107. Fejezet: "Nem kell kiselőadás..."

Sziasztok Tündérek!

Meghoztam a folytatást, remélem tetszik, majd nektek, siettem vele, ahogy azt megígértem :) < Puszi BR

„ – Takarodj innen! Ordította  Maura, miközben Niall, Bobby és Greg nevettek a háta mögött, azon, ahogy összeszedem a holmim, és úgy sírok, mint egy óvodás kislány. „

Istenem! Riadtam fel és kaptam kezem mellkasomhoz, mert a szívem hatalmas tempót diktált. – Ez csak egy rémálom volt Aggie, semmi baj! Nyugtattam magam. Pólóm csurom víz volt, ahogy kitakaróztam pedig nyirkos, meleg bőrömet megérintette a hideg, amely hatására az izzadt pólóm olyan hatást kelletett, mintha most mostam volna ki. Régen volt már rémálmom, de akkor a Manóm mindig mellettem volt és megnyugtatott, most pedig nélküle kellett megbirkóznom ezzel a feladattal. Mégsem maradhattam a vizes felsőmben, amelytől gyorsan meg is szabadultam és egy törülközőt csavarva testem köré feküdtem vissza a kanapéra. A zaklatottságom miatt képtelen lettem volna vissza aludni, nem találva jobb szórakoztatási lehetőséget a magam számára, bekapcsoltam a telefonom és hosszú percekig csak hallgattam, ahogy az értesítés hangok felpittyenek rajta. Talán hiba volt, hogy újra azt a taktikát választottam, hogy menekülőre fogom, de akkor, abban a pillanatban nem láttam más megoldási lehetőséget. Niall szemébe ordíthattam volna, hogy az anyja milyen, de nem tettem, és soha nem is fogom neki elmondani, hogy miatta jöttem el, valamint azt sem, hogy Taylor mit akart velem csinálni. Visszatérve Maura-ra ő az anyukája és nem szeretném, ha miattam veszne vele össze, úgy, hogy hosszú évekig ne szóljanak egymáshoz. Niall-nek szüksége van rá, akárhogyan is viselkedett velem. Nem gondoltam volna erre a fogadtatásra tőle, főleg azok után, hogy Ni az égig magasztalta, egyrészről megértem, de a másik részem nagyon is ellenszenvesnek találta. Kifogtam az anyósok rémét? Megeshet, de nem fogom az életem hátralévő részét arra pocsékolni, hogy mindig és mindenhol megfeleljek neki.

Üzenet, üzenet, még egy és még egy, frissítés, 49 nem fogadott hívás, 20 sms, ez igen, nem csalódtam sem Niall-ben, sem a barátaimban. biztosan égre-földre kerestek, de csak a hűlt helyemet találták, még egy levelet sem írtam nekik, amiben elmagyarázom miért ráztam le őket, de most már mindegy, megtörtént.

„ – Agg, jól vagy? Hová tűntél? Hívj, ha ezt megkaptad! L

-         Aggie? Miért nem válaszolsz? Senki sem tudja merre vagy, csak egy betűt írj vissza! Lou

-         Aranyhaj, azt ugye tudod, hogy akkora zűrt kavartál, hogy az valami hihetetlen? Nem mondtam nekik semmit, ne aggódj! Reggel, már megyek én is haza! Csók H.

-         Aggie, kicsim, hol vagy? Denise azt mondta, hogy a koncerten sem voltál, próbáltalak hívni, de ki vagy kapcsolva… Tudom, hogy elszúrtam, nagyon aggódom, hívj fel kérlek, vagy ha nem is engem, a fiúkat! Szeretlek N.

-         Aggie! Niall rajtam keres, hogy hol vagy… Ez valami vicc? Írországban vagytok együtt, ugye? Liz”

Ennél a pontnál, kinyomtam mindent és magam mellé tettem a készüléket. Már belátom, hülye ötlet volt egy szó nélkül elutazni, de akármennyire is győzködöm magam erről, sokkal jobb érzés itt lenni, még ha magamban is vagyok, mint ott tettetni a szépet és a jót. A srácok már tudják, hogy milyen vagyok, de Maura a legkisebb rosszat is meglátja az emberben, főleg úgy, hogy utálja a másikat.

***

Mintha egy autó ajtajának a csapódását hallottam volna, aztán nagy szöszmötölést… Csend következett, de egyszer csak hosszú ujjak siklottak végig arcomon, amelyre elmosolyodtam és félálomban csak annyit mondtam „ – Niall, még aludni akarok!”  

-         Lehet, hogy nem a szőke herceged vagyok, de akkor is itt az ideje felkelni! Vigyorgott felettem Harry, ahogy kinyitottam szemeimet.

-         Mi, hogy? Tértem magamhoz.

-         Jó reggelt, vagy delet! Puszilta meg Hazz a fejem tetejét.

-         Neked is! Már ilyen korán itthon vagy?

-         Nem is örülsz nekem?

-         Dehogy nem, főleg a tegnap este után! Álltam talpra, miközben Harry behozta a bőröndjeit.

-         Miért, mi történt? Ment a konyha felé, ahová követtem én is.

-         Azt álmodtam, hogy Maura kigúnyolt és mindenki rajtam nevetett…

-         Agg, hidd el meg fog oldódni minden! Húzott rá mellkasára.

-         Valószínűleg így lesz, de mesélj, milyen volt a koncert?

-         Akarod mondani, ki milyen idegállapotban volt miattad?

-         Uh, ennyire rossz a helyzet? Sütöttem le szemeimet és húzogtam  a törülköző anyagát. Niall, hogy viselte?

-         Agg, tönkre fogod tenni, ha ilyen dolgokat csinálsz… És ezt is elmondom, de megkért, hogy tartsam titokban, sírt a férfi mosdóban. Most fogsz rám haragudni, de muszáj volt elmondanom, hogy itt vagy nálam és nincs semmi bajod, csupán egy kis magányra vágytál. 

„Tönkre fogod tenni!” Harry szavai visszhangoztak a füleimben. Én nem akarok neki rosszat, én csak… Elfordultam az előttem álló fiútól, mert könnyeim csípni kezdték szememet.

-         Ha elmondtad neki, hogy itt vagyok, akkor ő miért nincs itt veled? Beszéltem a konyhapultnak.

-         Azért, mert megértette, hogy időre van szükséged…

-         Értem… csak ennyit tudtam kinyögni az nélkül, hogy felzokogtam volna. ott hagytam Hazz-t, ahol találtam és berohantam a fürdőbe, és leültem a kedvenc kabinom mellé.

-         Héjj, jól vagy? Telepedett mellém a Göndöröm.

-         Nem, nem igazán… Én csak jót akarok neki, erre mindig az ellenkezője sül el. Miért vagyok én ennyire érzéketlen? Miért nézem mindig csak azt, hogy mi jó nekem? Ez a fürdőkabin is Isten csapása vágtam neki a hátam sírásomban.

-         Hogy mondhatod, hogy érzéketlen vagy? A legnagyobb szívű ember vagy ezen a világon, és ezt Niall is tudja.

-         Nem tudom mit mondhatnék neki?

-         Mondjuk az igazat! Simogatta meg vállamat.

-         Az igazság fájdalmas, így azt nem tudhatja meg…

-         Agg…

-         Nem Harry… Nem fogom neki elmondani, akármennyire is elakarom, nem lehetek annyira önző, hogy én leszek az az ember, aki miatt összeveszik az anyukájával.

-         Ez nem önzőség! Hozzak papír zsebkendőt? Ajánlkozott.

-         Nem, inkább menjünk el vásárolni! Semmi sincs itthon.

-         Mondanám, hogy ez egy remek ötlet…

-         De nem lehet, tudom.

-         Menjünk!

-         Menjünk? Jól meggondoltad?

-         Persze, végre normális étel lesz a hűtőmben, hogy végre segítségemre lesz egy hölgy is a vásárlásban.

-         Lehetne, ha akarnád. Utaltam Claudia-ra.

-         Aggie, ha Clau-ra utalgatsz…

-         Mégis, kire utalgatnék.

-         Agg, öltözz és menjünk!

-         Miért kerülöd, mindig ezt a témát? Menjünk, menjünk, de van egy kis gond, hogy te egy szupersztár vagy.

-         Megoldom! Láttam, hogy hagyni kell nála a Claudia-t érintő dolgokat, így szót fogadtam, felvettem a tegnapi ruháimat, a hajamat lófarokba kötöttem és késznek is nyilvánítottam magam. Épp a tükörben nézegettem magam, amikor Harry acélbetétes bakancsban, tépett farmerben, és egy vastag pulcsiban jött le a lépcsőn, vastag borostával az arcán, sapkában. Először kinevettem, de ő morcosan csak az ajtóra mutatott. Először elmennék mellette az utcán, ha találkoznék vele, de jobban megnézve, le sem tagadhatná magát.

-         Hová szeretnél menni? Álltunk meg egy piros lámpánál.

-         Ki én?

-         Nem, a nagymamám.

-         Együnk! Bólintottam.

-         Komolyan nem értem ezeket a hangulatváltozásaidat Agg. Az előbb még sírtál és vásárolni szerettél volna, most pedig boldog vagy és enni szeretnél.

-         Ne kombinálj, csak toljunk be egy hatalmas adag fagyit, az állítólag segít a szerelmi bánaton.

-         Jó, de neked inkább anyósbánatod van.

-         Azon nem tudom mi segít, de erre is kinevezem a fagyit.

-         Íme a terv. Először ebédelünk valamit, mert már lassan két óra, és után annyi fagyit kapsz, amennyit csak akarsz, sőt kitaláltam valamit, ami eltereli a figyelmed.

-         Bocsánatot kell kérnem a fiúktól is, és majd írok Denise-nek is. Jutott eszembe ismét a tegnap este.

-         Törpilla, már megint máshol jársz! Emlékeztetett.

-         Igen, ne haragudj. Szóval hol lesz az a híres ebéd?

-         A Galvin La Chapelle-ben.

-         Ühüm, ezzel mindent elmondtál. Harry-ról tudni kell, hogy nem túl bőbeszédű, szereti magát kifejezni egy-egy mondatban.

-         Ne aggódj, finom lesz és szép a hely.

-         És gondolom nem is olcsó.

-         Ne foglalkozz vele! Én állom.

-         Harry…

-         Semmi Harry! Na nézd csak, itt is vagyunk!

-         De gyönyörű! Bámultam kifelé az ablakon, és le sem vettem az étteremről a szemem. Egy emléktábláról azt olvastam le, hogy régebben ez egy lánykollégium volt a 19. században és úgy alakították át. Téglafalak, hatalmas üvegablakok, amiken keresztül, ha benéztél, olyan érzés motoszkál benned, mintha a Harry Potter filmekbe csöppentél volna. Csillárok lógtak lefelé, az asztalokon hófehér terítő várta  a kedves vendégeket.

***

-         Köszönöm a finom ebédet, mesés volt.

-         Örülök, hogy ízlett és, hogy végre mosolyogsz.

-         Nem is hittem, hogy ennyire jól működik az álcád. Simogattam meg mű borostáját.  – Na és mi az a meglepetés, amit kitaláltál nekem? Izgatottan ültem mellette.

-         Nézz előre!

-         Na, ne!

-         De-de.

-         Harry, nagyon aranyos vagy, hogy gondoltál rám, és nem szeretnélek megbántani, de ezt az élményt Niall szerettem volna átélni.

-         Magadban is felmehetsz én meg addig megvárlak lent.

-         Ugyan már Hazz. De magamban nem merek felülni, tériszonyom van.

-         Nem lesz semmi baj!

-         Harry, ez egy óriáskerék! Ne, mondd, hogy nem lesz semmi baj.

-         Akkor mi legyen? Megyünk vásárolni és utána haza?

-         Igen, de csak akkor, ha tényleg nem haragszol meg. Szégyellem magam, hogy milyen bunkó vagyok.

-         Megértem én, hogy Niall-t akarod Aggie, csak azt nem, hogy miért menekülsz előle.

-         Nem kell kiselőadás, főleg tőled, aki lassan egy éve fél bevallani az érzéseit egy olyan lánynak, aki teljes szívéből szereti… Bocsánat, halkultam el, ahogy észbe kaptam miket is mondtam neki.

Kihúztam Hazz-nél a gyufát, nem elég, hogy megengedi, hogy nála aludjak, még elvisz ebédelni, kigondolt nekem egy kis programot, mindezt úgy, hogy miattam kockáztatja azt, hogy bármikor lebukhat, én meg nem, hogy hálás lennék neki, még le is teremtem. Nem tudom magam sem, hogy mi történik velem mostanság, de ha nem teszek ellene sürgősen el fogom veszíteni a legfontosabb embereket az életemben. Remélem ez csak egy olyan rossz álom, amellyel hajnalban szembesültem és ha felébredek minden visszatér az eredeti medrébe.