33. Fejezet:Fogadom

A tegnap esti koncerttel véget ért a Japán Tour, aminek én kifejezetten örültem, mert már a sushi illatától is kezdtem rosszul lenni, utálom a halat, mindig is utáltam. Nem felejtem el mikor megérkeztünk, a fiúk minden áron meg akarták kóstolni, én pedig úgy voltam vele, váljék egészségükre.

El kell ismerjem, hogy nagyon finoman főznek, de ami sok az sok.

Tegnap este, amikor hazaértem még megpróbáltam felhívni Clau-t, ugyanis semmit nem beszéltünk meg, és azt sem tudtam, hogy ezután hová megy, haza, vagy megint utazik külföldre vagy marad. Nem vette fel, amiből arra következtettem, hogy haragszik rám, amit meg is értettem.

Hajnal óta dolgozok, azon, hogy a fiúknak minél kényelmesebben és zökkenő mentesebben teljen a Tour. Harry-nek azonban már párszor zoknit akartam dugni a szájába. Hogy lehet így horkolni? Elhiszem, hogy fáradt, de ez rosszabb egy szúnyogtól is.

Minél jobban ütöttem a billentyűt annál jobban horkolt, szerintem direkt csinálta, még jó, hogy nem vigyorgott közben, mert akkor tényleg megvertem volna. Mikor kitaláltam, hogy vele leszek, nem gondoltam bele a dolgokba, és még Lou azt mondja, hogy Niall-t akarom kinyírni... Nem, nagyon nem, a célpont itt feküdt mellettem, 20 cm-re.

De most valahogy rá sem tudtam haragudni, mivel boldog voltam és izgatott, végre hazamehetek,  láthatom Liz-t és anyuékat, Úr Isten, el sem hiszem.

Egy hetes pihenő következik, így mindenki haza megy a családjához.

-   Hazamehetek-hazamehetek! Énekelgettem a folyosón, persze elszomorított a gondolat, hogy Niall-t abban az egy hétben csak videokamerán keresztül láthatom, nem érhetek hozzá nem csókolhatom meg.

-         De jó kedve van valakinek korán reggel. - Jött szembe velem Mark és Niall.

-         Igen, boldog vagyok! Ti már túl is vagytok egy edzésen? Néztem a megizzadt Ni-re.

-         Hát, aki jól akar kinézni, annak tenni is kell érte. Veregette meg Mark a Manóm hátát.

. – Megyek srácok, legyetek jók! Mikor elfordult a sarkon, már Ni nyakában is voltam, és nem bírtam, ki, hogy ne csókoljam össze minden hol.

-        Hé-hé, nem zavar, hogy csurom víz és büdös vagyok?

-         Most viccelsz? Ma semmi nem veheti el a jókedvem. Megyünk haza! És elkezdtem ugrálni a karjaiban.

-         Ennyire örülsz, hogy megszabadulsz tőlem? Kérdezte szomorúan lesütött szemekkel, de láttam, hogy a szája sarkában megbújik az a huncut mosoly, így nyugodt szívvel feleltem azt, hogy- Igen

-         Nem hiszek neked. Rázta meg a buksiját. - Még nem is mondtad, mit szeretnél kérni. - Kérdezte mindezt már az ágyon ülve, hogy én közben a mellkasának dőltem.

-         Ne nevess ki kérlek, ígérd meg, hogy nem fogsz kinevetni.

-         Ígérem! És kaptam egy puszit az arcomra.

-         Én csak azt kérem, hogy bármi is történjen,csak szeress!

-         Aggie... Fogta meg lágyan állam és maga felé fordított, hogy a szemébe tudjak nézni. - Ezt nem kell kérned, mindig szeretni foglak. Fogadom, hogy mindig, őrülten szeretni foglak, nem számít hol leszünk 20 vagy 30 év múlva... Mindegy milyen vagy most, vagy milyen leszel akkor, tudd, hogy én mindig melletted leszek és szeretni foglak... Hiszem, hogy ez a szerelem örök, és csak reménykedem, hogy velem fogod leélni az életedet. Könnyeim áztatták pólóját és hangos zokogásom töltötte be a teret.

-       Azt mondtad, hogy ma semmi sem veszi el a jókedved? Súgta hosszú szőke tincseim közé.

-         Nem is! Horkantottam kettőt, amely hatására mindkettőnkből kitört a nevetés.
-    Szeretlek!

-         Én is Kis Malackám! Csókolt meg.

-         De tényleg mit kérsz? Vagyis milyen óhajod-sóhajod van? Mert már hallottam Liam-től, hogy Sophi egy új cipőt kért.

-         Jól van Ni, de előbb felelj valamire.

-         Éspedig?

-         Bunda volt ugye, hogy nyertünk?

-         Nem, mit gondolsz rólunk? Háborodott fel, persze csak viccesen.

-         Niall! Szóltam rá erélyesebben.

-         Jó-jó, hát igazából megbeszéltük a srácokkal, hogy legyetek boldogok és örömet akartunk nektek szerezni.

-         Nagyon aranyosak vagytok, de tényleg, de azt hittem komolyabban vesztek.

-         Agg, hadd halljam, mi a kívánságod? Tereli a témát, jellemző.

-         Jól van, jól van, elszeretnék menni Disneyland-be! Hadartam el egy szuszra.

-         Tényleg? Húzta fel Ni a szemöldökét.

-         Igen, még sosem jártam ott, egyszerűen vágyom oda.

-         Akkor elmegyünk, csókolta meg a kezemet.

-         Komolyan mondod?

-         Aggie, megígérem, hogy Olaf-al pózolhatsz.

-         Köszöönömm! Kiabáltam jó hangosan.

Nagy örömködéseim után azonban magára kellett hagynom Niall-t, mert még sehol nem tartottam az összepakolásban és két óra múlva indul a  gépem. Elbúcsúsztunk 1 hétre...

Hazz-t ébren találtam, ami meglepő volt, hiszen alig múlt pár perccel 8 óra.

-         Jó reggelt! Köszöntem visszafogottan.

-         Van akinek az van... Jött tőle a válasz nem épp kedves hangnembe.

-         Harry, tudom, hogy rosszat tettem, de miért viselkedsz velem így?

-         Hagyj békén!

-         Én békén hagylak, ha végre elmondod mi a baj! Emeltem fel én is a hangom.

-         Aggie, nagyon szépen kérlek, törődj saját magaddal, rendben? Engem pedig felejts el.

-        Jól van Harry...

Ezzel békén hagytam, nem tudtam mi történt, mármint, azzal tisztában voltam, hogy én mit csináltam, de, hogy ők mit beszéltek, egyikőjük sem szól egy szót sem.

Szép sorban pakoltam össze a ruháimat, a pipere dolgaimat, töltőket, laptopot, telefont, személyes irataimat. Komolyan a sírás kerülgetett pakolás közben, nem akartam őket itt hagyni, mert mi van ha nem jöhetek vissza... És annyira a szívemhez nőttek az egy hónap alatt, nem akarom őket elveszíteni.

1 óra maradt az indulásig, magamban ültem egy elkülönített helységben arra várva, hogy megkezdődjön a beszállás a londoni járat utasai részére.

Mindenkitől, akitől tudtam elbúcsúztam, nem szerettem volna sírni, de akit megöleltem, vigasztalnia kellett. A lányok és a fiúk, de nekik is kapkodni kellett magukat, ha el akarták érni a következő gépet. Megígértem nekik, hogy egy hét múlva ugyan így, de nem ugyanitt találkozunk.

A repülőn nem az első osztályon utaztam, miért is utaztam volna ott? Hiszen nem vagyok én gazdag sem híres, de még jó is, hogy nem oda foglaltam jegyet, mert tőlem előre pillantva, egy ismerős arcra lettem figyelmes,Clau volt az.