Sziasztok Drágák!
Meghoztam a részt, ahogy azt ígértem :) Nagyon köszönöm, a szép kommenteket, és a sok biztatást <3 Remélem ezzel a résszel sem fogok nektek csalódást okozni! Pihenjetek sokat, olvassatok, élvezzétek ki a nyarat! :) Ölelek, és puszilok mindenkit <3 BR
Szélsebesen válaszoltam barátnőmnek, egy megnyugtató
üzenettel, amelyben leírtam, hogy hol tartózkodom, hogy jó helyen, és jó
kezekben vagyok, majd Tay nevére kattintva, egy nem túl kedves kisregény várt,
nem haragudhattam rá, hiszen, amit leírt benne, az mind igaz volt.
„… Még sosem találkoztam hozzád hasonló lánnyal, de
amilyen szép vagy, olyan hazug, és kétszínű is…”
Ennyit elolvasnom is elég volt belőle. Szegényt már
tényleg annyiszor kecsegetettem és adtam alá a lovat, hogy egyáltalán nem volt
meglepő, ha így vélekedik rólam.
Rájöttem, hogy nem ülhetek bent egész nap, így
fogtam magam és megpróbálkoztam a
lehetetlennel, kimerészkedni ismét a partra. Azonban az üvegajtó előtt, két
személy játszadozása megállított… Lux, Niall ölében pancsolt, amíg ő
puszilgatta, és néha óvatosan lefröcskölte a kicsi arcát, Lu pedig csak mondta, és mondta neki a
magáét, a Manóm persze gyakran elcsodálkozott, megcsikizte, belefújt a
pocakjába, ami nagyon jól esett a csöppségnek, amelyet az önfeledt nevetése
jelzett. Annyira meseszerű volt őket így látnom, a szívem egyik része csak most
kelt igazán életre, a másik fele viszont roppantul szomorú volt, amiért talán a
mi kis drágánk sosem fog így az apukájával játszani.
-
Helló! Álltam meg Ni háta mögött,
integetve Lux-nak.
-
Szia Aggie néni! Válaszolt a Manóm, nem
túl sok lelkesedéssel a hangjában.
-
Megfoghatom? Ültem le a Szép szeműm
mellé.
-
Mész Aggie-hez? Kérdezte Lu-t, mint egy
apuka az ő kicsi lányát.
-
Ijen, medek! És, már nyújtózkodott is
hozzám apró kezecskéivel. Karjaimban magam felé fordítva, összeérintettem
orrainkat, ezt kiskoromban anyukámék piszézésnek hívták, ennek hatására, csak
egy nagy gyermeki kacaj hagyta egy szájacskáját.
-
Mesélj csak nekem, mit csinált veled
Niall bácsi? Kíváncsiskodtam tőle.
-
Megpuszilt! Téjed isz megszokott
puszilni?
-
Hát, tudod, szerintem neki, csak te vagy
a hercegnője, ilyen puszikat csak is te kaphatsz. Magyaráztam neki ölemben
tartva őt, felvont szemöldökkel. Szavaimra pedig a Hercegem csak nagyban
mosolygott.
-
Hejcegnő? Anának isz a hejcegnője vadok! Vigyorgott, megvillantva tejfogacskáit. Ezen, mi is jót kacagtunk a Szőkémmel.
-
Te vagy az én kis hercegnőm! Csókolt bele Ni a kezébe.
-
Szejetlek! Tette fel karocskáit, és újra
kapott egy cuppanósat a Szerelmemtől.
-
Én is téged! Súgta pofijára.
-
Ajji, piszilnem kell! Kiáltott fel.
-
Na tessék, már itt tartunk! Téged
szeret, én meg megfelelek pisilős néninek. Szálltam ki a medencéből, majd Niall
kiemelte Lux-ot.
-
Téjed isz szejetlek Ajji! Fogta meg
ujjaimat.
-
Én is imádlak, de most már siessünk, ha
nem akarunk bepisilni! Lu-val valóban úgy éreztem magam, mint egy anyuka,
büszkén sétáltam hátra vele a mosdókhoz. Amikor végeztünk kifelé jövet, egy
takarító hölgy ránk köszönt, és megjegyezte, hogy gyönyörű a kislányom, pont
olyan, akár az anyukája. Először ledöbbentem, majd az eddigi boldogságomat
átvette a bánat. Visszafelé sétálva Lux mellettem lépkedett a kezemet
szorongatva, amikor Niall megpillantott minket, már messziről láttam, hogy
csodálattal figyeli minden mozdulatunkat. Visszasegítettem a kis csajt a
medencébe Ni segítségével, de már nem tudtam olyan vidám lenni, mint ezelőtt
10 perccel voltam. Sajnos rá kellett döbbennem, hogy ez volt, az első és utolsó
alkalom arra, hogy nekem valaki ilyet mondjon. Nem álltathatom magam azzal,
hogy majd egyszer talán a saját gyermekemre mondják ezt, miközben velem ballag. Mindegy lenne, hogy kislány, vagy kisfiú, csak egészséges legyen, és az apukája
szemeit és személyiségét örökölné. Minden estre ez a lányka, egy időre is, de
elfeledtette velem a szomorúságomat és betegségemet. De megint ott tartok,
hogy nem vehetem ezt el Ni-től, a családot, a gyerekeket. Fogalmam sincs, hogy
mi tévő legyek, de igaza volt a Szőkémnek abban, ha nem mondom el ezeket a
dolgokat neki, nem tudjuk közös erővel megoldani a problémáinkat. Tudom, már
többször elmondta, hogy ő velem marad bármi is lesz, de így egy önző, és
lehetetlen embernek érzem magam, aki meggátolja a szerelmét abban, hogy boldog
legyen. Valentina persze minden mozdulatunkat árgus szemekkel figyelte, de úgy
voltam vele, hogy szóljon akár egyetlen egy rossz szót is megismerkedhet az
öklömmel. Kezd betelni a pohár nálam, eddig nyugodt voltam, és igyekeztem
elengedni a fülem mellett hazugságait, valamint „gennyes” mondatait…
A nap további részében, mindenki kivette a részét
Lux baba szórakoztatásából, viszont Niall viselkedését nem tudtam mire vélni,
vagy, hogy hogyan is kellett volna viszonyulnom. Egyik pillanatban még a kedveseként kezelt, a másik pillanatban pedig azt vettem észre, hogy Harry keni be a hátát
naptejjel.
***
Hazafelé a kisbuszban halk horkolások hallatszódtak, ahogy végignéztem a társaságon, jól elfáradtak szegénykéim. Vörös karok, orrok tűntek fel az ülések takarásából. A Manóm és én sem jártunk
másképp, hiába volt nálunk védőfaktoros spray. Aranyosan szuszogott mellettem,
fejhallgatójával a fülén, de most valahogy nem tudtam levenni piros nózijáról,
és pofijáról tekintetem. Beletúrtam táskámba, majd elővettem belőle a
bekészített hidratáló krémemet. Egy gombócot nyomva mutatóujjam hegyére,óvatosan bekentem az égő részt, amire felébredt.
-
Agg, mit csinálsz? Nyúlt arcához, ahová
a fehér anyagot helyeztem el.
-
Csak bekentem, az arcod, hogy ne fájjon
annyira. Szeppentem meg reakciója láttán.
-
Kérte valaki? Nézd, az egy dolog,
hogy jól el voltunk Lu-val, de ettől a mi problémánk korán sincs megoldva! Nyúlt zsebébe, és egy zsebkendő segítségével letörölte a hűsítő tejes krémet.
-
Jó, bocsánat, hogy létezek! Csavartam
vissza a tubus tetejét egy laza mozdulattal, majd bedobtam szütyőmbe, ezt követően
pedig az ablak felé fordulva tudomást sem vettem Niall-ről. Annyira el voltam
foglalva a mai nap magammal, hogy kár volt elterveznem azt, hogy majd én
leszek Cupido, és újra egyesítem El-t és Louis-t. Vissza akarok menni az
időben, hogy ismét reggel legyen, hogy ismét Ni karjaiban tudhassam magam. Ezt
megint jól elszúrtam, de nem annyira, mint amikor azt mondtam neki, hogy nem
szeretem. Bár, nem volt igaz, de el sem tudom képzelni, hogy mit érezhetett,
amikor a képébe vágtam. Helyre kell hoznom, bocsánatot kell kérnem, és el kell
neki minden érzésemet mondanom, talán megért és megbocsát.
A Claudia-val közös szállónktól már csak néhány
kilométerre, elkezdtünk búcsúzkodni a velünk utazóktól, ami nekem elég nehezen
ment, mivel a belső ülésen foglaltam helyet és nem szerettem volna a kis
„pöfeteggombámat” felébreszteni. Amikor megérkeztünk a hotel parkolójába,
igyekeztem nagyon finoman átlépni Niall-ön. Leszálltam Clo után, de megfogva a
karját arra késztettem, hogy rám nézzen, közben jeleztem a sofőrnek, hogy ne
induljon még el.
-
Mi van Aggie? Hol a táskád? Meglepetten mért végig.
-
Még van egy kis elintéznivalóm. Mosolyogtam rá.
-
Csak nem egy szőke, ír fiú az?
-
Ne haragudj, de muszáj vele beszélnem! Reggel találkozunk! Öleltem át.
-
Délután 3-kor indul a gép haza! Adta át
jegyemet.
-
Ott leszek időben! Szorítottam a
borítékot magamhoz.
-
Elköszönünk még a másik tranzit
utasaitól is? Meg sem várta válaszom, de már a jármű sötétített ablaka előtt
állt.
Mark nyitotta ki az ajtót, ahogy benéztünk Lou és
Lux is aludtak, így le kellett mondanunk a búcsúzkodásról. Épp léptem le a
lépcsőn, amikor Niall a nevemet hangoztatta.
-
Aggie, nem mehetsz így el, nem utazhatsz
haza, nem hagyhatsz itt újra! Zúdította rám gondolatait.
-
Akkor Clau, holnap! Intettem még neki, és ellépve Ni mellett újra a buszban voltam a helyemen. Most én játszottam azt vele, hogy nem szóltam hozzá.
-
Hát te? Ellie csak pislogott, ahogy a
többiek is.
-
Nem tudok megszabadulni tőle! Ahogy Ni
is visszahelyezkedett átöleltem.
-
Te szívtál valamit? Súgta fülembe,
amikor már a többiek nem figyeltek. De nem állt szándékomban válaszolni, csak
behunytam szemeimet mellkasán.
***
-
Mi ez az egész Aggie? Háborgott, mikor
már bent voltunk a szobájában.
-
Te mondtad, hogy meg kell beszélnünk a
problémáinkat, szóval hajrá, most elmondhatsz mindent! Ültem le az ágy sarkára.
-
Fáradt vagyok Agg! Dobta le hátizsákját,
majd a fürdő felé vette az irányt.
-
Nem! Azért jöttem el veled ide, hogy
pontot tegyünk mindenre, magára hagyva a barátnőmet! Én is fáradt vagyok, de
holnap hazautazok és nem szeretnék haraggal elválni.
-
Jó, beszéljünk, de csak reggel!
-
Nem reggel, hanem most! Álltam be a
fürdő ajtajába. - A parkolóban még úgy láttam nagyon szeretnél valamit mondani.
-
Mit nem értesz azon, hogy reggel?
Ordított rám, amitől megijedtem, felkaptam csomagom, és már ott sem voltam.
-
Aggie, ne haragudj! Szaladt utánam,
ahogy a lift előtt álltam és vártam arra, hogy megérkezzen. - Bocsánat, hogy
kiabáltam! Sütötte le szemeit.
-
Nem tudok mit mondani! Gyere már! Ütögettem a hívógombot.
-
Azért vagyok ilyen dühös és ingerült,
mert végre nekem is eljutott a tudatomig az, amit te már azóta hajtogatsz
nekem, mióta elmondtad, hogy nem lehet kisbabánk. Ma, ahogy Lux-al
játszottam, rádöbbentem erre, hogy ha veled maradok, nem játszhatok így a saját
kislányommal. Nekem pedig akaratom ellenére, meleg, sós könnyek folytak végig
arcomon. - Tudom, rémes egy ember vagyok és pont tőlem nem vártad ezt, de
szeretlek, és ez ellen nem tudok tenni semmit, ami számodra is
bebizonyosodhatott volna már! Utálom, amikor utálod magad, és ígértem, hogy
megkapod a válaszom a reggeli kérdésedre, hogy számomra mit is jelent a
szerelem. Itt áll előttem! Fogta meg a derekam. – És, ha visszajön velem a
szobába, elmagyarázok neki mindent.
Mit is tehettem volna, visszasétáltam vele, majd egy
pillanatra eltűnt mellőlem, de hamar vissza is tért, egy tollal, valamint egy
papírral.
-
Miért kell toll és papír? Néztem rá
könnyes szemeimmel.
-
Aggie, nézd itt vagy te! Rajzolt le egy
pálcikaembert. – Ez az átlagos lány voltál mielőtt megismertelek volna. Aztán
rajzolt az alak köré egy kört. - Amikor megismertelek pedig megszűntél egy
átlagos lány lenni. Egy újabb kör következett. - Itt kezdetlek megismerni, és
bevallom, hogy a mai napig jobban csípem azt az Aggie-t, aki vidám, és
mosolyog. Szűkült a körök száma. - Az első csók után pedig nem volt vissza út,
nem tudtam kijutni a kör közepéről. A szerelem Agatha Brightmore az te vagy.
Imádom, amikor olvasol valamit és mosolyogsz rajta, ahogy kacagsz, amikor
zavarodban megcsavarod egy-két hajtincsedet, vagy amikor rajzolsz és egy
kicsit kidugod a nyelved, hogy jobban tudj koncentrálni. Ahogy bánsz a gyerekekkel,
vagy amikor nem tetszik valami, nem mutatod, de picit elhúzod a szád. Amikor
ideges vagy, harapdosod az alsó ínyed. Imádom, amikor alszol, úgy horkolsz, akár
egy kis hörcsög és néha megmozgatod az orrod közben, a tükör előtt állva
pedig néha megnézed a pocakod, és eljátszol a gondolattal, hogy mi lenne, ha
egy kicsi élet mozogna bent… Sokszor elnéztem, hogy tudsz örülni egy felhőnek
is az égen főleg, ha valami mintát formáz, és egy tábla csokiért már lehet
veled alkudozni, de nem ilyen életet érdemelsz, hanem egy sokkal boldogabbat,
hiszen ki látott már olyat, hogy egy tündér szomorú? Ők mindig mosolyognak,
varázsolnak, velünk vannak, láthatatlanul is, ahogy te velem és a fiúkkal
Aggie. Egy tündér vagy, szárnyak nélkül!
Awww Brigi te mimdog tulszarnyalod onmagad *--*
VálaszTörlésNiall nagyon edes!! :")
Es Lux *--* <3
Kivancsian varom a kovit! :)
Xoxo Viki
Vikim! <3
TörlésIgyekeztem valami olvasható részt összehozni, és valami aranyosat, mert mostanában ilyen aranyos hangulatomban vagyok! :) Köszönöm, hogy így gondolod, és nagyon sietek a következő fejezettel <3 ILY
Istenem imádom ♡♡♥ Lux és Ni olyan aranyosak *__* Nem jutok szóhoz komolyan :D Siess ♡♡♥
VálaszTörlésJuditom! <3
TörlésÉn meg téged imádlak <3 Köszönöm szépen, de komolyan :D És nagyon sietek a következő fejezettel ! <3 Puszi
Ez csodálatos volt! Niall annyira szeretnivaló! Szárnyalok a boldogságtól, hogy megosztottad velünk ezt a mesebeli részt! :D
VálaszTörlésA héten várható még rész vagy majd csak jövő héten?
Vivim! <3
TörlésNagyon szépen köszönöm, hogy így gondolod :) És én repesek az örömtől, hogy boldoggá tudtalak tenni <3 Remélhetőleg a hétvége felé, tudok egy újabb fejezetet hozni :) <3 Puszi BR
Szia!Naggyon jo resz.Siess a kovivel!!!!😃❤💗🌹🎸😃
VálaszTörlésKinga! <3
TörlésKöszönöm szépen! :) Igyekszem nagyon hamar hozni! <3 Puszi BR