114. Fejezet: Védőnő és bejelentés

Helló Drágáim!

Ez az első bejegyzés az új évben, és hamarosan egy éves lesz a blog, a facebook csoportban kitettem egy kvízt a történetről ezen alaklom megünnepléséből, akit esetleg érdekelne és nem csoporttag nagyon szívesen elküldöm neki e-mailben. A legügyesebb nyereményéről, majd később írok! :) Jó olvasást! :) <3

Valóban a felhők fölött jártam, de nem három, hanem vagy ezer méterrel is. Álom, más szó nem igazán fejezi ki, ami az elmúlt hetekben történt velem. Először a baba, majd a lánykérés, Niall kiolvassa belőlem a kívánságaimat, a tenyerén hordoz, akár egy igazi hercegnőt. Disneyland után, még két napot maradtunk Párizsban, nem mozdultunk ki, inkább élveztük egymás társaságát, egyedüliként az Eiffel tornyot nem hagytuk ki a látnivalók közül, félelmetes és egyben felemelő is volt az a sok vasrúd, és tartóoszlop, ami körülvett miket, mintha csak egy másik dimenzióban járnál, ott fent, ahonnét a felhők, már oly közelinek tűnnek.

Londonba visszaérve, Ni velem töltötte a mindennapjait, már csak azért is, mert nem akart lemaradni az első közös vizsgálatról a kicsivel.

Még sötétség honolt az utcában, mikor én már a reggeli teámat főztem, egyszerűen nem ment az alvás, mert eljött a nap, amikor meglátogatjuk a védőnőnket, aki majd ellát jó tanácsokkal a terhességet, és a szülést illetően is. Eddig még nem sok változás történt a testemen, ami szembetűnő lett volna, pedig minden nap, legalább háromszor megnézetem hasam a falitükörben, remélve azt, hogy már látok valami növekedést, hiába tudtam, hogy még el kell telni pár hétnek mire tényleg elkezd kerekedni, és mire beindul a kisbabám fejlődése. Vajon el fog fogadni az anyukájának? Büszke lesz rám? Örülni fog, hogy mi vagyunk a szülei?

-         Édesem, mit csinálsz hajnali ötkor a konyhában? Niall álmosan tátongott mellém és ölelt át. – Nem feküdt mellettem egy szépség, amikor kinyitottam a szemeimet.

-         Oh, hát ez igazán szomorú. Hecceltem. – Na, és kit vártál? Melyik szupermodellt képzelted el?

-         Minek nekem szupermodell, mikor itt van a gyönyörű menyasszonyom? – Csókolt nyakamba.

-         Ne ess túlzásokba!

-         Semmiképp… Kicsim kérdezhetek valamit?

-         Persze! – Bújtam hozzá.

-         Nem akarom siettetni, ne érts félre, mikor szeretnénk bejelenteni az eljegyzést?

-         Tudod mit? Ne húzzuk tovább, ma este miután hazaértünk, összehívjuk Liz-t és Clau-t, utána pedig felhívjuk a családjainkat. Vagy te, hogy szeretnéd elmondani a szüleidnek? Anyukád ki fog nyírni, az tuti, ha megtudja, hogy újra nagymama lesz, és én leszek az unokája anyja.

-         Aggie, ugye ezt te sem gondolod komolyan? Tudom, hogy nem vagytok a legjobb anyós-meny viszonyban, de talán változni fognak a dolgok, ha megfogja tudni az örömhírt. – Ültetett ölébe, az egyik konyhai széken.

-         És, ha nem? És, ha nem lesz majd kíváncsi a kicsire? Az nem érdekel, hogy engem nem fogad el, de ő mégis csak a kis unokája lesz. – Érintettem meg pocakom.

-         Hidd el, hogy minden rendben lesz, és válaszolva kérdésedre, szerintem személyesen kellene eldicsekedni a szülőknek, ők is velünk akarnak örülni, ne hagyjuk ki az ősöket a buliból. – Nem akartam újra az anyukáját felhozni ellenpéldának, hogy ő lesz az egyetlen személy a családban, aki mindent meg fog majd tenni azért, hogy az esküvő ne valósuljon meg.

-         Rendben, akkor utazunk!

-         Jól van Kicsim, de nem szeretném, ha teher lenne neked még egy repülőút… Mennyit könyörögtünk így is Dr. Hale-nek, hogy Párizsba elengedjen.

-         És mi lenne, ha a szüleink jönnének el ide hozzánk? Majd kitaláljuk a kifogást, hogy miért nem mi mentünk, de ha itt lesz az idő a kisbabáról is tudni fognak.  Vetettem be a legjobb mentőötletem.

-         Már írok is apuéknak, hogy foglalok nekik helyet a leghamarabbi londoni járatra. Jó lesz így?

-         Fantasztikus! Én is küldök anyunak egy üzenetet, hogy mi hamarabb jöjjenek, bár szerintem tiszta dinkának fognak tartani, hiszen nem rég utaztak haza tőlünk.

-         De, ha azt mondod nekik, hogy eget rengető dologról van szó, akkor nem fognak azon rágódni, hogy nem rég jártak itt, és biztosan örülnek, ha veled lehetnek. – Igaza volt és én is boldogabb vagyok, ha a közelemben tudhatom a szeretteimet.

-         Felkészültél Manóm? – Váltottam témát.

-         Mégis mire? – Gondterhelt arccal nézett rám.

-         Mondd valamit a Mary-Anne Watson név?

-         Nem felejtettem el, hogy ma hová megyünk, ha erre szerettél volna kilyukadni. Baker Street, pontban 10.00-kor.

-         Még meg sem köszöntem neked, hogy így vigyázol rám és, hogy itt vagy velem. – Karoltam szorosabban.

-         Agg, ezt nem kell megköszönnöd… Ha, nem így alakultak volna a dolgaink, akkor is bármikor számíthattál volna rám, kérés nélkül, mert a szívemben egy nagyon különleges hely van neked szánva.

***

Nem bírom, megőrülök, már ott akarok lenni, tudni akarom, hogy minden rendben van-e. Idegtépő 60 percet autóztunk Londonig a Manómmal, persze rajta az izgalom egy szem szikráját sem láttam, vagy csak engem nem akart még inkább idegesíteni azzal, hogy ő is feszeng.

-         Na, és mikor szeretnél hozzám jönni? – Bájosan mosolygott maga elé.

-         Ni, neked komolyan azon jár az agyad, hogy mikor lesz az esküvő? – Ripakodtam rá.

-         Gondoltam elterelem a figyelmed, mert amint látom mindjárt begolyózol, nem akarok egy lökött nőt elvenni.

-         Lökött a nénikéd! – Bokszoltam vállba.

-         Rendben, akkor február 12.-én megtartjuk!

-         Niall, inkább parkolj le és menjünk be!

-         Jó, február 12. – Fogta meg a kezem, és vezetett át a csúszós úton a védőnő rendelőjéig. Remélem, már este az interneten leszünk… Ni megőrült, 1 hónap múlva akar nászt? Lehetetlen ennyi idő alatt bármit is intézni, bár jó lenne még kicsi pocakkal oltár elé állni, és még a baba megszületése előtt összekötni az életünket, hogy teljes családban lássa meg a napvilágot.

A védőnőről: Sokszor hallottam, hogy a védőnő csak púp az ember hátán, csak betolakodik az életedbe, de engem megnyugtatott a gondolat, hogy bármikor zaklathatok valakit, ha valami kérdésem, vagy problémám lenne.

Beérve a helységbe, csak egy várandós anyukával találkoztunk, aki épp egy újságot olvasott, a tér barátságos volt, fehér kanapék szolgálták az ülés kényelmét, a falon pedig volt egy TV, amiben gyermekműsor ment, mellette anyukákról és kisbabáikról lógó fotók. A kisgyerekek számára játékok voltak bekészítve, a felnőttek szórakoztatását újságok biztosították. A fal színe vajkaramella színű volt, ami harmonizált a bútorokkal.

Fél óra várakozás után felcsendült a nevem az ajtó túloldaláról.

-         Agatha Brightmore! – Kérem, fáradjon beljebb! Invitált egy őszes hajó hölgy a vizsgálóba.

-         Üdvözlöm, a nevem Mary-Anne Watson! Ugye most először járnak nálunk? Gratulálok a gyermekáldáshoz! – Kedvesen mosolygott ránk.

-         Jó napot! Agatha Brightmore vagyok, ő pedig a párom Niall Horan, köszönjük, és igen, most először járunk itt!

-         Fiatalember, magának nagyon ismerősen cseng a neve, az unokám szokta emlegetni. – Ni nem szólt semmi, csak bólintott.

-         Nos, kedves Agatha, akkor először is nyilvántartásba venném önt, aztán kiállítom a gondozási kis könyvét, megkérném, hogy meséljen magáról, betegség, családban előforduló gyakori betegség, ilyenekre gondolok.

Miután megadtam minden információt, amire szüksége volt következett a vizsgálat, Niall szemeit egy pillanatra sem vette le rólam. Mrs. Watson megmérte a testsúlyomat, a testmagasságomat, a has körfogatomat, vérnyomást mért, pulzust számolt, majd megtekintette a melleimet is, amit szégyenlősen, de feltártam előtte. Hála Istennek mindent rendben talált, aláfirkantott még néhány papírt, informált a következő idők történéseiről és megadta a következő találkozásunk időpontját. Mind ketten jól voltunk én és a majdnem két hónapos kisbabám is, hatalmas kő esett le a szívemről, ahogy láttam Ni is megkönnyebbült, amint elhagytuk az épületet.

-         Hogy érzed magad? – Jött egyből a kérdés a Manómtól.

-         Pompásan, hiszen minden rendben van, és nagyon kívánós vagyok. Meg tudnék enni bármit, bármivel, de ez a szag megöl… Utaltam az autók kipufogójából áradó benzingőzre és gázolajra. – Oh, és ki kell venni a

kocsiból a légfrissítőt is, borzasztó illata van, felkavarodik a gyomrom tőle. Panaszkodtam. Azt hittem én más leszek, mint a többi kismama, akik folyton mondják a magukét, mert nem jó semmi, de én sem képeztem kivételt.

-         Aggie… Már megyünk is, elintézek mindent. Kibírod hazáig az evést, vagy menjünk be valahová?

-         Kibírom, nem kell megállni sehol.

-         És, meg vagy elégedve a védőnővel? Nekem kedvesnek tűnt és szakképzettnek. – Mondta el benyomásait.

-         Igen, valóban kedves és meg vagyok vele elégedve, nem túl, tolakodó.

-         Az a lényeg, hogy minden rendben van, és a kicsi is élvezi az életet a pocódban.

-         Csak ez a lényeg. – Tettem kezem kézfejére a kormányon.

-         Szerinted a gyógyszernek köszönhetjük, vagy sikerült volna az nélkül is?

-         Őszintén, nem tudom. Biztos sokat segített a készítmény is, de lehet, hogy a lelkem és a szervezetem is készen állt rá. Minden estre égi adományt kaptunk és ezt nem szabad elfelejtenünk. 

***

Délután még megfőztem, Ni segítségével és közösen vártuk, hogy Calu és Liz hazaérjenek. Clo már egy ideje nálunk vendégeskedik és biztosra veszem, hogy van valaki az életében, de még friss lehet a dolog, ha nekünk nem számolt be róla. Li pedig újra a szerelem boldogságában úszik Luke-al, akit megfenyegettem, hogyha még egyszer megbántja a legjobb barátnőmet, többé a szemem elé se kerüljön, mert páros lábbal rúgom fenéken.

Kéz tördelt várakozás után, egyszer csak nyílt az ajtó, Li érkezett meg a butikból. Köszönt és felaggatta kabátját a fogasra, csizmáját pedig szépen elrendezte a tükör alatt, de még mielőtt bárhová is ment volna leültettem a nappaliban és közöltem vele, hogy ne mozduljon, mert el szeretnénk valamit mondani Ni-vel és már csak Clau-t várjuk.

Néhány perccel később az emlegetett is befutott, őt is a nappaliba húztam és leültettem Li mellé. Várakozva és sunyin méregettek engem és Niall-t is, de valamit már sejthettek.

-         Szóval csajok, ne haragudjatok, hogy alig értetek be az ajtón és máris letámadtalak titeket, de valami fontos dolog jött közbe az életünkbe. Álltam szorosabban a Manóm mellé. - Az van lányok, hogy remélem készen álltok arra, hogy örömmel legyetek a koszorúslányaim. Lizzy és Clo összenéztek, majd vissza ránk, mire Liz kámpicsorodva ölelt át.

-         Nem azért sírok, mert szomorú vagyok, hanem mert boldog vagy és-és a jelek szerint menyasszony, és Niall bármikor is bántod őt, megtalállak és kiheréllek, de azért szeretlek! Gratulálok drágáim, teljes szívemből!

-         Tudom Liz, és nem fogom elrontani! – Ölelte meg egymást a két legfontosabb ember az életemben.

-         Agg, én csak azt akarom nektek mondani, hogy bár nemrég óta ismerlek csak benneteket, fantasztikus emberek vagytok, egy örök szerelemmel, kívánom, hogy legyetek mindig ilyen boldogok, mint most, és gratulálok nektek, valahogy tudtam, hogy egyszer el fog jönni ez a nap, a sok megpróbáltatás ellenére is.

-         Oh, Clo nagyon köszönjük! Pusziltam meg őt is, engem pedig Ni követett.

-         És Aggie igen, örömmel leszek a koszorúslányod! – Fogta meg kezem Li.

-         És én is! – Örvendezett Clau is.

-         Ezt meg kell ünnepelni! – Lelkesedett Lizzy.

-         Li, ez így van, de tudod, én már egy ideje nem ihatok alkoholt. – Niall-re néztem, akivel én eskütettem meg, hogy senkinek egy szót sem a babáról a 3.-dik hónapig, de így egy hazugnak érzem magam a barátnőmmel szemben, aki mindig is mellettem volt, és ő tudja a legjobban, hogy mennyire vágytam az anyaságra.