4. Fejezet: Szülői jó tanács

Reggel, csodák csodájára végre kisütött a nap, persze ezt a pupilláim is érzékelték, így hamar kipattantam az ágyból. Még mindig Liz új főnökének szavai jártak az eszemben, de próbáltam a feladatomra koncentrálni, hiszen már csak napok kérdése és indulás. Gondolataim elterelés képen, megfogtam a tegnapi bevásárló táskákat és az ágyamra borítottam a tartalmát, kivéve a bőröndöt.

Szóval a tegnapi nap termése, sok pulcsi és még több pulcsi, farmerok, ingek, cipők és még sorolhatnám. Lassan a munkának is neki kellene kezdeni, így még barátnőm aludt, úgy döntöttem lemegyek a konyhába és ihletet merítek néhány finomságos palacsintából.

Már vagy négy órája dolgozhattam, de annyira megfeledkeztem az időről, hogy rájöttem, nem fogok unatkozni. Paul, még aznap, amikor megkaptam az állást elküldte a turné menetrendjét, de még eszem ágában nem volt megnyitni, a mai napig a gépemen. 

Reggeltől estig meló lesz, pihenés addig, amíg egyik helyről átutazunk a másikra, ez azt jelenti, hogy vagy buszban, vagy repülőn, vagy autóban fogom tölteni az éjszakáim egy részét, persze a szép szállodák is jelen lesznek, nem mintha már most az elején panaszkodni szeretnék.

6 óra eredménye, 10 oldal beosztás, mellékelve mindenkinek, fodrászok., stylistok , biztonságiak stb.

Fáradtan dőltem hátra a kanapén és elmerengtem vajon, milyen lesz az első találkozás a fiúkkal, egyáltalán kedvelni fognak? Néhány dolgot hallottam róluk újságokból, a televízióból sőt ismerem pár számukat is, amit be kell vallanom, hogy nem rosszak.

- Helló álomszuszék, már este 10 óra van.

Hallottam meg Li valahonnan messziről jövő hangját, még mélyen álomországban jártam, de hamar kipattantak a szemeim, mikor tudatosult bennem az utolsó három szó.

- Mi? Az nem lehet! - Hirtelen nagyot korgott a hasam ebből tudtam, hogy barátnőmnek igaza van, majd pillantásom a faliórára vetettem, ami szintén nem csalt.

- Jézusom, de elszaladt az idő, és még be is akartam pakolni.

- Semmi baj Aggie, és nyugodj meg, segítek, de először is eszünk valamit, jó?

Liz készített nekem egy hatalmas adag bolognai-t, mellesleg megjegyzem, hogy istenien készíti, finoman olívával és valamivel megspékeli a húst, de nem akarja elárulni mivel, ez talán örök titok marad.

A vacsorám után a szobámat céloztuk meg, ahol minden előkerült a szekrényből, amit elhoztam otthonról és amit azóta vásároltam, hogy ide költöztünk.

Az otthoni ruháimat pakolgatva megrohamoztak az emlékek, visszagondoltam a falucskára, ahol felnőttem, a kutyusomra egy gyönyörű német juhászra, akit két éve veszítettem el. A barátokra a gimire és a fősulira, és most itt tartok, egy új élet kezdetén és várom, hogy mit tartogat számomra. Tudom, hogy lesznek jó és rossz pillanatok, de küzdeni fogok és talán rám talál a régóta várt „szőke herceg” is.

- Figyelj Aggie, szerinted az a gép el tud majd indulni?

- Most ezt miért mondod?

- Hát tudod, van két nagy táska, egy bőrönd és egy kis táska, szerintem azok sem utaznak ennyi cuccal, akik nyaralni indulnak.

- Öhm, túlzásba estem?

- Hát mondjuk a fele is elég lenne és majd vásárolgatsz az úton is.

- Lehet, hogy igazad van. Jó, akkor pakoljunk ki! - Dobtam vissza egyik nagyobb batyumat az ágyra.

Barátnőm egy nem kedves „ugye ezt nem gondoltad komolyan?” nézéssel jutalmazott, de hamar megenyhült, mikor megemlítettem neki, hogy nem is beszéltünk az ő souvenir-ről.

Kikötötte, hogy ne költsek rá sokat, elég csak pár apróságot vennem. Mivel nem vagyok milliomos így abban maradtunk, hogy névre szóló aláírásokkal a fiúktól, és valami szép ruhával fogom meglepni, mikor hazajövök látogatóba.

 ***

Reggel már azt mondhattam, hogy holnap indulunk és most ez egy kicsit megint megrémisztett, így most nem Li-hez fordultam, hanem édes anyukám telefonszámát tárcsáztam, már úgy is fel kellett volna hívnom, hiszen régen beszéltünk.

Egy örökkévalóságnak tűnt mire valaki beleszólt.

- Halló! Hallottam meg anya csilingelő hangját, mindig is szerettem ezt a hangot, amely olyan édes volt, hogy perceken belül el tudtam aludni, ha mesélt nekem.

-  Szia anya! -Üdvözöltem.

-  Kicsim, apu is itt van, kihangosítalak, várj!

-  Rendben!

-  Halló, ott vagytok?

-  Szia Kincsem! Ezer éve hallottam a hangod, annyira hiányzol.

Apának én vagyok a szeme fénye és bármit megtenne értem és azért, hogy boldognak lásson, hiszen az egyetlen nagylánya vagyok. 

Beavattam őket abba, hogy mit érzek, hogy mit tegyek ha úgy érzem, hogy nem megy, és ők csak ennyit feleltek – Csak add önmagad Aggie! A személyiséged, a mosolyod mindig át fog segíteni a rossz pillanatokon, élvezz ki minden percet, amit azokban a csodálatos országokban tölthetsz. Nevess, szeress, és hidd el, hogy viszont fognak szeretni, haa pedig mégsem vagy boldog ott, tudd, hogy ide mindig hazajöhetsz. Hiányzol és nagyon szeretünk! 
Hittek bennem, hittek a sikereimben, és ez nekem többet jelent bárminél a világon.