98. Fejezet: "Senki nem tart vissza..."

Sziasztok Kedveseim!

Ezen az esős szombat reggelen végre sikeresen meghoztam a következő fejezetet, remélem tetszeni fog nektek! <3 Puszi BR

Niall nyakába csimpaszkodva, örömkönnyimet hullajtva ingjére az égre emeltem tekintetem. Szerintem ő is hasonlóan cselekedett, nem szóltunk a másikhoz, elég volt, hogy testünk egymáshoz simult és éreztük a másikat, az illatát, hallottuk a sóhajainkat, szívverésünket. Imádom átölelni, mert nekem csak ez az egy dolog jelent megnyugvást ez az ölelés emlékeztet engem mindig arra, hogy valóban van mellettem valaki, akinek beletúrhatok hajába és megpuszilhatom a nyakát.  A csillagok végtelenén révedve a születésnapom estéjére gondoltam, a meglepetésekre, hogy bár minden erőmmel harcoltam, Ni ellen és ő mégis velem volt, neki köszönhettem a legszebb dolgot és érzést a betegségem után. Előttem lebegett a Manóm arca, amikor szemben álltunk egymással, a lámpással kezünkben. Nem volt szomorú, talán csalódott, de az a kis pislákoló gyertya a mi fényünk volt, amit útjára bocsájtottunk, és ami végre hazatalált vissza a szívünkbe. Két ember, akik szeretik, egymást élhetnek egymás mellett, de egymás nélkül sosem, ezt a leckét, mi is megtanultuk az elmúlt időszakban különösen én. Azt hittem, hogy a betegségem elég indok arra, hogy önzőségből magam mellett tartsam, holott az volt tőlem a legnagyobb önzőség, hogy nem engedtem magamhoz. Talán ő is arra a pillanatra gondolhatott a sok szenvedésre, amit elszenvedtünk egymástól és egymás hiányától, de most itt vagyunk és talán azért is nem szólunk, mert egyetlen egy mondat sem fejezné ki érzéseinket. Nem tudom, hogy Niall mikor döntötte el, hogy számára én vagyok az igazi, de mostanra megértettem. Mondhatják, hogy most még nagy a szerelem, de majd el múlik… Nem, hiszem, hogy az a kapcsolat, ami kibírt távoli időket, mérges és meggondolatlan szavakat, sok csalódást csak még erősebb lett és nagymamám mondta mindig jól, hogy a szerelem is fontos az első pár évben, de utána már csak a szeretet számít, hogy tudd azután is szeretni a választottadat, miután leéltél vele négy évtizedet. Magamból kiindulva és a tündérvilág fantáziámból, a maradiságomból még 80 évesen is így fogok hozzá bújni, mint most. Ezentúl élhetek azzal a tudattal, hogy boldog lehetek életem hátralévő részében, mert ha Isten is úgy akarja egy nap megszülöm a közös gyermekünket és a ha nagyobb lesz mindent elfogok neki mesélni, hogyha nincs az apukája és neki a türelme, akkor ő nem ülhetne előttem és ha mindez valóssággá válik, akkor Ni-től fogom kapni egész életem legszebb ajándékát egy új életet és kezdetet. 

-         Mire gondolsz? Szakította meg a hosszú percek alatt beállt csendet.

-         Arra, hogy ha nagyobb lesz, a kislányunk elmondom neki, hogy az apukája milyen egy hihetetlen pasi… Emeltem hátra a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.

-         És mi lesz, ha kisfiunk születik?

-         Akkor neki is elmondom, de én kislányt szeretnék, persze teljes szívemből örülnék egy kisfiúnak is és végül is mindegy is a neme, fő, hogy a miénk és ne legyen semmi baja.

-         Már látom előre, hogy amikor 18 éves lesz és elmegy bulizni, te egész éjjel a kanapén fogsz ülni, tövig rágod a körmöd és imádkozol, hogy fusson már be végre… Élcelődött az aggódási mániámmal.

-         Tudd meg, hogy ez így lesz. Ne is emlegesd nekem ezeket a dolgokat. Hajoltam vissza vállára.

-         A legjobb a legszexisebb és a legszebb anyuka leszel, akit a Föld a hátán hordhat.

-         Én nem tökéletes akarok lenni, csak jó. Elég csak annyi, hogy tudjak a kicsire figyelni és foglalkozni vele és persze téged se hanyagoljalak el, de mellettetek, maradjon meg az a személyes zónám, hogy néha-néha elmenjek vásárolni, vagy kávézni a barátnőimmel. Nem szeretnék az az otthonülős anya lenni, és nem is bírok megmaradni a fenekemen, ahogy azt már tudhatnád. Ha nagyobb lesz a kicsi, biztosan elmegyünk pár koncertre, vagy meglátogatunk… Adtam ki magamból az ezzel kapcsolatos érzéseimet.

-         Ha megszületik életünk szeme-fénye, akkor nem foglak magadra hagyni, hanem úgy döntöttem kilépek a bandából… „Dobta fel a labdát.”

-         Parancsolsz? Toltam el magamtól. – Biztosan nem fogom hagyni, hogy feladd az álmod.

-         De veled és a babával egy új álom veszi kezdetét, amire mindig is vágytam, ezt a dolgot pedig úgy hívják, hogy család… Magyarázott.

-         Ha ezt megteszed, a barátaiddal és a rajongóiddal állítom Niall Horan, hogy bajok lesznek. Nem hinném, hogy teljes életmódváltással járna, ha egy baba születik, igaz van, amihez máshogy kell alkalmazkodni, de meg lehet oldani.

-         De én itt Angliában veletek szeretnék lenni, nem Amerikában, meg Ausztráliában aggódva értetek. Félek, hogy lemaradok egy csomó mindenről, vagy meg se fog ismerni, ha hazajövök.

-         Ez butaság, gondolj csak Theo-ra vele sem vagy mindig ott és mégis tudja, hogy szereted, tudja, hogy kivagy.

-         Ő az unokaöcsém, de most a saját gyerekemről beszélünk. Lehet, egyszer arra jövök haza, hogy egy másik férfit szólít apának… Hangolódott le teljesen, de bennem ennek hatására megjelent egy méregmanó.

-         Azt hiszed rólam, hogy ezt hagynám? Vagy, hogy ne emlékeztetném rád minden nap? Nem csak őt hagyod itt, amikor turnézol, hanem engem is. Azt egyáltalán elképzelted már, hogy én mit fogok érezni? Itthon magamban egy kicsivel? De érted kibírom, arra, hogy újra lássalak, hogy újra megöleljelek, hogy csókolhassalak.

-         Már most veszekszünk ezen, de még nem is vagy terhes…

-         Köszi, igazán köszönöm, remek bíztatás a jövőre nézve… Álltam fel öléből és felrohantam a szobámba. Mire levetődtem az ágyamra újra sírtam. Idő kell, amíg megértem Niall álláspontját, nem fogom hagyni, hogy feladja a tehetségét, hiszen normális életre már nincs sok esélye. Tanulhatna Zayn példájából, hogy bár márciusban ott hagyott csapot-papot és a mai napig cikkeznek róla. Felejtse el, hogy nekünk valaha is nyugodt családi életünk lesz, maximum egy három méteres betonkerítés mögött és, ha ez így van, akkor a színpadon a helye. Követni fogom, bármerre megy.

-         Aggie…

-         Niall, kérlek, most magamban szeretnék lenni! Sajnálom, hogy így sikerült ez az egész…

-         Nem akartalak megbántani! És nem akarok úgy elmenni ma, hogy haragszol.

-         Mi az, hogy ma? Megállt zokogásom és rámeredtem az ajtóban álló szőke fiúra.

-         Öt perce hívott Tina, hogy vissza kell repülnöm Amerikába…

-         Akkor menj! Indulj pakolni! Senki nem tart vissza…

-         Agg, beszéljük meg! Jött beljebb.

-         Ha azt szeretnéd, hogy szóba álljak veled a továbbiakban, akkor most köszönés nélkül kimész és visszarepülsz Tinácskához… - Mert, ha ő azt mondja, hogy most, akkor most… Így is tett, megtörten behajtotta a nyílászárót és magamra hagyott.

Néhány foszlány futott végig az agyamon az elmúlt egy napról, és az utolsó dolog, ami átsuhant a szemem előtt az Ni bűnbánatos arca volt. Nem akart ő rosszat mondani nekem, de jól tudhatná, hogy az egyetlen téma, amivel nálam nem lehet túlfeszíteni a húrt, az a bébi. Az előbbi szavait pedig még most dolgoztam fel, hogy újra nem fogom látni, csak hetek múlva és elzavartam.

A táskája meg itt van nálam, vettem észre a fekete Nike sporttáskát. Elkerülve az elkerülhetetlent mentem ki a szobából, holott nagyon jól sejtettem, hogy ott vár engem.

-         Agg, a batyum nálad van, bemehetek érte?

-         Látod, hogy megkönnyítsem a dolgod még ki is hoztam neked… Dobtam elé a sötét szövetet. Nem fogok újra meghunyászkodni, ha neki annyira fontos vagyok, mint, ahogy azt állítja, akkor nem hagyna itt egy napon belül, amikor megbeszéltük, hogy legalább három napot együtt töltünk. – Egyébként, itt egy dalszöveg, amit azóta írok és formálok, amióta beléd szerettem, de nem tudtam, hogy melyik lenne a legjobb alkalom megosztani veled, Ma estére szántam, de remélem jó olvasgatni való lesz gépen, úgy is hosszú az út… Húzódtam vissza a négy fal közé.

-         Három óra múlva indul a repülő, hagyd, töltsem még veled ezt a kis időt… Kérlelt gyönyörű szemeivel.

-         Mit nem lehetett azon érteni, hogy magányra vágyom?

-         Igen? Akkor legyél is magadban, de nekem ne ugorj a nyakamba, amikor hazaértem.

-         Nem is fogok, abban biztos lehetsz!

-         Unom, hogy veled sose lehet semmit megbeszélni… Húzta össze ajkait.

-         Ajánlom erre a célra Tina-t, szerintem ő mindenben fog tudni neked segíteni…

-         Féltékeny vagy? Mi bajod van azzal a lánnyal? Vette védelmébe.

-         Igazán semmi, csak négyűtök közül mindenkinek szemüvegre lenne szüksége. Ez a drága, édes lányka még a Holdat is lehazudná, ha tudná.

-         Miért mondod ezt? Nem is ismered? Azóta utálód, mióta találkoztatok.

-         Ez az védjed csak! Gúnyolódtam.

-         Az a problémád, hogy most ő tölti be azt a szerepet, amit egykoron te? Ha nem lettél volna olyan, amilyen a mai napig te lennél velünk. Lendült a kezem és pár pillanattal később a tenyerem nyoma látszódott bal arcfelén.

-         Jobb is, hogy elmész, legalább lesz ideje gondolkodni mind a kettőnknek, hogy tényleg összetartozunk-e… Csaptam be az ajtót. Nem fogok miatta sírni, nem fogok, nem fogok… Mondogattam magamnak, ahogy támasztottam hátammal a szekrényem sarkát. Figyelemelterelésként, elkezdtem pakolgatni az asztalon, de a szemem megakadt a kézírásomon. Annak a dalszövegnek az eredeti kézzel írott példánya volt, amit az előbb nyomtam oda a Manómnak, ha nem is ez a legfényesebb pár sor, de szívemből jött minden, amit benne megfogalmaztam.

Hallottam, ahogy kattant a lenti kilincs, majd ajtócsapkodásokat és a házunk előtt parkoló autó elhajtását. Nem hittem volna, hogy valóban el tud menni köszönés nélkül, ha tudná, hogy újra megint mennyire megbántott és az a kijelentése, hogy nem vagyok terhes úgy hangzott, mintha nem is akarná, hogy az legyek. Rossz természetem van elismerem és néha nehéz velem, de azért bármi árán harcolni fogok, hogy a One Direction együtt maradjon, Zayn-t már elvesztették Niall-t nem fogják. Persze, hogy jobban örülnék, ha átlagos pár lennénk és velem lenne minden percben, de ez nem így van, hanem ki vagyunk téve a világnak, megértem a félelmeit és, hogy nem akar magamra hagyni, de neki énekelni kell, ezt meg ő kellene, hogy felfogja.

Magamban maradtam a házban, mivel Li és Luke úgy döntöttek, hogy együtt vacsoráznak, így nem is vártam barátnőmet haza korán. Megvacsoráztam, letusoltam, majd bebújtam az ágyikómba, de aludni azt nem tudtam.

***

Álmatlanságomban teljesen megfeledkeztem arról, hogy kint felejtettem a plédet és a nyalánkságokat. Nehezen, de kimentem értük, és amikor megláttam a helyet, ismét a sírás kerülgetett, hogy milyen boldogok voltunk itt órákkal ezelőtt. Összepakoltam mindent és behordtam a konyhába, a fiókokba az édességeket, amikor Liz állt meg előttem. Szemei ki voltak pirosodva és a nemrég zuhogó esőtől megázott haja össze-vissza állt. Hirtelen átölelt és rázkódott… Csitítottam, simogattam a vizes haját és hátát, majd bekísértem a fürdőbe.

-         Minden pasi egy szemét barom, aki csak kihasznál, és miután megunt eldob… Szitkozódott vetkőzés közben.

-         Drágám, mi történt?

-         Én csak szerettem volna, ha egy kicsit még több időt töltünk el együtt, de azt mondta, hogy ő erre nem ér rá, dolgozik, és túlfáradt… Erre hozzávágtam, ha fontosabb neki a munkája, mint én, akkor legyen vége és eljöttem.

-         Szerintem nem úgy gondolta… Próbáltam vigasztalni.

-         De úgy gondolta! Jut eszembe neked nem édes kettesben kéne lenned Niall-el?

-         Akkor én is elmondom, hogy egy nagy veszekedés után egy szó nélkül az USA felé repül ezekben a pillanatokban is. Húztam el a számat. – Hosszú Liz, majd holnap elmesélem… Alszunk együtt, mint a régi szép időkben?

-         Megfürdök és már melletted is leszek!

-         Ne sírj! Szóltam még rá a nappaliból. – Egyik után sem szabad(na) csak akkor miért érzek most is olyan késztetést, hogy képes lennék az egész világnak elkönnyeznem a fájdalmam és az űrt, amit az a dinka ír egyén hagyott bennem?