92. Fejezet: " ... én egy nagyon szerencsés lány vagyok..."

Sziasztok Kedvesek!

Meg is érkeztem a következő fejezettel! :) Élvezzétek még ki ezt a hetet, ami hátra maradt a nyárból! :) Sok puszi <3 BR

Csak álltam ott, egyik kezemmel az ő kezét szorítva, másik kacsómat pedig a szám elé tartva, hogy csitítsam feltörő zokogásomat. Könnyeim megállíthatatlanul folytak arcomon, nem szólt hozzám, csak letörölte puha ujjaival a legördülő cseppeket. Már a mai napom is csodásan indult, hiszen Niall karjaiban ébredhettem fel, és számomra nincs is annál szebb ébredés, mint az mellett az ember mellett kinyitni szemeimet, akit a világon a legjobban szeretek. Ezután útjára engedtem a Manómat, hogy csinálhassa a dolgát, és a Sophia által kölcsönkért ruhában, Eleanor-ral a jobbomon, útnak indultam abba a szállodába, ahol Claudiával szálltunk meg, hogy elhozzuk az ő bőröndjeit is, mert már régen haza kellett volna repülnünk… És innentől nem volt megállás, a lányok belevittek minden rosszba, amibe csak lehetett. Minden plázát, minden butikot körbejártunk, ruhákat próbálgattunk, és annyi édességet ettünk, amennyi csak belénk fért. Sokszor mondogattam nekik útközben, hogy nem kell velem együtt fagyizni, vagy csokit enni, csak vigyázzanak az alakjukra, mert nekem már úgy is mindegy, de ők ebből élnek, erre csak azt felelték, hogy ma kimenőt tartanak, és amúgy is egyszer vagyunk így együtt, élvezzük ki. A sok nyalánkság után betértünk egy játékboltba, magunk sem tudtuk miért, de jó volt újra kicsinek lenni, és eljátszani egy plüssmacival, buborékot fújni, visszaemlékezni, hogy nekünk milyen játékaink is voltak kiskorunkban. Végül pár vízi pisztollyal, buborékfújókkal, néhány plüssel, és egy társasjátékkal jöttünk ki az üzletből. 

Amikor „hazaértünk” még akkor sem éreztük magunkat elég fáradtnak a pihenéshez, így hozattunk chipseket, kibontottunk egy üveg bort, és belemélyedtünk az újonnan beszerzett játékunk tanulmányozásába. A csajok végig mellettem voltak, és nekem mégis hiányzott valaki, igaz, hogy csak pár órára váltunk el, de ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy ne érezzem magam teljesnek, rajta gondolkodva pedig eszembe jutott, hogy megígértem Niall-nek, hogy felhívom a doktornőt és egyeztetek vele egy időpontot.

Seftiben a viháncolások közepette, ráfogtam arra a dolgot, hogy pisilnem kell, felugrottam a helyemről telefonommal a kezemben, és beszaladtam a fürdőbe. A harmadszori próbálkozásomra vette csak fel a készüléket. Mindent elmondtam neki nyugodtan, a gondolataimat, azt, hogy beszélgettünk Niall-el erről a babtémáról és, hogy jó lenne tudni a kilátásokról. Nem is kérdezett többet, hanem be is írt a naptárjába. Örömmel az arcomon sétáltam ki a Dr. Hale-el folytatott beszélgetés után a szobába, ahol a lányok azt hihették, hogy elnyelt a „klotyómanó,”majd nyílt az ajtó, és az én Szép szeműm kicsit izzadtan, és fáradtan nézett vissza ránk. Egy kis meglepettség, és némi csalódottság suhant át az arcán, ahogy meglátott a lányok társaságában, azonban én magamból kikelve ugrottam nyakába, hogy végre újra érezhessem őt. Lágy csókot lehelve ajkaira mosolyogtam rá, miközben a fülébe súgtam, hogy telefonáltam a doktornőnek. Finoman szorított ölelésemen, majd benyitott a fürdőbe, hogy letusoljon a kimerítő edzés után.

A koncert fantasztikus volt, mint mindig, főleg úgy, hogy most úgy élvezhettem az előadást, mint egy vendég. Tombolhattam, sikítozhattam, táncolhattam, azt csináltam, amit csak akartam, hiszen nem voltam kötöttségekhez kötve. Annyira büszke voltam rájuk, mint néző, mint egy rajongó, és mint egy barát, hogy azt szavakba sem tudnám önteni. Így amikor levonultak a színpadról, szaladtam a Manóm felé, hogy én legyek az első ember az este, aki gratulál neki a show miatt. Megölelgettem, és csókolgattam, de amikor Tina felkiáltott, hogy indulunk, ő megfogta kezem, és behúzott az egyik szobába, hogy mi nem megyünk sehová.A következő emlékem pedig az a csoda volt, ami előtt megállított.

-  Örülsz neki? Tette fel számomra ebben a pillanatban a legértelmetlenebb kérdést.

-  Hogy örülök-e? Viccelsz velem? Meg sem tudok szólalni, annyira boldog vagyok. Fordultam ölelésébe.

- Ez volt a cél, hogy boldog légy! Duruzsolta fülembe.

-  Köszönöm! Csak ennyit tudtam neki mondani arra, amit láttam. Két személyre megterített asztal volt a helyiség egyik sarkában, és a kedvenc virágom helyezkedett el az étkező alkalmatosság közepén. Rózsaszín rózsák voltak egybefűzve lila és fehér orgonákkal felváltva, és gyertyák tömkelege töltötte ki a fekete teret, valamint rózsadobozok voltak szétszórva, amerre csak szétnéztem. Egy csodálatos álomba képzeltem magam, mintha egy hercegnő lettem volna, és itt állt mellettem a hercegem, aki csak arra várt, hogy az asztalhoz vezethessen.

-  Szóval szép hölgyem, remélem, hogy éhes? Mosolygott rám, kisfiús mosolyával.

-   Igen, farkas éhes vagyok! Jelentettem ki.

-  Ennek igazán örülök, akkor engedje meg, hogy az asztalhoz vezessem. Fogta meg kezem, és emelte mellmagasságba, majd, mint Sissi-t Fernc József, úgy vezetett székemig.

-  Kérdezhetek valamit? Foglaltam helyet.

- Hogyne kérdezhetnél Hercegnőm! Guggolt mellém.

- Miért? Néztem mélyen szemeibe.

- Mit miért? Váltott értelmetlenné tekintete.

- Hogy, miért kaptam ezt az egészet? Mutattam körbe.

- Hát nem tudod? Vigyorodott el, én pedig csak megcsóváltam a fejem.

- Azt szerettem volna, ha gyönyörűnek, különlegesnek, és egy valódi tündérnek éreznéd magad, aki pótolhatatlan ebből a világból. Kiabáltam veled, és olyan dolgokat mondtam, amit nem is gondoltam komolyan. Szeretlek, és szerelmes vagyok beléd, köszönöm, hogy vagy nekem, még úgy is, hogy néha távol vagyok tőled. Te kitartsz mellettem, és támogatsz.

- Ne, ne, ne Niall! Tettem mutatóujjam ajkaira, ezzel késztetve arra, hogy én kérek szót.

- Édesem, erre nem lett volna szükség, hisz minden nap, amikor melletted ébredhetek, vagy amikor melletted sétálhatok gyönyörűnek, és különlegesnek érzem magam. Nyugtattam meg egy lágy csókkal.

-És amikor nem vagy velem, akkor milyennek érzed magad? Mert akkor is ezt  kellene érezned. 

- Akkor? Akkor egy átlagos, magányos lánynak, még ha tudom is, hogy valahol valamelyik országban van egy fiú, aki mindennél jobban várja, hogy lásson, és hallja a hangomat.

- Aggie, Kicsim… Hajtotta le kobakját.

- Inkább beszéljünk arról, hogy mit mondott a doktor! Érintettem meg arcát.

- Nem ehetnénk közbe? Mert az igazság az, hogy délután óta én sem nagyon ettem. Nevetett.

-  Dehogynem! Állt fel mellőlem és, mint egy pincér úgy szolgálta fel számomra az előételt, ami tésztasaláta volt.

-  Hm, nagyon jól néz ki! Dörzsöltem össze a tenyereimet.

- Jó étvágyat Tündérem! Szorította meg kezemet.

- Jó étvágyat Manóm! Mosolyogtam rá.

- Mit tudtál meg Dr. Hale-től? Annyira kíváncsi voltam rá egész nap, és bevallom izgultam is, hogy mit mond.

-  Két hét múlva kell hozzá mennem. telefonon keresztül nem sokat tudott mondani, csak felvázolta a vizsgálatokat, és előtérbe helyezte, hogy szeretne téged is megvizsgáltatni.

- Persze Édesem, akármiben benne vagyok!

- Köszönöm! Húztam mellé a székem, és adtam arcára egy puszit. Egyébként Clu merre jár, amíg én itt ülök veled?

- Ne aggódj! Mindenki együtt van a reptéren, és addig senki nem indul sehová, amíg mi ki nem értünk. Van társasága, és jó kezekben van.

- Bocsánat, hogy nem bírok a fenekemen maradni, és ide összpontosítani, csak…

-Tudom Agg, hogy neked mindenki fontosabb magadnál, fél év alatt ennyit már megtanultam rólad, de ma ebben a pillanatban kérlek, csak a most számítson, és te.

- Hogy lehet nekem ilyen klassz pasim? Csodálkoztam rá.

- Ez most kérdés volt? Inkább az a kérdés, hogy nekem, hogy adatott meg a te szerelmed?

- Ugyan Ni, ne hozz zavarba! Sütöttem le szemhéjaimat.

- Megcsókolhatlak? Nyúlt állam alá.

- Ez milyen kérdés? Tapasztottam számat az övére.

- Oh, Tündérem, még el nem felejtem... Ez itt a tiéd! Nyújtott át egy kis becsomagolt dobozkát.

-Hát ez? Miért kapom? Nézegettem a csodaszép csomagolást.

- Ez egy apróság tőlem. Kérlek, csak akkor bontsd ki, ha már felszállt a gép!

- Igazán nem kellett volna! Helyeztem el táskámban az ajándékom.

***

Az este további részében befejeztük a fenséges vacsoránkat, sőt még táncoltam is a Hercegemmel, de sajnos, mint Hamupipőke esetében is, az álom véget ért abban a pillanatban, amint összeszedelőzködtünk, és egy fekete terepjáró ki nem szállított minket a reptérre. Én elhoztam magammal pár szál virágot, hogyha ő már nem is lesz mellettem, orromat a szirmok közé dugva, újra az asztalnál üljünk, kéz a kézben, csókolózva.

Megérkezve a nagy épület elé, még utoljára beszippantottam illatát, és egy lágy puszit hagyva nyaka vonalán szálltam ki az autóból. Bent a többiek nagy beszélgetésben, és nevetgélésben voltak, amikor biztonságiak kíséretében bejutottunk egy külön szektorba.

Fájó szívvel, de búcsút kellett vennem a fiúktól, de legfőképpen az fájt, hogy Niall-t egy jó ideg megint nem fogom látni. Puszik és ölelések sokaságában hagytuk hátra Clau-val a barátainkat. A Manómtól nem bírtam elköszönni, csak egy gyors csókot kapott tőlem azzal a szavammal, hogy „nemsokára.” Hátra sem néztem, mert akkor a gép ajtajáig sem jutottam volna el sírás nélkül. A csomagjaink ellenőrzése után szomorúan huppantam bele ülésembe Clo-val együttesen. Boldognak kellett volna lennem, de ha csak arra gondoltam, hogy én az egyik irányba, ők pedig a másik irányba mennek, gombóc nőtt a torkomban. Már most hiányzik mindegyikőjük.

A felszállás lassú, és rémisztő volt. A repülő „teste” rázkódott eleinte, majd ezt az érzést átvette a nyugalom, amikor megfelelő magasságba értünk. Az utasok többsége körülöttünk hamar bemondta az unalmast, de én még mindig annyira a mai napnak a hatása alatt voltam, hogy képtelen lettem volna becsukni a szemem. Amikor Clau nem figyelt, mert a mobilján pötyögtetett valamit, kihúztam a szütyőmből a Niall-től kapott kis dobozt, hogy szemügyre vegyem, mit is talált ki nekem a kedvesem. Halkan próbáltam meg lefejteni a csomagolópapírt, hogy még véletlenül se zavarjak meg senkit a pihenésben. Miután lehámoztam a csomagoló anyagot egy képkeret hullott az ölembe, megfordítva pedig egy pálcikaembert ábrázoló rajz volt megtalálgató benne,  körökkel körülvéve. Ugyanaz az a skicc, amit előző este kaptam tőle, csak kicsinyített verzióban, mellette pedig pár kósza sor díszelgett: „ A legkülönlegesebb lánynak a Földön, aki nekem adta a szívét. Niall Horan” Hát, aláírta nekem, ahogy azt kértem. Ekkor nem bírtam tovább, és végleg eltörött nálam a mécses. Csak potyogtak könnyeim, közben pedig a szívemhez szorítottam a képet.

- Aggie mi baj? Aggodalmaskodott Clo, meglátva könnyáztatta arcomat.

- Semmi, semmi! Csupán én egy nagyon szerencsés lány vagyok! Húzódott a szám sarka mosolyra, szemeim pedig csillogtak.

-Mmm... Azért Niall is egy mázlista, valljuk be. Emelte ki kezeim közül a keretet. – Nagyon aranyos! Vizslatta a képet, de szerintem nem tudta mire is vélni a rajta lévő ábrát.

-Nagyon szeretem! Néztem rá barátnőmre.

- Jajj Drága, hidd el, hogy ős is szívből szeret!

- Tudom! Öleltem át a mellettem ülő lányt.

Az ablakon kitekintve pedig egy csillagot kezdtem el figyelni, és reméltem, hogy valahol már messze tőlem egy másik személy is pont ezt teszi.