101. Fejezet: "Nem lehetne, hogy megbeszéljük azt, ami történt?"

Sziasztok Vattacukrok!

Hamarabb értem haza és úgy döntöttem nem húzom tovább a türelmeteket, így kitettem a 101. fejezetet! :) Remélem tetszeni fog nektek! :) <3 Puszi

Ámulva néztem Niall-re, majd fejemet a másik irányba fordítva csodálkozva szüleimre. Kész vicc tárgyává éreztem magam, mint egy baba, akivel játszanak.

-         Te? Villámokat szóró szemmel és mélyen megnyomva ezt az egy pici szócskát fúrtam tekintetem az övébe.

-         Aggie, ne haragudj anyukádékra, én szerettem volna eljönni hozzád és bocsánatot kérni…

-         Anya, Apa, ha ő most itt marad, akkor én megyek! Nincs kedvem egy asztalhoz ülni egy olyan emberrel, aki egy utolsónak néz. Válasszatok vagy ő, vagy én! Annyira meglepődtek kijelentésemen, hogy meg sem tudtak szólalni. – Ha eltudtátok dönteni, tudjátok, hogy hol találtok… Rontottam fel az emeletre és onnan be az első szobába, ami az enyém volt. Semmit sem változott, amióta elmentem, csak egy kicsit kopottabb lett és sivárabb. Már nem tündököl a rózsaszín fal, inkább barackosabb árnyalatú lett, a plüssök mosolyát sem olyannak láttam, mint kislányként. Minden ugyan ott volt, az ágyam az ablak mellett, ahonnét ráláttam az öreg tölgyre, az íróasztalom az ággyal szemben, amelyen a kerámia macis tolltartóm nézett vissza rám, az asztal feletti polc, amelyen könyveim tornyosultak és a szekrényem, amelyen és amelyben sok emléket őrizgetek, a mai napig. Ahogy ráfeküdtem ágyamra, megcsapott az otthon illata, az ágynemű frissen volt mosva, és egy nagy csokor rózsaszín és vörös rózsa volt bekészítve az éjjeliszekrényemre. Nem sírtam, csak dühös voltam. Vártam, hogy majd valaki feljön és megvigasztal, de nem történt semmi. Arra gondoltam, ha Niall-ben lenne egy kis együttérzés, akkor fogja magát és elmegy, de ezt innen bentről nem tudtam megállapítani, hogy megtörtént-e. Halkan kinyitottam az ajtót és a lépcső korlátjához sétálva hallgatózni kezdtem. Nem hallottam tisztán, hogy miről is van szó, de náha-néha felfedeztem a nevemet.

-         Sajnálom Niall, hogy így sült el ez a dolog.

-         Semmi baj Mrs. Brightmore! Nagyon kedvesek voltak így is, hogy megbántottam a lányukat, és meghívtak ide és hálás vagyok Liz-nek is a sok segítségért. Szerintem ennek itt a vége, most nagyon kihúztam nála a gyufát, de nagyon szeretem őt. Nem egy leányálom velem az élet elismerem, hiszen folyton utazok, rajongók vesznek körül, a sajtó csak arra vár, hogy mikor cikkezhet rólam, Aggie-ben viszont megtaláltam a nyugalmat, a biztonságot. Szeretem, bármily hihetetlen is ezt elhinni. Számára én vagyok a „ szőke herceg” mindig ezt mondja, aki tökéletes, kedves, jószívű, de valójában nem vagyok egy álom pasi. Ha az lennék, akkor nem sírna miattam. Köszönöm még egyszer a meghívást!

-         Minden kapcsolatban adódnak problémák, ne, hogy azt hidd, hogy mi nem veszekszünk, de sok minden összetart bennünket. A lányunk, az emlékek, a barátok de legfőképp a szeretet. Harcolj érte! Én is küzdöttem ezért a szépségért, aki most itt áll mellettem és már 25 éve házasok vagyunk.

-         Nem önöknek kellett volna ezt elmondanom, hanem neki, de ő meg sem hallgat, így jobb is, ha most elmegyek. További minden jót kívánok önöknek!

Ennyi volt, pár lépés, kattant a zár, és elszáguldott egy autó. Hátamat a léceknek támasztottam, fejemet pedig hátradöntöttem és próbáltam összerakni a fejemben, az imént hallottakat. Szeret, ez tény, de mostanában egye többet veszekszünk, egyre többet vagyunk féltékenyek a másikra, nem tudom mi lenne a legjobb megoldás. Ha szakítunk, neki is lesz valakije és nekem is, találkozunk, és nem hiszem, hogy megtudnánk állni egy csóknál, ez így nem jó. Ha szünetet tartunk, végülis mindig azt tartunk, amíg ő távol van, de ha tényleg azt tartunk és véletlenül találkozunk megint csak ott leszünk, hogy több lesz belőle, mint egy csók. Niall az igazi tudom, lehet akkor sem lenne egyszerűbb, ha nem lenne híres, de momentán ez is a szériatartozéka része, és ha szeretem, akkor mindenhogy szeretnem kell. Meg akarok neki bocsájtani, de egyenlőre még tátonganak azok a sebek, amelyeket a szívemen hagyott. A padlón ülve rájöttem, hogy ugyan ott tartok, ahol eddig, nem jutottam előrébb a megoldásban. Szomorkodásomban egy nedves orr érintette meg arcomat, majd egy puha bunda csiklandozta karomat.

-         Szia Bella! Jöttél felvidítani? Feküdt bele ölembe. Tudod nagyon szép kutyus vagy, és már alig várom, hogy megszülessenek a kicsinyeid, nagyon fogom őket szeretni. Még a neveiket nem tudom, de majd csak kitalálunk valamit. Köszönöm, hogy itt vagy velem… Simogattam és adtam a fejére egy puszit.

-         Aggie, drágám! Hát te? Mit csinálsz itt? Szólni akartam, hogy Niall elment, úgyhogy nyugodtan lejöhetsz vacsorázni. Toppant meg anya a lépcsőn, ahogy meglátott ott ülni.

-         Köszi! Mondtam unottan. Látta, hogy nincs sok kedvem beszélgetni, így magamra hagyott a legújabb barátnőmmel.

***

Tegnap este, nagy nehezen magamba tuszkoltam némi táplálékot, de hiába volt anyukám főztje, most nem volt olyan ízes. A telefonom kijelzője reggel hét órát jelzett, jobb éjszakáim is volt, mint amire számítottam. Felkeltem, magamra kaptam a köntösöm, gyorsan készítettem egy kis kakaót, majd visszatérve a szobámba, beülve az ablakom párkányára a nagy fát néztem, hogy hullnak levelei. Niall arca volt előttem, ahogy ott állt a küszöbön és én csak úgy kidobtam, pedig szívesen a nyakába ugrottam volna és csókoltam volna rózsaszín ajkait, de annyira megbántva éreztem a lelkem, hogy egyszerűen nem tudtam volna úgy hozzáérni, mint ha nem lenne semmi baj.

A szüleim még este elárulták, hogy a mai napra egy megbeszélt kirándulásuk van apa munkatársaival, de nagyon sietnek haza hozzám, így ez a nap Bella-val fog telni, akit nagyon a szívemre bíztak, ha beindulna a vajúdás ne essek pánikba, leírták az állatorvos számát, de ezen kívül elmondták, hogy mit tegyek, hogy megkönnyebítsem Bel dolgát, és, hogy hogyan ápoljam a kicsiket.

Telt az idő, remekül szórakoztam magamban, azonban észrevettem, hogy a kutyusunk nagyon fészkelődik és alig akarta megenni az elé tett ételt sem. Még sosem asszisztáltam egy szülésnél sem, nem tudtam hogyan kezdődik el a folyamat, de sejtettem, hogy ebből már lesz valami, nem aggódtam mert apu megígérte, hogy sietnek.

Este nyolckor Bella-nak elfolyt a magzat vize, megindultak nála az összehúzódások. Hívtam mindkét felmenőmet, és írtam is nekik üzenetet, de nem válaszoltak. Bel kényelmesen elhelyezkedett abba a vacokba, amit anyuék a napokban alakítottak ki neki, pokrócokkal, gumikacsákkal. Lefeküdtem mellé és beszéltem hozzá. 

***

Három órája ültem, feküdtem, szaladgáltam Bella mellett, akin már látszott, hogy nagyon erős fájdalmai vannak és nincs messze az az idő, hogy az első kis jövevény megszülessen. A szüleim továbbra sem értek haza és elérhetőek sem voltak, miattuk is aggódtam, de a szemem előtt az lebegett, hogy világra kell segítenem legalább nyolc kiskutyát. Ekkor a ház csengője jelezte, hogy vendégem érkezett. Összehúzott szemöldökkel sétáltam el az ajtóig, hogy megnézzem ki keres ilyenkor. Ahogy kinyitottam, be is csuktam a nyílászárót. Niall állt ott és szerette volna, ha beengedtem.

-         Niall, hagy engem békén! Nyitottam ki újra az ajtót.

-         Bocsánat, ha felébresztettelek, és a szüleidtől is elnézést fogok kérni, de muszáj volt téged látnom.

-         Éjszaka? Úgy nézek én ki, mint egy bagoly? Azt hittem hazamentél.

-         Igen, de visszajöttem, mert nem lehetek úgy, hogy te haragszol rám.

-         Látni szeretnél? Akkor segíts nekem! Haragudtam, de ő volt az egyetlen ember a közelemben, aki segíteni tudott.

-         Persze, segítek! Jött be a nappaliba.

-         Akkor, kérlek vigyázz Bella-ra, amíg én elmegyek langyos vízért és törülközőért.

-         Csak nem? Guggolt le oda, ahol előbb én foglaltam helyet.

-         De, mindjárt „szülők” leszünk. Komolyan három órát vezettél vissza, hogy most itt legyél? Néztem vissza a sarkon.

-         Ez a legkevesebb, hogy a közeledben legyek és beszéljek veled. Szert…

-         Ne, ne is folytasd! Mindjárt jövök!

-         Aggie, Aggie! Gyere gyorsan, valami baj van! Kiabált rémülten.

-         Mi az? Mi történt? Szaladtam, ahogy csak tudtam és megnéztem, hogy mi a baj. Sötétzöld váladék örült a szülőútból, ezt magam sem tudtam hova tenni, csak vártam, hogy végre előbukkanjon az első csemete.

-         Nézd, csak Agg, hogy milyen mélyen vesz levegőt.

-         Nem levegőt vesz Ni, hanem ezek az első nyomások. Gyerünk kislány, gyerünk! Ahogy egy nagyot sóhajtott, már meg is láttunk egy burokban mozgó pici kutyust, az anyukája elkezdte nyalogatni, elrágta a köldökzsinórt. A kicsi egyből a tejet adó bimbót kereste, amit sikeresen is megtalált, de mielőtt belekezdett volna a lakmározásba, fültisztítóval letörölgettem az orrocskáját és szemét, betadinnel pedig leápoltam a köldökzsinór helyét majd Niall kezébe adtam a törékeny kis testet egy törülközőbe bugyolálva, hogy fogja meg, amíg én lekötöm a köldököt.

-         De édes, nézd, hogy kinyújtotta a nyelvét, és azok a parányi mancsok. Tette a Manóm az ujjára a kicsi lábat. Közben nekem levakarhatatlan mosoly ült az arcomon, még sosem láttam ennyire kicsi élőlényt, és Niall mozdulatai mindent elárultak arról, hogy milyen apa lesz. 

-        Tedd vissza az anyukája mellé! Utasítottam. – Most pedig várunk.

-         Milyen időközönként születnek a kölykök? Érdeklődött.

-         Pontosan én sem tudom, de egy fél óra biztosan lesz, amíg a következő megmutatja magát.

-         Mi legyen a neve ennek a kis krapeknek? Kérdezte. Néztük-néztük és egyszerre mondtuk ki azt a nevet, amire, mind a ketten gondoltunk.

-         Louis! Egymásra néztünk, majd elnevettük magunkat.

-         Tisztára, mint Lou! Hogy vannak a többiek? Gondolom el lettem hordva mindennek. Kúsztam a fotelhez, hogy ott támaszkodjak.

-         Még mindig imádnak Agg, és remekül vannak, azt mondták, amikor eljöttem, hogy ezt adjam oda neked. Egy VIP kártya volt a londoni koncertre. - Nagyon szeretnének már látni.

-         Ahogy én is őket. Csúsztattam végig tenyerem a kemény fedeles passzon.

-         Agg, nem lehetne, hogy megbeszéljük azt, ami történt?

-         Nem tudom Niall… Nem akarok veszekedni, és azt sem szeretném, hogy újra bocsánatot kérj. Sajnálod, ebben biztos vagyok, de ennyi idő ismertség és megpróbáltatás után, már gondolhatnád rólam, hogy én nem vagyok az a fajta lány.

-         Nem Agg, én csak idegességemben mondtam rád azt, amit, sosem feltételezném rólad, hogy megcsalsz. Szeretlek és bízom benned, de Liz olyan hévvel hívott fel akkor este, hogy minden hülyeség kicsúszott  a számon, de nem gondoltam komolyan.

-         Ne mentegetőzz! Valami azonban történt velem este, amikor csak úgy lecsaptam a telefont. Ez egy olyan dolog, ami egy lány életének rémálma és nem szerettem volna elmondani, de meg kell értened, hogy én miért viselkedtem úgy ahogy. Harapdostam körbe ajkaimat.

-         Igen? Félve méregetett.

-         Kicsit becsintettem. El akartam mondani, már a számon is volt, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Nem okozhatok ekkora nagy sebet neki, azzal, hogy szembesítem Tay mocskos húzásával.

-         Ez egy olyan nagy rémálom?

-         Akkor, máshogy beszél az ember és viselkedik, amikor alkohol hatása alatt áll.

-         Remélem jól érezted magad és csak remélni merem, hogy még érzel irántam valamit.

-         Hatalmas hazugság lenne, ha nemmel válaszolnék.

-         Ha megcsókolhatnálak, kideríthetnénk…

-         Nem hinném, hogy ez egyenlőre olyan jó ötlet és fel lennék rá készülve. Sütöttem le szemeimet.

-         Oh-oh, nagyon sajnálom. Húzódott el tőlem. – Kívánlak Aggie! Láttam, hogy nagyon elszomorítottam és mindig is utáltam, ha miattam búsulnak a szeretteim, ezért hozzáhajolva kapott egy szájra puszit. Kevés volt neki, ahogy nekem is, de nem akartam, hogy elbízza magát. Ahhoz képest, hogy még tegnap elzavartam és forrt bennem a düh, most itt ülök mellette, kezét fogva és várva egy újabb kiskutya érkezésére.