118. Fejezet: "...el sem hiszem, amit mondtál"

Sziasztok Tündérek!

Itt is a tegnapi napon megígért fejezet! Még egyszer boldog szülinapot a blognak, és persze el ne feledkezzek a mi Bodrinkról, aki ma ünnepli a 22.-dik születésnapját. Isten éltessen Harry! <3

Pár nappal később kiengedtek a kórházból, csak tolószékkel közlekedhettem. Niall nagyon édes volt, mint mindig tologatott, felvigyázott rám. Ahogy várható volt a fotósok, és riporterek árgus szemekkel figyeltek bennünket. Igyekeztem takarni a hasam, ahogy csak tudtam, így bő pulóvereket hordtam, még a kórházból hazafelé menet is.

Ni szinte hozzánk költözött csak úgy, mint Claudia, aki továbbra is furcsa találkozókra járt. Zavart ez a nagy titkolózás, így eldöntöttem, hogy mindenképp elő fogom venni, nem szeretném, ha megint kihasználnák. Anya és apa nem akartak hazautazni, segíteni szerettek volna, csak úgy, mint Ni szülei, és ha a szülőknél tartunk Lizzy mamája is serényen segített otthonról. Greg, Niall tesója és az ő családja is gyorsan értesült a hírekről felőlünk. Nagyon boldogok voltak, hogy Theo-nak hamarosan lesz egy kicsi unoka húga, vagy öccse, és Denise, a leendő sógornőm is belevetette magát a lagzi szervezésébe. Hihetetlen, hogy milyen örömmel fogadták a családtagok és a barátok a boldogságunkat, amiből So-t és Perrie-t sem szerettem volna kihagyni, így boldogan hívtam fel őket is, tudatva velük a mi kis csodánkat a Hercegemmel. A fiúk… Minden egyes embernek a szívére kötöttük, hogy ne, hogy eláruljanak valamit is a babáról, az esküvőt este szeretnénk nekik elmondani, mégse egy meghívóról tudják meg, hogy az egyik legjobb barátjuk, és kedvese összekötik az életüket. Nekünk történelmünk van a srácokkal, akiket imádok, és már alig várom a reakcióikat, hiszen ők a kapcsolatunk elejétől erre a pillanatra vártak. A Manó nem tudott dönteni a tanúról közülük, hogy melyiküket kérje meg, így Niall tanúja a testvére Greg lesz, még az én tanúm Lizzy. Zayn is fog kapni meghívót az eseményre, de tőle egy kicsit elhidegültünk az elmúlt időben. Koszorús lányok lesznek egy páran, de mindenképp a kicsi Lux lesz a legszebb köztük. Valamint lesz egy gyűrűhordónk is, ő pedig nem is lehetne más, mint a kis Theo. Írországban tartjuk az esküvőt, de angol módra. Nem azt mondom, hogy kihagyjuk azt ottani szokásokat, de például én fonat helyett fátylat fogok viselni, és a tortánk semmiképp nem whiskys lesz.

Mivel nem mehettem otthonról sehová, még az ágyból sem kelhettem ki, csak pisilni, kénytelen voltam a fekhelyemből intézni az esküvőnket. Ha már nem mehettem a boltokba, a boltok jöttek hozzám, persze csak idézőjelesen. Mindent telefonon, és interneten keresztül intéztem. Furcsa módja volt ez a szervezésnek, hogy semmit sem láthattam, csak képekről, és csak az esküvőn fog kiderülni, hogy hogyan is választottam. Amit tudtam, azt elintéztettem a Manóval és a családdal. Én kiválasztottam, vagy rábólintottam valamire anya, Liz, Clo és Maura fogta magát, és útra keltek, hogy a kedvemre tegyenek. Így lett kiválasztva a torta, a díszítés, és a koszorúslány ruhák. Sajnáltam, és a fájt a szívem azért, hogy ezt nem Niall-el tudom intézni kettesben, a mi kis világunkban, de ha ezen múlik a kisbabám élete, akkor életem végéig is ágyban maradok. Ha már Maura-t és anyut emlegettem, nos, megtörtént a családegyesítés is, miután „hadiszünetet” kötöttünk anyósommal. Tudtam, hogy nem fogják megtalálni a közös hangot, és igazam is lett, mert teljesen más elképzelésük van a világról, és úgy általában mindenről. Még anya világos lila nyoszolyólány ruhákat akart, addig Maura rózsaszínt. A két apuka már csak legyintett a tyúkanyó viszálykodásra, még ők nagyon is jól összebarátkoztak.

Borzasztó nehéz volt mindent intézni a sajtó miatt. Ilyen az, amikor a vőlegényed nem egy átlagember, hanem egy híresség. Néha azt szoktam kívánni, bárcsak mi is normális életet élhetnénk úgy, hogy arról nem tud az egész világ. Vegyük csak példának, hogy az összes londoni lap lehozta a Disney kalandunkat, a védőnős kirándulásunkat, vagy amikor Ni megérkezik hozzánk. Kész tényként írták, hogy már egy ideje egy párt alkotunk, ami igaz is, de hála Istennek, még az esküvőről és a babáról nem tudnak. Kaptam hideget is meleget is a rajongóktól, amit próbáltam higgadtan kezelni. Az év ribanca lettem azért, mert Niall engem szeret, szerintük találhatott volna sokkal szebb lányt is. Ezeket a megjegyzéseket nem tudom elkerülni, csak úgy, mint a pénzhajhászos kommenteket sem. Miért van mindig az a sztereotípia az emberekben, ha valaki gazdag, azért van vele az ember? Fontos a pénz a mai világban, de számomra fontosabb a boldogság. Nem érdekelne, ha Ni nem lenne híres, és gazdag nekem akkor is csak is ő kellene. Megkerülve azt, hogy még több információ kiszivárogjon a közelgő napunkról, minden beszállítóval kötöttünk egy titoktartási szerződést, amely megszegése súlyos pénzösszegbe kerülne nekik, ha felrúgnák az egyességet, de még így is a célkeresztben voltunk. Olyan kérdések érkeztek hozzám a napokban, hogy látták az anyukámat és anyósomat egy menyasszonyi ruha szalonban, hamarosan bekötik a fejem? Vagy, hogy Niall gyakori vendég lett egy szabómesternél, hova készül az új öltöny?  Kész vicc az egész. A jegygyűrűmet csak is otthon viselem, a házban. Ha ez így megy tovább nem tudom, hogy mi lesz… Nem egy sztárpár házassága ért már véget a rajongók miatt, a sok utálkozás miatt, mert a férj vagy a feleség már nem bírta elviselni a nyomást, amit okoztak. Rémes volt belegondolni ebbe, így megfogadtam, hogy nem fognak érdekelni a kritikák, szeretjük egymást, és jön a szerelmünk gyümölcs is, csak is ez számít.

Niall valóban összehozott a kedvenc tervezőmmel Pnina-val, annyi kérése volt, hogy mérjem le magam alaposan. Mell, has, csípő, derék körfogat, valamint nagyjából mondjam el neki az elképzelésem. Így is tettem, úgyhogy a ruhám már készül az USA-ban. Minden szálat meg kellett mozgatni ehhez, mert van, hogy egy menyasszonyi ruha 1 évig is készül. Én pár hetet adtam a ruha készítőinek arra, hogy minél szebb estélyiben vonuljak az oltár elé. Nem tudom mi pénzbe kerül ez a Manómnak, de talán jobb is, ha nem tudok a csillagászati összegről. Szerettem volna beszállni én is a költségvetésbe, de Ni azt mondta, hogy nem szükséges. Ám én kötöttem a karót az ebhez, nem tudott róla, de megbolygattam a félre tett pénzem.

Estefelé járt az idő, már sötétedett, ahogy kitekintettem szobám ablakán, majd Niall nyitott be hozzám, kezében egy csésze forró teával.

-         Helló Édesem! Hoztam neked egy kis teát. Hogy vagy? Hogy viseled a sok fekvést?

-         Köszönöm Manóm, nagyon aranyos vagy! Még kérdezed? Tudod, hogy sosem bírtam megmaradni a fenekemen. Gyere, feküdj mellém egy kicsit. Invitáltam magam mellé.

-         Nemsokára újra felkelhetsz, az esküvőn pedig már táncolhatsz is. Húzott mellkasára.

-         Érzed ezt? Vezettem kezét hasamra.

-         Alszik?

-         Nem, te dinka! Csak tudja, és érzi, hogy szertik. Boldog ő is, neki is boldogságot okozunk, ahogy ő nekünk.

-         Nagyon szeretlek titeket! Fogta meg állam lágyan, és fordított maga felé, hogy a szemembe tudjon nézni.

-         Ahogy mi is téged! Csókoltam meg.

-         Anyu, hogy van a te anyukáddal? Éppen min vitatkoznak?

-         Azt hiszem a vendégek számán.

-         Szerinted ki fognak jönni egymással valaha?

-         Nem, nem hiszem. Nevetett.

-         Ni, mikorra beszélted meg a srácokkal a közös skyp-ot?

-         Már bekapcsolhatjuk a gépet, azt mondták, hogy öt felé már elérhetők lesznek.

-         Rendben! Így elővettem a laptopom és beléptem. Arcom mosolyra húzódott, ahogy felvillantak arcaik. Mintha ezer éve nem láttam volna őket, úgy megörültem nekik. Mindenki beszámolt, hogy hogyan is teltek a szünet első hetei, hol jártak már az óta, és mit csináltak, majd mi következtünk a beszámolni valókkal. Bevallom, nagyon izgultam, amikor felmutattam a gyűrűsujjam. Louis a szája elé kapta a kezét, Liam és Hazz csak mosolyogtak bámulva gyémántomat. Gratuláltak nekünk, és hatalmas puszikat küldtek a képernyőn keresztül is. Ni megragadta az alkalmat, és felkérte a három legjobb barátját násznagynak, persze a fiúk ezer örömmel mondtak neki igent.

Körülbelül egy órát beszélgettünk a srácokkal, majd elköszöntünk tőlük abban a tudatban, hogy nemsokára találkozunk. Kicsit lelkiismeret furdalásom volt az miatt, hogy minden barátunk tud a babáról, kivéve hármójukat, de nagyon meg szeretném őket lepni, így el is hessegettem ezt a gondolatot.

-         Nagyon boldog vagyok, hogy végre tudtam velük beszélni.  Nyújtóztam meg Ni karjaiban. - Ugyan olyan lükék, mint voltak.

-         Nem gondolták, hogy én leszek az első, aki megházasodik a bandából, az biztos. Büszke vagyok rá főleg, hogy azt a nőt veszem felségül, aki az életet jelenti számomra.

-         Ránk igaz lesz az: „Még a halál el nem választ?”

-         Nem fogom hagyni, hogy bármi, vagy bárki is közénk álljon!

-         Megírtad már a fogadalmad?

-         Amiben rólad írok ódákat?

-         Hát, igen azt! Imádom, amikor azt mondod nekem, hogy szeretlek. Vigyorogtam. - Igazából nem is olyan fontos, e nélkül is nagyon jól tudom, hogy mit érzel, és hogy én mit érzek.

-         Nekem sem olyan fontos, de szeretném neked elmondani, hogy mit jelentesz nekem.

-         De hisz minden nap elmondod. Leheltem orrára egy puszit.

-         Na, és hány lurkót szeretnél?

-         Legalább egy tucatot, ha olyanok lesznek, mint te. És te, mennyit szeretnél?

-         Tíznél meg sem állunk! Csókolt nyakamba.

-         Hé, nem neked kell vajúdni. Csaptam mellkason.

-         Jó, legyen kilenc!

-         Niall… Nem hiszem el, hogy hozzád megyek.

-         Pedig már igent mondtál, csak megjegyzem.

-         Emlékszem, nagyokos! Hallottad?

-         Mit? Maradt csendben.

-         Jött valaki. Kérlek, nézd meg, hogy ki az. Ha Clau, felküldenéd?

-         Persze Drága! Ni felpattant mellőlem, majd kis idő múlva kopogtattak ajtómon.

-         Igen! Szóltam ki.

-         Bejöhetek? Dugta be Clo a fejét.

-         Persze!

-         Niall mondta, hogy kerestél.

-         Szeretnék veled beszélni Clau! Veregettem meg az ágyam szélét, hogy üljön le.

-         Valami baj van?

-         Nem, dehogy is! Csupán csak aggódok érted. Mostanában elmész itthonról kiöltözve, későn érsz haza. Tudom, hogy valami pasi van a dologban, csak nem szeretném, ha újra csalódnod kellene.

-         Nagyon kedves vagy, hogy így törődsz velem, de semmi okod az aggodalomra. Imádom ezt a fiút, minden porcikáját. Rendes, és mindent megtesz értem.

-         Örülök, hogy boldog vagy. Elárulod legalább a nevét?

-         Ismered. Mosolygott barátnőm.

-         Tényleg?

-         Igen! Göndör barna haja van, zöld szemei.

-         Hm, mintha csak Harry-t írtad volna le.

-         Azért, mert ő az!

-         Mi? Komolyan? Úr Isten Clau, de örülök nektek! De mióta? Öleltem át.

-         Néhány hete járunk csak, de én vagyok a legboldogabb lány a Földön.

-         Azt elhiszem! Harry ezek szerint észhez tért?

-         Igen! Annyira édes volt, ő hívott fel, hogy bocsánatot kérjen, és felajánlotta, hogy találkozhatnánk.

-         Oh! Akkor remélem egy párként fogtok érkezni az esküvőre.

-         Nagyon remélem én is. Jajj, jut eszembe! Végül melyik ajándékot választottad ki a vendégeknek?

-         Ír hagyomány szerint harangocskát fognak kapni.

-         Jól van! Babuci hogy van? Simizte meg hasamat.

-         Remekül! Ahj, el sem hiszem, amint mondtál még most sem.

-         Őszintén, még én sem hiszem el, hogy ez velem történik.

-         Várd, meg még megkéri, a kezd, én már csak tudom! A mai napig, ha reggel felkelek ellenőrzöm, hogy a gyűrű tényleg az ujjamon van-e.

-         Már alig várom, hogy lássalak a ruhádban. Csodás ifjú pár lesztek, az én örök álompárom. Megkönnyeztettek Clau szavai, a rémálmom tündérmesébe csapott át, ami jóra fordul a történet végén.