94. Fejezet: "Miről szerettél volna beszélni, amikor írtál nekem?"

Sziasztok Babócák!

Meg is érkeztem a következő fejezettel! :) Remélem mindenkinek jól telt az első hete az iskolában, és nagyon büszke vagyok rátok, hogy kibírtátok! :) Lassan én is belevetem magam a tanulásba és, hogy- hogy alakul a részek hozatala, arról, már írtam a facebook csoportban de, aki nem tag, hozok majd egy külön bejegyzést! :)  <3 Puszi BR

Pontosan nem is emlékszem, hogy mióta aludhattam az üvegre tapadva, de elég volt ahhoz, hogy ráébredjek elgémberedett nyakamra. Fejemet a vezető ülése felé fordítva, Clau sem éppen a legkényelmesebb pozícióban szuszogott, nyitott szájjal. Az éjszaka és az én békémet is pár másodperc alatt felzavarta a mobiltelefonom hangos rezgése. Arról, hogy valójában hány óra felé járhatott az idő sejtelmem sem volt, és ami a legjobban megijesztett az maga a hívás volt. Tiniként általában akkor hívták a szüleimet éjnek évadján, amikor haláleset történt a családban, vagy a munkahelyükön. Amikor hajnal négykor csörrent a telefon, tudtam, hogy baj van, és most sem sejtettem jót ezek miatt az emlékek miatt. Némi hezitálással és remegő kezekkel fordítottam magam fel a készülék kijelzőjét, amelyen Niall neve és arca tárult elém. A kalimpáló szívem kicsit megnyugodott, majd örömmel nyomtam meg a hívás fogadására alkalmas zöld gombot.

-         Szia, Életem! Hangosan suttogtam, hogy az amúgy is mocorgó Clo-t teljesen fel ne ébresszem. – Valami baj van, hogy ilyenkor hívsz?

-         Szia, Hercegnőm! Igen, baj van! Szomorúnak tűnt a hangja.

-         Istenem, ne idegesíts, mert mindjárt infarktust kapok! Ismét gyorsult a szívem ritmusa.

-         Nem érzem jól magam…

-         Mi a baj Manóm? Mit érzel? Komolyan fogom magam és megyek hozzátok a következő géppel. Hangom kezdett hangosabbá válni, és sírásba torkolni, de próbáltam erős maradni miatta.

-         Fáj a mellkasom körül, olyan… nem is tudom elmondani. Harapta el a mondat végét.

-         Niall, ne csináld ezt velem! Menj, szólj Harry-nek, vagy nem tudom ki van most közelben a szoba szempontjából.

-         De ezen nem tud segíteni senki, csak egyetlen egy ember. Nem tudtam mire vélni, amit mondott.

-         Ezt nem értem Szívem! Mi az, hogy csak egy ember tud segíteni? Megbolondít, esküszöm.

-         Hogy ki az az egy személy? Aggie Brightmore-nak hívják. Változott meg hangszíne.

-         Oh, remek, jó ezt hallani, de tudod legszívesebben most kinyírnálak. A frászt hoztad rám, még most is görcsben van a hasam. Kicsit haragudva mondtam ezt neki.

-         Szeretlek Agg, és nagyon hiányzol, már most! Hívtalak, mert már megérkeztünk, és elfoglaltuk a szobáinkat, de nem tudok aludni, mert egy szőke lány nem nyomja a mellkasom. Magam elé képzeltem az arcát, hogy hogyan mimikálna, ha most itt lenne előttem.

-         Niall, miért nem pihensz inkább? Ráért volna reggel is hívnod, amúgy én is szívesebben aludnék most veled, mint itt egy autó anyósülésén. Kottyintottam el magam, de úgyis elmeséltem volna neki.

-         Hogy hol, mit csinálsz éppen? Nevetett ki.

-         Többet se mondok neked semmit! Sértődtem meg, persze viccből, mert, akit itt csak hibáztatni és kinevetni lehet, az én vagyok.

-         Na, ne haragudj! De hogy kerültél oda? Tudtam, hogy mosolyog még a telefonon keresztül is.

-         Hát az úgy volt… Nem történt más, mint amikor elindultam hozzátok ugye összevesztem Liz-el és idegből kicsaptam az asztalra a kulcsaimat, hogy csináljon velük azt, amit akar. Persze most, amikor be akartam menni zárva maradt előttem az ajtó, hívtam őt is, de semmi. Úgyhogy, Clau fuvarozott haza, és nagyon drága volt, mert azt mondta, hogy nem megy haza, hanem velem tölti itt az éjszakát, hogy nekem ma ne keljen újból hazautaznom tőle.

-         Tényleg nagyon aranyos volt tőle. Tudom, hogy sokat jelent neked. Én nem tudtam annyira megismerni, amióta ez történt Harry és közte, de ő is egy olyan lány, akiért érdemes harcolni, és nem véletlenül a barátnőd, mert ha külsőleg nem is, belülről nagyon is hasonlítotok. Örültem, hogy így vélekedik a barátnőmről.

-         Igen, ő sem egy tucat lány az biztos, és abban is biztos vagyok, hogy Anne nagyon örülne neki, ha Harry végre egy ilyen csajszit vinne haza. Néztem félre a mellettem alvó Clo-ra. – De most már azt szeretném, hogyha aludnál. Fárasztó napotok volt.

-         Nem szeretsz velem beszélgetni?

-         Ne butáskodj! Ha tehetném folyton csak veled lennék, és már annyi szépet és jót kaptam tőled, hogy meghálálni sem tudom. Szóval, ha legközelebb együtt leszünk én foglak valamivel meglepni.

-         Ez már most fantasztikusan hangzik! Lelkesedett.

-         Jó éjszakét Manóm, és szép álmokat, szeretlek! Köszöntem el tőle.

-         Neked is Tündérem! Már várom a napot, amikor újra láthatlak. Szeretlek, puszi! Búcsúzott ő is, majd megszűnt a kapcsolat, és elsötétedett az előlapom.

Hány órája, hogy eljöttünk Svédországból? Körülbelül három, és már most megőrülök, hogy nincs velem ez a kis maki. A beszélgetésünk után még hosszasan figyeltem az arcom a kocsi visszapillantó tükrében, és azon tűnődtem, vajon jól cselekedtem-e, hogy nem szóltam Niall-nek arról, hogy átolvastam pár újságcikket és a hozzájuk fűződő hozzászólásokat. Úgy érzem, hogy ismeretlenül is én lettem a rajongók többsége által utált személy. Nem engem kellene utálniuk, hanem Tina-t, de most ő szent, és sérthetetlen, mert olyan jó a fiúkhoz és egyikükkel sem kezdett ki. Persze, ha tudnák, hogy valójában egy önző, pénzéhes nőcske máshogy vélekednének róla a srácok, és a fanok is. De jön még télre tavasz, ahogy szokták mondani. Sok e-mailt és üzenetet kaptam a „fiókjaimba,” de féltem a fenyegetésektől, és a sértő hangvételtől, ezért átlapoztam őket. Úgy döntöttem, hogy egyenlőre megpróbálok én megbirkózni ezzel a felhajtással és nem aggasztom Ni-t ezekkel a piti ügyekkel, mert tudom, hogy így is elég problémája van azzal, hogy „kirakatban” van az élete.

Lassacskán az éj sötétjét a hajnali homály vette át, a csillagok halványodtak, helyettük a nap sugarai tűntek fel az égen. Nem aludtam túl sokat, sőt ha őszinte akarok lenni magammal szinte semmit. A Szép szeműm hívása kiverte az összes álmot a szememből, és ezután már nem tudtam visszaaludni.  

***

„Kopp-kopp” – Tessék, szabad! Mormogtam, amikor hangos kopogásra lettem figyelmes. De, mintha úgy emlékeznék, hogy autóban aludtunk. Ekkor kipattantak szemeim, és Liz-t véltem felfedezni az üveg túloldalán. – Aggie! Hallottam, ahogy a nevem mondogatja. Igyekeztem magamhoz térni és úgy kiszállni, hogy a másik barátnőmet fel ne ébresszem.

-         Hát ti? Miért nem jöttetek be a házba? Egyáltalán miért aludtatok az autóban? Furán nézett rám.

-         Szia Liz! Én is örülök, hogy látlak! Gúnyolódtam.

-         Bocsánat, nem így képzeltem el azt a szituációt, amikor találkozunk. Fordult el tőlem.

-         Li! Tettem jobb kezeim vállára. – Tudom, hogy ezt nem itt és nem így kéne, de kimondhatatlanul sajnálom, amit az elmúlt időszakban miattam éltél át. Igazad volt, nem voltam jó barátod, ahogy azt megígértem, és elvesztettem önmagam a fájdalomban. Hálával tartozom azért, amiért felnyitottad a szemem, mert ha akkor nem veszünk össze, nem utazok el Clau-val, nem találkozok a fiúkkal, és nem szeretek bele Niall-be újra és újra. Jöttek könnybe szemei.

-         Ne Agg, aki itt elrontott mindent az én voltam! Olyan dolgokat mondtam, hogy az megbocsájthatatlan, mert egy igaz barát sosem mondhatna ilyeneket. Ki kellett volna melletted tartanom, de annak kimondhatatlanul örülök, hogy Niall-t választottad. Semmi jogom beleszólni az életedbe, hogy kivel vagy, vagy mit csinálsz, mert nem vagyok sem az anyukád, sőt még a testvéred sem, csak egy nagyszájú lány, akit eddig muszáj volt elviselned.

-         Akkor tudd meg, hogy én imádom ezt a nagyszájú lányt, és sokkal többet jelent nekem, mint egy szimpla barát. Mindig is az életem része voltál és szeretném, ha az is maradnál. Nem haragudtam rád, amikor elutaztam, de el kellett mennem, hogy átlássam a dolgokat. Fogtam meg kezeit.

-         Én viszont nagyon haragudtam magamra, sőt még most is haragszom. Csuklott el a hangja.

-         Ne ostorozd magad! Már megtörtént, nincs mit tenni… Öleltem meg ,és újra azt éreztem, mint régen, hogy bármi is történjen, mindig van valaki az életemben, akire számíthatok. Az elmúlt hónapok alatt ez a szám megduplázódott, ugyanis Clau-ról is elmondhatom mindezt. – Miről szerettél volna beszélni, amikor írtál nekem? 

De nyitódott a kocsi másik oldala. – Jó reggelt! Nyújtózkodott meg Clo. - Úgy látom már szent a béke! Mosolygott.  – Veled még számolok kisasszony! De ha nem haragszotok, most már tényleg hazamennék.

-         Addig biztosan nem mész sehová, amíg nem reggeliztél! Karolta át Li.

-         De még most sem értem, hogy miért itt éjszakáztatok…

-         Úgy, hogy Agg itt hagyta a kulcsát, amikor elment. Kopogtunk, telefonáltunk, de miután nem kaptunk választ Aggie-t megkíméltem még egy hazaúttól. Világosította fel Claudia Lizzy-t. Liz erre csak nagyot kuncogott, amire csak rosszallóan pillantottam rá.

-         Akkor segítek összeszedelőzködni, és mi lenne, ha a további fecsegést odabent folytatnánk? Ajánlkozott Li. – Jajj és a telefont azért nem vettem fel, mert tönkrement a régi és muszáj volt vennem egy másikat, amihez másik telefonszámot kaptam.

-         Jajj, ne! Pedig azt már kívülről tudtam… Cipeltem át táskámat a küszöbön.

-         Szokj hozzá a gondolathoz! Nyitotta ki Li a hűtőajtót.

-         Örülök, hogy nem mentél el! Szaladtam oda hozzá, és csimpaszkodtam bele.

***

A reggelink és a jól megérdemelt teánk után Clau-t nem tudtam tovább marasztali, de meg is értettem, így könnyes búcsút vettem tőle. Miután segítettem Li-nek elmosogatni és elpakolni, felmentem a szobámba, hogy kipakoljam a szennyest. Teljesen megnyugodtam, hogy kibékültünk, most minden olyan tökéletes volt az életemben és végre boldog voltam. Általában ilyenkor szokott összeomlani a kártyavár, de reménykedtem, hogy ez alkalommal máshogy alakulnak a dolgok.  Ezen elmélkedve barátnőm hangos nevetésére lettem figyelmes a szomszéd szobából. Kíváncsi voltam, hogy mégis mi az, amin ennyire jól szórakozik. Benyitottam hozzá, ő pedig egyből felém fordította a laptopját, ahol Louis twitterét láttam, rajta egy szerkesztett képet egy kulcscsomóról, és egy autóról, felé pedig ezeket írta, megjelölve benne engem és Clo-t… „ Én és a kulcsom mindig külön jár, ezért néha az autómban alszom. Hahaha”

-         Nem hiszem el! Niall James Horan… Hogy lehet egy fiú ilyen pletykás?

-         Tudhatnád, hogy Niall-nek az evésen kívül a másik névjegye, hogy sokat beszél.

-         Ahjj! Ültem le a földre, már én is a hasamat fogva a nevetéstől. - Hát te, hogy vagy? Luke-al minden rendben?

-         Persze megvagyunk! Amit el szerettem volna mondani az nem vele kapcsolatos. Sóhajtott egy nagyot.  – Mrs. Brandon kórházban van, már egy ideje. Azon az estén, amikor elrepültél Svédországba, szívinfarktust kapott, és az orvosok már nem sok esélyt látnak a felépülésére.

-         Jajj Lizzy, nagyon sajnálom! Itt kellett volna lennem… Bosszankodtam. - Ma vagy holnap délután bemehetnénk hozzá, ha benne vagy.

-         Eddig minden nap voltam nála, de napról napra csak rosszabb a helyzet.

-         Minden rendben lesz! Erős, fel fog épülni. Biztattam, de be kellett látnom, hogy egy ilyen betegségből, már ebben a korban nem sokan szoktak talpra állni.

-         Olyan nekem, mint a második nagymamám… Nem szeretném elveszíteni. Sírta el magát.

-         Nem is fogod! Szerintem neki is olyan vagy, mint az unokája. Bármikor, amikor bementem hozzátok úgy bánt veled, mintha a sajátja lennél.

-         Sokszor sütött nekem pitét, vagy hozott cukorkát.

Nem láthattam előre a néni sorsát, de abban biztos voltam, hogy ha úgy dönt a teste, hogy a lelke ezek után az angyalokkal száll, abba Lizzy bele fog betegedni. Meg szerettem volna kímélni ettől, de nem tudom irányítani az életek elmúlását. Tudtam mit jelent neki egy szerette elvesztése… Bárcsak ne fájna a hiánya, bárcsak tudnánk, hogy jó helyen van a szeretett. Semmit nem tudok, sőt kimondottam megrémítenek a halállal kapcsolatos dolgok. De bármi is történjen Mrs. Brandon-al, remélem tudja, hogy Li és az én emlékeimben, és szíveinkben mindig lesz helye.