71. Fejezet: Aggie szülinap 3. rész

A lámpások elengedése után, Niall még mindig a kezemet szorította, mint egy kisfiú az anyukája kezét egy nagy áruházban, hogy el ne vesszen, de hamar észbe kapott, hogy ez talán mégsem olyan jó ötlet, így elengedte kacsóimat, majd egy „bocsáss meg” pillantás kíséretében elsétált abba, az irányba, ahonnét az előbb érkeztünk. Félve néztem távolodó alakját, tudtam mekkora fájdalom neki, az, hogy nem engedem magamhoz közel, de így helyes. Ha velem maradna, biztosra veszem, hogy csalódna az életében az álmaiban. Nem vagyok rá képes, hogy vele legyek azzal a tudattal, hogy elrontottam az életét.

Amint ráeszméltem, hogy mit is csinálok, kicsit, de nem feltűnően megráztam a fejem és vissza is léptem a faház melegébe, ahol muszáj volt egy kicsit megpihennem, mert ha még egy percet kellett volna állnom, biztosan összeesek. gy volt alkalmam végignézni a barátaimon. Claudia és Harry úgy láttam még mindig nem döntötték el, hogy mit is szeretnének magukkal kezdeni. Hát, ha ők nem, majd akkor én veszem kezelésbe itt a dolgokat. Igaz a nagyim, mindig azt mondta, hogy csúnya dolog mások dolgába ütni az orromat, de ha úgy vesszük, nem is kontárkodok bele az életükbe, csupán ez baráti segítség a részemről. Amikor alkalmasnak éreztem az időt, átkaroltam, mind a kettőjüknek a karját és azt mondtam, hogy szeretném, ha eljönnének velem sétálni. Persze, nem kellett sokáig győzködnöm őket, mert előadtam, hogy rosszul vagy és muszáj kimennem a friss levegőre. Jobbomon Hazz-el, balomon pedig Clo-val sétáltam el egészen a tóhoz, ahol rávezettem őket a tó egy kisebb kiugró stégjéhez, majd eljátszva azt is, hogy bent felejtettem az üdítőmet, magukra hagytam a kis gerlepáromat, hát ha végre rájönnek arra, hogy nem tudnak egymás nélkül létezni. Pár perc alatt vissza is értem a tornáchoz, és onnét lesekedtem, amikor egy hang megijesztett.

-         Aggie, ez nem volt szép! Niall hangjára összerezzentem és úgy lapítottam, mint, aki halálos bűnt követett el. Ő lazán, egy fának volt támaszkodva, és onnan figyelte az akciómat.

-         Niall! A francba is! Tudod, hogy megijedtem? Kiabáltam suttogva.

-         Bocsánat, de tulajdonképpen mit szeretnél elérni? Ekkor a tőlünk madártávlatban körülbelül 10 méterre álldogáló pár felé biccentette  a fejét.

-         Ezt, te nem értheted! Ezek női dolgok, jobban mondva női megérzések!

-         Mióta csaptál fel kerítőnek? A drágám úgy mosolygott, hogy legszívesebben letöröltem volna az arcáról a vigyort. Mégis, mit ért ő a szerető szívekhez? Nekem van hozzá szemem, még szerintem ezt Ni, nem mondhatja el magáról.

-         Tudod mit? Fogadjunk! Néztem rá halálos nyugalommal, és komolysággal.

-         Jó, de csak ha én szabhatom a feltételeket! Tett egy lépést irányomba.

Annyira hittem magamban, hogy gondolkodás nélkül bólintottam.

-         És mi lenne  a feltétel?

-         Szóval, ha összejönnek, akkor te nyersz, ha nem, akkor pedig én. Ha én nyerek, velem kell töltened egy teljes napot, ha pedig neked lesz igazad, elviszlek Disnyland-be! Mind a kettőnk jól jár. Ha benne vagy, kezet rá!

Kikerekedett szemekkel hallgattam végig az ajánlatát, megőrizve magabiztosságomat, ráztam vele kezet, mert szent meggyőződésem volt, hogy biztos utam van Disnyland-be.

-         Már meg van a terv, hogy mit csinálunk majd abban az egy napban. Súgta a fülembe.

-         Oh-ho-ho, álljon meg a menet! Tettem mellkasára kezemet. Szerintem, veheted is a jegyeket! Ha lenéznél, látnád, hogy alakulnak.

-         Jól van Aggie, majd meglátjuk! Előbb utóbb úgy is kiderül.

-         Így van! Addig is visszamegyek, és kiélvezem a születésnapi partymat. Amint, azonban léptem, Niall kezei elkapták a csuklómat, így megakadályozva, hogy mozdulni tudjak.

-         Agg! Megtisztelnél azzal, hogy nekem adod az első táncodat? Csúsztatta le csuklómról kezét, a tenyerembe.

-         Szívesen! Az agyam akármennyire is ellenkezett ellene, a szívem annál hevesebben dolgozott. Lágyan átkarolta a derekamat, még én nyakába helyeztem karjaimat, és így adtuk át egymást a zene ritmusának: https://www.youtube.com/watch?v=450p7goxZqg

Közben, sokszor éreztem, azt, hogy megnyugtatóan simogatta a hátamat, vagy csak egy pillanatra is, csókot, hintett nyakamba.

Én viszont annyira feszült, és ideges voltam a jelenlétében, hogy meg sem várva azt, hogy a szám befejeződjön bontakoztam ki öleléséből, és nagy léptekkel tértem vissza Liz és barátja társaságába, ahol biztonságban éreztem magamat.

Az este ezután gyorsan telt, az állapotomra való tekintettel, a buli nem tartott tovább éjfélnél, így miután mindenki távozott, csak páran maradtunk pakolni. A szüleim, Liz és a szülei, Liam, Louis, Niall és Sophi, és pár biztonsági ember. Nocsak, lehet, hogy már holnap megkapom a belépőjegyeimet? Clo-nak és Hazz-nek semmi híre nem volt. Dörzsöltem is a tenyerem, hogy végre valami nekem is összejöhet az életben.

Kezdtem egyre fáradtabbnak és kimerültebbnek érezni magam, de még sok dolgunk volt, nem akartam, hogy a szüleim csináljanak meg mindent, segíteni akartam, de anya erősködött, hogy haza kell mennem. Persze Niall szívesen ajánlkozott, hogy hazavisz, amelynek anya sem látta akadályát. Miután senki sem ellenkezett, hogy Ni legyen a sofőröm, összezsugorodott gyomorral szálltam be, a már jól ismert Range Rover-be.

Nem akartam hozzászólni, nem akartam, hogy hozzám érjen, csak haza akartam érni, és hosszú idő után először aludni a régi ágyamban.

Út közben, persze muszáj volt irányítanom, hogy valahogy hazakeveredjek, hirtelen egy GPS-é váltam, aki Alfriston szakértő.

Ahogy a házhoz értünk, Niall felajánlotta, hogy segít, amíg kényelembe nem helyezem magam, de én minden erőmmel csak visszakozni próbáltam, aztán belegondoltam, hogy ez mérhetetlenül bunkó dolog a részemről, és nem bánhatok vele úgy, mintha egy idegen lenne az életemben.

-         Hát, köszönöm a fuvart, majd egyszer valahogy meghálálom! Nézegettem minden felé, csak azon imádkoztam, hogy a mellettem ülő fiúra ne essen a tekintetem.

-         Semmiség Agg!

-         Akkor, jó éjt! Szálltam volna ki az autóból, amikor a jobb lábam megcsúszott a küszöböm, amelyet én egy hangos sikkantással jeleztem.

-         Aggie, minden rendben? Szalad Niall az oldalamra, és vett ki a kocsiajtó közül, ahol eddig támaszkodtam.

-         Persze, jól vagyok! Csak rosszul esett. Húztam a számat és közben nevettem, de még milyen jóízűen nevettem.

-         Aggie? Fogta Ni kezei közé arcomat.

-         Csak azon nevetek, hogy nálam szerencsétlenebb lány nem létezik a Földön. Kapkodtam a levegőt, és sírtam, könnyeim, csak úgy záporoztak lefelé az arcomon, mintha egy hegyi forrás patakjaiban zúdulna  a víz.

-         Azért, ezt így nem jelenteném ki Agg, hogy te vagy a legszerencsétlenebb lány. Mégis hány embernek adatik meg, hogy velünk dolgozzon? Erre  a kijelentésére elhúzódtam mellkasától, és az arcába nevettem.

-         Ez egyáltalán nem volt olyan beszólás, hogy már pedig én vagyok a főnök, meg én vagyok a király és örülhetsz ha a barátom vagy! Utánoztam, nagy mély dörmögő hangon. Hirtelen nem tudtom, hogy mi ütött belém, de egyfolytában nevethetnékem volt. Nem dereng, hogy sokat ittam volna, magamban elkönyveltem annak, hogy így dolgozom fel, ha Niall a közelemben van.

-         Ha megnyugodtál, akkor bekísérlek a házba, rendben?

-         Jól van, megnyugodtam! De ez olyan vicces…

Az ajtónál is ácsorogtunk vagy fél órát, mire megtaláltam a kulcsaimat. Aztán, amikor benyitottam és felkapcsoltam a lámpát, megrohamoztak az emlékek, hiszen ezek elől menekültem Londonba és most újra szembesülnöm kell velük. Bár a rossz dolgok mellett akad rengeteg boldog pillanat is az életemben, amely ehhez a ház falaihoz köthető. A születésnapok, a bújócskacsaták Liz-el, a nagy párnacsatáink, beszélgetéseink, ha ez a hát beszélni tudna... Előbb még úgy nevettem, hogy a könnyem is eleredt, most azonban úgy érzem, hogy  a könnyeim, nem a sok nevetéstől folynának a megszokott útvonalukon, hanem sokkal inkább a titkoktól, félelmektől, bánattól, mindattól, amit e házban átéltem.

-         Agg?

-         Jól vagyok! Kérsz valamit inni esetleg? Igaz ezer éve jártam itthon, úgyhogy nem tudom van-e valami innivaló, tártam ki a hűtő ajtaját.

-         Egy pohár víz is megteszi!

-         Nem úgy megy az! Nézd, van friss narancslé! Ráztam meg a dobozt, amit kiemeltem a hűtőmasinából.

-         Nem értelek Agg! Fürkészte arcomat, amíg én a már előkészített poharakba öntöttem a  friss nedűt.

-         Mi olyan furcsa? Idegességemben azonban remegett a kezem, így az egyik pohár tartalmát, úgy ahogy volt, ráborítottam szegény Niall-re.

-         Istenem, ne haragudj! Pillanat, és hozok törülközőt! Elszaladtam a konyha mellett lévő földszinti fürdőbe, és kikaptam egy nagy kék törülközőt a szekrényből.

-         Tessék, itt is van!

-         Semmi baj Agg, csak kérlek ülj le vagy feküdj le, mert félek, hogy ha így folytatod baj lesz!

-         Akkor lefekszem! Indultam meg Ni-vel a nyomomban, a szobám felé.

Itt még több emlék és fájdalom várt rám, már nem nagyon akaróztam ebben a szobában, és ebben az ágyban aludni, de hogy elhitessem Niall-el, hogy minden rendben van, lefeküdtem.

-         Megyek is Agg, nem akarlak zavarni!

-         Várj, Niall, kérlek, ne menj el! Szinte ráordítottam szegény fiúra, aki megszólalni sem tudott, úgy meglepődött magatartásomon.

-         Aggie? Mi baj? Lépett vissza a szobám ajtajából, és ült le az ágyam szélére.

-         Ne menj el! Sírtam el magam.

-         Jól van, nem megyek, ha ezt szeretnéd! Csak áruld el, hogy mi a baj, mert nem tudok segíteni.

-         Légy itt velem, nem kérek mást, nem akarok magamban lenni!

A Manó, hogy megnyugtasson, ugyan úgy mellém bújt, mint a kórházban tette, majd ráhajtottam fejem mellkasára, be hunytam szemeimet, és a szívemnek oly kedves dallamra aludtam el, amelynek percenkét 72-es ritmusa van, de ez a ritmus különleges, mert egy különleges fiú kelti életre.