83. Fejezet: Sátrazás 3.rész / "Imádom az íreket, főleg egy Niall Horan nevezetűt"

      Sziasztok Napsugarak! 
      Elnézést, hogy csúsztam, de programom volt, ami miatt nem tudtam hozni a részt, de  most itt vagyok! :) Megszeretném köszönni azt a sok szépet és jót, amit tőletek  kaptam <3 Szép napot és jó olvasást! :) <3 Puszi BR

-  Niall Horan! Sikította Ellie.

-         Jelen! Vigyorgott, mint aki jól végezte dolgát.

-         Ni, mit csinálsz?  Felvont szemöldökkel, és furcsa fél mosollyal néztem rá.

-         Hát, rám bízták, hogy játsszam el Sherlock Holmes-ot, aki felderíti azt a titkot, hogy hová tűnhetett itt el két csodálatos pillangó.

-         És megtaláltad őket? Kérdezte El, mint egy anyuka a kisfiától.

-         Meg! Húzta ki magát a Manóm.

-         Ennek nagyon örülünk Niall, de mi épp beszélgettünk, és be szeretnénk fejezni. Ni ezt meghallva lebiggyesztette a száját, és olyan kiskutya szemekkel nézett ránk, hogy már nem is tudtam rá haragudni, sem a csókért, sem pedig azért, hogy egy önző embernek tart. Szegénykémben már jócskán lehetett alkohol is, de magára vessen.

-         El, csörög a telefonod! Érkezett meg egy lihegő Louis a sátor elé.

-         Na jó, egy pillanat és jövök! Állt fel a szupermodellem és magamra hagyott azzal a fiúval, aki már csak a jelenlétével is megmelengeti a szívemet.

-         Aggie... Húzódott mellém, de ezúttal nem volt bátorsága megölelni, talán félt a visszautasítástól.

Nem mertem ránézni, így az ellenkező irányba fordítottam a fejemet, hogy ne is lássam őt, de egy valamit muszáj volt tőle megkérdeznem.

-         Niall, kérdezhetek valamit? Kaptam rá a tekintetem.

-         Nyugodtan! Majd bólintott egy aprót.

-         Hinnél még nekem? Vagy meg tudsz még bennem bízni?

-         Miért kérdezel ilyen ostobaságot? Tudod a választ. Halkult el a hangja. Már nem is tűnt, olyan részegnek.

-         Épp ez az! Hogy már magam sem tudjam, hogy mit higgyek. Csóváltam a kobakom.

-         Mi történt? Vált egy kissé idegessé.

-         Naill, igaz az, hogy már nem bíztok meg bennem? 

-         Agg, ezt honnan veszed? Ráncolta össze homlokát.

-         Az most nem fontos! Nézd én tudom, hogy felmondtam, ott hagytam a munkámat és ezzel együtt benneteket, de mindent csak érted tettem. A tour közepén jöttem el, amikor a legnagyobb támaszotoknak kellett volna lennem, és cserben hagytalak titeket. Sosem gondoltam arra, hogy mit érezhettetek, csak az járt a fejemben, hogy így könnyebb lesz kettőnknek, dekülönösen neked.

-         Aggie, ezt elfogadtuk, hogy így döntöttél! Nem láncolhattunk oda az egyik színpadi elemhez, hogy maradj. Nehezen, de túltettük magunkat rajta, és most itt van Tina, aki igyekszik átvenni a helyed. Őt is szeretjük, de te különleges voltál, a megjelenéseddel, a személyiségeddel, és a szépségeddel. Nevettél, amikor nevettünk, szomorú voltál, amikor szomorkodtunk, ott voltál mikor betegek voltunk, megvigasztaltál, ha valami nem úgy ment, ahogy szerettük volna, mindig érdekelt, hogy mi van velünk és hogy vagyunk. Nehéz volt, amikor eljöttél, mer senki nem tette ezt meg. Te megláttad bennünk az átlagos srácokat és nem a világhírű fiúbanda énekesi szerint kezeltél bennünket, és szerintem ezért is olyan szoros a kapcsolatod velünk. Mondta el gondolatait, amiből nekem csak az maradt meg, hogy szeretik ezt a vérszívó perszóna nőszemélyt. Mégis hogyan jöhetnék ahhoz, hogy tönkretegyem a kapcsolatukat? A csókjukról pedig szót sem mertem ejteni, mert még úgy tűnne, hogy féltékeny vagyok. Ami igaz is, de egyszerűen nem tudtam türtőztetni magam.

-         És, Tina is jól csókol? Gúnyolódtam.

-         Mi? Hogy jön ez ide? Aggie nem bírlak követni? Az eddig nyugodt Szép szeműmet kimozdítottam a komfortzónájából.

-         Csiripelték a madarak, hogy mik történetek, amióta eljöttetek.

-         Igen? Velem egy őrült amazon közölte reggel, akibe megjegyzem, halálosan szerelemes vagyok, hogy megcsókolt egy másik fiút. Szinte pillája sem rebbent, ezeket elmondva.

-         Nem is volt csók! Háborogtam.

-         Ugye nem tudod megállni, hogy ne a tiéd legyen az utolsó szó? Lemondóan csóválta meg szőke buksiját.

-         Már megint itt tartunk? Temettem arcomat kezeim közé.

-         Pedig, már kidolgoztam egy módszert az ilyen esetekre. Kacsingatott.

-         Mégis mit csinálsz? Betömöd a számat egy csirke szárnnyal, amely csak is a Nando’s-ból lehet?Emeltem ki hosszan az étterem nevét.

-         Nem, inkább megpróbálom ezt! Egyik kezével átkarolta a derekam, másikkal megérintette arcomat. Behunytam szemeimet, hogy így tudjam átadni magam annak a boldogságnak, amit akkor érzek, amikor megcsókol. Ajkaink csak úgy csalogatták egymást, mint egy édes virág a felette köröző méhecskéket. Éreztem leheletét, majd megérintette számat zamatos beszélőkéjével. Először, egy finom csókot helyezett el rajta, látta, hogy nem ellenkezem, ekkor nyelvének kért bejutást, amelynek semmi akadályát nem láttam, így résnyire nyitottam bagólesőmet. Amint ezt megérezte, nem hezitált, nyelveinket és ajkainkat „csatába” küldte. Hosszasan, és szenvedélyesen csókolóztunk tovább szerettünk volna menni, de amikor Niall finoman elkezdte cirógatni meztelen hátamat felsőm alatt, megállítottam.

-         Ne! Emeltem kacsómat szájához.

-         Mi? Miért Aggie? Értelmetlenül méregetett, vággyal a szemében.

-         Hát Drágám, csak nem szeretném, ha a barátaink és részesei lennének a magánéletünknek. Imádom őket, de ez szerintem sok lenne nekik. Nyitottam nagyra szemeimet, húztam össze számat, közben tarkóján simogattam haját.

-         Basszus, sátorban vagyunk! Mosolygott mámorosan.

-         Yepp! Csókoltam meg a homlokát.

-         Ne haragudj, egy kicsit többet ittam a kelleténél!  

-         Ugyan Niall! Dőltem óvatosan le a matracra, magamra húzva őt.

-         Bocsáss meg nekem Manóm! Kérlek bocsáss meg! Sírtam el magam egy idő után, ahogy belegondoltam, hogy mit is tettem.

-         Aggie, na, ne sírj Tündérem! Semmi baj nincsen! Könyökölt fel fekvő pozíciójából, és tornyosult fölém.

-         De igen is, hogy baj! Én nem akartam, hogy megcsókoljon, de miket is beszélek, nem is csókolt meg rendesen, csak egy puszit kaptam, higgy nekem! Csak akkor abban a pillanatban úgy láttam helyesnek, ha azt mondom, hogy igen. Azt sem akarom, hogy önzőnek, és kétszínűnek láss… Hadartam össze vissza, és a végén, már magam sem tudtam, hogy valójában mit is szerettem volna neki mondani.

-         Nem csókolóztam Tina-val! Állította le szóáradatomat ezzel az egyetlen mondatával.

-         Micsoda? De hát... Zavarodtam össze.

-         Sosem lennék rá képes, amíg tudom, hogy te itt vagy nekem. Nézett keményen szemeimbe. – Nem tudom, hogy ki mondta ezt a  baromságot, de bízz bennem!

-         Mi lesz most kettőnkkel? Tettem fel a szívemet nyomó kérdést.

-         Amit te szeretnél Aggie! Szeretlek, ezt tudod, bárminél és bárkinél jobban ezen a világon! A kérdés, hogy képes vagy-e te is szeretni engem.

-         Hm „Szeresed viszont tiszta szívből, azt, aki szívéből szeret”Gondolkodtam hangosan.

-         Ezt nem értem Drága! Kitágult pupillákkal próbálta kiolvasni szemeimből, hogy mire is gondolhatok.

-         Niall tedd a szívedre a kezed, és úgy mondd nekem, hogy akkor is szeretni fogsz, amikor babát szeretnénk, de én nem tudom őt megadni neked. Akkor is szeretni fogsz, amikor úgy döntök, hogy próbáljunk meg örökbe fogadni egy életet és senkire nem fogsz hallgatni csak a saját kalimpálódra, ott odabent. Nekem ezt biztosra kell tudnom, hogy támogatsz, és velem vagy. Én is szeretlek, bárkinél jobban ezen a Földön, de ha ez nem elég ahhoz, hogy velem maradj... Rosszkor voltam rossz helyen, és rossz időben. Nem kellett volna találkoznunk és akkor most…

-         Igen, és akkor most nem feküdne itt alattam egy gyönyörű lány, aki az életet jelenti nekem.

-         Oh, ne haragudj Agg, már itt is vagyok, csak London-ból kerestek... Húzta szét El a sátor cipzárját, mire Niall-el szétrebbentünk, de sajnos nem elég gyorsan. - Jajj, bocsánat, nem akartam semmit sem megzavarni! Mentegetőzött, és figyelői elé kapta kezeit, nem mintha bármit is takargatnunk kellett volna.

-         Semmit nem zavartál meg, én épp már indultam! Lépett ki Ni az ideiglenes szállásból. – Majd befejezzük később! Súgta még oda. – Szóval ki hol alszik? Ha ti itt, akkor én bekéreckedek valakihez.

-         Dehogy Ni, aludj csak itt Aggie-vel, majd én alszom Lou-val! Úgy is meg kell még beszélnünk egy-két dolgot. Jelentette ki Eleanor határozottan, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is.

-         Niall, ha gondolkodnod kell a válaszon, megértem… Nem könnyű nemet mondani egy igazi családra. Tettem hozzá kicsit szomorkásan.

-         Agg, te és annyi kis csöppség lesz a családom amennyit csak szeretnél! Ölelt át gyengéden, ahogy a kis lakunk előtt ácsorogtunk.

-         De, nem foszthatlak meg attól, hogy apa légy! Sehogy sem jó ez... Én azt szeretném, hogy rád hasonlítana a kicsi, a szeme, a haja, a szempillái, a mosolya. Kétszer már megszegtem az ígéretem, harmadszor nem szeretném, ha ezzel én leszek a világ legönzőbb embere, akkor is.

-         Tettél sok ígéretet, most melyiket is kellene felidéznem? Tettette, hogy nagyon összpontosít.

-         Erre remélem emlékszel? Mutattam be neki a gyűrűsujjammal.

-         Köszönöm Aggie!  Nem nagyon lehet elfelejteni, amikor életed szerelme igent mondott, ha még bizsu is a gyűrű, és még igazi sem volt a lánykérés.

-         Akkor reggel megkérdezted azt is, hogy „Ugye nem hagysz el újra?” és azt válaszoltam, hogy „ Nem, soha többé” Megszegtem, de nem szeretném ismét. 

-         Így eszedben van? Kisfiúsan vigyorgott.

-         Hogyne lenne eszemben, hiszen azóta minden nap, minden éjjel, minden órában, és minden percben hiányzik valaki az életemből.

-         És, ha most megkérdezném újra, hogy ugye nem hagysz el ismét Agatha Brightmore, mit válaszolnál? Tartott el egy kicsit magától, hogy rá tudjak nézni.

-         Ugye az írek sok sört isznak, na meg akkor ott van a sztepp tánc is, és az az ír akcentus, és az ír időjárás…

-         Aggie! Majd kaptam egy „ne fárassz fejet”

-         Jól van, jól van, csak fel kell mérnem, hogy mi vár rám egy ír fiú szerelmeként. Először csak nagy kék szemeivel meredt rám, körülbelül 5 másodpercbe beletelt, mire leesett neki, hogy mit is mondtam.

-         Már kezdtem diszkrimináltnak érezni magam, várj mi?

-         Imádom az íreket, főleg egy Niall Horan nevezetűt, ha jól tudom a One Direction fiúbanda énekese, nem ismered véletlenül? Mutattam rá, értetlen fejet vágva.

-         De véletlenül ismerem. Szóljak az érdekedben? Élcelődött.

-         Hát, ha lennél olyan szíves, de kérdezd meg kérlek, hogy attól a sok sikítozástól tönkre ment a hallása? Húztam meg egy kis tincset hajából füle mögött.

-         Nem hiszem, hogy tönkrement a hallása, csupán vár egy megfelelő pillanatra… Zavarában felsőm masniját babrálta a derekam tájékán.

-         Niall, nekem nem kell, hogy minden tökéletes legyen, hiszen megtaláltam a szőke herceget, nem is lehetnék boldogabb. De nem is értem milyen megfelelő pillanatra vársz? Nevettem el magam.

-         Aggie, leszel az a csodálatos lány az életemben, akit a szerelmemnek hívhatok?  

-         Igen! Boldogan mondtam ki ezt az egy szót, és teljes szívemből csókoltam meg az engem ölelő fiút.

-         Köszönöm, hogy akkor szakítottál velem, mert megtanultam újra és újra beléd szeretni! Majd minden szava után hintett egy-egy csókot ajkamra. – Elpirultál Tündérem? Simogatta meg az arcomat.

-         Te is! Ilyenkor tényleg hasonlítasz egy manóra. Komolyan el tudlak képzelni az Északi sarkon, mint a Télapó egyik kis segítője. Ott teszel-veszel, közben énekelsz, gitározol manósapkában..

-         Már tudom, mit kapsz Karácsonyra! Szemei csillogtak a boldogságtól.

-         Van még időd elmélkedni rajta, de én most egy olyan jó dolgot találtam ki, hogy ezt nem fogja semmi sem lepipálni.

-         Na hagy halljam zsenikém! Húzta fel azt a manó orrát.

-         Mit szólnál egy jó, nagy kiadós alváshoz? Ásítottam el magam.

-         Támogatom! 

-         Holnap is van nap, és tudom, hogy még egy csomó mindent át kell beszélnünk…

Így visszamásztunk sátrunkba, ahol Niall ölelésében adtam át magam egy másik világnak. Már nem volt erőm gondolkodni sem, csak az estén a Manómon és csókjainkon járt az eszem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jártak az agytekervényeim a jövőn, de Niall édes csókja nyakamban elfoszlatott minden kétséget. Szeretem őt, és remélem, hogy a kapcsolatunk kibírja az idő megpróbáltatásait.