87. Fejezet: "Minden rendben?"

Helló Mókuskák!

Nem hanyagollak el titeket, ebben az esős, hűvös időben sem :) Remélem tetszeni fog ez a fejezet is :) Köszönöm a szép komikat és  a feliratkozásokat is! <3 Csók BR

A puha párnák között törökülésbe foglaltam helyet, majd Niall is leült velem szembe ugyanebbe a pozícióba. Puha kezeivel megérintette az enyémeket, hogy tudassa velem van, bármiről is legyen szó.

-         Szóval, mi a baj Tündérem? Még mindig Liz miatt emészted magad? Próbált velem szemkontaktust tartani, de elkaptam a tekintetem, és a hatalmas üvegablakokon keresztül a tengert bámultam.

-         Nem, most egészen másról van szó! Cirógattam végig tenyerén.

-         Aggie, ha nem mondasz semmit, nem tudok segíteni. Kérlek bízz bennem, és engedd, hogy segítsek! Kérlelt a lelkemig hatoló kék szemeivel.

-         Clau és Harry… Bukott ki belőlem annak a két barátomnak a neve, akik miatt egy világ dőlt bennem össze.

-         Még most sem értem Édesem! Csóválta meg a buksiját.

-         Az történt, hogy Claudia már nem szeretne Hazz-től semmit… Túllépett rajta, ő így fogalmazott. De én ezt nem akarom neki elhinni! Fújtam ki egy nagyobb adag levegőt.

-         Agg, ez nem a te hibád, ne ostorozd magad! Ez mind Harry hibája, aki hagyta, hogy egy aranyos lány, aki még szerette is, csak úgy kisétáljon az életéből. Te mindent elkövettél, hogy boldogok legyenek, de a szerelmet nem lehet kikényszeríteni a másokból, ezt az érzést, amit szerelemnek hívunk, mind a két embernek éreznie kell egymás iránt, különben nem ér az egész semmit.

-         És, mi az, amit te szerelemnek hívsz? Tudakoltam tőle, kislányos bájommal.

-         Hogy mi az? Gondolkodott el.

-         Igen, mi az? Mosolyogtam rá biztatóan.

"Kopp-kopp" Az ajtókopogás mély hangja szakította meg beszélgetésünket, amely következtében be kellett fejeznünk eszmecserénket. Ahogy a bejáróhoz sétáltam, és kitártam azt, Liam barna szemivel találkoztam.

-         Skacok ne haragudjatok, nem akartam megzavarni semmit, de lassan el kellene indulnunk, ha ma strandolni akarunk!

-         Persze Li, jövünk egy pillanat! 10 perc múlva a garázsban?

-         Rendben, akkor még szólok a Harry és Louis párosnak, és akkor lent találkozunk! Intett, és már el is tűnt az egyik folyosón.

-         Segítsek összepakolni, vagy megoldod? Érdeklődtem a Manómtól.

-         Szerintem gyorsabban haladunk, ha segítesz. Állt már a bőröndje előtt.

-         Jól van, de azt ugye tudod, hogy még egy válasszal tartozol nekem? Pusziltam meg az arcát.

-         Tudom Aggie, és meg is kapod a választ, de előbb szedelőzködjünk össze!

Öt perc alatt neki is megtelt a hátizsákja, amíg én kibogarásztam az utazójából mi szükséges, addig ő szépen sorban azokat belehelyezte az előkészített szütyőbe.

-         Szerintem kész vagyunk! Jelentettem ki elégedetten, amire ő csak bólintott, majd összecipzározta a táska száját, és megfogva egyik fülét fölcsapta azt a vállára.

-         Akkor mehetünk? Kérdezte már az ajtóban állva, és kezemet szorongatva. Még egy utolsó pillantást vetettem a táskámban lévő dolgokra, és a szobára. Szájára adva egy óvatlan csókot jeleztem, hogy indulhatunk.

Behajtva magunk után az ajtót, lépkedtünk a lift felé, ami levitt minket egészen a szálloda parkolójáig, így elkerültük a rajongókat, és a bámészkodó tömeget. A fel és lefelé mozgó szerkezetben kihasználtuk, hogy csak mi tartózkodtunk odabent, vad és szenvedélyes csókokat váltottunk, amíg egy sípoló hang nem jelezte érkeztünket. Hosszú idő óta ezek a csókok voltak azok, amelyek ismét életre keltették belsőmet, felélesztették a szívemben szunnyadó parazsat, azokat a kis szikrákat, amik Niall-re vártak, az ő csókjaira, és érintéseire.

-         Sziasztok, örülünk, hogy végre titeket is lehet látni! Gúnyolódott Harry viccesen. - Ilyen hosszú volt az út lefelé? Célozgatott kipirosodott arcunkra.

-         Ha tényleg tudni akarjátok, igen! Öleltem át a Szép szeműmet, és csaptam le ajkaira, mint pár perccel ezelőtt a felvonóban. Ha kívülről láttam volna magam és a cselekedetemet, biztosan azt mondom, hogy ez a lány nem én vagyok, de egyszerűen nem tudtam tovább titkolózni, és rettegni attól, hogy vajon melyik pillanatban bukunk le. Nem így szerettük volna elmondani, de ha még egy percig hazugságban kellett  volna lennem a szerelmemmel, megbolondulok. Ahogy elengedtük egymást, és elváltak csacsogóink, Niall büszkén és szeretettel nézett szemeimbe. A lányokra pillantva boldogság sugárzott róluk, csak mosolyogtak, Ellie és Clau még a hüvelykujját is felemelte, hogy tetszik nekik az, amit láttak. A fiúk pedig csak legyintettek, hogy már kezdünk igen unalmassá válni számukra a szerelmi életünkkel, de nem tudtak úgy elmenni mellettünk, hogy én ne kaptam volna két puszit, Ni pedig egy kiadós hátba veregetést.

-         Emberek mennünk kéne! Hallottam meg, azt az idegesítő hangot, amely egy idegesítő személyhez tartozik. Nem telt el egy perc sem, amikor éreztem, hogy valami hideg folyt végig bal oldalamon.

-         Jajj Aggie, ne haragudj! Bújt elő Tina a hátam mögül, ördögi fél vigyorral a szája sarkában, és igyekezett úgy tenni, mint aki véletlenül botlott csak meg, hogy ügyetlenül rám zúdítsa eper turmix-ja összes tartalmát. Persze tudtam én, hogy direkt csinálta az egészet, de ezt még vissza fogja kapni, ezt megígérhetem.

-         Semmi baj! Igyekeztem a legangyalibb műpofimat elővenni és, mint aki nem gyanít semmit, elnézni a dolog mellett.

-         Val, van még idő átöltözni? Nézett rá Ni a telefonja kijelzőjére.

-         Sajnos nincs Niall! Ha menni akartok, akkor most kell indulni! Húzta el az egyik kisbusz ajtaját, hogy be tudjunk szállni. Tudott mindent előre, ráadásul ez a micsoda, ami a ruhámon étlenkedik egy idő után elkezd büdösödni is a melegben.

-         Majd a buszban átöltözöl! Állt elő a Manóm a legjobb mentőötletével, miközben segített felkecmeregnem a járműbe.

-         Ni, de hiszen nem hoztam magammal másik öltözetet! Fordultam meg, hogy lássam őt

-         De én igen! Emelte fel Clo a kezét, majd elmerült a lába közé elhelyezett táskájában. - Ez megfelel? Mutatott fel egy egyszerű, fekete-fehér csíkos, pántos mini ruhát.

-         Tökéletes lesz! Boldogan nyúltam érte. Láttam ám, hogy amikor elvettem C. kezéből a kicsi anyagot, ő ránézett Tina-ra, egy önelégült fejjel, mire Val csak lesütötte szemeit, és próbálta a lehető legtöbb irányba mozgatni pilláit.

-         Köszönjük! Kacsintott Manóm a barátnőmre, akit Ellie boldogított mellette.

-         Igen, nagyon hálás vagyok! Adtam feje búbjára egy puszit, amikor közvetlenül leültünk a mögöttük lévő két ülésen.

-         Agg, többet ne köszönöd meg légy szíves, mert visszakérem! Dugta be füleit fülhallgatóival, és innen lezártnak tekintette a dolgot.

Amikor mindenki elhelyezkedett, lódult csak neki a személyszállító útjának. Egy ideig még üldögéltem koszos ruhámban, de egyre jobban ragadt bőrömhöz az átázott pamut. Egyszer csak fogtam magam, és vetkőzni kezdtem azon a picurka helyen. Szegény Niall-t sajnáltam, aki igyekezett segíteni, de én akárhányszor csak tudtam, oldalba böktem könyökömmel. Végül is, nagy nehézségek árán sikerült magamra vennem az ideiglenes új ruhámat. Nem tudtam megoldani, hogy a hegek ne látszódjanak, Louis egyszer rápillantott hasamra, de el is kapta róla a tekintetét. Ezután összegörnyedve, Ni kezét alig fogva bambultam ki az üvegen keresztül, az autópálya szalagkorlátjait figyelve, egy-egy könnycseppet hullajtva. Akik épp nem zenét hallgattak, filmeztek, vagy játszottak elektronikus eszközeiken, ők beszélgettek, és közben jókat nevettek a másikon. Már ebben a kis térben sem úsztunk meg egy Louis, Liam vízi csatát, aminek kimondott örültem, hiszen elterelődött rólam a figyelmük.

-         Aggie, minden rendben? Bújt nyakhajlatomba a Kis hercegem.

-         Igen! Meg sem mozdultam, rá sem néztem, a figyelmemet továbbra is a szürke szalagok kötötték le. Ezt szerettem volna elkerülni, ezt a megaláztatott érzést, és ezt a különc érzetet. Tudom, hogy sosem lehetek már normális, csupán annyit kérek, hogy legalább hadd próbáljam meg én is egy átlagos embernek érezni magam, akit nem beszélnek ki minden második percben, meglátva műtéti vágásait.

-         Nincs rendben semmi, úgy látom! Húzta le szemeim elől az eddig rejteket nyújtó napszemüvegemet.

-         Nem szeretnék róla beszélni! És hátat fordítottam neki. Rosszul esett számára, hogy nem beszélek a problémáimról, hiszen ő ezt valószínűleg úgy látta, hogy nem bízok meg benne annyira, hogy beavassam azokba az érzésekbe, amik bensőmben játszódnak le. Csak visszadobta a szemüvegemet ölembe, majd elővette fejhallgatóját, és átadta magát a zene ritmusának. "Addig sem kell velem lennie." Gondoltam magamban, és addig sem kell „Frankenstein feleségét” a barátnőjének hívnia. Még egy napja sem vagyunk együtt, és én már el is rontottam mindent, ahogy szoktam.

***

Megérkezve a 3 órás út után, megkönnyebbülten szálltunk ki mikrobuszunkból, és nyújtóztattuk meg végtagjainkat. Niall, hogy elkerülje a kérdéseket barátaitól, vont magához, de tudtam, hogy jelen pillanatban, csak egy idegesítő lány vagyok számára, akit szeret.

Egy egész csúszdás medencét kaptunk, napozóágyakkal és különböző szolgáltatásokkal. Persze a rajongók mindent megtettek, hogy szemügyre vehessék kedvenceiket, de a jól biztosított helyen, nem tudtak utat törni maguknak.

A Manóm karjaiból szerettem volna szabadulni, amikor felfedeztük a lányokkal a számunkra kialakított öltözőhelységet, de nem engedett, csak miután egy hosszú, de annál lágyabb csókot kaptam tőle. Nem tudtam mire vélni a dolgot, amilyen gyorsan csak lehetett, elengedtem.

A csajok már régen átöltöztek, mikor én még mindig a szekrényem előtt üldögéltem.

-         Jössz Agg? Clau jelent meg előttem, egy csinos fekete bikiniben. Bárcsak rá se néztem volna, most talán még jobban elment a kedvem ettől az egésztől.

-         Nem, nem megyek Clo! Ti csak érezzétek jól magatokat, és az eddig bent tartogatott sírásom felszínre tört.

-         Na, Kincsem, mi a baj? Szalad mellém, és ölelt át.

-         Igazán semmi! Elleszek én itt magamban, ne is foglalkozzatok velem! Temettem arcom kezeim közé.

-         Azt már nem, ha te nem jössz, akkor én sem megyek! Cövekelt le a földre lábaimhoz.

-         Menj nyugodtan, de tényleg! Én addig iszogatok, és ne félj, feltalálom magam…

-         Agg, nem most jöttem le a falvédőről!

-         Nem akarlak fárasztani, úgyhogy sztrájkolok, és nem szólalok meg! És, hogy ezt nyomatékosítsam benne, a szám előtt elhúztam a kezeimet csipeszfogással.

-         Ha te így, akkor én is így! Szia Agg, majd délután találkozunk! Állt fel törékeny testem mellől, és elsétált.

Claudia-t is megbántottam, pont azt a személyt az életemben, akit nem ismerek olyan régen, de ennyi idő pont elég volt ahhoz, hogy egy idegenből a legjobb barátommá váljon, aki amióta csak ismer, bármiben támogat. Azt már nem bírná el a lelkem, ha még őt is el kellene veszítenem, így elhatároztam, hogy összeszedem magam és bocsánatot kérek, és elmesélek mindent, amit érzek.

Néhány perc elteltével észleltem, hogy valaki ismét mellettem volt, nem láthattam ki az, hiszem lábaim fel voltak húzva, fejemet pedig rájuk hajtottam. Azt hittem, hogy Clo tért vissza, de az illető illatát, bárhol és bármikor felismertem volna, hiszen a kedvenc férfi parfümöm illatjegyeit viselte, egy ír fiú, akibe végérvényesen és örökre beleszerettem.