105. Fejezet: "Nem kell őt elviselnem..."

Sziasztok Tündérek!

Meghoztam a 105. fejezetet, remélem tetszeni fog nektek! :) Milyen napotok volt? Én már tiszta karácsonyi lázban égek, ma vásároltam hobbis dolgokat, úgyhogy nekiálltam a díszek készítésének :) Puszi BR

Az este további részében vicces gyerekkori történeteket hallgattam a Manómról, főleg a szülők meséltek, de volt, hogy Ni és Olvia is teljes átszellemüléssel élték bele magukat a régi szép időkbe. Maura csillogó szemekkel figyelte az egymás mellett ülő párost, én pedig úgy éreztem, hogy lehet, jobb lenne, ha felszívódnék.

-         Kimegyek levegőzni!

De mintha ott sem lettem volna, senki nem hallott meg. Magányosan magamra vettem a kabátom és kisétáltam a hátsó kertbe. Csak a csillagok láthatták arcomon lefolyó könnyeimet. Egyedül Denise és Theo miatt nem bántam meg az utat, ha ők nem lennének, és ha holnap nem találkozhatnék a srácokkal, már hazafelé repülnék. Ennek nincs köze ahhoz, hogy féltékeny vagyok vagy sem, nem érzem magam a család tagjának, egy vad idegen helyen vagyok, idegen emberekkel körülvéve. Niall árnyéka sem szeretnék lenni és ami a legfőbb zavarni, most, hogy végre itthon lehet hosszú idő után a családjával. Időközben fázni kezdtem a hűvös időjárásban. Visszaérve belestem a nappaliba, ahol ugyanolyan jókedv uralkodott, mint amikor itt hagytam a társaságot, nem volt kedvem újra odaülni és báj mosolyogva hallgatni, hogy Ni és Oli kiskorukban hogyan házasodtak össze, hogy képzelték el a jövőjüket. Felmentem Ni régi szobájába, amely most a halónk lesz itt tartózkodásunk idején. A felnyitott bőröndből előkerestem a pizsamámat, átöltöztem és hallgatóztam, hogy mikor hallom meg Denise hangját, mert tőlük mindenképp el szerettem volna köszönni.  

***

Esőkopogás ütötte meg füleimet és a beszűrődő fény homályosította látásom. Niall a paplant a fejére húzva horkolt az ágy túloldalán. Mobilomat elővéve szembesültem azzal a ténnyel, hogy még elég korán van, pontosan reggel fél hat. Összeszorított szemmel próbálkoztam a visszaalvással, de sikertelenül. Emlékszem, hogy akárhányszor új helyre mentünk nyaralni, táborozni, vagy Liz-hez a szomszédba, az alvással mindig meggyűlt a bajom. Nem volt komfortos a környezet, mondhatni nem vagyok hozzászokva az újhoz, és ez azt eredményezte, hogy egy másik ágy, ami nem az enyém, már kifogott rajtam.

-         Basszus! Mondtam magam elé hangosan…

Közben kezemmel dörzsölgettem homlokom, hogy csillapítsam fejfájásom. Elaludtam, úgyhogy, ha Maura eddig nem kedvelt ezután még bunkónak is tart, hogy arra nem voltam képes, hogy elköszönjek tőlük. A Szép szeműmnek is meg lehet a véleménye, de ha egy kicsit is foglalkozott volna velem… Nem, nem lehetek ennyire önző, nekem kellene jobban alkalmazkodnom, de amikor azt látom a másik ember szemében, hogy nem akar látni, úgy elég nehéz az alkalmazkodás.  Miért szereti volt Mrs. Horan Oli-t és engem miért akart még meg sem ismerni? Lássuk csak. Olivia Carter 20 éves, egy menő divatcég gyakornoki alkalmazottja, szőke hősszú haja hullámos, tengerszínű szempárjaiban elveszik az ember, angyali arca van és még az alakja is jó, ezek mellett kedves, bájos, a személyisége magával ragadó, azt hittem utálni fogom, de, ő valóban egy nagyon aranyos és gyönyörű lány. 

Ami engem illet hosszú szőke haj, ami néha erre is, meg arra is áll, kékes szem, hosszú orr, aránytalan test, munkám az vagy van, vagy nincs, de ezek mellett jó embernek tartom magam, nagy szívvel. Kiszámíthatatlan, hogy az élet kit rendel mellénk társnak, álmomban se képzeltem, hogy nekem pont Niall lesz az, de ő ezek ellenére szert engem és szépnek tart. Az anyukája a külsőm és azok alapján ítél el, amit látott és hallott rólam, pedig ha jobban megismerne, talán megváltozna a véleménye. Az idő sem nekem kedvezett odakint, csak még jobban elnyomta a hangulatomat, már fájt a hátam ott egy helyben mozdulatlanul feküdni, amikor gondoltam egyet elvettem Ni telefonját az éjjeliszekrényről és írtam az anyukájának egy üzenetet a nevében, hogy szeretném, ha ma átjönne egy kis estebédre, még koncert előtt. Természetesen meghívtam a bátyja családját is. Vajon mit fog hozzá szólni? Már megtettem innen nincs vissza út, meg akarom mutatni, hogy igen is én is érek annyit, mint Oli.

Felöltöztem, a hajamat kontyba kötöttem és lenéztem a konyhába, hogy mi található a hűtőbe. Úgy éreztem magam, mint egy betörő, mert jóformán semmi jogosultságom nem lett volna kutakodni, amikor Ni apukája hangjára megfordultam.

-         Szép jó reggelt!

-         Jó reggelt! Nyeltem egy nagyot.

-         Nagyon korán fent vagy. Érezd magad otthon. Nekem viszont rohannom kell, mert elkések a munkából.

-         Ilyenkor is dolgozni tetszik? Gondoltam arra, hogy a fia most jött haza.

-         Muszáj, tudod nincs megállás a boltban, kevesen vagyunk, de hamarabb jövök, hogy időben kiérjünk Dublin-ba. Szervusz Aggie!

-         Csókolom! Köszöntem el. Folyton csak a munka és a munka ez egy ördögi kör. A Manóm apukája sokat tesz a családért, még most is dolgozik, hogy legyen félretett pénze. Niall mesélte korábban, hogy felajánlotta Bobby-nak, hogy kifizeti az új autót, de ő nem volt hajlandó egy fillért sem elfogadni a fiától, azt mondta neki, hogy az az ő pénze azért ő dolgozott meg. Most, hogy úgymond engedélyt kaptam a hűtő és fiókok nyitogatására feltérképeztem mit fogok készíteni, a boltokat a felhajtás végett kerülni szerettem volna.  Végül párolt csirkemell mellett tettem le a voksomat köretnek rizzsel és szintén párolt zöldségekkel. Előételnek egy könnyű gyümölcslevest képzeltem el.

***

-         Hm, milyen finom illatok vannak itt. Niall ijesztett meg és apró puszikkal halmozta el nyakamat. Mielőtt elgyengültem volna és megvágtam volna magam a zöldségek pucolása közben, letettem a kést a pultra és megfordultam, hogy meg tudjam csókolni. – Jó reggelt Tündérem!

-         Neked is Manóm! Ugye nem haragszol, hogy elaludtam, és azért sem mert nem voltam veletek, és mert nem köszöntem el anyukádéktól? Hadartam el bocsánatkérésem.

-         Aggie, semmi baj! Elfáradtál és sok is volt, most ez neked hirtelen.

-         Ugye azért sem haragszol, hogy feltúrtam a konyhátokat?

-         Nem haragszom! De hova készül ennyi étel? Nézett körbe. Éreztem, hogy most kell színt vallanom.

-         El kell mondanom valamit. Húztam vissza kezemet nyakából. – Úgy éreztem este, hogy anyud nem zárt a szívébe, így hogy kedveskedjek nektek kitaláltam, hogy főzök, és a te nevedben meghívtam mindenkit. Bocsánatot kérek érte, lehet hülye ötlet volt. Félrenézett és egy nagy levegővétellel belevágott abba, amit mondani szeretett volna.

-         Amikor azt mondtad, hogy félsz anyutól jogosan mondtad, mert én tudtam, amit te nem, hogy ő már régóta ellenzi a mi kapcsolatunkat és, ahogy te is láthattad tegnap este azt szeretné, ha Oliviával lennék. Mondtam már neki szépen és csúnyán is, hogy nem tud az ellen tenni, hogy én téged szeretlek, de hajthatatlan. Szegény Olitól is alig tudtam bocsánatot kérni, amiért idecsődítette. Nagyon aranyos vagy Kicsim, hogy főzöl, de anyut ennyivel nem veszed le a lábáról. Kérlek, viseld el, amíg itt vagyunk, és ne feledd, hogy én itt vagyok neked, vagy akár Denise is, ha valami baj lenne.

-         Miért nem szóltál hamarébb? Tudtad, hogy áll hozzám és te mégis ki tettél annak a szenvedésnek, hogy téged és Oli-t kellett néznem összeszoruló szívvel anyukád előtt.  Nem kell őt elviselnem, sőt jobbat mondok téged sem. Csaptam le a konyharuhát, kikapcsoltam a gázt és dühtől forrva kabát nélkül kiléptem a házból, az érdekelt most a legkevésbé, hogy fotót készítenek rólam. Az utca végén megálltam és eszembe jutott Theo baba. Muszáj végigcsinálnom ezt a pár napot, miatta, nem is sokat gondolkodtam mit fogok tenni. Kopogtam azon az ajtón, ahonnét az imént kirontottam, megdöbbenésemre azonban nem Niall, hanem Olivia nyitott ajtót.

-         Szia Aggie! Ölelt át.

-         Szia Oli! Hát te? Nem tudtam leplezni döbbenetem.

-         Megbeszéltük Niall-el, hogy elmegyünk futni reggel és most őt várom.

-         Értem, ne haragudj! Léptem be mellette a lakásba.

-         Semmi baj, de ugye jól vagy?

-         Hát persze, én éppen csak tettem egy kört. Furcsállta azt amit mondtam, de nem kérdezett többet, ugyanis Ni trappolt le a lépcsőn.

-         Ol, két perc és megyek!

-         Rendben, kint várlak… Csukódott a nyílászáró.

-         Inkább ne mondj semmit! Tettem elé a kezem.

-         De, én szeretnék!

-         Figyelj, te csak menj futkározz, én meg befejezem, azt amit itt elkezdtem.

-         Azt hittem haza akarsz utazni…

-         Úgy volt, igen… De nem mehettem el, mert még nem találkoztam a fiúkkal, és nem köszöntem el Denisektől. Majd visszaadom a londoni jegyet.

-         Sajnálom!

-         Én is!

-         Agg…

-         Ne várakoztasd tovább Oli-t.

***

-         Hát, helló-helló, sziasztok! Kaptam fel a földről Theo-t és puszilgattam össze az arcát.

-         Szia Aggie, nagyon csinos vagy! Dicsért meg Denise, aki mögött megláttam Niall tesóját. – Aggie engedd meg, hogy bemutassam a férjemet Greg Horan-t.

-         Szia, Greg vagyok, Niall bátyja! A szemei akárcsak  a szerelmemé, hangja és vonásai is szinte megegyeztek, csupán a barna haj és borosta és némi korkülönbség különböztette meg őket.

-         Helló, Agatha, de csak szólíts nyugodtan Aggie-nek.

-         Az öcskös merre van? Akasztotta fel Greg a kabátját.

-         Készül. Macskakörmöket rajzoltam a levegőbe és nevettem, de belül nagyon szomorú voltam.

-         Sziasztok! Jött Bobby mosolyogva, kezet fogott a fiával és puszikkal halmozta el menyét és unokáját.

-         Ti tudjátok, hogy mikor indulunk a koncertre? érdeklődött Horan apuka, de csak a fejünket csóváltuk.

-         Gyertek foglaljatok helyet, ma Aggie főzött!

-         Manóka megnézzük, mit csinál Niall bácsid? Egy perc és itt vagyunk.

-         Itt vagyok! Abban a pillanatban toppant le a lépcsőn.

-         Bratyó! Szaladt Ni és ölelte át szorosan testvérét.

-         Jó újra itthon látni Öcsi! *Kopogtak*

-         Majd én kinyitom! Ajánlkoztam, közben betettem Theo-t az etetőszékbe.

-         Csókolom! Engedtem beljebb Maurát.

-         Ti is itt vagytok? Csókolta meg Greg arcát. Niall Kincsem azt hittem, hogy kettesben leszünk, az üzenetből. Én, mintha nem is léteztem volna.

-         Tudom anyu, de Aggie volt olyan drága, hogy felajánlotta, hogy főz nekünk, így mehetünk együtt a stadionhoz.

-         Á… értem. Oliviát a háznál vesszük fel?

-         Igen anyu.

-         Jól van. Hogy vagytok drágáim? Vette ki Theo-t az etetőszékből. – Aggie, remélem a jövőben meg fogod tanulni, hogy a gyereket nem tesszük be addig ide, amíg nem eszünk… Itt sem volt és mégis tudta, hogy én voltam az az elvetemült, aki ilyen szörnyűséget tett. - Te sem fogod így várakoztatni a sajátodat, nagyon remélem. Lenézően tekintett rám. Niall pedig nem, hogy megvédett volna, inkább egy szót sem szólt, csak nézett engem, ahogy megint meg lettem alázva. Legszívesebben megfogtam volna a pútyerkámat és mentem volna vakon bele a sötét éjszakába, mint itt legyek Maurával, egyedül a legkisebb Horan bébi kacagásai, és mosolya voltak azok, amelyek itt tartottak.

-         Bocsánat, de még nem vagyok tapasztalt a gyereknevelésben. – De kérlek üljetek le, azonnal hozom a levest! Denise megkérhetlek, hogy segíts nekem?

A korai vacsora jól sikerült, szinte mindenki megdicsérte a finom ételt, még Maura sem tudta leplezni, hogy ízlik az, ami előtte van. Theo-t kétszer kellett átöltöztetni, nem számított neki az előke, de mindkétszer örömmel vettem részt benne, addig is volt valami értelme annak, hogy itt vagyok.  Döcögősen, de elindultunk az egy órára lévő fővárosba, Niall mellé ültem az anyósülésre, hogy tettesem, hogy minden rendben van köztünk. A nap folyamán a Manóm sokszor próbált meg magyarázkodni vagy bocsánatot kérni, de elutasítottam ezeket. Tudta, hogy az anyukája nem kedvel és nem mondta el, én pedig azzal a tudattal utaztam ide, hogy minden rendben lesz. Ezt nem tudom neki hipp-hopp megbocsájtani, hiszen becsapott, vagy azt hitte, ha meglát, majd minden megváltozik? Hiába Maura ellenszenve a veszekedés és a megalázottság a szívem majd kiugrott a helyéről és alig vártam, hogy beleugorjak Harry, Liam és Louis nyakába.