2015. január 31., szombat

1. Fejezet: Az állásinterjú


"Jól van, jól van, semmi baj" Próbálom magam nyugtatni, miközben belül majd felrobbanok. Biztosan nem lesz semmi baj, hiszen miért is lenne? Miért? 

- Lizzy, haladj már könyörgöm!
Nos igen, mi és a hatásos érkezés, kéz a  kézben járunk. 
-Jó, már kész vagyok, csak ne kiabálj!
-Oké, bocsánat, csak egy kicsit ideges vagyok, hiszen ez az első állás interjúm, amióta, ideköltöztünk Londonba, vagyis London mellé egy gyönyörű kis városba Harrow-ba.  Csodálatos műemlékei és környezte van. Egy órányira fekszik az angolok életének központjától. 
Már hat hónapja, hogy elhagytuk a szülői házat az egyik legkedvesebb barátnőmmel Lizzy-vel. 
Két kicsi lány álma elindult azon a bizonyos napon, amikor útra keltünk. A szüleink a tűztől és víztől is óvtak bennünket, de felnőttünk és ezt el kell, hogy fogadják.
Most pedig itt ülök egy taxiban, én Agatha Brightmore, jobbomon Lizz-el, kéz tördelve, idegesen, hogy tetszeni fogom-e, meg fogok-e felelni? Ilyen gondolatok kíséretében szálltam ki a taxiból, amikor is megérkeztünk a célállomáshoz.
- Semmi baj drága, minden rendben lesz. Bemész és lebokszolod őket. Hiszen okos vagy, kedves és lenyűgöző a személyiséged.
Na igen, Li mindig tudja, mit kell mondani, habár ettől sem lettem jobban.
Mikor bementünk a hatalmas épületbe, amelyhez egy üvegpalota kis miksa volt, egy kis vékony hang megszólított.
- Elnézést, segíthetek? 
Annyira zavarban voltam, hogy hirtelen a nevem is elfelejtettem. Mikorra feleszméltem, már egy recepciós pultnál álltunk, de megdöbbenésemre most sem jött ki hang a számon, így barátnőm gyorsan mentette a menthetőt, ő válaszolt helyettem, hogy még véletlenül sem nézzenek minket totál hibbantnak.
- Agatha Brightmore! Szólalt meg barátnőm. -É s Mr. Paul Higgins-hez van időpontunk.
- Értem! Kérem menjenek fel a második emeltre és ott forduljanak jobbra, a kollégám várni fogja önöket.
Megköszöntük a segítséget és egy mély sóhaj kíséretében indultam meg barátnőm után. Nem mertem tovább mondogatni neki, hogy én ehhez semmi vagyok, meg így vagyok rossz és úgy... Sajnos az önsajnálatban mindig is nagyon jó voltam.
Nem tudom mennyi idő kell ahhoz, hogy valaki beszélhessen a leendő főnökével, körülbelül másfél órája ülök egy helyben és mardos az ideg. Olyan ez, mintha vallatásra vinnének, vagy a dokinál várnék, mert ott szokták ilyen sokáig várakoztatni az embereket.
Gondolatmenetemet az ajtó nyílása szakította félbe, egy aranyos, olyan harmincas éveiben járó, hölgy nyitott ajtót és kérte, hogy fáradjak beljebb.
Barátnőm megfogta a kezem, és  egy "szorítok" szó után utamra engedett.
***
A megbeszélés gyorsan lezajlott, nyugodt szívvel jöttem ki, és majdnem sírtam, hogy végre túl vagyok rajta, ha az érettségi és a vizsgák nehezek voltak, akkor ez tonnás volt egy mérőskálán.
Li rögtön elém sietett és várta, hogy végre megszólaljak.
- Hogy ment, kedvesek voltak? Mert ha nem, visszamegyek és szétrúgom a popójukat.
Én már csak nevetek  rajta, hogy milyen kis szeleburdi tud lenni, de jó tudni, hogy itt a nagyvilágban, ahol magam kéne, hogy boldoguljak, van mellettem valaki, akire támaszkodhatom.
- Hát, Szívem szuper volt! Kedvesek voltak, és még meg is dicsértek.
És akkor, elmondtam neki mindent az elejétől a végéig, hogy tudom-e hogy nehéz lesz, sokat kell majd utazni. Majd megkérdezték, hogy tudom-e azt, hogy ez egy kiváltságos állás, mert rajtam kívül még másik két hölgyet hívtak be, az önéletrajzok alapján, és erre nagyon büszke voltam. Úgy éreztem, hogy ez az, végre valami, ami sikerült.
- Szóval, Liz a történet vége az, hogy nagyon sajnálom, de jövő héttől kevesebb időt tölthetek veled, ugyanis MEGKAPTAM az állást!
- UUUUU gratulálok! Tudtam- tudtam, borult nyakamba a kis dilisem. Ugye megmondtam? Ugye- ugye? 
- Liz, minden oké? Kérdeztem tőle bohókásan, mert totál hülyének néznek.
- És, kit érdekel...! Nézzenek hülyének, ilyen vagyok sajnálom. 
***
Éjszaka az álommanóm sehogy nem akart eljönni hozzám, pedig jöhetett volna, mert nagyon fáradt voltam. Álmatlanságomban volt időm átgondolni a mai napot és a közeljövőt. Tudom, hogy mit vállaltam, mármint remélem, mert 5 fiú második anyukájának lenni nem lesz könnyű feladat, ezzel együtt egy darabig a barátaimat is hanyagolnom kell, akik nagyon fontosak számomra, és a szerelmet is… Meglátjuk mit hoz a holnap.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon.de nagyon tetszik!! Így tovább csajszi!!!😘😘☺☺☺❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Klau, drága vagy <3

    VálaszTörlés
  3. Most kezdtem el olvasni és eddig nagyon jó*-* csak így tovább ügyes vagy!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, remélem a többi rész is hasonlóan fog tetszeni! További jó olvasást! <3

      Törlés