A tegnapi napon 1. helyezést értem el az első novellámmal, amit valaha is írtam, így nagyon büszke vagyok rá. :) Köszönöm a lehetőséget a Délibábnak! :) Gondoltam megosztom veletek is :) Jó olvasását! <3 Puszi BR
Az első tánc, és az utolsó
csók
Levelét, gyengéden szorítottam mellkasomhoz, és csak
arra tudtam gondolni, hogy végre láthatom… Már sokszor álmodtam róla, hogy
milyen lehet a haja, hogy milyen lehet az érintése, milyen lehet egy csókja,
amelyeket barack színű ajkaimon hagyna… Féltem, vajon hogyan fog reagálni az
első találkozásunkkor? Soraiban, azt
írta, hogy báli ruhát húzzak magamra, ő pedig a parkett közepén fog rám várni,
sötétkék öltönyében…
Bőrömön, végigsiklott ruhám tüll anyaga, amikor belebújtam
ünnepi öltözetembe. A szobámban lévő falitükörben, végignéztem testem vonalán,
majd óvatosan megigazítottam egy apróbb ráncot… Nagymamám gyöngysorait raktam
nyakamban, és egy enyhe vörös rúzs feltétele után, magamhoz véve kistáskámat,
indultam meg, egy olyan férfi felé, aki talán pár órára is, de a boldogságot
fogja nekem elhozni…
A taxiban ülve, izzadó kezeimet összekulcsoltam, és
kissé idegesen néztem ki az üvegablakon, amelyen keresztül, a város, suhanó
árnyait láttam. Így hátradőltem ülésemben, lehunytam szemhéjaimat, és azon
jártak a gondolataim, hogy egyáltalán tetszeni fog-e neki, egy magam fajta
lány, aki néha kicsit őrült, néha kicsit bohókás, de komolynak egyáltalán nem
lehet nevezni, és aki, egy súlyos titkot hordoz… Az meg sem fordult még a
fejemben, hogy mi történik majd, ha kiderül, a féltve őrzött „kincsem”…
Megérkezve az elegáns épület elé, a gyomrom mérete
legalább két méretet zsugorodott, ha a találkozás pillanatára gondoltam. Sok
mindent megtudtam róla, a hónapok óta tartó levelezéseknek köszönhetően, egy
dologra azonban sosem adott választ… a kinézetére vonatkozó kérdéseimet
elhárította, ahányszor csak kitértem rá, arra hivatkozva, hogy ne ez alapján
ítéljem meg. Én azonban, nem voltam rest elárulni, hogy szőke hajjal
büszkélkedem, bár sokszor megjegyeztem neki, hogy remélem ez nem tántorította
el tőlem. Válaszai, mindig megnyugtatóak és kedvesek voltak… Ezek után még
jobban meg akart ismerni, egy „szőke lányt”, akibe belehabarodott…
A lépcsőket szelve, mély levegőket vettem, hogy
megnyugtassam, össze-visszakalimpáló szívemet. A ruhatár előtt kibújtam
kabátkámból, betéve azt, a többi lógó anyag közé, majd beléptem egy terembe,
ahol egy grádicssor vezetett a tánctérre… Lépéseimet, szempárok sokasága
követte végig, de én csak egyet akartam megtalálni, egy fiúét, akiről tudom,
hogy van egy ennivaló unokaöccse, távol a hazájában, rendkívüli tehetsége van
az énekléshez, és hatalmas tiszta szíve van, amit nem mindenki mondhat el magáról…
Megállva egy ponton, szemeim csak körbe-körbe
pásztázták a teret, egy sötétkék öltönyt keresve, de nem láttam meg, azt, amire
vágytam… Csalódottan emeltem le lábam az utolsó fokról… Tűsarkok kopogás
töltötte meg, a hatalmas helyet, aranycsillárok, és arany függönyök díszítették
a fehérre festett falakat.
A pincérek folyamatosan kínálták a különböző márkájú
pezsgőket, amelyeknek buborékjai utat engedtek maguknak, a felszínre törtek, és
eloszlódtak az ital tetején… Annyira elbambultam, hogy amikor vissza akartam
helyezni talpas poharam az egyik tálcára, kezem összeütközött valakiével, és az
üvegek, hangos csattanással törtek darabokra a faburkolaton.
-
Oh, elnézést… Hadartam, miközben
leguggoltam, hogy összeszedjem a nagyobb szilánk darabokat…
-
Ugyan hölgyem, az én hibám… Hangja
rekedtes volt, kezei pedig puhák, mintha már valahol hallottam volna ezt az
orgánt… Ahogy felálltunk, és tekintetünk találkozott, beleszerettem, egy kék
szempárba, aminek színe, a hatalmába ejt, és nem ereszt, egy örök életre… Tudtam,
hogy ő az, akire a leveleimben vártam…
-
Ugye nem vitatkozunk reggelig, hogy
kinek is a hibája? Rózsa vörös arccal
néztem szemeibe…
-
Nem-nem… Arra gondoltam, ha már így
összefutottunk, felkérlek az első táncra… Nyújtotta jobb kezét irányomba,
amelyet szívesen fogadtam… Libabőr, és enyhe borzongás futott végig testem
minden szegletén, amikor átkarolta derekam. Ahogy felcsendültek, a keringő
dallamai, lassan ráhajtottam kobakomat jobb vállára, és beszippantottam férfias
illatát. - Gyönyörű szép vagy Maddey…
Súgta fülembe.
-
Köszönöm Noah... – Sosem hittem volna,
hogy egy tollal írott lap, életre kel… - De honnét tudtad, hogy én vagyok az?
Értelmetlenül meredtem rá…
-
Tudod, egy pillanatra sem vettem le a
szemeimet rólad, ahogy megérkeztél, és levonultál ide. Te kellett, hogy az
legyél, hiszen olyan vagy, mint egy hercegnő, szőke hajjal, ahogy azt írtad is…
Önmagad vagy Madd, mint a leveleidben, bájos, kedves, és szép. És most, hogy
itt állok előtted, nem tudom, mit gondolhatsz rólam…
-
Azt, amit milliószor leírtam, és te
milliószor nem vettél komolyan. Hozzád fogható fiúval még nem találkoztam.
Hiába ez az első alkalom, amikor hús-vér emberként állsz itt előttem, ez a
véleményem, és nem kellett volna aggódnod, hogy mit szólok a külsőd miatt,
hiszen, aki belülről szép az kívülről sem lehet csúnya. Nem csalódtam, mielőtt
megkérdeznéd, ilyen voltál az álmaimban is… Szőkés barna haj, égbolt színű
szempár.
-
Sétálunk egyet? Mosolygott rám, amitől a
szívem kétszer gyorsabban kezdett verni…
-
Ezer örömmel… Nyitotta ki előttem a kert
felé nyíló ajtót, ahol több száz fáklya fénye tette hangulatosabbá a kinti
részt… Egy halvány rózsaszín rózsákkal díszített pavilonban álltunk meg, ahol
végre, csak ketten lehettünk. Még mielőtt szólhattam volna egy szót is,
leszakított az egyik futó szárról egy szál bimbót, amit vigyorogva adott át…
-
Virágot, a virágnak… Amikor neked
fogalmaztam, csak egy lány voltál, aki a mondataival teljesen elvette az
eszemet, most pedig az a lány vagy, aki elrabolta a szívemet is… Karjai ismét
derekam övezték. Behunytam szemeimet, hogy így tudjam átadni magam, annak a
boldogságnak, amit már sokszor elképzeltem. Ajkaink csak úgy csalogatták
egymást, mint egy édes virág a felette köröző méhecskéket. Éreztem leheletét,
majd megérintette számat zamatos beszélőkéjével… Először, egy finom csókot
helyezett el rajta, látta, hogy nem ellenkezem, ekkor nyelvének kért bejutást,
amelynek semmi akadályát nem láttam, így résnyire nyitottam bagólesőmet. Amint ezt megérezte, nem hezitált, nyelveinket
és ajkainkat „csatába” küldte… Hosszasan és szenvedélyesen csókolóztunk, még
levegő hiányában kénytelenek voltunk elválni.
-
Noah, ne… Tettem kacsómat mellkasára. –
Többé, ez nem fordulhat elő…
-
Na, de miért Madd? Én azt hittem, hogy
te is így érzel irántam… Fújtatott egy nagyot, és engedett el öleléséből.
-
Ez, így is van… Léptem arrébb pár
lépést, hogy meg tudjak támaszkodni a kis bódé korlátjában. – Nem az vagyok,
akinek hiszel… Halkult el a hangom.
-
Hogy érted? Váltott komorrá orgánja.
-
Én beteg vagyok Noah Frewen. Sosem írtam
meg, hogy sokszor szenvedtem összegörnyedve a lap felett, de mindig boldogan
fogtam az íróeszközt a kezembe, és örömmel válaszoltam. A te leveleid tartottak
életben ez idáig, valamint a tudat, hogy egyszer láthatlak. Pár hónapja
tüdődaganatot diagnosztizáltak az orvosok, és elutasítottam a kezeléseket…
-
Úgy sajnálom, annyira sajnálom… Karolt
át szorosan. – De azzal tisztában vagy, hogy harcolnod kellene? Nem szólhatok
bele, hiszen csak egy srác vagyok, akit alig több mint, fél órája ismertél meg,
de ez az idő is elég volt, hogy melletted más embernek érezzem magam. Egy ilyen
szívnek élni kell, aki ilyen hatást gyakorol egy másik emberre…
-
Örülök, hogy megismertem a „kék öltönyös
fiút”, és ígérem, hogy sosem feledlek, azonban ideje indulnom…
-
Várj! Kérhetnék még valamit? Fogta meg
kezeimet…
-
Igen?
-
Egy utolsó csókot, a „tündér lánytól”…
Hajolt közelebb, és annyi érzelemmel, gyengédséggel, és szeretettel csókolt,
hogy elhittem azt, létezik az igaz szerelem, a szőke herceggel együtt.
Könnyeink egybeolvadtak orcáinkon, amelyeket ruhám anyaga itatott fel. –
Madeleine Wood, én nem egy beteg lányt láttam lejönni azon a lépcsőn, hanem a
jövőt.
Szia .
VálaszTörlésGratulalok❤😊 Nagyon jo ez a novella..❤💗😊
Kingám! <3
TörlésNagyon szépen köszönöm, és nagyon örülök neki, hogy tetszik! <3
Nagyon-nagyon-nagyon büszke vagyok rád életem, gratulálok!
VálaszTörlésViki voltam
Xoxo
Vikim! <3
TörlésNagyon nagyon nagyon köszönöm neked! Imádlak <3