103. Fejezet: "Örökké melletted leszek!"

Sziasztok Tündérek!

Itt is volnék a következő fejezettel, remélem elnyeri tetszéseteket! :) Meg szeretném köszönni a sok díjat, amit a napokban kaptam, ígérem, ha lesz időm kitöltöm őket! :) További kellemes szünetet kívánok nektek! <3 Puszi BR

Már esteledett, homályba borult a házunk. Rátelepedett a mély nyomasztó őszi köd, amelytől egyetlen csillag sem tündökölt az égen. A szomszéd házak kéményei is csak okádták torkukból a füstöt, mintha valami házisárkány fújtatna, a kandallókban, kazánokban. Nálunk sem volt ez másképp, ropogott a száraz fa, ahogy a tűz csiklandozta oldalit. Niall mellkasának támaszkodtam a kanapén, ő pedig, úgy ölelt, mintha ez lenne rá az utolsó alkalma, közben pedig az alvó kutyusokat figyeltük. Mikor megszülettek felszalagoztuk őket, a lányok lányos színeket, pirosat, rózsaszínt, narancssárgát, a fiúk pedig kéket, zöldet és barnát kaptak a kicsi nyakukba. Ahogy így ültünk elkezdtük elnevezni őket, a legelső biztos, hogy Louis marad a csodás kis világoskék nyakba kötőjével, a többieket pedig balról jobbra kereszteltük el. Öt kislány és három kisfiú született, így nem volt könnyű dolgunk, de döntenünk kellett így a Josephine, Lucy, Heidi, Dorothy, és Agatha nevet kapták a piciny lányok, még a fiúk a Louis, Max, és Arthurt. Megjegyezném, hogy az Agatha-hoz Niall ragaszkodott, mert szerinte a kislányunkat is így kellene nevezni, mire leszögeztem, hogy nem, így megállapodtunk, hogy az egyiket mindenféleképpen Aggie-nek kell, hogy hívják. 

-         Álmos vagy már Manóm? Döntöttem hátra fejem, hogy szemébe tudjak nézni.

-         Igazság szerint nagyon is, de még korán van. Anyukád most főzi a vacsorát, nem akarom kikosarazni.

-         Aham! Értem-értem lemondasz rólam a kajáért… Hát jól van, megyek is, nem zavarok tovább. Kókasztottam le a fejem, de mindent viccből csináltam, nem akartam, hogy újból elhagyjon, és ne lássam.

-         Hová indul a szép hölgy? Rántott vissza az ölébe.

-         Meg akartam mutatni az új fehér neműmet a barátomnak, de ő nem kíváncsi rá.

-         Milyen férfi az ilyen, aki ezt az ajánlatot visszautasítja? Kapott a szívéhez.

-         Olyan, aki jobban szereti a hasát, mint engem. Grimaszoltam.

-         Hát ezt nem hagyhatom annyiban! Állt fel velem, ölében tartva, mintha pehelysúlyban lennék.

-         De a barátom meg ne tudja! Intettem halkabbra.

-         Nem fogja! Puszilta meg orrom, és vitt fel a szobámba. Anya közben ránk szólt, hogy óvatosan, de az egyik fülünkön be a másikon ki. Szinte bekeringőztünk a helységbe és egyből az ágyba estünk. Arcát az enyémhez vonta, ajkait az enyémnek érintette. Orromat végighúztam bőrén állától a füléig. Ajkai egyből rabul ejtették enyéimet, nyelveink egyből reagáltak a másikéra. Kezeim a hátán játszadoznak, majd egy gyors mozdulattal szabadítottam meg pólójától. Csípőmnél vont magához, vágyát farmerján keresztül is éreztem. Pulóveremet felhúzta és mezítelen testem csókolgatásába kezdett. Nyakába harapdostam és ziháltam, mialatt ő levetette ruházatomat. Meztelenül feküdtem előtte, még ő is levetkőzött. Teste melege átjárta testem, amelytől megborzongtam. Lehunytam szemeimet, amikor belém hatolt. Karjaimat a fejem fölé tette és kulcscsontomat kényeztette. Lábaim derekára fonódtak és tartottam őt szorosan. Néztük egymást, izmai megfeszültek, ahogy gyorsabb tempóra váltott.

-         Még-még! Orgazmusom kezdetét vette, testem megmerevedett, majd Niall megnyugodva arcát nyakamba fúrta. 

-         Szeretlek Aggie!

-         Én is szeretlek Niall, nagyon szeretlek! Felkuncogott és megtörölte izzadt homlokomat.

-         Hiányoztál! Többet nem akarom, hogy ne csókolj meg, vagy, hogy ne szólj hozzám. Kellesz nekem mindenestül, ahogy vagy.

-         Nagyon régóta vártam már erre, az estére. Hülye voltam Niall, de ezt már megszokhattad volna.

-         Nem kellett volna, akkor egy szó nélkül eljönnöm, utána pedig letámadni téged, nagyon bánom, de nem tudom visszacsinálni.

-         Nem is kell! Fogtam tenyerembe arcát.

-         Voltál már szerelmes Agg? Olyan mindent elsöprő szerelmes?

-         Igen, de általában hamar vége is lett. Az oviban Patrick Braun-ba, a suliban Gale Lavern-be, a gimiben pedig Ryan Tanner-be, de egyiknek sem voltam az esete.

-         Hát az meg, hogy lehet?

-         Nem tudom, de jobb is, hogy így alakult, mert helyettük lett egy örök szerelmem.

-         És te voltál már szerelmes Niall Horan?

-         Voltak lányok igen, de egyik sem volt az igazi, kivéve egy lányt, aki megváltoztatott.

-         Valóban? Csodálkoztam. - Sokáig voltatok együtt? Hogy hívják?

-         Igen! Agatha Brightmore a neve, és még nem tudom, hogy ő hogy tervez velem, de én vele akarom leélni az életemet, és nem tudom, ha megkérném a kezét igent mondana e. Erre a kérdésére elhúzódtam tőle, csak a szemeit néztem, hogy komolyan gondolja e, de egy szem szikrát sem láttam arra, hogy ugratna engem. 

-         Niall, hogy is vehetnél el? Ültem fel.

-         Úgy, ahogy egy átlagos pár össze szokott házasodni. Tudod templom, virágok, vendégek…

-         Persze tudom, de nemet mondanék, ha megkérnél. Nem azért, mert nem szeretlek, hiszen az előbb mondtam el, hogy mit érzek, de még csak 22 évesek vagyunk, neked a világot kell járnod.

-         Aggie, ez ne gördítsen akadályt elénk. Te vagy az igazi és 18 évesen is elvettelek volna, ha akkor találkozunk. Jövőre szünetünk lesz és ha…

-         Ha igent mondanék, már jövő évben megtarthatnánk az esküvőt. ..

-         Ezt úgy mondtad, hogy kivehető volt belőle a válasz.

-         Adj nekem időt Niall. Át kell gondolnom a dolgokat. Hogyan élnénk és hol, hogyan vészelnénk át a távolságot, hogyan kellene kezelnem a paparazzikat. Nem vagyok még felkészülve az igenre, hiszen még csak egy nagy gyerek vagyok, ahogy csak te. Fogtam fejem.

-         Ne haragudj, hogy felhoztam ezt, hiba volt. Kelt ki mellőlem, felkapta ruháit és magamba hagyott.

-         Miért csinálja ezt velem? Most utána kell mennem, bocsánatot kell kérnem az érzéseimért… Én is felkeltem, felöltöztem, és elindultam megkeresni a Manómat. Benéztem minden hová, de nem találtam a házban, így kint kellett kutakodnom a sötétben, azonban körvonalai alapján hamar meg is találtam ott, ahol én szoktam szomorkodni, a tó melletti hintán.

-         Niall…

-         Aggie, semmi baj, ha nem most, majd egyszer… Megértelek.

-         De tudom, hogy megbántottalak.

-         Nem bántottál meg, azzal, hogy őszinte voltál. Hátát néztem, ahogy fel-felsóhajt.

-         Magadra hagylak, addig én becsomagolok a holnapi induláshoz, feltéve, hogy még el akarsz vinni.

-         Nyugodtan csomagolj, majd megyek én is!

Besiettem a házba, ahol anya ténykedett, nem kérdezett semmit, ahogy meglátott, mert abban a pillanatban elsírtam volna magamat. Előszedtem újra a rózsaszín utazómat, és amit eddig kipakoltam, tehettem vissza. Elvesztem, nem tudtam, hogy Niall valóban el akar e vinni, vagy csak nem akart már megbántani azzal, hogy megígérte, aztán bejelenti, hogy mégse, azért, mert kimutattam az mit rejt a belsőm. De igazam van, ezzel győzködtem magam… Ahogy pakolásztam egy meleg tenyér csúszott a hasamra.

-         Segítsek?

-         Nem fontos!

-         De én szeretnék. Akadékoskodott.

-         Mondom, hogy nem kell! És ekkor szilánkokra tört a kedvenc parfümöm üvegcséje. – Összetakarítom! Szedtem fölfelé a darabkákat, de az egyik megvágta tenyerem, amelyből azonnal folyni kezdett vörös vérem.

-         Gyere gyorsan, tegyük víz alá! Kísért Ni az oldalán tartva a fürdőbe, ahol a hideg víz jót tett a vágásnak.  Niall kérdezgetni kezdett hol van a fertőtlenítő és a kötszerek, de mondtam neki, hogy megoldom magam is.

-         Ennyire utálsz, hogy már azt sem engeded meg, hogy bekössem a kezed?

-         Szerinted odaadnám magam egy olyan fiúnak, akit utálok? – Nem értelek. Előbb még szeretkeztünk, mondtam valamit, ami nem tetszett és bevágtad a durcit… Én nem akarom, hogy rám kényszerítsd a véleményed, vagy napokig ne szólj hozzám, ha kimerem mondani, amit gondolok. Ezt néztem 21 éven keresztül a szüleimnél is. Anya napokat sírt, amíg apa nem szólt hozzá, én ezt nem akarom. Ez fáj nekem Niall, nem azt mondtam, hogy sosem megyek hozzád, hanem azt, hogy nem most…

-         Boldog életet akarok neked biztosítani, nem pedig egy kényszerházasságot, amiben szenvedsz. Azt szeretném, ha a gyerekeinknek mi lennénk a példa arra, hogy milyen egy igazi házasság és milyen egy igaz családi élet. Mindegy, hogy mikor mondasz igent, az is elég, ha 40 év múlva, az számít, hogy boldog légy.

-         Ha nem baj, nem 60 évesen akarok Mrs. Horan lenni. Nevettem, sírásomban.

-         Akkor utazunk Írországba?

-         Igen utazunk! Borultam nyakába. Kezemet bekötöttük, és elbúcsúztunk a szüleimtől, mert úgy beszéltük meg, hogy reggel korán indulunk. Nehéz szívvel, de elköszöntem az összes újszülöttől is és megígértem nekik, hogy hamarosan újra fogunk találkozni, és ha lehet, ne egyenek meg, mert hát mégis csak én voltam a „szülésznő” aki világra segítette őket.

***

Dublin-ba két biztonsági emberrel utaztunk egy magánrepülőgépen, a repülőtéren pedig Tina várt ránk. Ahogy megláttam, egyből arra a képre tudtam gondolni, de még időm sem volt felucsúdni, mert már Niall nyakában csüngött, két puszit adva arcára. A Manóm is elég illetődötten fogadta közeledését, de nem bántotta meg azzal, hogy ellöki magától. És, hogy én mit kaptam? Pár szánakozó pillantást és egy odavetett „sziát”. Megverem, csak is ez lebegett a szemem előtt, hogy egy tortát szívesen az arcába nyomnék, és az talán, de csak talán elfedné az a savanyú képét. Nem vagyok egy ideges és féltékeny lány, de ez már sok.

-         Én is örülök Tina, hogy újra látlak… Fancsarítottam a számmal, úgy, hogy ne vegyék észre.

-         Aggie, csodálkozok, hogy most itt vagy, hiszen úgy volt, hogy Niall szingli…

-         Tina, megbeszéltük a dolgainkat. Állította le őt a kedvesem.

-         Tina, a többi fiú szerelmi életével is ilyen kiemelten foglalkozol? Kérdésemre, tett egy 360 fokos fordulatot és intett a sofőröknek, hogy indulhatunk.

-         Val, mi apához megyünk! Kapta ki Ni az egyik kulcsot az egyik biztonsági kezéből.

-         Mi az, hogy apához? Niall ne idegesíts fel!

-         Így egyeztünk meg, hogy amíg itt vagyunk én a családomnál leszek a többiek pedig a szállodában… - És itt van Aggie, akit be szeretnék otthon mutatni. Ezt már nem bírta tovább a kedves asszisztens.

-         Azt csinálsz, amit akarsz! Szállt be abba az autóba, amivel nekünk kellett volna elhajtani. Nem rendezett cirkuszt, bár láttam, hogy szívesen megtette volna, de akkor Ni egy hisztis tyúknak titulája, amit el akart kerülni, de én átláttam rajta.

-         Niall, biztos vagy ebben? Kérdeztem, ahogy felbőgött a motor.

-         Miben Édesem?

-         Hogy hazavigyél…

-         Ha el akarnál szaladni, akkor sem engednélek.

Egy órás volt az út Dublin-ból, Mullingar városába, tipikus ír településre érkeztünk meg, mégis olyan volt, mintha hazaértem volna. Ni vezetés közben, ide-oda mutogatott, hogy mit fogunk majd megnézni, máris a szívembe zártam a téglaházakat, és a kis boltokat.

-         Még két utca és ott vagyunk! Szólalt meg a Manóm mellettem, ahogy nézelődtem.

-         Örülök, de az az igazság, hogy elkezdtem félni. Szorítottam a hasamat és nagy levegőket vettem.

-         Semmitől sem kell félned! Nyúlt kezemért és lehelt rá egy csókot. – Nagyon fognak neked örülni, Theo odáig lesz érted.

-         Ott leszel mellettem?

-         Örökké melletted leszek!