5. Fejezet: Szép szemű

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm az eddigi oldalmegjelenítéseket, drágák vagytok! <3

Hát eljött ez is. A taxi szélsebesen száguldott a londoni reptér felé, Liz mellettem ült és nyugtatott. Úgy érzetem magam ismét, mint amikor az állásinterjúra készültem, ha le kellett volna írnom ezt a folyamatot, ami bennem zajlott, akkor azt a következő szavak jellemezték volna: borzalom, izzadás, légszomj. tuti pánikrohamom volt...

A váróban előhalásztam az előzőleg megküldött névre szóló kártyámat és hosszas búcsúzkodásba kezdtünk barátnőmmel, nem akartunk sírni, de mindkettőnknél eltörött a mécses.

Mire századjára is megígértette, hogy telefonálok, ha baj van és vigyázok magamra elengedett szoros öleléséből, majd hátra - hátra nézve elindultam a reptér vip részlegébe.

Megérkezve ellenőrzések és biztonságiak közepette toppantam be egy előtérbe, ahonnét lehetett látni a felszálló és a landoló gépeket. Paul sietett elém üdvözölt, majd kezembe nyomott egy csomó nyomtatványt, amelyek gondolom hivatalos papírok lehettek, hiszen láttam, hogy sok helyen szerepelnie kell az aláírásomnak.

Mire feleszméltem a sok papír közül egy csendesebb szobába találtam magam három szundikáló fiú társaságában...  – Fiúk! Mordult rájuk Paul, akik nagy ásítások közepette nyitották ki pilláikat, és végem volt.

Azok a szemek, rabjuk lettem. A megvilágítástól függött, hogy milyen kékben pompáztak, a baunty kéktől az azúr és tengerkékig.

Szerintem elég sokáig állhattam szótlanul  a „szép szeműt” bámulva, mivel egy "–Khöm" érkezett a hátam mögül.

- Minden rendben Agatha? Kérdezte Paul aggódó hangon.

- Persze, semmi baj! Cincogásom szinte alig hallatszott.

- Öhm ne haragudjatok, bámultam a cipőm orrát mikor ezeket mondtam, nem mertem felnézni, ugyanis az arcom egy pipacshoz hasonlíthatott. - A nevem Agatha Brightmore köszöntöttem őket, már valamivel nyugodtabban, de mindenki csak Aggie-nek becéz.

Biztosan láthatták esetlenségemet, így ahelyett, hogy kezet nyújtottak volna egy-egy ölelést kaptam tőlük. A szobában velem volt, Louis, Liam és az én szép szeműm Niall.

Paul sűrű elnézések közepette, bocsánatot kért, hogy még két „jó madár” hiányzik, de legközelebb már nekem kell őket intéznem, komolyan mint a bölcsiben.

Körülbelül 1 óra csúszással szállt fel a gépünk a felhők fölé. Nem féltem a repüléstől, de nagyon hálás voltam a srácoknak, hogy elterelték a figyelmemet.

 A két delikvens, Harry és Zayn voltak, akik kaptak egy kis fejmosást az „apjuktól”  hogy már megint késtek, nem mintha különösebben meghatotta volna  őket a dolog. A repülő út hosszú volt, mivel Ausztráliába utaztunk, így volt alkalmam megismerni jobban őket.

Mindenki mesélt a családjáról, hogy milyen volt az X-faktor, és számomra egyáltalán nem mutattak másik arcot, mint amit a kamerák felé szoktak, vagy a rajongóiknak. Öt csodálatos és szeretetreméltó srácot ismertem meg, akiknek néha szükségük van egy kis anyáskodásra és, hogy valaki meghallgassa őket.
***

Álmaimból felébredve megint azt a gyönyörű szempárt pillantottam meg, amikbe még a repülőtéren beleszerettem. Niall fogalt mellettem helyet.

- Ne haragudj, hogy felébresztettelek Csipkerózsika, de 1 óra múlva landolunk, és nem ártana ha felkészülnél az embertömegre.

- Öhm embertömeg? Mit kell embertömeg alatt érteni? Meg mire készüljek? Értetlenkedtem pár sort, mire leesett, hogy elég sok rajongóra lehet számítani.
***

Ez durva volt, nagyon szeretik őket ez nem vitás, mert fél óra alatt sikerült kiérni a  reptértől a kisbuszig, amely fekete volt sötétített ablakokkal.

- Szállodai beosztás! Kiáltott Paul.

Ezt még nem én intéztem, szóval reménykedem, hogy egy jó fej csajszival fogok együtt lakni a turné hátralévő részében.

- Szóval a menet a következő: Harry – Louval osztozkodik!

-Magamban persze imádkoztam, hogy ne Niall legyen a szobatársam, mert nem bírnám ki vele, megtaláltam a szőke herceget, de egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy szerelembe essek, egy olyan fiú iránt, aki nem viszonozná az érzelmeimet, és van egy olyan dolog az életemben, amelyet csak a családom tud senki más. Egyedül egy fiúval osztottam meg, ami az én szívemnek nagy fájdalma, de megalázott és átvert.

- És végül Aggie- Niall!

- Tessék, hogy? Nem értettem! Pillantottam főnökömre.

- Aggie, Niall-el leszel egy szobában. - Ezt úgy mondta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Remek ha senkinek semmi kérdése, akkor itt lennének a beléptető kártyák, parancsoljatok.

-  De-de tiltakoztam volna, de senki nem hallott meg.

Már azt hittem a mai nap nem lehet rosszabb, minden lány örömmel aludna vele, kivéve engem. A lift hát szóval szép -szép és jó, hogy belátni az egész szállodát, de nem nekem... Üvegliftről volt szó, ami az én tériszonyomnak nagyon nem tett jót.

Négyen utaztunk a felvonóban Lou, Liam, én és Ni, mindenki nevetgélt egyedül én néztem úgy ki, mint valami kukacos vadalma, aki bármelyik pillanatban lehullhat a fáról.

- Itt is volnánk 125-ös kiabálta Niall, a rekedtes hangján. Mikor is még én utána kullogtam és cipeltem a körülbelül 50 kg-os táskáimat. A manó felajánlotta, hogy segít, de sosem szerettem, ha viszik a batyumat, így leráztam azzal, hogy megoldom.

- Na jó, elég! Nem nézem tovább, ahogy szenvedsz...

Így odasietett hozzám, csak a trappolást hallottam, ugyanis leejtettem a kártyámat, fel akartam venni, és mikor felugrottam a kobakom egyenest Ni fejének koppant, ami nagyon fájt.