23. Fejezet: Egy ismerős arc

Kedveseim sziasztok! Lázzal és betegséggel küzdök, így nézzétek el nekem, ha nem lett a legjobb ez a rész, valamint köszönöm Klaunak, Vikinek És Bertának, hogy vagytok Nekem! <3 Habár néha úgy érzem, semmi értelme folytatni..

Tay? Kerekedtek ki a szemeim, ez nem lehet igaz. Próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de nem ment, és El is észrevette, hogy valami nem oké.

-  Valami baj van Aggie? Olyan sápadt lettél hirtelen.

-  Nem-nem semmi baj, csak nem reggeliztem és lehet, hogy picit lement a vércukrom.

Fél szemmel a pultot vizslattam, hogy mikor megy el…

- Biztos? Szerintem nem hitt nekem, de én sem hittem volna magamnak, ha kívülről látom az arcomat.

- Igen-igen, ha kimegyünk a  friss levegőre, sokkal jobb lesz, és van nálam szőlőcukor is, ne aggódj El.

-  Aggie? És meghallottam azt a hangot, amit nem akartam, nem szerettem volna megfordulni, de kénytelen voltam, és ha lehet fokozni a fal fehérséget, még rátettem egy lapáttal.

- Szia! Ölelt át jó szorosan, hiába voltak körülöttünk testőrök, őt nem érdekelte, és ráadásul Niall-nek is feltűnt a dolog, és tudtam, hogy nem fogja megállni szó nélkül.

Eleanor is furán nézett ránk, de Ni gyilkos pillantásokkal jutalmazta Taylor-t. 

- Helló, Niall Horan!

- Helló, Taylor Clarke vagyok!

- Honnan ismeritek egymást ti Agg-el?

Itt jött el az a pont, hogy nem akartam magamról tudni, inkább nyílt volna meg a talpam alatt a talaj.

- Ó, hát, még itt ismerkedünk meg, vagy két hete, mikor a barátotoknak szervezte a buliját, és egyből beleszerettem. – Nem is említette? Randiztunk is, úgy volt, hogy találkozunk ismét, de nem keresett, így én kerestem meg őt.

Na jó, kész, végem. Tay engem nézett csillogó szemekkel, én Niall-t néztem kétségbeesett szemekkel, Ni engem nézett, csalódott szemekkel és El nem tudta melyikünkre nézzen, közben a többieknek is feltűnt, hogy egy „ismerős” arcot látnak.

- Nem, Aggie ezt egyáltalán nem mesélte, de kíváncsi lennék a részletekre, hiszen nagyon szép pár lennétek, mondta Niall mindezeket merő gúnnyal a hangjában. Persze Tay-t ellepte a rózsaszín köd így nem tűnt fel neki. El ekkora már csatlakozott Lou-hoz, akik egy laza kézmozdulattal intettek, hogy kint várnak minket.

- Látom készültök valahová, nem is akarlak zavarni, vagy feltartani tovább titeket, Agg este felhívlak! Fordult felém - Mit szólnál, ha elmennénk valahová kettesben?

- Na, én megyek! Láttam a Manón, hogy szinte már ökölben van a keze, elköszönt és már ki is viharzott a másik két testőrrel a szálloda ajtaján. Én pedig ott álltam lesokkolva, és megsemmisülve.

- Öhm, figyel Taylor! Még nem tudom, hogy alakul a ma estém, szóval nem mondok biztosat, de ne haragudj, most muszáj mennem, kirohantam én is, egyenesen az autóba, nem tudtam, hogy Ni melyikbe szállt be, csak azt tudtam, hogy én abba most nem akarok.

Az úton legszívesebben sírtam volna. Milyen szép is volt a reggelem és most milyen, de ha nekikezdek bömbölni, mit mondok a többieknek. Harry-vel és Lou-al utaztam, tudom az én ötletem volt a fürdő, de már testem- lelkem nem kívánta, csak magányra vágytam és arra, hogy sírhassak. Niall szeme elé, meg nem is akartam kerülni.

Most azt érzem, hogy én sem vagyok jobb, azoknál a lányoknál, akik szeretik kihasználni a pasikat, de hiszen még akkor mikor ez történt együtt sem voltunk, ez most édes kevés, és mit érezhet most Ni?

„Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni az időben, és újra átélni minden együtt töltött pillanatot. Még egy titkos mosolyt, még egy közös nevetést. Még egy izzó csókot. Őt megtalálni olyan volt, mint olyasvalakit megtalálni, akiről nem is tudtam, hogy keresem. „

A fürdő mesés volt, rengeteg csúszda, trópusi rész, éttermek, egy elit részen kaptunk helyet, reggel mindezt úgy képzeltem, hogy néha-néha egy lopott pillanatban Niall-el élvezhetem ki a lehetőségeket, hozzá bújhatok a csúszdán anélkül, hogy bárkinek is feltűnne. Egy egyszerű fehér csipkés, fodros bikini volt rajtam, először le sem mertem venni ruhámat meglátva El-t, és szégyellve kitüremkedő hasi hegeimet, de ha fürdeni akarok kénytelen leszek. 

A valóság az volt, hogy a Pocak rám sem nézett, nem, hogy tudomást vegyen rólam, habár egyszer, mikor csúsztunk, úgy jutottunk, hogy vele voltam, aminek én örültem, de ő már kevésbe. Éreztem rajta, hogy nem szívesen ül velem egy úszógumiba.

Itt jött el az a pont, hogy megkértem Harry-t, hogy cseréljen vele. A Göndörke nagyon aranyos volt, megjegyezte, hogy ekkora csúszdán meg is érti ha nem Ni-vel akarok csúszni, hanem azt szeretném, ha ő ölelne, hiszen erősebb. Erre csak kapott egy felvont szemöldököt, így nem is firtatta tovább a dolgot. Mellesleg még Niall-ön kívül nem láttam senki felsőtestét, így gyönyörködhettem a látványban.

 Harry pillangója... – Khöm, indulhatunk? – Persze! Ciki, de elpirultam, mikor be kellett ülnöm Harry lábai közé, ha Ni eddig nem volt ideges és nem látszott rajta, most jött el, ez a pillanat.

- Harry, kérlek szállj ki! Én szeretnék csúszni Aggie-vel! Göndörkém nem nagyon vitatkozott vele, hiszen látta, hogy valami nincs rendben, mert Ni nem szokott ilyen lenni.

Így, a Manóm ült mögém. Egy határozott mozdulattal átkarolt, de nem mertem hozzáérni.

A fiúk még sokat szórakoztak velünk, lányokkal, vizi bírkózás stb, egyedül, aki nem szívesen csatlakozott semmihez, amibe én is benne voltam, az Ni volt.

Valamikor este 6-7 körül értünk haza, nem nagyon akaróztam felmenni a szobába, tudtam, ha felmegyek szembe kell vele néznem, mindig is a menekülés mestere voltam, kibújtam minden alól.