16. Fejezet: Titok

Drágáim, szeretlek Titeket! <3

„Ez az első csók, amelynek mindketten tudatában vagyunk. Egyikünk sem beteg, egyikünk sincs magán kívül a fájdalomtól, egyikünk sem veszítette el az eszméletét. Az ajkunk nem forró a láztól, és nem is jéghideg. Ez az első csók, amely megdobogtatja a szívemet. Forró és különös. Ez az első csók, ami után várom a következőt.”

- Ni, most mi lesz? - Bújtam szorosan hozzá.

- Szeretlek, végre kimondtam és nem érdekel, hogy erről más mit gondol.

- Nem-nem úgy értem, most mi lesz? Hogyan szabadulunk ki innen?

- Miért, sietsz? Olyan rossz velem lenni? Húzta föl szemöldökét és angyali mosollyal hintett csókot homlokomra. Megölelt és én átöleltem, nem volt köztünk távolság, éreztem minden porcikáját.

- Niall,kérlek, ez nem vicces, tölthetünk még együtt nagyon sok időt, de ki szeretnék jutni.

Egymás mellett ültünk, Ni háta a lift oldalának volt döntve, én pedig karjai között felé fordulva, ajkunk néha-néha egymáshoz ért, és orrunkkal „pisze játékot” játszottunk.

Megannyi érzés kavarogott bennem, szavakkal leírhatatlan érzelmek, olyanok, amelyeket át kell élni ahhoz, hogy igazzá váljanak.

A boldogságot csak akkor tudjuk átélni, ha már volt benne részünk, saját tapasztalatomból tanultam meg, hogy az igazi boldogság forrása önmagunkban rejlik, s hogy az emberek nem tehetik igazán boldogtalanná azt, aki boldog akar lenni.

- Aggie, figyelj csak, hintett csókot ajkamra, nálad van a telefonod?

- Igen! Előhalásztam a mobilt a farzsebemből, és Ni kezébe nyomtam, mert jelenleg képtelen lettem volna használni.

Ni sokáig próbálkozott még elérte Pault, mert a térerő nem a legjobb volt odabent, de amint letette a telefont 10 perc sem telhetett el, éreztem egy rándulást, majd lassan elkezdtünk ereszkedni.

-  Niall! Kérlek ne mondjunk semmit a többieknek, egyenlőre ne.

-  Rendben Agg, ha így szeretnéd!

-  És tudom, hogy éppen most vallottuk be egymásnak az érzéseinket, én mégis kérnék tőled egy kis időt, gondolkodni.

-  Aggie, várok rád ígérem, és ha neked ez így jó és így könnyebb én tiszteletben tartom.

- Köszönöm, még egy utolsó csók és egy nagy ölelés és kinyílt a lift ajtó.

Nehéz lesz megjátszunk magunkat és az érzéseinket, de még mindent át kell gondolnom. Szeretem teljes szívemből és mégis, talán nem érdemlem meg. Azt szeretném, ha boldog lenne, nem a szerelemtől félek, hanem a csalódástól.

Kiszállva  a liftből Niall ölelő karjai nélkül, végre szilárd talajt éreztem a lábaim alatt, ami még boldogabbá tett.

Engem már az hidegen hagyott, hogy Paul mit intézett az igazgatóval, csak, hogy végre lent vagyunk és ehetek, ez számított.

Beérve a számunkra elkülönített étkező helységben, mindenki vígan falatozott és beszélgetett, még meg nem érkeztünk.

- Hát ti merre jártatok ilyen sokáig? érdeklődött Lou ezer watt-os vigyorral az arcán.

Niall-el összenéztünk, szemei csillogtak ajkai pedig mosolyra húzódtak, amelynek hatására elkezdtem nevetni.

- Lou drágám, nem kell neked mindent tudni.

Ekkor jött be Paul. – Minden rendben srácok, úgy néz ki zárlatos lett a lift és azért ragadtatok bent, de már zajlik a karbantartás.

- Mi történt? Hördültek fel egyszerre kórusban.

- Nem is meséltétek még? csodálkozott P.

- Hát, igazából nem nagy szám, csak a lift úgy döntött alattunk, hogy megmakacsolja magát.

-  De jól vagytok? Érdeklődött Harry aggódva, odajött és megölelt.

- Persze, minden a legnagyobb rendben.

- És engem senki nem kérdez meg, hogy-hogy vagyok? Ni csípőre tett kézzel várta a választ, mondhatni, olyan volt, mint egy pingvin mama, aki kitárt szárnyival várja kicsinyeit. Nem sokat foglalkoztak Niall kérdésével, de engem tutujgattak és ez nagyon jól esett. Nos, mikor mindenki túltette magát a dolgokon még én is, elindultunk a Suncorp Stadiumhoz, amely egy fél órás út volt, a szállónktól. A Manóm mellé szerettem volna ülni az autóban, de inkább egy másikba szálltam be, hogy még véletlenül se leplezzem le magam, majd mikor mi elhajtottunk a többiek is szép fokozatosan szállingózni kezdtek az arénához. A hátsó kapukon engedtek nekünk utat és a hátsó ajtókon tudtunk közlekedni a színpad felé. Folyamatosan tartottam a kapcsolatot a szervezőkkel és egyéb munkatársakkal, a fiúk még lenyomtak egy gyors próbát a koreográfussal, hogy minden kalppoljon az est folyamán, majd kezelésbe vette őket a gyönyörű anyuka Lou, aki a fodrászunk és a stylist Caroline… Öltözők, és játékszoba is volt berendezve a fiúknak, ahol még bohóckodhatnak, lazíthatnak a show előtt. Körülbelül  1 órával a koncert előtt elmentek beénekelni a hangszálaikat, egy külön énektanárral, én addig tettem-vettem a színfalak mögött és néha - néha kikukkantottam a tömegre, csodálatos, ennyi ember egy helyen.

- 20 perc! -Szóltam a fülesbe, már a srácok is mind előttem sorakoztak és izgatottan várták, hogy újra színpadra léphessenek.

- Elmegyek gyorsan mosdóba,pillanat és itt vagyok! Muszáj volt, egy kicsit elszabadulnom a tömegből, mert kezdtem rosszul érezni magam, hideg vizet engedtem csuklómra, majd arcomat is benedvesítettem, mikor úgy éreztem, hogy kész vagyok, kinyitottam az ajtót, de két meleg, puha tenyér kúszott derekamra…