81. Fejezet: Sátrazás 1. rész / "Teljes a One Direction"

Hi Dralings!

Itt is vagyok a következő fejezettel, amiben újra találkozhattok egy régi és kedves ismerőssel! Az új kinézetért pedig ezer köszönet Naomi B.-nek! :) Jó olvasást és szép napot! <3 Puszi BR

A fellegekben, már-már unalmas, hogy csak felhőket, villámokat látsz, vagy a Nap tűz a szemeidbe, így voltam ezzel én is. Egy ideig csak számoltam a vattacukor szerű bársonyos képződményeket, aztán a formájukat figyeltem meg, és asszociáltam, hogy mire is hasonlíthatnak. Később, amikor besötétedett Clo arcát fürkésztem, és közben azon gondolkodtam, hogy Harry mit szeretne még, hiszen Clau-tól szebbet és jobbat nem talál. Csak játszik az élettel, eddig még lehet, hogy nem veszített, de ha így folytatja, rá fog jönni, hogy amit kapunk, azt el is vehetik tőlünk.

A mellettem ülő leányzó mocorogni kezdett, így gyorsan elkaptam a tekintetem róla, és ismét a felhőket pásztáztam. Csak suhanó árnyakat láttam magam mellett, majd lehúztam az ablakot takaró rolót, és próbáltam egy kicsit pihenni. Az utazási idő talán a legrövidebb volt, amit eddig légi úton megtettem, hiszen csak két órát utaztunk, és azon kaptuk magunkat, hogy a stockholmi repülőtér hangosbemondója köszöntötte a leszálló utasokat.

A szállodáig Claudia egy barátja fuvarozott el. Hihetetlen volt számomra, de akadtak olyan lányok, akik felismertek, és odajöttek hozzám, és érdeklődtek rólam, és a fiúkról is. Megleptek a kedvességükkel, és azzal, hogy egyáltalán emlékeztek rám. A szálló pedig egy 5 csillagos hotelkomplexum volt, kurtán meg is jegyeztem Clo-nak, hogy lehet én is beállok modellkedni. A szobában az ágyon, már várt bennünket egy menetterv, ami a két napot illette. Végigfutottam: 6 órától edzés, 8-tól reggeli, 10-től kozmetikus, majdnem kiejtettem kezeim közül a papírt.

-         Clau, ez komoly? Lengettem a lapot a levegőben.

-         Igen! Vett egy nagy levegőt.

-         Ennyire beszabályoznak egy munka során? Tűnődtem el.

-         Figyelj Aggie! Ők fizetnek mindent, így azt tesznek meg, amit csak akarnak. Ha pedig meg akarom tartani az állásomat, azt teszem, amit mondanak. Láttam rajta, hogy egyáltalán nem elégedett ezzel a helyzettel, de nem tud ellene tenni.

-         Én értem, de így csak kiszipolyoznak. Aggodalmaskodtam.

-         Agg, sajnos azt kell mondjam, hogy ez nekik természetes.

-         Mi? De hát ezt nem tehetik! Hiába ők állják a költségeket, nem játszhatnak életekkel.

-         Jól van, jól van te kis feminista! Majd holnap megmentjük a nők jogait, de úgy érzem mára elég volt. Ki kell pihennem magam, mert nem tetszik az ügynök úrnak, ha karikásak a szemeim.

-         Hogy oda ne rohanjak, még hogy nem tetszik! Remélem, hogy egy kis puffadt, kopasz, pöffeszkedős pasi az ügynököd. Gúnyolódtam.

-         Honnan tudod? Nézett rám értetlenül.

-         Megérzés. Dőltem be az ágyba és írtam Tay-nak egy hosszú üzenetet, amelyben sűrű elnézések közepette kértem bocsánatot, hogy ma nem találkoztam vele.

Elköszönve Clau-tól fordultam át a másik oldalamra, és csak próbálkoztam az alvással. Nem mentek ki Liz szavai a fejemből…  „-Ez már nem barátság Agg, amit mi csinálunk. Szeretlek, de amint ígértem nem nézem, ahogy tökreteszed az életedet. Én elmondtam a véleményemet, az már csak rajtad múlik, hogy elgondolkozol- e rajta vagy sem. Remélem hamarosan visszakapom a barátnőmet, azt  a lányt, akivel felnőttem.„ Nem akartam elveszíteni, együtt akartam vele megöregedni, hogy együtt nézzük a csillagokat, amikor vége van mindennek. Hosszas forgolódások után, valamikor hajnalban tudtam egy kicsit szundítani, amikor is Clo hangos ébresztője megszólalt a szomszédos éjjeliszekrényen. Persze, én fejemre húztam a párnámat és így próbáltam tompítani a hangját.

-         Talpra kitört a háború! Állt fölém, és kiabált a fülembe.

-         Mi a...? Ugrottam fel egyből. - Tudod, hogy szeretlek, de még egy ilyen és véged. Fenyegettem meg barátnőmet.

-         Ne vedd zokon Agg, de imádom az arcodat, amikor rácsodálkozol a reggelre. Nevetett, majd bevonult a fürdőbe. Ha elmondtam volna neki tegnap mindent, legalább egy kicsit átérezné, hogy milyen éjszakám volt és, hogy legszívesebben elbújnék a világ elől.

Pontban reggel 6 órakor toppantunk be az edzőterembe, én kikötöttem, hogy nem csinálok semmit, de amint megérkeztünk Clau személyi edzője felháborodott, hogy mit gondolok én, ugyanúgy fogom én is csinálni  a feladatokat, mint a modellek. Nem akartam cirkuszolni, és Claudiát kellemetlen helyzetbe hozni, úgyhogy gyorsan átöltöztem és már nyomtam is a futópadot.

Mindenki nevetgélt mellettem, én pedig a halálomon voltam, rá kellett jönnöm, hogy borzasztó kondiban vagyok. Valamint még nem is reggeliztünk. Korgó gyomorral mégis hogyan lehet valamit is csinálni? Nem értettem sosem a modelleket és szerintem sohasem fogom. Miért jó így szenvedi? Értem én, hogy vékonyak szeretnének maradni és el is várják tőlük, és van is olyan, aki hajlandó mindent megtenni, de velem rossz lóra tettek. Amikor vége lett a megpróbáltatásaimnak és a szenvedésnek a kondiban, már tűkön öltem, amikor arra gondoltam, hogy végre reggelizhetek. Jó kis szaftos tojásrántotta, szalonnával. Imáim meghallgatásra találtak, de amikor megérkeztünk az étterembe, rá kellett jönnöm, hogy csak a képzeletemben lebegtek bacon-ök, lekváros kenyerek, gabonapelyhek. A zord valóság saláta, és még több saláta volt.  

-         Saláta reggelire? Turkáltam a villámmal a zöld leveleket.

-         Aggie... Nos igen, ezt elfelejtettem mondani, hogy te itt valószínűleg nem fogsz jól lakni, de nemsokára úgy is kimegyünk a városba, majd veszünk egy pizzát, vagy valamit. Tarts ki! Veregette meg Clo a kézfejemet.

-         De akkor siess, mert a vércukrom nem bírja már sokáig! Haldokoltam, persze csak viccből.

***

Befejezve a csodálatos reggelinket, visszasétáltunk a szobánkba, ahol magamhoz vettem a kis táskámat és indulásra készen nyilvánítottam magam. Amíg Clau pakolt, elővettem a mobilomat, hátha Liz keresett, de 0 nem fogadott hívást jelzett a kijelzőm, valamint 1 üzenetet Tay-tól. Nem mertem elolvasni, így visszacsúsztattam táskámba a kis készüléket.

-         Indulhatunk Agg? Állt be Clau az ajtóba.

-         Persze! Tértem magamhoz, és indultam meg utána.

-         Szeretném, ha ezt feltennéd! Tartott elém egy fekete kendőt, már az autóban ülve.

-         Mi? Nem, szó sem lehet róla! Ingattam a fejem.

-         Van számodra egy kis meglepetésem, szóval addig, amíg ezt nem teszed fel, nem megyünk sehová. Nézett velem farkasszemet.

-         Jó, nem bánom! Bár igazából egy porcikám sem kívánta, csupán a korgó hasam vezérelt.

Amikor felkötöttem a kendőt, Clo csak akkor adott gázt. Kérdezgettem, hogy mégis hová megyünk, vagy mit akar velem csinálni, de mindig csak azt válaszolta, hogy nem kell aggódnom, meglepetés. Nem is aggódtam volna én, ha már lassan nem egy órája autókáztunk volna. Enni még nem ettem, de már nem is voltam éhes, inkább izgatott.

***

-         Megérkeztünk! Csilingelt a hangja.

-         Végre! Akkor levehetem a kendőt? Már nyúltam volna érte, amikor megállított.

-         Nem, még nem! Majd leveszem én! Kötötte vissza a masnit.

-         Clau, könyörgöm, hol vagyunk? Hallottam, ahogy körülöttem kuruttyoltak a békák, és bogarak repkedtek a levegőben, pár fagally pedig rá-rá lépve összemorzsolódott súlyom alatt kiszállva az autóból, és elindulva arra a helyre, amit még csak ő ismert.

-         Mindjárt a célállomásnál vagyunk, már csak 1-2 perc. Tartott szorosan maga mellett, hogy még véletlenül se törjem össze magam.

-         Talán még annyit kibírok!

-         Nagyon helyes! Vezetett tovább. – Itt is vagyunk! Bogozta le a szemeim elől a fekete anyagot.

-         Végre, köszönöm Istenem! Néztem fel színpadiasan az égre. Ahogy körbenéztem, egy erdőben találtam magunkat, egy nagy tónál. Sátrak voltak felállítva, és megrakott tűz lobogott a fekhelyek mellett.

-         Mi  folyik itt? Meredtem barátnőmre, de ekkor a hátam mögött hallottam, ahogy több faág is megreccsent. Nem mertem megfordulni, féltem, de Clo csak nevetett, amiből azt szűrtem le, hogy nem egy medve rejtőzik a bokrok mögött.

-         Fordulj meg Aggie! Ígérem, hogy nem bántanak.

Ekkor tettem egy 180 fokos fordulatot, és szemem szám elállt a csodálkozástól. Előttem állt Hazz, Lou, Liam, Niall és Zayn. 
- Istenem! Kaptam a szám elé a kezemet, majd a sátrakból előjöttek a lányok is. El és Sophi.

-         Szia Szőkeség! Szaladt hozzám Zayn, és jó szorosan átölelt.

-         Szia! El sem hiszem, hogy itt vagy! Tapogattam végig mellkasán. – De hát, hogy-hogy itt vagytok? Néztem körbe. - És hol hagytad Perrie-t? Zúdítottam rá kérdéseimet.

-         Oh Agg, azt üzente velem, hogy ezt adjam át! És kaptam ismét egy nagy ölelést. – Sajnos pont úgy alakultak a fellépések, és koncertek, hogy ma nem tudott eljönni.

-         Értem, hát nagyon sajnálom! Annyira jó lett volna újra látni…

-         Aggie! Kapott fel Lou a levegőbe. Mindenkit végigölelgettem és pusziltam, Niall-t hagytam a legvégére.

-         Még mindig sokk alatt vagyok, és nem tudom elhinni, hogy itt vagytok. Teljes a One Direction! Jelentettem ki nevetve, ahogy leültünk a tűz köré. Végignézve az öt fiún, hiába voltunk újra együtt, mégsem volt semmi olyan, mint pár hónappal ezelőtt.

-         Jobban vagy már Aranyhaj? Harry nagy zöld szemeivel fürkészett.

-         Igen, köszönöm, már meggyógyultam! Szóval ez egy csel volt Cobbler kisasszony?Na, hagy halljam csak az igazat! Vontam kérdőre útitársamat.

Aki persze elmesélte, hogy Harry fejéből pattant ki ez a remek ötlet, és nem volt teljesen átverés a dolog, mert valóban fotózása van. Hazz kérte meg, ha nem lenne nagy baj, vele jöhetnék-e.

-         Ne légy mérges Agg, de láttuk, hogy szomorú vagy, te is hiányzol nekünk, mi is hiányzunk neked, így kitaláltuk, hogy mi lenne, ha sátraznánk egyet. Nem voltunk benne biztosak, hogy eljössz, de nagyon reménykedtünk benne, és meghívtuk Zayn-t is, mint a régi szép időkben, Clau pedig, egyből vállalkozott a „haditerv” végrehajtásához. Vizslatta „kedvesét”

-         Köszönöm Harry! Mellé sétáltam, és átkaroltam.

-         Aggie, én bocsánatot szeretnék kérni tőled! "Fúrta" mogyoróbarna szemit enyémbe Mr. Malik. - Tudom, hogy elhanyagoltak a szülinapodra sem mentem el, pedig a  fiúk nagyon kérték. Ne haragudj, ha csalódást okoztam!

-         Semmi baj! Az a lényeg, hogy most itt vagy, és nem számít, hogy mi volt, csak az számít, hogy most mi van.

-         Lizzy remélem nem haragudott nagyon, hogy „elcsaltunk”? Érdeklődött Liam.

-         Nem-nem! Fordítottam el a fejem, hogy ne hazudjak a szemükbe. - Máskor is utaztam már el, nagyon megértő, hiszen ő a legjobb barátnőm. Halkult el a hangom, majd Niall-re pillantottam, aki aggodalmas tekintettel nézett végig rajtam. Szerintem érezte, hogy nincsen minden rendben. Annyira már ismert, hogy tudja, hogy mikor hazudok és mikor nem.

-         Ehetünk emberek? Hozott elő Lou egy nagy kondért.

-         Mondd, hogy valami ehető van benne? Lelkesen nézegettem a fekete üstöt.

-         Aggie? Elrabolhatlak egy percre? Húzott fel Ni a székemről.

-         Persze! Furcsán pillantottam rá, de őt ezt nem zavarta. A többiek is csak néztek utánunk: "Ez nem volt a terv része nézéssel"

Mellette sétálva finoman átkulcsolta ujjainkat, nem ellenkeztem, hiszen miért is tettem volna? Már nagyon régóta csak az álmaimban sétáltunk így, és most valósággá változott. Lesétáltunk a tóparthoz, ahol leültünk a kissé homokos füves talajon. Hosszú ideig csak néztük egymást, és hallgattuk, ahogy a szél fodrozódva a partra vet egy-egy hullámot.