115. Fejezet: "...Hisz te vérzel!"

Sziasztok Drágáim!
Meg is hoztam a következő fejezetet! Jó olvasást kívánok hozzá, és további szép napot nektek! :) <3

A két lány meghőkölve állt előttem, aztán csak legyintettek arra, amit mondtam, hogy tisztában vannak vele, hogy a gyógyszerekre nem ihatok alkoholt. Először helyeseltem is, majd komolyra fordítottam a szót.

-         Liz, Clau lehet, hogy elsőre nem fogjátok elhinni, azt, amit mondani fogok, mert nekem is kellett pár nap mire feldolgoztam az információt. Nos, KISBABÁNK lesz! – emeltem fel kezem és ujjongtam és Ni-hez bújtam, aki belecsókolt a hajamba. Döbbenet suhant át az arcukon, Liz próbált volna valamit mondani, de csak értelmetlen szavak hagyták el a száját. – Tudjuk, hogy hirtelen jött minden, az eljegyzés a baba, de annyira boldogok vagyunk!

-         Keresem a megfelelő szavakat arra, hogy mit is mondhatnék… Megérinthetem a pocakod? Kérdezte Li könnyeivel küszködve.

-         Aggie, Niall gratulálok nektek! Nagyon vigyázzatok rá! Simított végig Clau is a hasamon.

-         Úgy lesz Clo! Mosolygott a Manóm. Láttam rajta, hogy milyen büszke is, hogy hamarosan apuka lehet.

-         Ez annyira hihetetlen! Annyi éven át szenvedtél, és már-már lemondtál róla. Sírt Liz vállamon. – Anya leszel, Aggie…

-         Liz, te pedig keresztanyuka leszel! Persze, ha elfogadod a felkérésünket.

-         Viccelsz? Ez a kisgyerek lesz az életem! Bármikor, bármiben számíthattok rám!

-         Ahogy rám is! Esküdött meg Claudia is.

-         Annyira örülök és boldog vagyok, hogy ilyen barátaink vannak! Sírtam el magam.

-         Na, mi baj? Ne sírj, örülni kell! Hozott vörös hajú barátnőm egy tucat papír zsebkendőt és nyomta kezembe azokat.

-         Én csak, mostanában nagyon érzékeny vagyok…

-         Meséljetek, hogy derült ki? Hány hónapos vagy? Hogy történt a lánykérés? Mikor mondtad el Niall-nek? És te Ni, hogy reagáltál? Annyira kíváncsi vagyok mindenre, hogy azt el sem tudjátok képzelni. Zúdította Li ránk kérdésáradatát, én pedig szépen elkezdtem mesélni, hogy hogy történek az események időpontok szerint. A két barátnőm egyszerre kapott szívéhez, amikor a Disneyland-es lánykérésről áradoztam, és odáig meg vissza voltak Niall-ért, hogy milyen egy romantikus pasit fogtam ki.

-         Ahj, egy igazi love sztoriba csöppentünk. Olvadozott Clau.

-         A szülők tudják már, hogy új csemete fogja bővíteni a családot? Puhatolózott Hopper kisasszony, tudta ő is, hogy milyen viszonyban állok Maura-val.

-         Nem, még nem tudnak semmiről, Aggie-vel úgy határoztunk, hogy személyesen szeretnénk nekik elmondani, úgyhogy holnap érkeznek. – Elégítette ki a Manóm Li mérhetetlen kíváncsiságát.

-         És, mikorra tervezitek az esküvőt? Clau vette át a mustrát Li-től.

-         Február 12! Ni se órát, se percet nem várt a válasszal.

-         Komolyan? Dülledt ki mind két lány szeme a csodálkozástól, és kérdeztek egyszerre vissza.

-         Még nem is beszéltünk róla. Javítottam ki a kedvesem.

-         Agg, ha akarod, ha nem következő hónapban a feleségem leszel. -Ni nem engedett. Én ezt csak valami fiú gondolkodásmódnak tudtam be, hogy nincs tisztában azzal mi huzavona van egy násszal.

-         De időben szóljatok, ha már tudjátok, mert semmiképp nem szeretnék róla lemaradni! C. nem is kérdezett erről tovább.

-         Gyönyörű szép menyasszony leszel! Ábrándozott Lizzy.

-         Igen az én gyönyörűm!  Csókolt, meg Ni gyengéden.

-         És, hol fogtok lakni, ha megszületik a kicsi? És Ni, te itthon fogod őket hagyni hónapokra, ha turnézol?  Liz keserűen kérdezte. A szívembe hatolt ez a kérdés, mert tudtam, hogy itt kell őt hagynom, már nem ő lesz a legfontosabb nekem. Családom lesz, amit nekem kell összetartanom, ezentúl a leendő férjem és a születendő babám lesz a mindenem, nem fogok vele minden nap beszélni és találkozni, mert valószínű, hogy Ni csendes birtokára fogunk kiköltözni. És Niall… Nem akarom, hogy ott hagyja a fiúkat, nélküle nem lenne az a One Direction, aki volt.

-         Li, még nem nagyon beszéltünk az ilyen dolgokról, de valószínű, hogy Herdfordshir-be fogunk költözni.

-         Ha kell, értük feladom az éneklést! Vette át Ni tőlem a szót.

-         Ni, megőrültél? Majd később megbeszéljük! Álltam fel helyemről. – Ne haragudjatok, de nagyon kimerültem, szeretnék lepiheni, holnap találkozunk. Jó éjt!

***

Reggel fáradtan ébredtem, ami a nem alvásnak volt köszönhető. Csak forgolódtam és kattogott az agyam, hogy mi, hogy lenne jó az esküvő, a költözés, Niall… A fürdőbe indultam, nyomós okkal. Egy korábban vásárolt terhességi tesztet vittem magammal, lehet hülyeség, de ki akartam próbálni és érezni, hogy milyen, amikor erről a két kis csíkról derül ki a terhesség. Úgy csináltam mindent, ahogy az utasításban le volt írva, miután kész lettem, már csak meg kellett várnom az eredményt. Le-feljárkáltam, amikor kopogás nélkül nyílt az ajtó.

-         Tudod, kopogás nélkül bemenni valahová nem szép dolog! Dorgáltam le a manómat.

-         Oh, bocsi! Nem is láttalak. Törölgette meg álmos szemeit.

-         Menjek, vagy sokáig leszel még bent?

-         Már kész is vagyok! Néztem rá a tesztre, amin valóban kirajzolódott két erős piros vonal.

-         Az meg mi?

-         Ne nézz hülyének, de csináltam egy terhességi tesztet. – Mutattam fel neki a fehér, lázmérőhöz hasonlító pálcát.

-         De minek Édesem? Nem értem.

-         Csak kíváncsi voltam, hogy milyen így megtudni a várandóságot, és mert szerettem volna, ha mard egy emlékem erről az időszakról. Ez olyan megmagyarázhatatlan dolog, mert ott a sok ultrahang kép, ami megörökíti a baba fejlődését, de ez nekem mindig is hozzátartozott a babajövetelhez.

-         Na, és mit mutatott? Viccelődött szőkém.

-         Szerinted? Hármas ikreket várok.

-         Mi? Kapott homlokához.

-         Ne hogy el hidd már, te bolond! Csókoltam meg.

-         De úgy látom, mintha a pocid már nőtt volna egy kicsit.

-         Tényleg? Elengedtem Ni-t, majd beálltam a tükör elé és felhúztam toppomat. Egy picike kis dudorodás már valóban meglátszott rajta.

-         Anyudék mikor érkeznek? Bújt hátam mögé és onnan ölelt át.

-         Délután, és a te szüleid?

-         Hamarosan landol a gépük, és nem tudom, hogy itt fogadjuk őket nálatok, vagy menjünk hozzám.

-         Szerintem itt is nagyon jó, bár gyorsan felöltözöm és kitakarítok egy kicsit. Már mentem volna a ruhámért, de megállított.

-         Biztosan nem fogsz takarítani, neked pihenned kell!

-         Akkor, mondd meg mi legyen!

-         Az, hogy én fogok takarítani!

-         Na, azt megnézem. De nem ellenkezek, majd mondom, mit kell megcsinálni.

Úgy is lett, Ni fogta a portörlőt, felmosó vödröt, még én dirigáltam felette. Nagyon vicces volt, kész főnyeremény, kis háziasszony. Amikor Clau és Liz is felébredtek hárman néztük, hogy milyen aranyosan mosogat, ami valljuk be nem volt szép dolog. Öt percig néztük szegényt, majd Liz átvette tőle a munkát. Felmentünk a szobámba elkészülni, hogy időben a reptérre érjünk, de induláskor nem számítottunk arra, ami fogadott bennünket a ház előtt. Riporterek és újságírók vakui kattogtak az arcunkba, mikrofonokat, és hangfelvevőket dugtak az orrunk alá, hogy válaszoljunk kérdéseikre.  Amilyen gyorsan csak tudtam behajtottam az ajtót, és remegve fordultam Ni felé, aki bűnbánóan nézett rám.

-         Ez mi, ami kint van? Honnan tudták meg, hogy hol lakom? Mit akarnak tőlem? Ekkorra már barátnőim is mellettünk voltak.

-         Mi a baj? Törölgette Li a kezét.

-         Nézz ki az ablakon! Utasítottam.

-         Aggie, nagyon sajnálom! Ez az a ára, ha felvállalom veled a kapcsolatunkat, nem akartalak ennek kitenni, főleg nem a te állapotodban.

-         Jó-jó nyugalom… Innen bentről is ki lehet menni a garázsba.

-         Agg, te maradj itthon a csajokkal, még én elmegyek a reptérre! Nyugalomra van szükséged.

-         Aggie, igaza van Niall-nek! Majd mi vigyázunk rá! – Ültettek le a konyhába egy pohár vízzel, még a Manóm nagy nehezen, de el tudott szabadulni a „hiénák” fogságából. Szó szerint tábort vertek a kertünkben és az utcán, várva, hogy mikor történik valami érdekes. Behúztuk a sötétítőket és bezártuk az összes nyílászárót. Hívtam apukámat, hogy mire számítsanak mire ide érnek, mert nem valószínű, hogy addigra elmennek. Mikor letettem a telefont zenélni kezdett, Niall hívott azzal fel, hogy mozgósította az ügyvédeit, akik felhívták a lapok tulajdonosait, illetve e-maileztek nekik, hogy súlyos per lesz akasztva a nyakukba, ha nem hagyják el a ház környékét. Ettől egy kicsit megnyugodtam, és ahogy láttam, már jóval kevesebb ember és autó álldogált odakint. A konyhaasztalnál ültem, támasztottam a fejem és csak próbáltam elhitetni magammal, hogy amit érzek lent a hasamban görcsölő érzést, csak beképzelem.

Másfél óra elteltével, már lelkiekben teljesen fel voltam készülve a Maura-val való találkozásra. Annyira borzasztó, hogy szinte harcolnom kell vele azért, hogy elfogadjon. Ahogy tudom Niall alaposan összeveszett vele az ünnepekkor, csodálkoztam is, mikor hirtelen el akarta mondani az eljegyzést. A hasamban a görcs csak nem akart elmúlni, mély levegővételeket vettem, hátha megszüntethetem, féltem, hogy baj van.

***

Az belső ajtó nyílt a garázsból, Bobby mosolygós arca fogadott, majd őt követte Maura és végezetül Ni. Köszöntöttem mind a kettőjüket két-két puszival és Niall bemutatta őket a lányoknak is. Ni anyukája minden egyes szegletét kivesézte a háznak, és néhol megjegyezte, hogy lány létünkre tarthatnánk nagyobb tisztaságot is. Nem hergeltem magam, igyekeztem higgadt maradni.

-         A szüleid mikorra várhatók? Úgy tudom, hogy valami közös családegyesítés lesz. Tárta szét kezeit Maura.

-         Pillanatokon belül ideérhetnek! Válaszoltam minél kedvesebb hangnembe.

-         Hogy vagy Agatha? Érdeklődött Bobby.

-         Köszönöm szépen, megvagyok! Mosolyogtam rá.

-         Jól teltek az ünnepek?

-         Igen, itt voltak a szüleim, és Liz szülei, mint egy nagycsalád. Remélem önök is jól vannak.

-         Agatha? Kaphatnék egy kis vizet? Kérdezte Maura.

-         Persze! Már hozom is! Szaladtam ki a konyhába, elővettem a legcsillogóbb poharunkat, felbontottam egy buborékmentes ásványvizet, és már szolgáltam is neki.

-         Köszönöm! Aggie, ez a pohár koszos, és tiszta maszat!

-         Anya! – Szólt rá Niall az anyukájára.

-         Elnézést, máris hozok egy másik poharat! Mr. Horan ön kér valamit inni?

-         Nem, köszönöm, kedves vagy! Újra kimentem a konyhába, kitöltöttem egy újabb adag vizet Maura-nak, és a legbájosabb arcomat elővéve adtam neki oda.

-         Ez a víz langyos! Torzított el arcát, ahogy belekóstolt.  Elegem lett, és kiengedtem hangomat.

-         Maga mégis mit képzel magáról? Magának nem jó semmi? Terhesen nem fogok egész nap az ön szolgálatára állni, mert önnek semmi nem jó!

-         Hogy mondtad? Jól hallottam, hogy terhes?

-         Igen, jól tetszett hallani! Kisbabánk lesz Niall-el, valamint eljegyeztük egymást! Kiabáltam. Nem akartam előtte gyengének tűnni és sírni, így gyorsan megfordultam és felszaladtam az emeletre, de a lépcsőtetején összegörnyedtem fájdalmamban. Mire lenéztem lábaimra a nadrágomat elárasztotta vérem. Nagyon megijedtem, hogy éle-e még egyáltalán a kisbabám.

-         Aggie? Ért utol Niall. – Elküldtem anyát, hogyha nem tud visel… - Aggie, Jézusom! Mi a baj? Hisz te vérzel!

-         Ni, nagyon fáj! Sírtam.

-         Azonnal megyünk a kórházba! Liz, segíts! Ordította a nappaliba, még engem ölbe kapott.

-         Meghalt? Kérdeztem elcsukló hangon.

-         Tarts ki Agg! Nagyon szeretlek!