24.Fejezet: Ennyi...

Drágáim! Az előző részen 52 egyéni megjelenítés van, amiért nagyon, de nagyon hálás vagyok, köszönöm! <3 

„A problémák előli menekülés egy olyan verseny, amelyben sosem nyerhetsz!” /Lakatos Levente/

Így van, tudom nagyon jól, de ha tudom miért tettem egész életemben? Féltem attól, hogy fájni fog, vagy, hogy elveszítek valakit? Hm, magam sem tudom, csak azt, hogy most meg kell beszélnünk ezt a dolgot. Mindegy mi lesz a vége a beszélgetésnek, de ez így nem érhet véget, még el sem kezdődött.

Most itt állók az ajtónk előtt és filózom, hogy mit is mondjak, vagy hogy is kezdjem azt, amit

mondani szeretnék. Több gondolat is lejátszódott a fejemben, hogyan lenne jó, de mind kudarcot vallott. Így egyszerűen csak benyitottam, a gyomrom mérete összezsugorodott, a tenyereim izzadtak és a szívem háromszor gyorsabban vert, nem kaptam levegőt, nagyon féltem, nem attól, hogy leordít vagy elhord mindennek, habár ezt kétlem, hiszen Niall a légynek sem tudna ártani, hiszen a halait is túletette, hanem attól, hogy ezek után magamban leszek.

A szobában, Ni fel alá mászkált és telefonált, ahogy hallottam az anyukájával, éppen megnyugtatta, hogy semmi baj, minden rendben. Összeszorult a szívem, mégis, hogy lenne jól, mikor csalódást okoztam neki és fájdalmat?

Letette, itt az én időm. Nekem hátall állt az ablakon keresztül nézte a tenger esti hullámait, halkan odasétáltam mögé és a vállára helyeztem a kezem, amelytől picit összerezzent. – Niall, igazából, délelőtt óta gondolkodtam azon, mit is mondhatnék, de rájöttem, hogy nem tudok mit mondani, és hazudni sem szeretnék neked.

- Hiszen már megtetted, vagy  nem? Vagy minden csak egy színjáték volt, eddig is? A nagy szerelem irántam? Mégis mit szeretnél Agatha? Hogy bízzak meg benned?

- Nem akartalak megbántani! Éreztem sós könnyeimet, amelyek végigfolytak ajkaimon, majd le a nyakamon, ruhám itatta fel a cseppeket.

- Ki ez a fickó egyáltalán, és mióta ismered?

- Még Brisban-ben ismertem meg, a bártulajdonos fia. 
- Szereted? Azt sem várta meg, hogy befejezzem, amit akartam neki mondani. Amit érzel, az csak neked fontos. De az, amit teszel azokkal az emberekkel, akiket szeretsz, ez az egyetlen dolog, ami számít. – Jobban csókol, mint én? Hm?

- Hogyan kérdezhetsz ilyet?

- Gyerünk Aggie, mert nagy szád van, ilyenkor kellene használni.  Tudod, azt hittem, hogy te más vagy, mint a többi lány, különleges és egyedi, de tévedtem, semmiben sem térsz el a többségtől, álszentek, hazudozók... "Pfff" -Kezem csattan arcán.

- Bocsánatot kértem, de azért nem fogok, hogy nem az vagyok, akit te akarsz. Sajnálom, hogy önmagam vagyok, sajnálom, hogy itt vagyok, sajnálom, hogy megismertelek, sajnálom, hogy elfogadtam az állást. – Niall, nekünk ez nem megy és nem is fog, hiszen nézz ránk, jóformán együtt se vagyunk két hete, és ezalatt csak veszekedtünk, talán nem egymásnak teremtettek bennünket odafent, talán más sorsot szántak nekünk… És, hogy ne legyünk egymás útjában a tour további részén Harry-hez költözök.

Határozott voltam, de belül összeomlottam, darabokra hullt a szívem, de így lesz a legjobb. Fürkésztem az arcát, hogy mit tudok róla leolvasni, szemei dühöt sugároztak és izzottak, a gyönyörű kékségek most a fekete tenger hullámaira emlékeztettek.

- Programod van, már így is késésben vagy.

- Igaz.Ennyi?

- Ennyi...

Összeszedtem pár ruhadarabot és elhagytam a szobát.

Az este további részét, a tetőn töltöttem, ahol egy medence és napágyak szolgálták a vendégek kényelmét, kicsit hűvös volt, de ez zavart a legkevésbé.

Másnap reggel még ugyanabban a ruhámban sétáltam le a lépcsőkön a folyosóra, ahol számomra két idegen lány álldogált. Ekkor Liam és Zayn-t láttam kijönni  a szobájukból elég izgatottan, a két lány megindul feléjük, szinte rohantak, majd a nyakukban landoltak, megértettem, hogy Sophi-ról és Perrie-ről van szó, akikről már sokat hallottam, de még nem volt alkalmunk találkozni, a fiúk nem is szóltak, hogy jönnek...

- Jó reggelt Aggie! Zayn hangja buktatott le. Ekkor mindenki felém fordult és muszáj volt előjönnöm a rejtekemből, ami egy pálmafa volt. A fiúk ezután bemutatták a lányokat,akik egyszerűen gyönyörűek. So-nak hosszú barna haja van és zöldes szemei még Perrie-nek szőke bozontja van, hatalmas kék szemekkel.

Egyszer csak nyílt az ajtó mellettem, és egy szöszi kócos Niall jött ki rajta, ha lehet ilyenkor még édesebb és vonzóbb a reggeli elaludt hajával.

Megsemmisülve bámultam kék szemeit és tökéletes pofiját, hozzá akartam érni, meg akartam csókolni.

- Niall kérlek, beengednél még össze kell pakolnom, mielőtt indulunk? - Oh srácok és ti is szedjétek össze magatokat, üzenem az álomszuszéknak is, szóltam vissza az ajtóból.

Ni végignézte, ahogyan összeszedtem minden cuccom, tudta, hogy ez az utolsó alkalom, hogy együtt vagyunk, és én is tudtam, ezután az estéimet és az ágyamat Harry-vel fogom megosztani. Még nem beszéltem vele, de szerintem nem lesz ellenére.

- Aggie? Szólt hozzám lágyan és kedvesen. -Tudom, hogy vége, de nem adnál nekem egy utolsó éjszakát?

Abbahagytam a pakolást, amivel kész voltam, csak úgy tettem, mintha még pakolnék, hogy vele legyek.

- Niall, nem hinném, hogy ez jó ötlet, a tegnapi után meg pláne.

- Kérlek…

- Hadd gondoljam át, jó? Bólintott egy aprót, de szemei még mindig engem pásztáztak.

- Milyen volt a randi? Kérdezte meg, hosszú percek után.

- Hm, szóval csak erre voltál kíváncsi? Hogy elmentem-e? Nem- nem volt randi! Mondtam lemondóan, majd összehúztam a táskám, és bőröndöm cipzárját, majd elhagytam a szobát.