112. Fejezet: "Boldog Karácsonyt!"

Drágáim!

Békés Boldog Karácsonyt kívánok nektek és családjaitoknak! Szeressétek egymást! Egy igazán hosszú fejezet az én ajándékom számotokra! Puszillak titeket és köszönöm ezt az egy évet! <3 

Tartottam a fejem és néztem a képernyőt, de nem tudatosult bennem, hogy mi is történik. Azt hittem, ez egy vicc, és valami tévé show-ban vagyok, ahol kifigurázzák az embereket.

-         Doktornő ez nagyon rossz vicc, ne szórakozzon velem, főleg ezzel a dologgal ne! Lettem dühös.

-         Aggie, nem viccelek! Tisztán kivehető a szikhólyag.

-         De én nem lehetek várandós, hiszen nekem nem lehet babám. Beszéltem magam elé.

-         Ez egy csoda Agatha, hogy azok után, amin keresztülmentél téged választott ez a kicsi élet. Szóljak Niall-nek, hogy el tudd neki mondani?

-         Én-én csak egy kicsit egyedül szeretnék lenni!

-         Persze, megyek is, később, még benézek hozzád, hogy átbeszéljük a továbbiakat. Visszahelyezte az ultrahang készüléket a helyére, magához vette a véremmel telt üvegcséket, majd felállt székéről és kiment az ajtón. Ott maradtam magamban, a gondolatok örvényével, amelyek a fejemben cikáztak és egy képpel, ami még mindig  látszott a monitoron. Ülésbe tornáztam magam és lassan megérintettem a hasam, és beszélni kezdtem hozzá. – Szi-szia! Súgtam pocakomhoz. – Nem is tudom, hol kezdjem, amit mondani szeretnék neked. Az apukád Tündéremnek hív engem, én pedig Angyalkámnak foglak, akár kisfiú vagy, akár kislány. El sem hiszem, hogy a Mennyben meghallgatták az imáimat és egy angyalt küldtek nekem, aki a legnagyobb kincs az életben. Már most nagyon szeretlek és ígérem neked, hogy történjen bármi is veled az utad során én melletted leszek és mindig szeretni foglak. Nagyon szerencsés picurka vagy ezt tudnod kell. Az apukád, akit Niall-nek hívnak a legszerethetőbb fiú a világon, mellesleg a világ leghíresebb fiúbandájának az egyik énekese és ott vannak apa bandatársai, akik a legviccesebb, legkedvesebb, legönzetlenebb emberek, akiket valaha is megismertem, na, ha rajtuk múlik el leszel kényeztetve és meg lesz mindened. Van egy édes unkatestvéred, akit Theo-nak hívnak és a jövendőbeli keresztmamád neve Lizzy, nagyon kelekótya egy teremtés, de az életem rá bíznám és most már a tiédet is. Alig várom, hogy a karjaimban legyél és többet sosem el nem engedlek én édes Kincsem. Ha valaki kívülről látott volna, azt hihette volna, hogy megőrültem, hogy magamban beszélgetek, holott a leendő kisbabámnak meséltem. Furcsa ezt kimondani, valaki majd azt mondja, hogy anya, akiről eddig csak álmodtam. Niall-nek sosem tudom meghálálni, hogy neki köszönhetem eddigi életem legboldogabb és legszebb ajándékát Karácsonyra, egy csodát, ahogy Dr. Hale mondta. Remélem Ni is örülni fog a gólyahírnek, de egyenlőre nem mondok neki semmit, mert úgy határoztam, hogy Szentestén fogom meglepni egy pár babacipővel. Sok mindent meg fog változtatni a jövevény, de tudom, hogy képesek vagyunk megoldani a nehézségeket. Lesz egy kisbabám-tudatosítottam magamban ezt a tényt és csak vigyorogni és nevetni tudtam, boldogság zsibogott minden porcikámban. Persze tisztában voltam vele, hogy az áldott állapotnak megvannak a maga terhei, fájdalmai és szenvedései, de bármire képes leszek azért, hogy egészséges babának adjak életet. Ni-nek azonban még sokat kell tepernie, hogy megbocsássak neki, bár arról nem kell tudnia, hogy már régen túl vagyok rajta. 

     Halk kopogás zavart meg, ahogy jeleztem, hogy jöhet, a doktornőm tért vissza hozzám néhány papírral a kezében.

-         Hogy vagy Aggie? Hoztam is a laboreredményeket, amelyek szintén megerősítik a terhességet.

-         Dr. Hale ne haragudjon, hogy felemeltem a hangos és úgy önnek estem, de nem tudtam elhinni, azt amit mond. 22 évig úgy élni, hogy sosem teljesülhet be…

-         Ne kérj bocsánatot, én tökéletesen megértelek téged, de remélem, hogy örülsz a kicsinek.

-         Persze, hogy örülök, el sem tudom mondani, hogy mennyire, annyira hihetetlen ez az egész, hogy még legalább el kell telni egy-két napnak, mire tényleg letisztul bennem minden.

-         El szeretnék neked mondani néhány dolgot, amit tudnod kell. Te ettől a pillanattól veszélyeztetett terhes vagy, ami azt jelenti, hogy nyugalomra van szükséged és pihenésre, mert nagy az esély a vetélésre, az első két hónap a kritikus, de még utána sem jelenthetjük ki az 5-6-dik hónapig, hogy megmarad a magzat, a koraszülés veszélye miatt, ezért hangsúlyozom, hogy ágynyugalom, és semmi stressz. A vitaminok szedése elengedhetetlen, ezek nem vényhez kötöttek, és bármelyik patikában vásárolhatóak, valamint a harmadik hónap végégig minden héten egyszer szeretnélek látni. A gyógyszert el kellene hagyni, fokozatosan, mert a szervezeted most már magától termeli megfelelő hormonokat. A következő lépés pedig az lesz, hogy megadom egy védőnő barátnőm telefonszámát, ő lesz melletted a szülésig, minden vizsgálatot ő fog elvégezni, de ha valami probléma lenne vagy kérdésed merülne, fel bármikor hívhatsz engem is.

-         Értem, betartok mindent és nagyon köszönöm! Öleltem meg kezelőorvosom.

-         Drágám, ez nem csak a te örömöd, hanem az enyém is. Emlékszem, amikor tinédzserként feküdtél előttem szomorúsággal a szemedben, most pedig egy kész felnőtt nőként vagy itt, aki sugárzik a boldogságtól.

-         Hazamehetek még ma? Kérdeztem reménykedő tekintettel.

-         Hogyne! Semmi akadálya, mindjárt megírom a zárójelentést.

***

Egy fél óra múlva szőke orvosom a kezembe adta a lapokat ezzel hazaengedve engem a kórházból, de rám parancsolva a nyugalmat. A papíron feketén-fehér ott tündökölt, hogy várandós, ezt jó mélyen eldugtam a táskámba, hogy nehogy meglássák a rám várakozók. El fogom mondani mindenkinek időben, de mégis csak a szerelmemmel szeretném először megosztani, azt, hogy hamarosan fel fog fordulni az életünk, úgy röpke nyolc hónap múlva. Felöltöztem abba a ruhába, amibe behoztak és elhagytam a kórtermem, ekkor hat ijedt szempár figyelte minden mozdulatomat és egyszerre ugrottak fel székeikről.

-         Aggie, édesem! Lépett hozzám Ni, de én eltoltam magamtól. Lehorgasztotta a fejét, és egy lépést hátrált. – Jól vagy? Annyira aggódtam érted!

-         Most már fontos vagyok? Köszönöm, de nem kérek az aggódásodból…

-         Agg, jajj, de jó, hogy nincs semmi komolyabb baj, nagyon megijesztettél minket! Niall szaladt reggel a szobámba, hogy mit történt, azt hittem, csak tévképzeteim vannak az alkohol miatt, hogy ott állt előttem, azok után… És azonnal szaladtam a földszintre, majd ahogy megláttalak ott, kétségbeesésemben telefonáltam Dr. Hale-nek, aki mentőt küldetett hozzánk. Még itt várakoztunk Horan elmesélte, hogy az éjszaka közepén beesett a házunkba szó szerint, én pedig rajtad csodálkoztam, hogy megengedted neki.

-         Liz ezt majd megbeszéljük később! Karoltam át.

-         Oh, babám, annyira örülök, hogy nincsen semmi baj! Clau hajtotta fejét vállamra. – A doki azt mondta, hogy sokat kell pihenned és biztosan a kimerültség okozta az ájulást.

-         Haza szeretnék menni és megcsodálni a havas tájat! Fordultam Lizzy felé, aki bólintott.

-         Elkísérlek titeket! Ajánlkozott a Manóm.

-         Nem-nem akarom, hogy elkísérj, menj csak te is haza és felejts el!

-         Aggie, akár akarod, akár nem elmegyek veletek, mert muszáj tudnom, hogy épségben vagy! Ezt megerősítve kikapta barátnőm kezéből a kocsi kulcsot és a tűzlépcső felé vette az irányt, elkerülve ezzel a lelepleződését. Kívül komoly arcot mutattam, de belül mosolyogtam azért, hogy ilyen kitartó és komolyan gondolja azt, hogy tévedett. Pár perccel később mi is lent voltunk, ahol Niall kinyitotta előttem az ajtót, sértődöttséget tettetve megálltam és a másik oldalra sétáltam, és beültem a hátsó ülésre, még Liz mellém, addig Clau Ni mellé foglalt helyet az anyósülésen. Csend honolt az autóban senki sem mert szólni egy szót sem, bár én legszívesebben énekeltem volna örömömben, de nyugodtnak kellett maradnom. Egy órán át úgy utaztunk, hogy csak a rádió szólt. Li néha-néha rám nézett, őt egy-egy apró mosollyal próbáltam megnyugtatni, bár ez a mosoly hamar le is hervadt arcomról, amikor a ház elé kanyarodtunk. Semmi stressz, nyugalom csitítottam a bennem gerjedő dühödt, amikor Taylor vigyorgó arca köszönt vissza az ablaküveg túloldaláról.

-         Mit akar itt ez a majom? Fröcsögtek Lizzy szavai.

-         Nem tudom, de bízd csak rám! Szálltam ki. – Komolyan nem bírsz békén hagyni?

-         Oh, Aggie, olyan csodálatos vagy mindig, bár a modorodon még lehetne mit csiszolni.

-         Hé, állítsd le magad haver! Ni sietett védelmemre.

-         Te, ne szólj bele ebbe! Megtudom magam védeni.

-         Ugye édesem, még nem mesélted el a kis kalandunkat? Érintette meg az arcom.

-         Mi? Miről beszél? Fogta meg Niall a karom, és fordított maga felé.

-         Semmiről nem beszél! Fogd be!

-         Lefeküdtünk egymással, jobb, ha tőlem tudsz róla, haver. Mondta önelégülten.

-         Agg, ez most komoly? Csalódottan engedett el.

-         Te normális vagy? Ütöttem meg Tay mellkasát. – Te azt szeretkezésnek nevezed, amikor rám másztál és meg akartál erőszakolni? Hm? A körülöttünk állók erre felkapták a fejüket, kivéve Li-t, aki mindenről tudott, de már ekkor tudtam, hogy egy lavinát indítottam el azzal, amit kiejtettem a számon.

-         Mit mondtál Aggie? Mintha nem hallottam volna jól.

-         Ni, semmi baj…

-         Te barom! Rontott szőkém a fél fejjel magasabb barna fiúnak. Mindketten leestek a földre, a frissen esett hó csak úgy ropogott alattuk.

-         Niall! Hagyd abba! Ordítottam. „Nyugalom, nyugalom…” Barátnőim igyekeztek őket szétválasztani, kevés sikerrel, a hófehér talaj már néhány helyen vörös folttal volt színezve, a Manómnak vérzett az orra és felrepedt a jobb szeme környékén a bőr, még a másiknak is folyt a vér az orrából, nem tudtam mit tegyek, így ájulást produkáltam, hogy abbahagyják a verekedést. Éreztem, hogy ez lesz belőle, ha kiderül, hogy mit tett Tay, de nem voltam rá felkészülve.

***

Nem sokkal később, már a szobámban feküdtem ágyamon, Ni karjai közt, azóta szinte el sem engedett, hogy elküldte Taylor-t, és megfenyegette, hogy ha még egyszer a közelembe jön, a börtönben fog kikötni, ami hatásos volt, mert el is ment, abban a pillanatban. Dr. Hale utasítást már a mai nap megszegtem azzal, hogy aggódtam a szerelmemért és felidegesítettem magam azon a nem normális emberen, de holnaptól már minden rendben lesz, nyugtattam meg magam és a babámat. A szép szeműm még a lányokat sem engedte a közelbe, csak szorosan tartott és közben aranyos dolgokat suttogott a fülembe, azt hitte szegénykém, hogy tényleg rosszul lettem újra, de nem volt más választásom, azonban elérkezettnek tartottam az időt a felébredésre. Nyöszörögtem és a hátamra feküdtem, Ni pedig aggódóan nézett le rám, még meg sem mosakodott, arcára rá volt száradva alvadt vére, sebhelye körül pedig megjelent a lila-zöld foltok. Annyira sajnáltam, hogy el is felejtettem azt, hogy szerepet kell játszanom bőréhez értem.

-         Kicsim, ha még sokszor csinálsz ilyet, szerintem én is a kórházban fogok kikötni az ideggyógyászaton. Puszilta meg orrom.

-         Most ezt úgy mondod, mintha engem érdekelnie kellene, hogy mi van veled. Váltottam hangnemet és stílust. – Egyáltalán miért vagy még mindig itt?

-         Miért nem mondtad el? Bántott is?

-         Pont azért, amiért most így nézel ki, meg Isten tudja, hogy hányan láttak meg. Löktem le magamról. - Mellesleg nem ártana megmosakodnod, mert úgy nézel ki, mint akit összevertek.

-         Ha-ha-ha, rém vicces. Miért csinálod ezt? Miért undokoskodsz?

-         Már elfelejtetted, hogy miket mondtál, tegnap előtt még az életedbe sem kívántál, most meg mindent megtennél értem? Megvagyok, tényleg… Tudod eltűrtem Tina sértéseit bántásait, lenyeltem mindent, mert te a barátodnak mondtad, összebarátkoztam Oli-val, miközben majd megölt a féltékenység, de azt akartam, hogy boldog légy, majd lenyeltem azt, hogy az anyukád egy semmilyen lánynak tart, aki ápolatlan és csúnya, és ez a lány nem való a híres fiához, mert a világért sem szerettem volna, hogy miattam ne állj vele szóba és ha már őszinteségi rohamom van akkor elmondom, hogy a mamád miatt utaztam vissza és Harry volt olyan kedves, hogy megengedte, hogy nála lakhassak pár napot, amíg rendeződnek a gondolataim, de neked persze egyből arra kellett gondolnod, hogy megcsallak, holott egyedül akartam lenni, megemészteni, hogy az anyukád utál engem, azért mert nem Olivia vagyok. Ez nem volt elég, a tőrt te forgattad meg a szívemben azzal, hogy nem bíztál meg bennem, úgy beszéltél velem, mint más a kutyájával sem beszél, remélem ezek után nincs kérdésed. Nekem viszont van egy kérésem. Amióta csak megismertelek a fájdalom és a bánat mindig a nyomomban jár, nem hazudok voltak igazán boldog, pillanataink is, de bevallom, hogy többet sírtam 1 év alatt, mint nevettem, kérlek többé ne keress engem, ne okozzunk egymásnak még több bánatot.

-         Ne csináld ezt! Könnyes szemmel nézett rám. – Kezdjük elölről jó? Mindent másképp csinálunk majd, most már tudjuk, hogy hol hibáztunk. Az nem lehet, hogy kisétálj az életemből, hiszen te vagy az, már egy ideje.

-         Éld az életed és én is élem a sajátomat, talán egyszer újra együtt lehetünk, de egyenlőre leápolom a sebeket. Mentem ki a fürdőbe, összeszedtem a szükséges kellékeket, majd visszasétáltam a szobámba, ahol már nem volt senki. Liz állt az ajtóban, ahogy megfordultam.

-         Elment? Szipogtam.

-         Igen, elment. Végleges?

-         Nálunk ezt sosem lehet tudni, de úgy érzem mind a kettőnknek így lesz a legjobb.

-         Jobban vagy, édesem?

-         Csak tettem az ájulást, hogy befejezzék egymás püfölését, ne aggódj.

-         Magadra hagylak egy kicsit, lent leszünk Clau-val a konyhában.

-         Köszönöm! Hálásán pillantottam barátnőmre, aki behajtotta az ajtómat és magamra hagyott.  

Angyalkám, sajnálom, amit tettem, hogy elküldtem az aput, önző voltam, mert magamra gondoltam, de jó lesz nekünk ketten is és itt lesz velünk Lizzy néni, Clau néni és anya többi barátnője is, akikre mindig számíthatunk. Meg akartam neki bocsájtani, de így jobb lesz egy boldogabb és jobb életért, mert nekem csak te számítasz és az, hogy meg legyen mindened majd, ha nem is fogunk luxus körülmények között élni, boldogok leszünk. Szeretlek picurom, álltam nagy tükröm elé és úgy csodáltam pocakom. Na, de anyu nem hagyhatja el magát, hiszen gondolni kell a szeretteire is, mindjárt itt van Karácsony, még sok dolgom van, feldíszíteni a házat, kiválasztani a fenyőfát, bevásárolni. Tovább szerettem volna tanulni, de egy ilyen csodáért egyáltalán nem bánom, hogy le kell mondanom egy elképzelésemről, az álmom már megvalósult, azzal, hogy te itt vagy bennem.

-         Li, Clo talpra csajok, sok dolgunk van! Léptem le a lépcsőn és csaptam össze tenyereimet.

-         Aggie, minden rendben? Hiszen előbb szakítottál Horan-al. Nézett össze a két lány.

-         Persze, hogy minden rendben, de Karácsony lesz és még sehol semmi. Mondom a tervet. Li fel kéne hívni anyuékat, hogy sok szeretettel várjuk őket, addig én írok a egybevásárló listát arról, mit kell beszerezni az ünnepekre. Clau, de udvariatlan vagyok, te hol karácsonyozol? A szüleiddel leszel?

-         Oh, apuék elváltak, még mikor kicsi voltam, hol itt, hol ott karácsonyoztam, nem lehetett összehozni a családot, már pár éve nem is próbálkozom vele. Küldök képes lapot, felhívom őket, de megromlott a viszonyom velük. Mesélt fájdalmasan.

-         Sajnálom! Öleltem át. – Szeretném, vagyis szeretnénk ha velünk lennél idén, persze csak ha neked is jó lesz így.

-         Köszönöm, tényleg, de nem akarok belerondítani…

-         Á-á ne is mondd végig! Itt leszel és kész. Szállt be Liz is a párbeszédünkbe.

-         Most, hogy ezt megbeszéltük, megírhatjuk a listát és, majd elmehetünk vásárolni, utána pedig díszíthetünk is, este pedig kimehetnénk hóembert építeni.

-         Jól hangzik! Jöttek lázba.

***

Kora délután útra keltünk a közeli plázába ajándékokat és élelmet vásárolni, miután Liz szülei és az én szüleim örömmel egyeztek bele a Harrow-i ünneplésbe. A nagy központban elváltak útjaink, így gyorsabban haladtunk, Hopper-nek egy aranyos pizsamát vettem, még Clau-nak egy fehér, fekete kismadaras inget, a szüleimnek sosem tudtam a megfelelőt kiválasztani, így anyu megkapja a fiúk legújabb parfümét, apu pedig kap egy következő évi jegyzetfüzetet, ahová az ügyes bajos dolgait firkanthatja le. So, Perrie és El pedig egy-egy nyaklánccal lesznek gazdagabbak, amelyeket még ma fel kell adnom postán, hogy időben megkapják. Nem tudtam elfelejtkezni a fiúkról sem, Liam Vasemberes pólót fog kapni, Harry szarvasos boxert, Louis pedig egy közös fényképes bögrét, Niall pedig egy karácsonyi pulóvert és… Betértem egy baba boltba is, ahol egy fehér kis cipőt vittem a pénztárhoz. Az eladó megkérdezte, hogy ajándék lesz-e, mire büszkén válaszoltam neki, hogy nemrég tudtam meg, hogy anyuka leszek és így szeretném tudatni az apukával, a kicsi érkezését. Ni hazautazik  a családjához, ahogyan a többiek is, úgyhogy nem is elsőbbségivel küldöm el őket. Teho baba is az eszemben volt, egy Star Wars-os rohamosztagos robotot vásároltam neki. Mikor készen voltam Clo-ra csörögtem, hogy hol tart. Mondtam neki, hogy a földszinten a kávés boltnál várok rájuk. 10 perc múlva karöltve jöttek felém, nekik is nagy csomagok húzták karjaikat.

***

Hazaérve lepakoltunk és a vásárolt égősorral, műfenyővel elkezdtük feldíszíteni a házat, került az ablakokra és a lépcsőkorlátra is mindenből, a fát is megrendeltük, a holnapi napon fogják kiszállítani. Mint egy kis mesebeli kunyhó úgy nézett ki kívülről az otthonunk a fehér hóban, ami csak hullott és hullott, a mi nagy örömünkre, mert vacsora után nem sokat várva kirontottunk, én kétszer vastagabban öltöztem fel, mint általában, hogy meg ne fázzak. Hógolyóztunk, hó angyalt gyártottunk és végül megépítettük a mi hópofinkat az udvarunkra, piros lábas lett a sapkája, répa orrot kapott, széndarabokból lett szája és gombjai, végezetül nyírfa seprűt tettünk a kezébe. Remekművünk megcsodálása után visszavonultunk a melegbe, egészen a kandallóig, ahol felmelegítettük a hidegben „megfagyott” végtagjainkat. Úgy próbáltam tenni, mintha nem történt volna semmi, a lányok és a baba miatt is, de tagadhatatlanul szomorkodott a lelkem. Karácsony van és a szerelmem mérföldekre van tőlem. Szeretem, de ez nekem nem megy tovább, hogy veszekszünk, kibékülünk, majd megint veszekszünk és kibékülünk, az már csak a hab volt a tortán, hogy nem bízott meg bennem.

***

24.-e van, holnap karácsony. Anyuék reggel érkeznek, ha minden igaz. Korán keltünk, hogy az ételek időben a tűzhelyre kerüljenek, készült gesztenyével töltött pulyka, burgonyapürével, és az elmaradhatatlan karácsonyi puding. Mézeskalácsot sütöttünk , délután körül pedig elkezdtük a majd két méteres fenyőfánk díszítését. Sokkal fáradékonyabb vagyok, mint korábban, ami Clau-nak és Liz-nek is szemet szúrt, kérdezgették, hogy mi a baj, de én leráztam őket azzal, hogy még várok a vizsgálatok eredményére. Rosszulléteim csillapodtak, bár hol többször-hol,kevesebbszer kell mennem, ami mellett megint csak nem tudtak elmenni a „testőreim” egy újabb hazugságban pedig azt találtam ki, hogy a kapott gyógyszer mellékhatása.

Miután az ételek elkészültek a holnapi napra, a fa állt, már csak az ajándékok becsomagolása maradt hátra. 

A fiúk, a lányok és Theo ajándékát már tegnap postáztam, kivéve Niall-ét , magam sem tudom miért, de személyesen szerettem volna neki átadni, ami azt illeti ma Karácsony éjjelén, nem fogom eltitkolni előle a gyermekét, azt is megértem, ha nem kíváncsi ránk, el kell neki mondanom, csak azt nem tudtam, hogy Angliában van-e még, vagy már el is utazott. Hamar autóba is pattantam, el kellett jutnom Hertfordshire-be, persze a havazás pluszban megnehezítette a dolgom. Féltem, hogy balestem lesz, így nem vállalkoztam az útra. Szomorúan visszaálltam a garázsba Liz aggódóan jött elém, mert neki nem számoltam be arról. hogy mire is készülök, ahogy Clau-nak sem.

-         Agg, hát te? Hová indultál?

-         Niall-höz.

-         Niall-höz? Csak pislogott.

-         El kell neki valamit mondanom, nem utazhat el úgy, hogy nem beszéltem vele, de féltem, hogy balesetem lesz vagy elakadok a hóban, így nem indultam el.

-         Nagyon jól tetted, de mi az az eget rengető dolog, ami nem tűr halasztást? Erre a kérdésre nem számítottam, hirtelen nem jutott eszembe semmi. – Öhm, hát… Kellemes ünnepeket akartam neki kívánni.

-         Ugye csak hülyéskedsz, vagy engem nézel tiszta hülyének. Utálom, ha titkolózol előttem! Üzenetet is tudsz neki küldeni, sőt fel is tudod hívni.

-         Ne haragudj, nem kell félned, minden rendben van, csak vettem neki is ajándékot és személyesen szerettem volna átadni neki, ennyi az egész. Rántottam meg a vállam.

-         Édesem, azt sem tudod, hogy itthon van-e még. Gyere menjünk be mielőtt mind a ketten megfázunk. Invitált a házba. Csalódott voltam, de csak is magamnak köszönhetem.

Délután még pakolgattam, filmet néztünk, majd Li kitalálta, hogy készítsünk puncsot. Imádom a puncsot, Liz is nagyon jól tudja, és, ha most kijelentem, hogy nem kérek egy kérdésáradat fog rám zúdulni, hogy miért nem ihatok, persze ezt is foghatom a gyógyszerre, de ez már nagyon gyanús lenne, szóval próbáltam lelkesedni az ötletért, és megfogadtam barátnőm tanácsát írtam Ni-nek egy üzenetet, amiben leírtam, hogy mit érzek és, hogy puszilom odahaza Denisek-et. Ahogy elkészült a forró ital fogtunk három nagy bögrét, kitöltöttük és visszakuporodtunk a televízió elé. Mind a két lány jóízűen kortyolgatta, még én épp, hogy csak a számhoz érintettem, nem ihattam meg, szóval eljátszottam, hogy telefonálok és kisétáltam a konyhába, ahol 10 percig beszélgettem magammal, közben pedig visszaöntöttem a bögrém tartalmát az edénybe. Visszamentem, már a puncs nélkül, amire megkaptam, hogy már meg is ittam, hogy lehetek ilyen kis mohó. Ezt megúsztam fújtam egy nagyot, amikor befejezték szekálásom, a következő ilyen akciót sejtelmem sem volt, hogyan fogom kivédeni.

***

Este 10-kor még előkészítettem a becsomagolt meglepetéseket, hogy hajnalban még mielőtt felébrednének a fa alá tudjam helyezni, azonban pakolászásom halk kopogás zavarta meg. Csak én hallhattam, mert senki nem szaladt kinyitni azt, lehet, hogy a szomszéd néni még csak most kezdett bele a sütésnek, és valami hozzávalóért jött át, ami neki hiányzik. Boldogan nyitottam ajtót, de a gyönyörű szempárra, amibe beleszerettem nem számítottam. Kabátja havas volt, orra és fülei kipirosodtak a hideg időben, sebei gyulladtak voltak, kezében pár csomagot tartott.

-         Szia Agg! Ne haragudj a késői zavarásért, most indulok a reptérre, de gondoltam útba ejtelek. Megértettem, amit mondtál, kellemes ünnepeket kívánok neked és ezt neked hoztam, és Liz-nek! Adta át nekem az ajándéktáskákat.

-         Köszönjük, igazán kedves vagy! De, ha tudsz várni egy percet én is átadom a te ajándékod. Felsiettem, felkaptam a fotelből a pulóvert és a kis dobozba tett cipőket, majd visszasietem hozzá. – Itt is vagyok, gyere beljebb nyugodtan, bár mielőtt odaadom lenne egy kérdésem. Liz beszélt veled?

-         Igen, felhívott, hogy nagyon furcsa vagy mióta elmentem, és nemrég olvastam el az üzeneted is, hogy beszélni szeretnél velem, úgyhogy mindenképp ide jöttem volna.

-         Köszönöm, Boldog Karácsonyt! Nyomtam kezébe az én szatyromat.

-         Neked is Boldog Karácsonyt Tündérem!

-         Mint írtam is, szeretnék valamit mondani még mielőtt elrepülsz. Szedtem össze a bátorságom és leültem a kanapéra, ahová ő is követett. Kibontanád a kedvemért az egyik csomagot, amit kaptál tőlem?

-         Persze, kibontom, mind a kettőt! És el kezdte tépni a csomagoló papírt a pulóverről még engem, majd felemésztett az ideg, közben azt gyakoroltam magamban, hogy mit fogok mondani, ha a másikhoz ér.

-         Woo, nagyon tetszik! És a másikban mi van?

-         Nem tudod meg, még ki nem bontod.

-         Még igazából bocsánatot sem kértem tőled… Egy barom voltam, aki nem látott a féltékenységtől, és nagyon haragszok anyára, újra felhívtam és már nem tagadott semmit. Nem tudom én sem, hogy mi változott meg ennyi idő alatt, amiért kedvesebb vagy velem, főleg, hogy meg akartál keresni.

-         Egyszerű Ni, Karácsony van… és szeretlek. Súgtam el a mondat végét. Végre lehámozta a papírt a dobozkáról, majd felnyitotta. Kicsit meghökkent rajta, és csak mosolygott. - Emlékszel, amikor azt mondtam, hogyha babánk lesz ilyen kis cipővel foglak meglepni? 

-         Igen, em… Várj! Ugye, ugye? Csillantak fel szemei a karácsonyfaégő tükröződtek vissza benne, mosolyogva és izgatottan nézett rám.

-         Kisbabánk lesz!

-         Aggie, Úr Isten, ezt el sem hiszem! Ugye nem viccelsz? Nevetett és akadozott hangja. –Meg-megölelhetlek? Nem gondolkodva a karjaiba vetettem magam és lágyan megcsókoltam.

-         Örülsz? Pusziltam meg fájó pontjait arcán.

-         Hogy örülök-e? El sem tudom mondani, hogy mennyire. Karácsonyi csoda a lurkónk. Istenem, de szeretlek!

-         Én is szeretlek! Faltuk újra egymás ajkait.

-         Na, de mi lesz azzal, hogy éljem az életem?

-         Nem tudtam mit fogsz szólni, hogy kellünk-e majd neked, nem akarjuk tönkre tenni a karriered…

-         Agg, nagyon butus vagy! Az életeim vagytok, kincsek, amik drágábbak mindennél.

-         Mennyi idős? Húzott magához, és kezét rácsúsztatta pocakomra.

-         5 hetes a picurunk, és nagyon vigyáznunk kell rá, legalább is egyenlőre nekem, hogy ne hogy elveszítsük…

-         Álmodom? Aggie halálom napjáig vigyázni fogok rátok, meg lesz mindenetek.

-         Boldog Karácsonyt! Húztam mutatóujjamra és középső ujjamra a cipőcskéket, és játszottam velük a hasamon. – Nem fogod lekésni a gépet?

-         El nem megyek ezek után mellőled! Szerinted kisfiú lesz vagy kislány? Gyengén hajtotta fejét mellkasomra.

-         Nem számít, itt vagyunk egymásnak és, ha Isten is úgy akarja hamarosan egy csodálatos család leszünk. Egy életre boldoggá tettél, amit talán sosem tudok eléggé meghálálni. Hittél bennünk, hittél a gyermekünkben, mikor minden reményem szertefoszlott, a köszönöm igazán kevés, amit mondhatok, de helyette szívem minden bugyrával szeretlek.