöltöztem és egy új embernek éreztem magam. Amíg én tisztálkodtam anyukám és barátnőm kitakarították a szobámat és bepakoltak pár ruhát a rózsaszín bőröndömbe, amelyet magammal viszek arra az időre, amit a szüleimnél fogok tartózkodni.

***

-         Hihetetlen, hogy még most is milyen gyönyörű ez a hely, még ennyi idő után is tudok felfedezni benne valami szépet… Lelkendeztem, ahogy kiszálltam az autóból.

-         Aggie! Sietett elém apukám, mellette pedig egy nagy hasú kutyus kocogott,

-         Szia Apa! Üdvözöltem két puszival és egy nagy öleléssel.

-         De jó, hogy itt vagy, annyira hiányoztál már Hercegnő!

-         Ti is nekem! Csüngtem még mindig nyakába. – Hát ő ki? Engedtem el apukámat és leguggoltam a lábainknál ülő négylábúhoz.

-         Ő itt Bella! Vakargatta meg apa a füle tövét.

-         Szia Bella, én Aggie vagyok! Simogattam meg fejét.

-         Vigyázni kell rá, mert minden perces.

-         Igen, mondta anya, hogy mi a helyzet vele. De ki képes kitenni egy várandós szukát? El sem hiszem, hogy léteznek ilyen szívtelen emberek. Hangoztattam véleményem.

-         Remélem nem haragszol azért, hogy ma estére lesz egy vacsoravendégünk is? Húzta be apukám a táskámat a nappaliba.

-         Dehogy is haragszom! És ki az ha szabad megtudnom? Munkatárs? Szomszéd? Milyen ruhát vegyek fel? Érdeklődtem.

-         Rád sem ismerek Agatha Brightmore, amikor megláttalak ma reggel azt hittem, hogy beteg vagy, de most ki vagy virulva. Remek ötlete volt Liz-nek, hogy hozzalak haza. Hogy mit vegyél fel? Szerintem mindegy, hogy miben vagy, mert így is-úgy is gyönyörű vagy. Simított végig anyukám az arcomon.

-         Igazán köszönöm!

-         Ha annyira tudni szeretnéd, hogy ki jön, akkor elárulom, hogy apa egyik barátja az.

-         Ugye nem az a hetven éves bácsi? Nincs kedvem egész este háborús történeteket hallgatni.

-         Nem hetven éves és nem is bácsi és nincsenek is háborús történetei, egy története van egy énekes fiúról és egy tündér lányról, akik szerelmesek egymásba, de a fiú úgy érzi, hogy elrontott mindent.  Az ajtó felől hallottam ezeket a szavakat és azonnal tudtam, hogy ki áll ott.

-         Niall!