102. Fejezet: Egy két éves pelenkás legyőzött?

Sziasztok Tündérek!

Tudom,nagyon reggel van még, de ma későn érek haza és azt szerettem volna, hogy ne várjatok tovább. Szóval jó olvasást kívánok és gyönyörű őszi szünetet! <3 Puszi BR

Kézbőrömet égette érintése, fejét hátrahajtotta a fotel támlájának, mély levegőket vett. Ádámcsutkája, most teljesen kirajzolódott, ami arra késztette ajkaimat, hogy fedezzem fel nyakát, de megálljt parancsoltam magamnak. Elvégre ő volt az, aki megbántott. Rég szerelmeskedtünk és ez érződött rajtunk. Vágy volt szemeiben, amelyekkel engem bámult, jobb kezével hátrasimította hajamat fülem mögé.

-         Túl szép vagy, hogy elrejtsed az arcod.

-         Ez az újfajta, Niall Horan meghódítja a nőket szöveg? Mosolyogtam.

-         Nem, ez inkább Niall Horan megmondja az igazat.

-         Nem hiszek neked! Csóváltam meg a fejem.

-         Miért?

-         Mert, csak vissza akarsz csábítani, aminek én ellen fogok állni. Ne hidd, hogy olyan könnyen a karjaidba omlok… Bár ezt a két szép szeméért is megtettem volna. Elveszek bennük, főleg ilyen pillanatokban, amikor izzanak, mint a parázs.

-         Nem tagadom, hogy a fő célom, hogy beleharaphassak újra abba a gyönyörű halvány rózsaszín csacsogóba. Tekintete számra tévedt.

-         Chö, milyen elvárásai vannak az úrnak? Én a helyedben örülnék, hogy beengedtek. Élcelődtünk egymással, ami még inkább hergelt bennünket. – Amúgy is, épp egy szülőszobában ülünk.

-         Jajj Aggie, csak kérlek, bocsáss meg, ha az kell hozzá, hogy megkérjem a kezed, most azonnal megteszem.

-         És szerinted igent mondanék neked? Mai napig fájnak azok a szavak, amiket mondtál, és aminek néztél, vagy hittél. Nekem nem kell egy olyan férj, aki akár hányszor elmegyek szórakozni azzal fogad otthon, hogy na hány pasival voltál?

-         Legbelül, te is tudod, hogy semmit nem gondoltam komolyan. Most először engedte el kezemet.

-         Én már nem tudom, mit higgyek! Járkált fel, alá a szobában, ami engem is idegesített, nemhogy az épp szülő Bella-t.

-         Niall abbahagynád, kérlek a keringőt? Hűtsd le magad, ott az ajtó! Mutattam a kijárat felé.

-         Befejeztem! Ült vissza mellém, majd folytatta. – De, akkor áruld el, hogy mivel tudnálak meggyőzni?

-         Légy velem, legalább egy teljes héten át. Éreznem kell téged, tudnom, hogy velem vagy. Tudom, hogy ez olyan, mint a lehetetlen küldetés.

-         Jó! Vágta rá egyből.

-         Semmi kifogás, hogy meglátnak, utazni kell stb., stb.?

-         Rólad van szó, így nem lehetnek kifogások és már ki is találtam, hogy leszünk együtt.

-         Ha, tetszik az ötlet megadom magam és megcsókolhatsz.

-         Csak akkor, ha tetszik a terv? Húzta fel egyik szemöldökét.

-         Igen, úgyhogy ajánlom, hogy szuper legyen.

-         Oké, akkor vázolom. Három nap múlva lesz az otthoni koncert Dublin-ban, arra gondoltam, hogy hazautazol velem apához, megismerheted végre a családomat és a koncert után maradunk még egy hetet, elviszlek mindenhová Mullingar-ban, és megmutatok minden helyet, ahol felnőttem. Mit szólsz? Csillogtak szemei és várta, hogy a karjaiba vehessen.

-         Még egy kérdés! A londoni show-ra jöhet velem Liz és Clau is?

-         Aggie, ezt most komolyan megkérdezted? Holnapra plusz két VIP jegy rendel. Így megfelel Tündérem?

-         Régen szólítottál már így… Somolyogtam orrom alatt és nem volt más kívánságom, hogy ajkamat újra az övén érezzem. – Ettől jobbat magam sem tudtam volna kitalálni. Dicsértem meg lángelméjét.

-         Még áll az ajánlat a csókra?

-         Hát, azt várom, már fél perce, hogy rászánd magad. Néztem meg körmeimet, mintha unatkoznék. Nem kellett neki kétszer mondanom, megemelte állam, és lágyan súrolta ajkamat az övével. Gyorsabban kezdtem el venni a levegőt, kissé megnyitottam számat, ahogy ez megtörtént le is csapott alsó ajkamra, kissé beleharapott, majd nyelvével  a nyelvemet csiklandozta. Egy csók volt tőle, ami visszarepített a jelenbe és, ami újra segít élnem. Hosszú pecekig vívtak nyelveink csatát, de levegőhiányban szenvedve, zihálva állóháborút parancsoltam. Homlokom az övének döntöttem és csak fújtattam.

-         Jól vagy Édesem?

-         Persze, de ezt, azután folytassuk, hogy megszülettek a kicsik. Utánuk, csak is a tiéd leszek.

-         Szavadon foglak!

-         Ajánlom is Horan!

***

Már reggel, hat óra is elmúlt, amikor Bella megviselve pihent még kölykei mellette szuszogtak. Ezzel a látvánnyal azt hiszem sosem fogok betelni. Nyolc pihe-puha gombóc forgolódott jobbról-balra, hol ásítottak, vagy a nyelvüket nyújtogatták. 

Anyáékról továbbra sem tudtam semmit, de úgy éreztem nincs miért izgulnom velük kapcsolatban. Ni-nek nagyon sokkal tartozom, hiszen itt éjszakázott velem, segített, amikor az egyik kis lurkó elakadt. Nagyon elfáradtunk, így időközben felfeküdtünk a díványra, hogy ott pihenjük ki a nehéz estét.

Kuncogásra nyitottam ki szemeimet, anya és apa elmosódott körvonalai rajzolódtak ki előttem. Óvatosan lefejtettem magamról a Manóm kezeit és átinvitálva a szüleimet a konyhába vontam őket kérdőre.

-         Hát, ti mégis hol jártatok? Vagy tízszer telefonáltam, üzenetet küldtem, de semmi. Próbáltam halkan felemelni a hangom.

-         Álljon meg a menet kisasszony! Horkant föl apa. – Tudtommal még mi vagyunk a szüleid és nem fordítva. Megígértük, hogy sietünk, de eltévedtünk, későn értünk vissza a találkozóhelyre, nem volt térerő és még sorolhatnám.

-         Bocsánat, de aggódtam, másfelől pedig, ha visszamegyünk a nappaliba ti is megismerhetitek Bel picinyeit.

-         Megszülettek! Sikított fel anyu a kelleténél hangosabban is, és már szaladt is, hogy megkukkantsa őket. Azonban belépve engem, most nem a kölykök látvány ragadott el, hanem a pamlagon heverő Niall. Anyukám örömében a sírást is elkezdte, ahogy megsimította őket. Közben apa észrevette a durmoló macimat.

-         Aggie? Niall mit keres itt? Nem, mintha zavarna, csak furcsállom a dolgot, mert a minap, még szó szerint elüldözted.  

-         Történt, egy s más, majd elmesélem, de szerintem, most jobb lesz ha felébresztem. Odasétáltam hozzá, leültem az addigi helyemre és finoman cirógatni kezdtem az arcát, amely hatására mosolyra húzódott a szája széle. – Ébresztő Szívem, már itthon vannak apuék! Csókoltam homlokon. Lassan kinyitotta szemét és, amint tudatosult benne, hogy mi a helyzet felpattant és üdvözölte felmenőimet.

-         Jó reggelt Mr. Brightmore és Mrs. Brightmore!

-         Szervusz Niall, örülök, hogy itt vagy!  Fogott kezet a két férfi. – És köszönöm, hogy segítettél Aggi-nek, habár, nem tudom, hogy vagy itt, de hálás vagyok.

Miután mindenki megnyugodott, anyu felajánlotta, hogy készít reggelit, amit be kell valljam, most nagyon szívesen fogadtunk, addig még anya ténykedett a konyhában, Niall-t magam után siettetve, estünk be a szobámba, rá egyenesen az ágyra.

-         Boldog vagyok! Másztam fölé és haraptam meg fülcimpáját.

-         Ha te boldog vagy, akkor én mit mondjak? Szeretlek! Tegnap este belém fojtottad, de most csak azért s kimondtam.

-         Én is szeretlek! Érintettem össze orrunkat.

-         Mesélj Tündérem, mi történt veled, amióta elmentem… Legszívesebben, beszámoltam volna neki Tay-ról és a történtekről, ugyanis nem hagy nyugodni a lelkiismeret, amiért hazudok neki.

-         Amikor elmentél, el akartam mondani, hogy pár hete elkezdtem szedni egy gyógyszert, amit Dr. Richards írt fel. Ez egy hormon gyógyszer, amely segíti az ovulációt, más nem nagyon történt velem. Pirultam el a végén, amiért megint csak nem volt erőm beszámolni mi is történt valójában. Tudtam, ha megteszem Niall kinyírja Taylort, vagyis valami patália kerekedne belőle, amit nagyon nem szeretnék. Főleg, hogy másnap tele lennének vele az újságok és mi egyéb hírportál. Nem, ezt sose tudhatja meg, ezt a titkot a sírba kell vinnem magammal.

-         Kicsim ez szuper, de annyira sápadt lettél, hogy félek, most itt helyben összeesel rajtam.

-         Oh, igen, kicsit ingadozni szokott mostanság a vércukrom, ettől az új készítménytől. Hazudok és hazudok, aminek általában az a következménye, hogy az igazság mindig kiderül, de amíg én itt vagyok tuti nem fog.

-         Feküdj csak, fordított le maga mellé, az kéne még nekem, hogy elájulj aztán én a diliházban kötnék ki, mert megőrülnék attól ha valami baj történne veled… Én csak süllyedtem szégyenemben, próbáltam magam minél kisebbre összehúzni, mintha itt sem lennék. A vérnyomása máris az egekben, pedig csak annyit mondtam, hogy leesett a vércukrom. Utálom ezt a hazudozást, de nem tehetek mást.

-         Niall nagylány vagyok már és vigyázok magamra, persze nem akadályozlak benne, hogy néha megments. Ne aggódj, szólok azonnal, ha valami baj lenne. Cirógattam meg arcát, amiért kaptam egy tenyér puszit.

-         És veled mizujs és Tina-val? Láttam képeket, az interneten. - Tettem hozzá, hátha elmeséli, mi volt az az ölelkezős este. Nem akartam féltékenynek látszani, de nőből vagyok.

-         Most ezt miért kérded? Mi lenne, ő az asszisztensük és jól érezzük együtt magunkat és pont, és valószínűleg azért látsz együtt, mert együtt dolgozunk. Édesanyám hangja pedig pont ekkor visszhangzott a lakásban.

-         Gyerekek! Gyertek le kérlek, kész a reggeli! Anya kiabált az emeletre.

-         Megyünk! szóltam vissza, már léptem is volna, de Ni lefogott és csak az ő segítségével sétálhattam le. Nem hittem, hogy így megijesztem, de sikerült, és mindezt ki miatt, inkább nem akarok rá emlékezni. Ahogy leértünk helyet is foglaltunk a nagy tölgyfa étkezőasztalnál. Rántotta, palacsinta és frissen főtt csipke tea illata lengte be konyhánkat. Niall már ki lehetett éhezve, az otthoni ízekre, csak úgy habzsolta  az elénk tett reggelit. Féltem, hogy megfullad itt mellettem, annyira nagy étvággyal nyeli a falatokat.

-         Édesem, lassabban! Simogattam meg a hátát. –Van még, én is csinálok neked, ha elfogyna.

-         Köszönöm, jó pár hónapja már, hogy anya főztjéből ehettem otthon.

-         Ahj… Húztam magamhoz, hogy puszijaimmal enyhítsem honvágyát. – Két hét múlva, otthon leszel, gondolj erre. Ott lesz a kicsi Theo is, aki már biztosan alig várja, hogy újra láthassa a nagybácsiját és én is alig várom, hogy megismerjem őt.

-         Nagy nőcsábász, előre szólok.

-         Volt kitől örökölnie, mert egy nagyon jóképű pasi ül itt előttem.

-         Családi vonás.

-         Miről megy a csevej? Érdeklődött apa, amikor leült mellénk.

-         Niall édes unokaöccséről. Theo-nak hívják, két éves és egyszerűen szavakkal el sem tudom mondani mennyire aranyos. Képekből ismerem csak, de ő a kisszerelmem. 

-         Egy két éves pelenkás legyőzött? Lebiggyesztette szájjal bólogatott maga elé.

-         Hát Horan igyekezned kell, mert odáig vagyok érte. De az igyekezetre van is egy ötletem súgtam fülébe, hogy apa ne hallja.

-         Szeretném, ha ma itt maradnál velem. Itt tudsz maradni? Kérlek?

-         Nem! Vigyorgott.

-         Mi az, hogy nem? Most én hőköltem meg.

-         Szerintem előbb Theo-val kéne tisztáznom a dolgokat, tudod, mint férfi a férfival.

-         De bolond vagy! Böktem vállba, csak kacagni tudott rajtam és azon, hogy bejöttek számításai.

-         Maradok, hogyne maradnék! Persze, ha Mr Brightmore is beleegyezik. Tekintett apára, aki eddig kicsit háttérbe volt szorulva.

-         Nyugodtan maradj, amíg csak jólesik. Tárta szét apum a kezeit.

***

Délután, már nem mertem felhozni a Tina témát, el is felejtette már reggel óta, én azonban nem tudtam, de bízom benne. Sosem emlegeti, nem is beszél róla, ami számomra elég megnyugvást hozott ahhoz, hogy élvezni tudjam a vele töltött időt. Alig vártam az estét, hiszen mind a ketten csak egyvalamire vágytunk, amióta Niall meglátogatott és bocsánatot kért, és az nem volt más, mint a másik.