Zayn

Sziasztok Drágák!

Gondolom a többség értesült róla, hogy Zayn tegnap elhagyta a fiúkat és hivatalosan is kilépett a bandából! :( Sok millió rajongónak szakadt meg a szíve szerte a világon.. Remélem ismét hallhatjuk és láthatjuk Őt, mint a One Direction Zayn Malik-ét, mert sosem feledünk, Te mindig is az 1D része maradsz! Kívánom, hogy légy boldog, és újra lépj színpadra, mint a One D titkos, visszahúzódó sármőrje <3 

48. Fejezet: Másnak is mondhatja, hogy: Szeretlek!

- Kis beteg! Helló! Jó reggelt! Cirógattam meg az arcát.

Az este nem mentem vissza a saját ágyamba, nem tudtam volna itt hagyni, és azon aggódtam volna, hogy mi van vele, így Lou-t megkértem, hogy ha nem baj neki, akkor aludjon az én helyemen, én pedig itt maradok Niall-el, nem volt ellenére a dolog, ő is fáradt volt, így hamar meggyőztem az elképzelésemről.

Éjszaka még kétszer voltunk fel, a láz miatt. Izzad, tűzforró volt, így gyorsan talpra állítottam és a kádba parancsoltam, nem tetszett neki, de le kellett vinni a lázát. Folytak könnyei, mikor a hideg víz hozzá ért forró testéhez. Annyira sajnáltam, folyamatosan ezt hajtogattam neki, de ő csak megfogta a kezem, és a tenyerembe csókolt, ahogy ott guggoltam mellette.

Másodszor hideg borogatást terítettem meztelen felsőtestére. Ott feküdtem mellette, kezemet a mellkasán tartottam, a szíve kétszer gyorsabb vert a láz miatt, ő pihent az én mellkasomon, közben haját simogattam és gyermekorom kedvenc dallamait dúdoltam fülébe. Alaposan betakargattam, mikor hallottam egyenletes szuszogását, tudtam, hogy elaludt, de nekem sehogy nem jött álom a szememre. Csak azon járt az agyam, hogy ne legyen semmi baja, és ébren legyek, ha újból megemelkedik a hőmérséklete.

Hajnalban többször is felriadtam, magam megnyugtatására, megpuszilgattam az arcocskáját, hogy ellenőrizzem a hőmérsékletét, vizes ruhával pedig bevizeztem a láztól kicserepesedett ajkait, majd apró csókokat hintettem rá, hogy minél hamarabb begyógyuljon. Anyu kiskoromban a bibiket mindig puszival gyógyította, így nem lehetett baj, ha én is megpróbáltam. Persze ennyi év elteltével, tudtam, hogy nem varázsütésre múlik el a fájdalom és gyógyul be a seb.

-         Jó reggelt Tündérem! Suttogta nyakamba.

-         Hogy vagy? Helyezkedtem vele szembe.

-         Hát, a fejem fáj és a hasam, és nagyon szomjas vagyok.

-         Értem! Próbáltam ridegen viselkedni. - Hozok neked egy kis teát! Álltam volna fel mellőle, amikor elkapta a csuklómat.

-         Várj, Aggie! Csak azt szeretném mondani, hogy köszönöm, hogy itt vagy velem, annak ellenére is, hogy tudom ígéretet tettem, drágább vagy számomra bárminél.

-         Niall, azóta az este óta nem is beszéltünk, nem volt alkalmam elmondani, hogy a levél, melyet írtál rádöbbentett valamire, hogy nálad jobb és tisztább szívű fiú nem létezik, szeretlek, de van, hogy akit szeretünk sokkal fontosabb számunkra, mint saját magunk.

-         Aggie, nem nagyon értem...

-         Niall, mindig légy boldog én csak ezt kívánom neked! Szeress tiszta szívből, szeress őrülten, szeress mindig, szeresd azt a lányt aki téged is tiszta szívéből szeret!

-         Agg? Ráncolta össze a szemöldökét.

-         El kell mondanom valamit, már nagyon régóta el szeretném mondani, de egyszerűen nem tudtam hogyan, és mit szólnál hozzá.

-         Megijesztesz! Szorította meg kezem.

-         Ni, én-én nem lehetek édesanya! Törtek belőlem elő ismét a könnyek.

-         Aggie! Kapott karjaiba és szorított magához, hagyta, hogy sírjak, nem szólt egy szót sem, megvárta, amíg megnyugszom, közben megnyugtatóan simogatta hátamat és finom meleg puszikkal hintette be vállamat. – Úgy sajnálom, annyira sajnálom! Bújt nyakamba.

-         Niall, nincs mit sajnálnod! Fogtam kezeim közé arcát. – Ez senki hibája sem, nem tehet róla senki.

-         De...

-         Nincs de, Niall! Ennek így kellett lennie, ezt szánta nekem a Jó Isten.

-        De, hogy-hogy ? Dadogott, és csak ölelt, olyan szorosan, ahogyan tudott, és mégis    finoman, mint egy porcelánbabát.

-         Daganat... Csak egy nagyot fújtattam.

-         Ugye nem hagysz itt, ugye nem lesz semmi baj? Homlokát enyémnek döntötte és úgy sírt.

-         Itt leszek mindig, ígérem! De én nem tehetlek boldoggá...

-         Mi? Mit szeretnél ezzel mondani? Húzódott el tőlem úgy, hogy szemembe tudjon nézni.

-         Niall, nekünk nincs jövőnk...

-         Mi az, hogy nincs jövőnk? Talán nekem is van beleszólásom ebbe.

-         Nézz rám Niall, lehet, hogy most azt gondolod, hogy igen tudnál velem lenni, de egy idő után szeretnél családot alapítani. Találsz, majd egy csodálatos lányt, aki viszont szeret és meg fog ajándékozni az élet legnagyobb csodájával. Szeretlek, mindennél jobban, ezért, ha a szerelemről le is kell mondanom, a barátságomat fel tudom ajánlani.

-         Aggie, ne tedd! Nem tudnék a barátod lenni, mert mindig többet akarnék. Nem kérhetsz arra, hogy keressek egy lányt, legyek vele boldog úgy, hogy közben te vagy minden gondolatom.

-         Tedd meg értem, ha nem is magadért. Ígérd meg nekem, hogy boldog leszel.

-         Látom, te már döntöttél! Engedte el a kezemet.

-         Igen, barátok? Nyújtottam  a kezemet felé.

-         Én ebbe nem megyek bele Aggie! Harcolni fogok érted! Nem kérheted tőlem mind ezt.- És honnét tudod, hogy így boldog leszek? Te vagy az, aki miatt minden nap boldog vagyok. Miattad ébredek fel, és mosollyal türelmetlenkedve várom a reggelinél, hogy mikor érkezel meg. Nincs még egy olyan lány, mint te, annyi megoldás létezik már,örökbefogadás, lombikbébi.

-         Niall barátok, vagy munkatársak? Húztam ki magam, kérdeztem felvont orral.

Ekkor Niall egy szót sem szólva, rontott ki a szobából, egy szál alsóban, holott este még láza volt. Igaza van nincs jogom beleszólni az életébe és döntenem helyette, de gondolnom kell arra is, hogy mi lesz, ha rossz híreket kapok Londonból. Meg kell vele értetnem, hogy mást is szerethet, mondhatja neki hogy szeretlek, ölelheti és csókolhatja. Könnyeim már kiapadtak, így csak a végtelen fájdalom és szomorúság maradt nekem.

„Nagyszerű dolog, ha az emberre valaki gondol, és a gondolataival vigyáz rá. Aki szeret, ezt teszi. (...) A szívében őrzi őt, ott védi, oltalmazza, és engedi élni. Néha fájdalmas dolog ez. Mert néha úgy kell engedni élni, hogy valóban nem lehetsz a közelében. Csak távolról csodálhatod őt, távolról figyelheted. Mégis csodálatos érzés szabadon engedni, akit szeretsz. Messziről vigyázni rá. A szívedben. A gondolataiddal, az érzéseiddel, a szereteteddel.”

47. Fejezet: Kis beteg

Hosszú napok teltek el a levél elolvasása, és a Liam-nek tett vallomásom óta. Niall valóban betartotta azt, amit ígért, maximum köszönt és tovább is állt. Nekem minden ilyen pillanatnál újra és újra darabokra tört a szívem, mi van ha már nem is kellek neki?

Amikor szomorú vagyok és magányos, éjszakánként előveszem a levelet, melyet tőle kaptam, többször is elolvasom egymás után, és így hajtom álomra a fejem.

Új beosztást készítettem a tour ázsiai részére, így Liam-el osztom meg minden este az ágyamat. Bocsánatot kértem Harry-től, hogy ezentúl nem vele leszek, de így láttam helyesnek, mert ő mindenről tud, és ha bármi baj lenne hozzá fordulhatok.

Mióta beszámoltam neki titkomról, sokkal jobban aggódik értem és félt, ez érződik is rajta, szemeiben látom a sajnálatot felém, és ez az amit el akartam kerülni, hogy így nézzenek rám.

Nem kell engem sajnálni, ezt a lapot húztam az élettől, lehetett volna rosszabb is.

Hány kisgyermek nő fel szülők nélkül? Éhezik a nagyvilágban? Válik bűnözővé?

Én hálás vagyok a sorsnak a nagyszerű szüleimért és nagyszüleimért, akik felneveltek, megtanítottak a jóra és a szépre, támogattak mindenben, még ha hülyeséget csináltam is, hiszen a hibáiból tanul az ember, és szeretnek feltétlenül, akármilyen is vagyok.

Ha anya nem is lehetek, és sosem tudhatom meg, és érezhetem át azt, hogy milyen egy új életet a világra hozni, abban biztos vagyok, hogy legyek keresztanya, imádni és védeni fogom a csöppséget, mintha csak az anyukája volnék, és talán így én is részese lehetek egy kicsi élet fejlődésének.

-         Aggie, indulhatunk? - Szólt rám Liam.

-         Mi? Igen, persze, hogyne!

A lift nagyon lassan haladt lefelé, és úgy éreztem magam, mint aki összepréselődik benne, közben szorosan fogtam Li karját, ezt ő is észrevette és adott a fejem tetejére egy puszit. Egészen a mélygarázsig lifteztünk, ahol Paul és a fiúk már vártak ránk. Volt körülöttünk több biztonsági ember is, mindenki a helyszínt biztosította, ugyanis városnéző túrára indulunk. Manilában tartózkodunk jelenleg, a Fülöp szigeteken. Egy kis kutatómunka után, összeírtam mit érdemes megnéznünk, így meg fogjuk látogatni az óceánparkot, a Star City-t és, hogy egy kicsit művelődjenek is a fiúk, a Philoppino Múzeumot.

El kellett hitetnünk  a rajongókkal, akik a hotel előtt várakoztak a srácokra, hogy bent vagyunk az épületben, így egy beágyazott, párnákkal kibélelt ablak nélküli kis furgonban kellett hatan elférnünk.

Féltem a gondolattól, hogy Niall mellett kell ülnöm, vagy esetleg beszélnem kell vele, így segítségnek elhoztam a fülhallgatómat, ezáltal biztosan nem kell kommunikálnom senkivel. Ahogy ott várakoztunk, Ni rám-rám emelte tekintetét, de ezzel én sem voltam másképpen. Miközben álltam és figyeltem,elkomorodtam,tudtam,hogy időben kaptam el ezt a pillanatot, hogy nem fog megismétlődni, hogy el kell raktároznom magamban,és nem szabad elfelejtenem.

Azt akartam, hogy velem legyen, hogy megcsókoljon, de még túl korainak tartottam. Tudtam, hogy benne én tartom a lelket, de ő nem tudhatta, hogy számomra mindennap boldogság ha látom, még ha csak néhány percről legyen is szó.

Szép sorban szálltunk be az autóba, pont én következtem volna, de Niall nem figyelt és egyszerre, akartunk beszállni. Amikor hozzámért, és rám nézett, hogy bocsánatot kérjen, fájdalmat láttam a szemében, miattam. Előreengedett, de nem felejtem el sosem, hogy hogyan is tud fájni a szerelem. Megtanított valamire, valamire, amire nélküle nem jöttem volna rá. Arra, hogy hogyan kell élni és nem csak létezni…

Az úton Liam és Harry között ültem, nagyon szűkös volt a hely, így reménykedtem, hogy nem kell sokáig itt maradnunk, Paul és még vagy 6 biztonsági, a kisbusszal jött utánunk.

***

Mintha, egy álomban jártam volna pár órán keresztül, cápák, kalózok és festmények között. Hosszú és fárasztó nap volt, így úgy döntöttem a vacsorát kihagyom, és egyből ágyba bújok. Furcsa érzésem volt álmomban, mitha valaki finoman rázta volna a vállamat és a messzi távolból hallottam a nevemet is, a fülembe suttogva.

A hang egyre hangosabb lett, be is tudtam azonosítani a gazdáját, Louis.

-         Aggie, ha hó! Keltegetett.

-         Igen, Lou? Mi a baj? Már reggel van? Kérdeztem kómásan az ágyban ülve.

-         Nem, még nincs reggel, hajnal 3 körül lehet.

-         Micsoda? Lou, valami nyomós indokot kérek, amiért a legszebb álmom közepette felébresztettél.

-         Átjönnél hozzánk?

-         Na de miért? Értetlenkedtem.

-         Szerintem Niall lázas.

-         Mi? Nekem sem kellett több, úgy pattantam ki az ágyból, mintha csúzlival lőttek volna. – Persze megyek, magamra kapom a pulcsim és mehetünk!

-         Köszi Agg, és ne haragudj, hogy felébresztettelek, de te mégis lány vagy és jobban értesz az ilyenekhez.

-         Semmi baj Lou ezért is vagyok itt! -Mondtam mindezt már az ajtójuk előtt. Közben nagyon aggódtam az én kis Manómért. 

Mikor benyitottam a szívem majd megszakadt, ott feküdt az ágyban nyakig betakarózva, vacogott, és arcára kiültek a lázrózsák.

Közelebb lépkedtem hozzá a félhomályban, meg volt izzadva, és mégis rázta a hideg. Magam is meglepődtem cselekedetemen, ajkaimat homlokára és arcára helyeztem, tudtam, hogy hülyeséget csinálok, megint, magamból és belőle is hülyét csinálok, de anyukám mindig így nézett meg kiskoromban, és így ellenőrizte a lázamat.

Ekkor felnézett, a láztól jobban csillogott a szeme, mint a télen esett friss hó, és mosolyra húzódott a szája.

-         Tudtam, hogy te vagy... Motyogta.

-         Sh, ne beszélj, hozok neked lázcsillapítót és vizes borogatást!

-         Ne menj el, kérlek! Könyörgött könnyes szemeivel.

-         Nem megyek!  Folyt végig pár kósza könnycsepp arcomon. - Itt maradok! Adtam puszit fejére.Mikor látta, hogy nem mozdulok mellőle, fejét visszatette a párnára és behunyta szemeit.

-         Lou, kérlek, menj át hozzánk és kotorj bele nyugodtan a bőröndömbe, a cipzáros zsebébe fogsz találni lázcsillapítót! Suttogtam Louis-nak.

-         Jól van, már itt sem vagyok!

-         Aggie?

-         Itt vagyok, itt vagyok, semmi baj!

-         Szeretlek!

-         Tudom... 

46. Fejezet: Levél és Vallomás

Álmodtam vagy sem? Mindenesetre gyönyörű este volt. Félve nyitottam ki szemeimet, hogy a varázs még ne múljon el, de egyszer minden szépnek vége kell, hogy legyen, így volt ez most az én esetemben is.

Kezeimmel megakartam simítani arcát, de helyette egy borítékot találtam a párnájára téve. Az álmosság el is illant szemeimből. Remegő kezekkel nyúltam a boríték felé, a szívem hevesen dobogott,amikor felnyitottam a tetejét és kiemeltem belőle a gyöngybetűkkel írt lapot.

Újból és újból átfutottam a sorokat, szemeimből csak úgy záporoztak a könnyek.

Hogyan lehet így szeretni valakit? Én voltam az, aki a rosszat látta benne és mégis ő kér bocsánatot? Egy szívtelen rossz ember vagyok, aki nem érdemli meg, hogy így szeressék, Niall sokkal jobb és tisztább szívű lányt érdemel a sorstól.

Magamhoz szorítottam a levelet és sírtam, és sírtam, azt akartam, hogy itt legyen és beszéljen hozzám, édes hangjával suttogjon a fülembe.

Halk kopogás ütötte meg a fülemet, gyorsan eltakartam meztelen testem, majd egy hirtelen mozdulattal ültem fel az ágyra.

-         Szabad! Szóltam, amilyen hangosan csak tudtam, de ez is inkább hallatszott madárcsipogásnak, mint hangnak.

-         Bejöhetek? Liam buksija kukucskált be a szobába.

-         Persze gyere csak, már fent vagyok!

-         Valami baj van? Sietett oda hozzám és ült le mellém. Én még mindig a levelet szorongattam és nem tudtam szabadulni a gondolataimtól.

-         Nem semmi, mi baj lehetne? Tettem fel kicsit ironikusan a kérdést.

-         Az a baj? Kérdezte a kezemben szorongatott papírra nézve.

-         Igen... Dőltem mellkasának, és eláztattam pólóját.

-         Niall?

-         Ühüm... Azt írta, hogy szeret, és mindig velem lesz bármi is történjen. De elment, nincs itt...

-         Aggie, hiszen most mondtad, hogy veled van, akkor így is van.

-         Meg kell próbálnom a barátja lenni…

-         Miről beszélsz Agg?

-         Ő egy sokkal szebb, jobb lányt érdemel, aki boldoggá tudja tenni, és megajándékozza majd egy családdal. Nem tudom tovább titkolni és benned megbízom. Minden 10 évvel ezelőtt kezdődött, egy esős napon. Játszottunk a lányokkal a szomszédunkban, amikor felmásztam a patakpartján lévő fűzfára, megszédültem és leestem. Gyorsan bevittek a kórházba, ahol alaposan kivizsgáltak, majd tudatták a szomorú hírt, hogy daganatom van a méhemen. Kezelésekre jártam, majd átestem több műtéten is, mire azt mondhatták az orvosok, hogy egészséges vagyok, igen ám de az örömhírek után szinte sokként ért, amikor közölték meddővé váltam, így nem lehet kisbabám.

-         Aggie, úgy sajnálom! Láttam, hogy könnyek folytak végig arcán.

-         Ne sajnáld, hiszen nem tehetsz róla. El sem tudod képzelni, mi fájdalmam az nekem, ha megtudom, hogy egy ismerősöm babát vár, persze boldog vagyok, de mikor belegondolok, hogy én ezt nem tapasztalhatom meg sohasem? Elszorul a szívem, és úgy érzem nincs értelme az életemnek.

-         Agg... Ölelt szorosan. - Ne mondd ezt! Nem tudok elégszer hálát mondani, azért, hogy vagy nekünk, nélküled nagyon unalmas lenne az élet.

-         Niall jobbat érdemel, sokkal, én nem érzem magam igazán nőnek, irigykedek is a lányokra.

-         Tőled szebbet, kedvesebbet biztosan nem talál.

-         Liam van még itt valami. Nem vagyok benne biztos, hogy nem újult ki ismét a daganat, így egyik napon senkinek sem szólva elmentem a dokimhoz, aki azonnali szövettant javasolt, félek, hogy nem fognak jó hírek érkezni, nem akarlak titeket itt hagyni.

-         Agg, nem fogsz, ilyet ne is mondj! És mi? Most fogom fel… Ne csináld ezt!

-         Megígérsz nekem valamit?

-         Bármit Aggie, bármit...

-         Ne hagyd, hogy hülyeséget csináljon, sosem, és segíts neki megtalálni a boldogságot.

-         Ígérem Aggie! Csókolta meg kezeimet.- De azt ugye tudod, hogy te vagy a boldogsága?

-         Nem lehetek az! Sütöttem le a szemeimet.- Te tudod Liz-en kívül még a titkomat...

-         Megőrzöm, amíg úgy nem döntesz, hogy elmondod.

-         Köszönöm Liam…

-         Aggie, nem érdemelsz több fájdalmat, eleget szenvedtél!

-         Sajnos, nem mi döntünk sorsunkról, azt fent írják meg. Hiszem, hogy jobb lesz, mint volt...

-         Itt maradjak? Vagy menjek?

-         Menj nyugodtan, a gép fél háromkor indul.

-         Ott leszel?

-         Ott leszek...

-         Ígéred?

-         Ígérem…

45. Fejezet: Tiéd vagyok

Hosszasan simogattam a haját, majd túrtam bele, ahogy ott feküdt előttem olyan volt, mint egy kisfiú a bölcsődében, akinek szemei ki voltak sírva, és szuszogott.

Csókot szerettem volna lehelni ajkaira, de tudtam, ha megteszem nincs visszaút, így körbepusziltam az arcát, és végül a nóziját. Hinnem kell neki, máskülönben nem marad más, mint egy szép emlék, amely az idő múlásával halványul. Elnéztem őt és tudtam, hogy szeretem, hiába vagyok vele bunkó és kíméletlen, hiába mutatom magam keménynek, ha belülről elolvadok ha rám néz, hozzám szól. Szeretnék még egyszer ébren álmodni, és nem gondolni a fájó dolgokra, de ha belegondolok az én és az ő életébe, lehet jobban tenném, ha tovább játszanám a közönyöst és szépen kiszállnék ebből az egészből, mert tudom, hogy csak így lehet boldog. Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom és eszerint viselkedjek, és közben mondjak ellent a szívemnek, és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Kis idő elteltével visszamentem a vendégekhez, hogy lássák, még élek.

-         Clo, már mész is? Leptem meg barátnőmet hátulról, miközben a kabátját vette.

-         Igen, ne haragudj! Holnap el kell utaznom nem rég telefonáltak.

-         Semmi baj, de várj egy pillanatot csomagolok neked tortát! Láttalak ám Harry-vel... Löktem oldalba, amint a konyha felé tartottunk.

-         Hát igen, próbáltunk egy kicsit beszélgetni.

-         És? Clau ne kelljen mindent harapófogóval kihúzni belőled!

-         Nem is! Amúgy én is láttam, amit láttam, azt, hogy itt van Niall.

-         Leszögezném, hogy nem én hívtam, hanem Liz. – Szóval?

-         Azt mondta, hogy szeret. Ujjongott Clo, nagyon halkan. – De igazából, nem tudom mit higgyek, hozzávágtam, azt a másik lányt, de azt mondta, hogy ne higgyek el mindent, és be kell valljam, hogy már ivott is.

-         Az jó! Lelkesedtem be.

-         Mi?Agg,megőrültél? Hülledezett Clau.

-         Nem-nem, a részegek igazat mondanak, állítólag.

Nekem csak most esett le, amit magam is elmondtam az imént, hogy a részegek igazat mondanak. Niall, Liam-nek igaza volt beszélnem kell vele, ha törik, ha szakad, ha nem is leszünk újra egy pár, az én hülyeségem miatt, talán nem ártana bocsánatot kérnem, ha letisztáztuk a dolgokat.

-         Nem is tudom Agg, én is szeretem, de, hogy mit, és meddig bírna el ez a kapcsolat az a jövő zenéje. Minden estre azt mondtam neki, ha kijózanodott megkereshet és találkozhatunk majd valamikor, amikor itthon lesznek.

-         Helyes, remélem minél hamarabb láthatjuk egymást újra!

-         Így lesz! Kaptam két puszit és egy ölelést, majd távozott is.

Visszaindulva a nappaliba láttam, hogy a lányok nagyon belemélyedek valami beszélgetésbe, nem akartam őket megzavarni, és a fiúk is elvoltak a maguk kis világában. Pár ember már kilenc óra előtt hazaindult, valahogy volt egy olyan érzésem, hogy a srácok ma itt alszanak, így mondtam is Liz-nek, hogy felmegyek és előkészítem a vendégszobát, ott elférnek 4-en, lent a kanapén is tudnak aludni 4-en, de ezt majd csak, ha mindenki elment.

***

Hajnali egy óra felé járhatott az idő, amikor is az utolsó ismerősök elhagyták a házat, mondtam a csajoknak, hogy választhatnak hol szeretnének aludni, majd fogják meg a párjaikat.

Így lett az. hogy Elli-ék és Perrie-ék az emeleten, Harry és Shopi-ék a nappaliban aludtak. Lizzy felkínálta a szobáját, de ők kedvesen visszautasították. Én nem ajánlkoztam, hiszen nekem már volt hálótársam, de mikor felértem a szobámba úgy döntöttem a földön alszom. Nem azért, mert nem szerettem volna mellette aludni és érezni az illatát, hanem így láttam jól azután, ahogy viselkedtem.

Hajnalban arra ébredtem, hogy a pihe puha ágyikómban vagyok, de nagyon kómás lehettem, hiszen úgy emlékeztem, hogy a földre ágyaztam meg. Összeszorítottam a szemeimet hátha úgy könnyebben vissza tudok aludni, de szöszmötölést hallottam magam mellől, és besüppedt az ágy is.

-         Alszol? Nagyon halkan suttogta tőlem pár centire .

A szívem úgy kalapált, hogy majd kiugrott a helyéről, de nem nyitottam ki a szemeimet, úgy tettem, mint aki alszik. Nagyot sóhajtott, majd számomra váratlan dolgot cselekedett, puha ajkai a homlokomat, arcomat, majd orromat puszilták végig, amelytől libabőrös lettem, még jó, hogy sötét volt a szobában, különben lebuktam volna. Pár percig időzött az arcommal szemben, majd édes csókja ízét éreztem számon. Betakargatott, hallottam, ahogy felállt mellőlem és helyettem ő feküdt a földre.

Legszívesebben felálltam volna és a karjaiba bújtam volna, hogy tessék itt vagyok, ébren vagyok.

-         Niall?

-         Igen, Aggie?

-         Ébren vagyok! Álltam fel, és befeküdtem mellé a megágyazott földre.

-         Úgy sajnálom! Bújtam szorosan a mellkasához.
-    Én is sajnálom Aggie, mindent! Ne haragudj azért, amit mondtam.. 
-    Tudom... Tettem ujjaimat ajakira, és adtam puszit a nyakára. - Éppen ezért, se haragudj meg,amit most mondani fogok. Ezentúl kérlek tartsuk meg egymás között a három lépés távolságot.

-         Mi? Agg, ne, csak ezt ne kérd, mert erre nem lennék képes.

-         Niall... Simítottam végig az arcán. - Ezt kell tennem, ha nem is örökre szólóan, de most így érzem helyesnek.

-         Aggie! Csókolta végig kézfejem. -Szeretlek.

-         Tudom, én is szeretlek, és nem érdekel semmi, sem az a lány, sem az amit mondtál, mert szeretlek...

-         Akkor?

-         Magamnak kell idő, érts meg kérlek.

-         Nem értelek Aggie, de örülten szeretlek és várok rád. Kérhetek valamit?

-         Persze! Döntöttem homlokom az övének.

-         Add nekem ezt az estét. Lehet, hogy nem az utolsó, és tudom, hogy ez még nem a búcsú, de szükségem van rád Agg, olyan régen éreztelek már magamhoz közel.

-         Tiéd vagyok! Súgtam ajkaira, majd szenvedélyes csókban forrtunk össze.

Mohón tapadt az ajkaimra, amit én sem voltam rest viszonozni, ami ahhoz vezetett, hogy meztelen felsőtestét kezdtem el simogatni. Finoman és óvatosan szabadult meg pólómtól, ajkai egyből levándoroltak kulcscsontomra. Gyengéden simogatta hátamat, majd ujjai megálltak a melltartóm kapcsolójánál, ekkor rám emelte csodálatos kék szemeit és várta reakciómat. Bólintottam egy aprót, így néhány pillanat múlva le is került rólam a csipkés fehér neműm.

Még most is szégyellős vagyok előtte, de annyira aranyos és annyira tudja, hogyan oldja fel görcsösségemet. Lassacskán lekerült rólunk a többi ruhadarab is, és átadtuk magunkat  a gyönyörűségnek. "Amikor a testek megtanulnak a lélek nyelvén beszélni, ez a szeretkezés, ez az, amit odaadhatok annak a fiúnak, aki visszaadta a lelkem és reményem az igaz szerelemre."