110. Fejezet: "Aggie-vel akarok lenni!"

Sziasztok Tündérek!

Szép estét nektek! :) Meg is hoztam a folytatást! Jó olvasást! Puszi <3

Az arcomon lefolyó könnyek kezdték eláztatni Clau felsőjét, ezért elengedtem, néztük egymást, majd ő törte meg a csendet.

-         Aggie, meg tudsz nekem bocsájtani? Már látom, hogy tévedtem, nagyon fáj neked ez az egész, ha valóban lenne köztetek Hazz-el valami nem így viselkednél.

-         Nincs mit megbocsájtanom Clo, én is így vélekedtem volna a helyedben. Karoltam át újra, de ekkor a jobb gyűrűsujjamon lévő gyűrűm beleakadt kötött pulcsijába. Néztem azt a kis tárgyat, majd nyugodtan visszasétáltam oda, ahol, az imént veszekedtünk a Manómmal. Furcsán lestek rám, de szólni senki sem mert. Niall felé álltam, lehúztam ujjamról a kis ékszert és a kezébe nyomtam.

-         Annyit ér, amennyit a szerelmünk… Bizsu lévén semmi értéket nem hordozott magában, fájt ezeket kimondanom, mert ez idáig ez a semmiség jelentette a legdrágább ékszert az életemben. Eltorzult arccal vette el tőlem, nem volt már mit mondanom neki, ezért lassan kilépkedtem és egy kisebb beszédet mondtam a szánakozó szempároknak.  – Sajnálok mindent, hogy hol felbukkanok, hol eltűnök az életetekből, nem szeretnék többet csalódást okozni, ezért úgy döntöttem jobb lesz, ha többet nem kereslek benneteket. Emlékeztessen rám és az eltöltött időre a kis kabala, amit kaptatok tőlem és emlékezzetek, hogy akkor mit mondtam. Volt egyszer egy dilis lány az életetekben, aki mindig mellettetek lesz. Nektek is elmondom, hogy szeretem azt a hülye ír fiút, ott bent és sosem bántanám meg. Nem hazudok a szemetekbe és ezek után kérlek titeket vegyétek Harry-t is emberszámba a csapaton belül. Köszönök nektek mindent, felsorolni sem tudnám, de a legfontosabb köszönöm, hogy újra megtanítottatok élni.

-         Ennyi, csak így elmész megint? Nem kell a hülye kulcstartód, vidd csak magaddal! Vágta hozzám Louis a sajátját, és eltűnt egy színpadi elem mögött.

-         Ne haragudj rá Agg! Simogatta meg Li a kezem.

-         Ugyan! Köszönöm a sok jó tanácsot, és könyörgöm béküljetek ki So-val. Súgtam fülébe.

-         Úgy lesz Agg! Erős akart maradni, de szemei neki is csillogtak.

-         Megmondanád Lou-nak, hogy nagyon szeretem és nagyon sajnálom?

-         Persze, ne aggódj, lenyugszik és fel fog hívni!

-         Harry! Lassan dobogó kell, hogy felérjem.

-         Minden miattam van. Búgta rekedt hangján.

-         A legnagyobb bűnös én vagyok. Nyugtattam meg. - Köszönöm, hogy mindig mellettem álltál és ne haragudj Ni-re. A szemed pedig borogasd!

-         Agg, ezt nem kell megköszönnöd és igen is anyuci!

-         Remélem azért néha-néha eszetekbe fogok jutni. Töröltem meg az arcom.

-         Ez nem is kérdéses. Ha esetleg úgy döntenél, hogy maradsz Angliában és kellenek a barátok, tudod, hogy hol találsz. Szorított Liam a kezem.

-         Lassan mennetek kell a színpadra, amint ezt kimondtam megjelent Tina.

-         Oh, helló! Pislogott, ahogy meglátott. Mi ez a nagy sírás-rívás? Kérdezte flegmán.

-         Közöd? Vágtam vissza.

-         De felvágták a nyelvét annak, aki titokban csalja a barátját a banda társával.

-         Ne törődj vele! Csókolta meg még utoljára kézfejem Li.

-         Akkor mi megyünk, vagyis ti lányok nem tudom szeretnétek-e maradni, de én biztosan hazamegyek.

-         Oh, milyen kár! Vigyorgott az a boszorkány.

-         Megyünk mi is! Fogtak közre két oldalról. Még utoljára visszanéztem, hát ennyi lett volna, egy korszak lezárult az életemben. A költözés nagyon csábított, de karácsony közeledtével úgy döntöttem, hogy idén még Liz-t nem hagyom magára, de a következő évben valószínűleg megejtem ezt a dolgot.

-         Várj csak! Ordított rám. – Nem szégyelled magad? Nagyon vastag bőr van az arcodon. Nem elég, hogy megcsalod Niall-t, összeugrasztod a barátjával, így ide tudtál jönni, ezzel a tudattal?

-         Parancsolsz? Ha jól tudom nem  tartozok neked beszámolóval az életemmel kapcsolatban, higgyél csak azt, amit akarsz.

-         Gyere Agg, menjünk, nem éri meg buta libákkal vitatkozni! Húzott Liz kifelé.

A hátsó ülésen ülve bambán meredtem magam elé, könny már nem jött a szememből, csak éreztem, hogy az eddigi sírástól hatalmas táskák keletkeztek a alatta, amik feldagadtak és alig láttam tőlük valamit. A lányok nem próbáltak vigasztalni, mind a ketten nagyon jól tudták, hogy semmi értelme nem lenne, az egyik fülemen be a másikon ki jönnének az üres szavak. Olyan érzésem volt, mintha meghalt volna valaki fontos az életemben, de még nem volt időm feldolgozni a hírt. Még nem tudatosult bennem, hogy nem lesz kit felhívnom éjszakánként, nem tudom kinek mondani, hogy szeretem, nem tudom megcsókolni, nem tudok a nevetésén nevetni, valamint elengedtem három másik fontos személyt is az életemből, akiket nem pótolhat senki. Talán így kellett alakulnia, azért, hogy Niall boldog legyen és megtalálja élete szerelmét. Ezzel győzködtem magam, hogy ez csak is azért történt, ezt akartam a legelejétől, de nem így. Most már legalább kiszeretett belőlem, amit ő nem akart és ezt a szeretet átadhatja egy másik lánynak, aki boldoggá teszi őt. Féltem, hogy ugyan olyanná válok, mint a műtétek után, hogy majd begubózok, nem érdekel semmi és senki, igazából ezt terveztem, de nem eshetek megint ugyan abba a hibába. Az az érdekes, hogy nem fájt és ez azért lehetséges, mert tudtam, hogy a szívem biztonságban van, kulcsra van zárva a szerelmemnél, a fiúk pedig a szívemben lakoznak, így ők is nagyon jó helyen vannak. Hogy ne kelljen rajtuk gondolkodnom azt a tervet eszeltem ki, ha nem jött össze a bébiszitterkedés, beiratkozok újból az egyetemre és valóra váltom egy másik nagy álmom, mégpedig azt, hogy állatorvos legyek. Fel kell nőnöm végre és meg kell találnom a saját utam, kezdhetném azzal is, hogy holnap kitöltöm a jelentkezést az iskolába és örökbe fogadok egy kiskutyát. Mindig is szerettem volna egyet és most itt van rá a lehetőség, biztosra veszem, hogy Lizzy-nek sem lesz ellenére az ötlet. Nem őrültem meg, de erre vágyom, ez kell ahhoz, hogy tovább tudjak lépni.

-         Agg, jól vagy? Jött a kérdés Clau-tól. Persze, hogy nem voltam jól, minden bajom volt, de mégsem tudtam azt mondani, hogy vigyetek el a legmagasabb épület tetejébe és lökjetek le. – Hülye kérdés tudom, de megijesztesz. Őrjönghetnél, sírhatnál, de te csak csendben ülsz.

-         Mi értelme lenne annak… Gondolkodom, hogy ezután mit is kezdjek az életemmel.

-         Ne fojtsd magadba, itt vagyunk és támogatunk. Mit csináljunk? Énekeljünk jó hangosan? Vagy igyunk egyet?

-         Hogy mit szeretnék? Az talán már sosem fog valóra válni, de most jól esne, ha ki tudnám magamból adni a feszültséget.

-         Rendben Agg! Hová menjünk? Barátnőm kíváncsian várta válaszomat.

-         Oda, ahol mindig kék az ég, mindig süt a Nap, az emberek boldogok. Ezt  hívják azt hiszem úgy, hogy álom. Az álmaimba szeretnék eljutni, mert ott meg van mindenem. Boldog feleség vagyok és édesanya. De ha konkrét helyet kell mondanom, akkor mondjuk karaokézhatnánk .

-         Már megyünk is! Fordultunk be a következő jelzőlámpánál.

-         Mit szeretnél majd énekelni? Jött a kérdés Liz-től.

-         Inkább azt tudom, hogy mit nem, és az a One Direction.

-         Jól van semmi amihez a fiúknak közük van! Tartotta fel kezeit.

Az este végére, jóformán megfeledkeztem a bánatomról. Énekeltem teli torokból, de alkoholt nem fogyasztottam a gyógyszereim miatt, de egyszer csak szertefoszlott a vidámság, amikor egy fiatal tini lány, pár barátnőjével hangosan sikítozni kezdték a srácok legújabb dalát az Infinity-t. Még egy kést kaptam a szívembe, talán megérezték, hogy ez az egyik kedvenc számom az új albumról, és akár hányszor csak meghallom, olyan, mintha szállnék. Ez számomra egy drog, amiről nem tudok leszokni, a lelkemig hatolnak azzal, ahogy énekelnek, ahogy bánnak az emberekkel. „Hány éjszakán át tart megszámolni a csillagokat?” dúdoltam a refrént, miközben elfelejtettem mi is történt velem pár órája, csak a dal volt. A szeretet nem illan el olyan könnyen, amit irántuk érzek, amíg fontosak nekem.

Vártunk még vagy negyed órát, amikor úgy döntöttem, hogy indulóra fogjuk a dolgot. Segítettem Clau-nak és Liz-nek elbotorkálni az autóig, mert velem ellentétben, ők igen csak becsíptek. A házunknál beküldtem, mint a két lányt, amíg én beálltam a garázsba. Lekapcsoltam a villanyokat, bezártam az ajtót és én is siettem be, de egy hang megállított.

-         Aggie kedves, remélem még nem felejtkeztél el rólam? A hideg futkározott a hátamon hangjától.

-         Mit akarsz itt? Eltiltottak tőlem, sőt börtönben kéne lenned.

-         De, mint láthatod szabad vagyok, mint a madár, köszönhetőn az együttműködésemnek és a jó magaviseletemnek.  Vigyorgott önelégülten.

-         Mondjad, hogy mit akarsz és húzzál el Taylor!

-         Nyugi Agg, ha idegeskedsz az csak árt a szépségednek. Ajánlatom van számodra.

-         Mégis miféle ajánlatod?

-         Velem leszel, vagy ország világ megtudja, hogy Noel igazából Niall Horan. Azt hitted nem jövök rá? Figyeltelek téged.

-         Honnan veszed ezt a marhaságot? Lángolt az arcom.

-         Ne áltassuk egymást! Te is tudod én is tudom.

-         Egyáltalán milyen bizonyítékod van erre az egészre?

-         Pár kép remélem megteszi. Nyúl belsőkabátja zsebébe és nyújtott át nekem néhány fotót, amelyen tényleg én és Niall vagyunk csókolózva a ház előtt, sőt még a nappaliban is le vagyunk kapva.

-         Tudod mit? Előbb akasztom fel magam, mint, hogy veled kezdjek! Dobtam le a földre a képeket, majd szaladtam be a házba, miközben azt hallgattam, hogy röhög rajtam az a gazember. Ez nem igaz, ez már tényleg csak valami rossz álom lehet, ennyi rossz nem történhet egy emberrel egy nap. Az események úgy értek, mint egy villámcsapás, amely hatására megszédültem, talán egy pohár víz majd segít gondoltam magamban. Engedtem is három decit, aminek hamar fel is hajtottam  a tartalmát, bár jobban nem éreztem magam, mégis fellépcsőztem a szobámba. Hűvös szél járta át a helységet, amely hatására megremegtem. Elfelejtettem becsukni ablakomat délután, így a szobám jégkatlanná változott. Apropó jég… December tájt járunk és még egy szem havat nem láttam, csak is azt tudtam kívánni, hogy bár csak elkezdene hullani a hó. Szívesen elnézném, ahogy a hópelyhek táncot járnak az éjszakai égbolton, majd földet érve elolvadnak.  Nem ácsorogtam tovább, behajtottam a nyílászárót, összeszedtem pizsamámat a fürdéshez, majd bevágtam magam a zuhany alá. Miért nem sírok? Miért nem idegesít az, hogy Tay tudja ki is igazából Noel? Romokban van az életem és én mégis vidáman fürdőcskézek, hát vagy megőrültem vagy pedig súlyos problémám vannak. A fürdés végén felvettem a fehér neműmet és a hálóruhámat, a hajam köré pedig a vastag törülközőt csavartam és lábujjhegyen mentem vissza szobámba, ahol homály volt, csak a hold világította meg a helységet ennek köszönhetően a falon pici árnyak peregtek lefelé, egyből tudtam, hogy teljesült a kívánságom, kezdetét vette a havazás. Gyermeki örömmel szaladtam a függöny mögé és onnan szemléltem a kis ezüstcsodákat. Mindegyiknek más és más mintája volt, ami az ablakpárkányon landolt. Ki kell mennem, muszáj kimennem hangoztattam magamnak. Mint egy őrült száguldottam le a földszintre kaptam fel a kabátom és vizes hajamra a sapkámat, kicsaptam az ajtót és már kint is pörögtem kitárt karokkal a pici hópelyhekkel együtt.  Még csak pár centi hullott, de nem tudtam kihagyni a hó angyal készítést, de pillanatokat alatt váltott jó kedvem komorrá. Csak ott feküdtem a fehér jégkristályok között és Niall szemei csillogását, kacagását láttam és hallottam a sötétből.  Begolyóztam? A hang azonban erősödött, még nem hangosan dörömböltek. Félve nyitottam ki a bejáratot és egyáltalán nem számítottam arra, hogy ma este még vendégeket kell fogadnom.

-         Ne haragudj Agg, de minden áron ide akart jönni! Támasztotta Harry és Liam Niall-t, mellettük pedig két biztonsági ember állt, Lou pedig az autóban maradt. Alkohol mámorító illata lengte be a teret, de ez nélkül is nagyon jól tudtam, hogy a Manóm felöntött a garatra.

-         Agg… Beszélni akarok veled! Akadozott beszéde miközben engem nézett.

-         Jobb lenne, ha most hazavinnétek! Tekintettem barátaira.

-         Nem! Nem akarok hazamenni, Aggie-vel akarok lenni! Ordította.