117. Fejezet: "El tudsz fogadni anyósodként?"

Sziasztok Tündérek!

Meg is hoztam a következő fejezetet, ami nem lett túl izgalmas, de azért remélem tetszeni fog nektek! Puszillak benneteket! <3

Maura és Bobby távozását mély csend követte kettőnk között, de én nem tudtam megállni, hogy ne szúrósan nézzek a mellettem pakoló szerelmemre, aki épp a kedvenc csemegéimet pakolta ki a kórházi éjjeliszekrényemre.

-         Most mi van? Miért nézel így? Húzogatta a vállát.

-         Nagyon jól tudod, hogy miért nézek rád így!

-         Pihenned kell! Ha nyugtalankodsz, azt a baba is megérzi, és ő is nyugtalan lesz!

-         Menj utána, és beszélj vele! Kérlek! Ne én legyek az oka annak, hogy nem beszéltek egy mással. Ő az anyukád, szeret téged és csak azt akarja, hogy neked jó legyen! Képzeld, bocsánatot kért tőlem, és arra kért, hogy adjak neki még egy esélyt arra, hogy megismerjük egymást.

-         Tényleg? Csodálkozott el.

-         Igen!

-         Holnap elmegyek hozzájuk a szállóba, és beszélek vele! Jó lesz így?

-         Jó! Köszönöm, hogy megteszed!

-         Arrébb tudsz csúszni, hogy ide feküdhessek?

-         Megpróbálok!

Ni mellkasán pihentem, már órák óta, amikor ránk nézett az ügyeletes orvos. Niall-t hagyta pihenni, engem ébresztett fel, és kérdezgette, hogy érzek-e valamit, vagy fáj-e. Örültem, hogy bejött, mert nem éreztem valami jól magam, nem stimmelt valami ott lent, amikor lehajtotta rólam a lepedőt, megint vértócsában feküdtem. Kezdődött az újabb pánik, rám tört a sírógörcs, ahogy az orvos jelezett a nővéreknek, ekkor már Niall is fent volt, akit azonnal kitessékeltek a szobából, el sem búcsúzhattam tőle. Időközben kaptam egy csomó injekciót és gyógyszereket, amelyektől mély álomba szenderültem.

***

Kora reggel arra ébredtem, hogy rettentő hányingerem és melegem van. A hasam kemény volt, mint a kő. Mire, ha nem arra tudtam újfent gondolni, hogy még egy ilyen fokú vérzést biztosan nem bírt ki az a törékeny test bennem. Pedig már olyan szépen alakultak a dolgok…

-         Niall, Niall! Szólongattam, de csak egy nővérke állt felettem.

-         A barátjának el kellett rohannia, és rám bízta magát.

-         Nővérke, mi történt? Hívna, ide kérem egy orvost?

-         Még bent van Dr. Paxton, aki az este önnel volt, máris idehívom! Három perc sem telet el, egy fiatal orvos jelent meg nálam. Ellenőrizte a pulzusom, vérnyomásom, és szemügyre vette megkeményedett hasamat is.

-         Dr. Paxton, mi a helyzet? Már egy napja átéltem azt, hogy fel kellett készülnöm az elvesztésére…

-         Agatha, az eredményei nem a legjobbak. Gyógyszerekkel sikerült visszaszorítania vérzést, de mindenképp az ágyban kell maradnia, semmi idegeskedés, de tényleg semmi, mert a hajszálerek úgy, mint az orrban újra elpattanhatnak, nagyon tud károsodni ezzel a baba oxigénje, és önnek sem tesz jót ez a sok vérveszteség.

-         Még életben van?

-         Igen Agatha, még él a kisbabája! Nagyon erős picúr, annyi biztos, és nagyon szeretne élni. Büszke voltam életem értelmére, és csak újból zokogni tudtam, bár ez is tiltólistás dolognak számított.

-         Köszönöm doktor úr! Ígérem, betartok mindent!

-         Legyen ügyes Agatha, és kitartást!

Az orvos kiment a szobámból, és magamra maradtam. Vajon milyen sürgős elintézni valója akadt a Manómnak, amiért nem tudott a terhes menyasszonyával maradni? Semmi ideg, biztosan jól van, és biztosan nagyon fontos volt, amiért elment. A fiatal doki távozásával Dr. Hale látogatott meg, aki még csak akkor értesült az éjszaka történtekről, amikor bejött ma dolgozni. Átnézte a papírjaimat, ő is alaposan megvizsgált, és ő sem tudott mást mondani mint, hogy nagyon sokat kell feküdnöm.

Feküdtem, hívtam Niall-t, aki ki volt kapcsolva, akármennyire nem akartam idegeskedni, csak izgultam érte, még jó, hogy befutott két barátnőm, plusz egy harmadik, aki nem más volt, mint Eleanor.

-         Aggie, a lányok mindent elmeséltek. Annyira örülök, hogy nincs bajotok és nagyon-nagyon gratulálok nektek! Megérdemlitek végre a boldogságot! Sietett El hozzám. – Niall, merre van, hogy neki is tudjak gratulálni?

-         Szia Ellie! Jajj, de rég láttalak már! Öleltem át. – Köszönjük szépen, és Niall, hát ő elment nekem egy kis gyümölcsért. Füllentettem, mert magam sem tudtam hol van.

-         Agg, Édesem! Jobban vagy? Puszilta meg Liz fejem búbját. Egyáltalán nem állt szándékomban beszámolni az éjszakai vérzésről, nem akartam őket még inkább megijeszteni.

-         Igen Li! Sokkal jobban.

-         Nézd Agg! Hoztunk neked egy csomó esküvős újságot frizurákról, ruhákról, díszekről! Clau tett le egy nagy kupac újságot mellém. Valóban egy nagy stóc magazint hoztak, és mindegyikőjüknek meg volt a véleménye arról, hogyan is kellene kinéznem az esküvőm napján. Ami engem illet, már meg volt az elképzelésem a nagy napról. A család és a barátok fognak csak részt venni az eseményen, és a média kizárásával fog minden történni. Reményeim szerint egy kis ír vidéki kőtemplomban fogjuk összekötni az életünket, a lagzi pedig egy nagy fehér sátorban fog folytatódni. Ennyi kívánságom van, és az, hogy a szeretteim velem legyenek a nagy napon. A ruhámat már kiskoromban megálmodtam, ami nem is lehetett volna másmilyen, mint egy hercegnői ruha csipkével, gyönggyel, és tüllel. Bár féltem, hogy ez az elképzelés, csak elképzelés marad idő hiányában.

***

A lányok, már egy órája traktálhattak, de már nem csak az esküvő, hanem a baba is szóba került. Ki mit vegyen neki, ha megszületik, és mire számítunk kisfiúra, vagy kislányra. Közben hívtam Niall-t, de csak a hangpostája válaszolt, majd amikor már tényleg felhagytam reményemmel elérésére, beesett az ajtón.

-         Édesem, szia! Ne haragudj, annyira sajnálom, hogy magadra hagytalak, és hogy nem voltam itt, amikor felébredtél, de muszáj volt elintéznem valamit! Fáradtnak tűnt. – Az este…

-         Semmi baj Kicsim, és kérlek, ne beszéljünk az estéről! A csajok nagyon jól elszórakoztattak. De hát merre jártál? Ugye nincs baj? Annyira gondterheltnek tűnsz.

-         Ahogy akarod, de mit mondott a doki? Egyébként megfogadtam a tanácsod és beszéltem anyuval. Melletted voltam kora reggelig, majd apu telefonált, hogy haza fognak repülni. Nem hagyhattam így elutazni az anyukámat, hogy haraggal legyen tőlem több száz kilométerre. Vacilláltam, hogy mit is tegyek, nem akartalak magadban hagyni…

-         Nem is hagytál! Gondoltál rám, amikor rábíztál a nővérre, és nagyon büszke vagyok rád, amiért megtetted értünk! Simogattam meg mellkasát. – És mit mondtál neki?

-         Elmenetem, megpróbáltam neki elmagyarázni a szerelmünket, hogy mit is jelent a baba a hasadban. Most pedig itt vannak az ajtó előtt, és anya arra kér, hogy beszélhessen veled.

-         Akkor, addig mi a büfében várunk! Ment ki a három barátnőm az ajtón, és Ni is, szólni az édesanyjának, de őt megállítottam.

-         Niall! Azt mondta az orvos, hogy rosszak az eredményeim, ezért mindenképp az ágyban kell maradnom. A picúrnak nincs baja, ám nem szabad idegeskednem.

-         Este, még én is váltottam pár szót a dokival, de nekem is ugyan ezeket mondta el. Annyira féltelek! Még egyszer biztosan nem fogom kibírni, ha így látlak. Ekkor a pocim felé hajolt. - Már most mennyit aggódunk érted kicsi Angyalunk! Puszilta meg Ni kemény hasamat. - Fő, hogy ne legyen semmi bajod neked se, és a mamádnak se! Csókolt meg. – Szólhatok akkor anyunak, hogy bejöhet hozzád? Nagyon szeretné veled megbeszélni a dolgokat most, hogy alaposan leszidtam.

-         Hiába, a mi kicsikénk! Nevettem el magam. – Nyugodtan szólj csak neki! Kiment, de pár másodperc múlva, új vendégem volt.

-         Szervusz, Agatha! Lépett be Maura hozzám, a Manóm intett és magunkra hagyott.

-         Csókolom! Köszöntem. Leendő anyósom szemei kisírtak voltak, és ábrázata megtört volt.

-         Hogy vagytok? Sétált az ágyam végébe, és leült az egyik székre.

-         Oh, remekül meg vagyunk Niall-el, köszönjük!

-         Én most rád Agatha, és a kis unokámra vagyok kíváncsi!

-         Jajj! Lepődtem meg kíváncsiságán. Vajon hatott rá Ni a beszélgetéssel?

-         Ne érts félre, nagyon is érdekel, hogy hogy vagytok a fiammal. Nézd Agatha! Szeretnék elölről kezdeni mindent, és még egyszer bocsánatot kérni a viselkedésemért. Már belátom, hogy a fiam nem is választhatott volna fantasztikusabb teremtést nálad. Elmesélte, hogy fiatal korod ellenére mi mindenen mentél már keresztül, és tudd, hogy kevés olyan ember lett volna, aki ezt kibírja, de te nem adtad fel. Hittél magadban, hittél magatokban.

-         Mrs. Gallagher, én a tegnapi napig nem haragudtam önre, csak nem tudtam megérteni, hogy miért nem tud engem elfogadni. De amikor a babám ön miatt került veszélybe…

-         Tisztában vagyok vele, hogy mit tettem és, hogy mi lett volna, ha nem kapsz gyors orvosi segítséget. De hidd el, ha visszatekerhetném az időt, megtenném! Ha hamarabb tudtam volna a babáról, biztosan nem így viszonyulok hozzád.

-         Niall megbocsájtott? Tekintettem rá, hogy vajon igazat mond-e.

-         Azt mondta, hogy az anyja vagyok, ő pedig a fiam, és ezen soha senki nem tud változtatni. Szeretem, és el kell fogadnom a döntését! Ő téged választott, mint élete párját, és nekem ezzel meg kell békülnöm, ha még én mást is szántam neki. El tudsz fogadni anyósodként? Fogta meg kezem.

-         Csak akkor, ha ön is elfogad engem a menyeként, és nem olyan lányként tekint rám, mint aki el akarja venni a fia pénzét.

-         Rendben Agatha!

-         Nyugodtan szólítson csak Aggie-nek, a barátaim is így hívnak!

-         Rendben Aggie! Akkor ezt vehetem annak, hogy ha nem is most, de meg tudsz nekem bocsájtani? Ígérem neked, és nektek, hogy számíthattok rám, akár a kicsiről, akár az esküvőről legyen is szó, bár, ha jól tudom az esküvő nagyon közeleg.

-         Megbocsájtok önnek! És igen az esküvőnk itt van a nyakunkon. Szerettük volna, ha a baba teljes családba születik. Számoltam be anyósomnak terveinkről.

-         Ennek igazán örülök kedvesem, és még egyszer bocsánat! Jól is teszitek, így a legjobb a kicsinek is. És tudjátok már, hogy hol és mikor lesz? Igazán szeretnék én is részt venni a szervezésben.

-         Csak az időpontot tudjuk, ami ez év február 12.-e, már nagyon közel van.

-         Ne aggódj semmit, csodás esküvőtök lesz! Hitetlenkedtem Maura megtérésén irányomba, hisz még tegnap utált, ma meg egy csodás esküvőt akar nem szervezni? Minden estre hinnem kellett neki, és abban, hogy megváltozott. De megfogadtam magamnak, ha még egyszer ilyen fájdalmat okoz, vagy csak egy rossz szót is fog szólni, vége a mi együttműködésünknek. Vígan elbeszélgettünk, egy fél óra alatt. Beszámoltam neki a megismerkedésünkről Niall-el, és büszkén meséltem el az egész Hamupipőke sztorimat, amit a Manónak köszönhetek.

***

Estefelé, amikor szertefoszlottak látogatóim anyuék, a lányok, és Ni szülei alig vártam, hogy megosszam szerelmemmel az esküvői terveimet. Mikor ő is kényelmesen elhelyezkedett mellettem, felvázoltam neki, hogy mit is szeretnék a nagy napunkon. Nagyon tetszett neki is az ötlet, azt mondta nem kell aggódnom egy percet sem, minden tökéletes lesz és, hogy meg legyen a várva várt ruhám is holnap elintézi, hogy a kedvenc tervezőm Pnina Tornai tervezze meg nekem azt úgy, hogy ne nekem kelljen elutaznom hozzá New York-ba.

-         Köszönöm neked! Köszönök mindent! Csókoltam meg keményen.

-         Nem kell megköszönnöd!

-         De! Még ki kell választanunk a meghívókat, és a tortát, valamint nekem még döntenem kell a koszorúslány ruhákról, és a virágokról.

-         Oh, és a névsort is össze kellene írni!

-         Tényleg! A fiúk szerinted nagyon meg fognak lepődni, ha kapnak egy esküvői meghívót a neveinkkel?

-         Lehet! És ha meglátják a gömbölyödő hasad? Széles vigyorra húztuk szánkat, mert mind ketten ugyan arra gondoltunk, hogy nem szólunk nekik a picúrról, csak hadd ámuljanak majd az esküvőn kismama pocakomon. Addigra talán már minden rendbe lesz velünk, a babával, és remélem, hogy boldogan lejthetem el az első táncot a férjemmel, mint Mrs. Horan.