Sziasztok Nyuszifülek!
Nagyon igyekeztem, hogy kész legyen ez a rész, és izgulok, hogy mit szóltok majd hozzá :) Milyenek lettek a bizonyítványok? Mindenkinek kellemes vakációt kívánok, élvezzétek, pihenjetek sokat! <3 Puszi BR
A teáskannában lévő
vizet bámultam, és jól esően meg-meg borzongtam, amikor a gáztűzhely platnijából, egy-egy
meleg lángcsóva „lehelete” bőrömhöz ért. Valahogy ettől a látványtól, és
érzéstől megnyugodtam, és az elmémben elraktározódott emlékek sora felszínre
tört. Hol van már az állásinterjúm, vagy, amikor először mutattak be nekik? Hol vannak a játékos bolondozások, vicces éjszakák, a sok megnyugtató ölelés?
Olyan, mintha legalább 5 éve történtek volna ezek a dolgok, és gyerekkorom óta
ismerném a fiúkat. Sok mindet együtt éltünk át. Nekik köszönhetem, hogy
hosszú idő után felhőtlenül tudtam nevetni, a műtétet és az azt követő
időszakot át tudtam vészelni, gyönyörű országokba jutottam el és fantasztikus
embereket ismerhettem meg. Ennyit szánt volna nekem a sors? A sok rossz után
talán ennyi széppel ajándékozott meg az életben? Vagy csak kárpótolt, az
anyaság elvesztése végett? Talán... Sajnos ezeket a kérdéseket senki sem
fogja nekem megválaszolni. Liz-t is azért kaptam magam mellé, hogy el tudjam
viselni az élet súlyát? Niall-t pedig azért, hogy megtapasztalhassam az igaz
szerelmet? Lehet, hogy csak ezt a pár hónap szépet kaptam, és ezután megint csak a szürkeség jön?
A teáskanna sípoló
hangjára kaptam fel a fejem, amelyben nagy buborékokban rotyogott a forró víz. Újra lázas lehettem, a hidegrázást egyre gyakrabban éreztem, de nem siettem. Szép lassan elővettem a teásbögrémet, előkészítettem az ízesítéshez szükséges
hozzávalókat, majd helyet foglaltam a konyhaasztalnál. Olyan békés és nyugodt
volt minden az éjszakában, az ablakon keresztül csupán egy tücsök ciripelése
volt az, amely megtöltötte a sötét estét élettel.
A hátam mögött
hallottam, hogy néhány lépcsőfok megnyikordul, tudtam, hogy most már nem
vagyok egyedül, valaki elindult felém. Nem féltem, mert a négy fiún és Liz-en
kívül, más nem lehetett. Majd egy nagy puha kéz érintette meg a vállamat, és a
gazdája lecsúsztatta egészen a derekamig azt, és mellém guggolt.
-
Szia! Markolgattam az előttem heverő ibrik fülét.
-
Jobban
vagy már? Nagyon megijesztettél mindenkit. Főleg engem. Vette el kezeimet a
bögréről, és szembefordított magával.
-
Sajnálom! Igen, egy kicsit már jobb, azt hiszem. Nézetem szemeibe, amelyekkel ő libabőrös
karjaimon tekintette végig.
-
Fázol
Aggie? Hozzak egy pulcsit? Vagy a lázmérőt? Aggodalmaskodott.
-
Kérhetném mind a kettőt? A kardigánom, ott van a nappaliban a kanapén, a lázmérő pedig
a fürdőben, a gyógyszeres szekrényben.
-
Hozom
máris, egy pillanat! Fel is pattant mellőlem és, mint a szél, újra mellettem
is volt. Gyorsan belebújtam a jó meleg kardimba, és ismét behelyeztem a lázam
megmérésére szolgáló kis eszközt a hónom alá.
-
Köszönöm! Küldtem felé hálálkodó pillantásokat, ő pedig visszahelyezkedett az előbbi
guggoló pozíciójába.
-
Ne
menjünk fel az ágyba pihenni? Sok lázcsillapítót kaptál és egy pici nyugtatót
is, és a doki a szívünkre kötötte, hogy sokat kell pihenned, mert valószínűleg
tüdőgyulladást kaptál. Elmeséltük, hogy nemrég volt egy műtéted. Azt mondta,
akkor lehet, hogy jobb lenne bemenni a kórházba ne, hogy komolyabb baj legyen
a legyengült szervezeteddel. Miután elment az orvos, Liz elmesélte, hogy hogyan is lettél beteg…
-
Oh! Csak ennyit tudtam felelni azokra, amiket Niall előbb elmondott.
-
Féltelek
Aggie, és nagyon aggódom! Tudod milyen érzés volt látni azt, hogy
összeestél? Csókolt bele tenyerembe, én
pedig óvatosan átölelve nyakát a mellkasomhoz húztam őt, majd lágyan
belepusziltam zselézett tincseibe.
-
De már
jól vagyok! Bizonygattam.
-
Nem
hiszem! Aki jól van, annak nincs 39 fokos láza! Nézte meg a lázmérőmet. –
Felébresszem Lizzy-t?
-
Nem-nem! Nem szeretném már megint terhelni. Ráztam meg a fejemet.
-
Segítek
amiben tudok, csak hagyd, hogy segítsek! Kérlelt szemeivel.
-
Niall,
lassan vissza kell utaznotok, mert ha jól tudom holnap koncertetek van, utána
pedig utaztok megint tovább. Én megleszek, ne aggódj értem! Sajnálom, amiket
mondtam, sajnálom, ahogy viselkedtem! A fiúktól is bocsánatot fogok kérni,
amint felébredtek.
-
Agg,
nem számít, csak az a fontos, hogy meggyógyulj! Nem bírlak itt hagyni, azzal a
tudattal, hogy bármikor rosszul lehetsz, felszökhet a lázad.
-
Muszáj
mennetek! Fogtam kezeim közé arcát.
-
Rendben! De most, le kell vinni a lázad!
-
Tudom! Beleegyezően sóhajtottam.
***
Pár perccel később, Ni segítségével már a földszinti
fürdőszobában üldögéltem a WC tetején, várva arra, hogy beleülhessek a kádba,
amelybe Horan épp langyos vizet enged, hogy csökkentse testem forróságát.
-
Agg, kész vagyok, jöhetsz! Húzott fel
az eddigi kényelmes helyemről.
Ismét közel kerültem hozzá, éreztem szívverését,
hallottam dobbanásait, és beszippanthattam édes illatát. Csak álltam karjai
óvásában, fejemet pedig jobb vállán pihentettem.
-
Hé-hé, ne aludj el! Simogatta meg a
hátamat.
-
Nem alszom! Csak most olyan jó. Mosolyogtam bele nyakába.
-
Azt meghiszem! De tűzforró vagy, nem
szeretném, hogy megismétlődjön az, ami délelőtt. Hidd el, hogy nem engednélek
el! Segítsek levetkőzni?
-
Ühüm! Nagyon nehéznek és fáradtnak
éreztem a végtagjaimat, mintha egy báb lennék, akinek zsinóron kell emelgetni a
kezeit, és a lábait, hogy meg tudjon mozdulni.
Elengedtem, és ő vigyázva segített megszabadulnom
ruháimtól. A lámpa fénye jól kivehetően megvilágította a műtéti hegeket,
amelyeket az évek során szereztem és a friss vágások is tisztán kirajzolódtak. Feltűnően próbáltam takargatni őket a kezeimmel, amit Niall is észrevett. Roppantul kényelmetlen volt ez a helyzet, mert eddig csak sötétben, vagy
félhomályban láthatta testemet.
-
Aggie, Tündérem! Nem kell semmit sem
szégyellned. Látom, hogy azon vagy, hogy minél jobban eltakard a sebeidet, de
nem kell. Úgy vagy szép, ahogy vagy, és engem egyáltalán nem zavarnak azok a
hegek! Ők is hozzád tartoznak és én így szeretlek! Gyönyörű vagy! Simított
végig a hasam alján, ott ahol a forradások találhatóak, majd lehajolt és nedves
csókjaival hintette be a lelkemnek oly fájó sebhelyeket.
-
Niall, kérlek ne! Húzódtam el tőle. -
Nem akarok neked még nagyobb fájdalmat okozni.
-
Ne haragudj, bocsáss meg! Én csak, szeretlek és ne tudd meg milyen nehéz az, hogy ne érintselek meg vagy hogy ne
csókoljalak meg, amikor a közelemben vagy. Igyekszem, hidd el nekem! Lehet,
hogy ez a szerelem csak egy
oldalú, de én harcolni fogok érted az
utolsókig.
-
Én már túlléptem, tedd meg te is! Nagyon szépen kérlek! Nem megy tovább, hogy azt nézzem, ahogy szenvedsz.
-
Agg, mondd a szemembe, hogy nem szeretsz
és ígérem, hogy megpróbálok továbblépni! Farkasszemet néztem vele, és nem tudtam, hogy mit mondjak. Ha a szemébe
mondom, hogy nem szeretem, akkor is tudom, hogy szeretni fog, bár már nem
reménykedik, ha pedig azt mondom, hogy nem akarok hazudni, még mindig benne
tartom azt a reményt, amit a lámpás
elengedésével fogadtam meg neki. Szeretem, ez nem is kérdés. "Édes Istenem, most
mit tegyek? Kérlek küldj egy jelet!" Imádkoztam magamban, arra várva, hogy a Jó
Istenke meghallgat és megmutatja, hogy mi is lenne a helyes út. Ekkor a szemem előtt egy tollpihe lágy táncát
véltem felfedezni a levegőben, amely kecsesen hullott alá. Lehet, hogy csak a
képzeletem és a magas láz játszott velem, de éreztem az én drága dédi mamámat. Ő mindig is átlátott rajtam, mindig tudta, hogy mit kell tenni, így most azt
fogom én is tenni, ami helyes és, ami a
szívemben van.
-
Szeretlek! Hazudnék, ha azt mondanám,
hogy nem. Hazudtam, amikor azt mondtam, hogy túlléptem rajtad. Reggel
gondolkodtam kettőnkön azon, hogy remélem eltudsz engedni, hogy végre boldog
légy… Nem kergethetsz örökké egy álmot. Férjhez szeretnék menni Niall, de nem
hozzád.
-
Miért? Csalódottan, összetörten kérdezte
ezt az egy szót.
-
Mert szeretlek! Nem tudnék úgy
melletted élni, hogy tudom, miattam csalódtál az életedben, mikor annyi
gyönyörű és különleges lány él még a világon.
-
De egyszer már igent mondtál, és ez
nekem ez elég! Mert tudom, hogy a szíved csak is az enyém. Megértettem Agg!
-
Köszönöm! Sírtam el magam.
-
Minden rendben lesz! Megígérem és
boldog leszek, ahogy kérted.
Csak bólintani tudtam, a számat pedig szorosan
szorítottam, hogy fel ne zokogjak hangosan, majd puha ajkai érintették az én ajkaim sarkát. Nem tudtam visszatartani
érzéseimet, így én is adtam egy lágy csókot szája sarkába.
-
Most ez vehetem úgy, hogy kvittek
vagyunk? Mosolygott rám.
-
Igen! Sírtam és nevettem, már magam sem
tudom.
-
Már kihűlt a víz! Lépett el mellőlem, és
ellenőrizte annak hőmérsékletét.
-
Nem baj, úgy is utálom a hűtőfürdőt.
-
Áh-Áh, nem szabadulsz! Muszáj Agg!
-
Tudom! Na de akkor essünk túl rajta,
mert még megszökök!
-
Utánad mennék, bárhová! Lépett ismét
közel hozzám és csókolta meg az orrom hegyét - Kimenjek, amíg beülsz?
Magamat is megleptem a nemleges válaszommal, majd
lekerült rólam a melltartó és a bugyi is. Azt hittem, hogy jobban fogom magam
szégyellni előtte meztelenül, de szinte nem is éreztem semmit, mintha, mindig
is látott volna, úgy kezeltem a helyzetet, és véleményem szerint neki sem
okozott gondot, hogy látta törékeny testemet. Ahogy elhelyezkedtem a kádban,
felhúztam a térdeimet, és megpróbáltam fogaimat összeszorítva kibírni a langyos
víz hatását. A Manóm közben a kád mellett térdelt, egyik kezével átölelt, a
másikkal pedig a hátamra locsolta a vizet. Sírtam, mert nagyon rosszul esett a
hideg és ha lehetett, még inkább vágytam Niall-re.
-
Ni..ni..all..! Vacogtam, közben pedig
össze – össze csattantak a fogaim.
-
Aggie! Elhiszem, hogy nagyon rossz, de
még egy kicsit muszáj tűrnöd! Majd édes csókaival hintette be a vállamat, hogy
megnyugtasson.
-
Ee..llve..szte..ttem a.. fo..ggad..ást!
-
Tudom, beszéltem Harry-vel. Azért nem
szóltam, mert nem akartalak lelombozni, annyira szeretted volna, ha
összejönnek. Hajtotta fejét kezeimre.
-
De..de én ezt nem ér..tem! Csóváltam
a fejemet.
-
Mit Tündérem?
-
Tud..ják, hogy.. szeretik egy..mást és
még..sincsennek egy..egy..ütt.
-
Mintha, valahonnan ismerős lenne a
helyzet. Vigyorgott.
-
Ez csúnya vol..t! Nagyon szere..ttem
volna, ha össze jön legalább nekik a boldog..ság.
-
Hidd el, hogy én is nagyon szorítottam
nekik, veled is akartam lenni, de tudtam, hogyha nem lesz semmi nagyon
csalódott leszel.
-
Fel..feláldoztad volna az egy nap..odat
velem azért, hogy én bold..og legyek?
-
Hiszen csak ez számít! Nyomta ajkait az
enyémekre.
-
Szer..ertelek! Húztam össze magam,
közben Ni kiemelt a kádból és bebugyolált egy nagy vastag törülközőbe, pár
perccel később pedig a vendégszoba ágy paplanjai és párnái közt találtam magam
a szerelmemmel, az oldalamon.
-
Mi lesz most velem? Kit fogok Manónak,
Hercegnek, és Szép szeműnek hívni? Kimondja majd nekem, hogy szeretlek? Ki
fog a Tündérének hívni? Elmész és
kitudja mikor látlak újra. A könnyeim már kiapadhattak, mert akármennyire is
szerettem volna zokogni, nem tudtam. Csendben és halkan próbáltam feldolgozni
a hiányát.
-
Én mindig itt vagyok, és leszek is
veled, a szívedben! Csak hunyd le a szemed és újra együtt lehetünk, ígérem
Aggie! Puszik millióival hintette be kezeimet.
-
Szép álmokat Szép szeműm!
-
Szép álmokat Tündérem! Pihenj! Ne félj, itt vagyok és vigyázok rád!
Niall karjaiba vett, aranyos dallamokat dúdolt
fülembe, amelyektől percek alatt álomba szenderültem. Nem tudtam gondolkodni
és nem is akartam. Hozhat bármit a holnap, sodorhat bárhová az élet, mindig
velem lesz valaki, aki átsegít az életen.
Drága!! Nézegetem nagyba a facebook-ot, ahogy megláttam hogy pár másodperce tetted ki az új részt, gyorsan rohantam ide hogy elolvashassam <3 Egyszerűen imádom :DD Annyira szeretném hogy végre minden rendben legyen Aggie és Niall között *.* Siess vele mert tudod hogy bármire képes vagy xd Zaklatni foglak facebookon :D Muhahhaha!!!
VálaszTörlésDrága Juditom! <3 Na ezen, most nagyon jót nevettem <3 Sietek és nyugodtam zaklass :D Köszönöm <333
TörlésÉdesem! Annyira jó lett...IMÁDOM. Nagyszerű író vagy és tudd hogy rám mindig számíthatsz!:*❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
VálaszTörlésDe édes vagy Klau! <3 Köszönöm szépen, és ez fordítva is igaz és gratulálok a szép bizihez! :D <333
Törlés