65. Fejezet: Ilyen kis cipővel leptelek volna meg...

Gyorsan eltelt ez a nap is. Megismertem Liz álom pasiját, aki valóban elég meggyőző vonásokkal rendelkezik. Belsőleg is egy tiszta szívű srácnak ismertem meg, aki bármit megtenne a szerelméért, csak úgy, mint… Nem- nem szabad ezt csinálnom magammal. Ha rá gondolok, ha meglátok egy fényképet, ha megérzem az illatát a pólóin, ha róla beszélnek, nem tudok ott maradni, kerülöm a vele kapcsolatos dolgokat, a pólókat is eldugtam a szekrényem mélyére, de a fényképeket még nem volt szívem kitörölni, a kis ruhát sem hordom azóta, amit tőle kaptam, egyedül a kis bizsu gyűrű az, amit sosem veszek le az ujjamról.

Furcsa még mindent múlt időben emlegetni. Még úgy érzem én is a csapat része, és valakinek a része vagyok. Liz megkérdezte tőlem, hogy mit jelent nekem Niall, amire rávágtam, hogy egy elmúlt szerelem, de ez nem így van. Hazudok magamnak, hazudok Liz-nek, a lányoknak, a fiúknak, anyuéknak és persze Niall-nek.

Késő este volt már, és én még mindig a két oldalam között vacilláltam, nem volt jó se hason se háton, sehogy sem. Úgy döntöttem, nem szenvedek tovább, felkeltem, felvettem a  mamuszom és egy vastagabb pulcsit, majd elővettem a rajzmappám és kipakoltam belőle. Gondoltam a rajz, egy kicsit eltereli a figyelmem, és kevésbé fogok izgulni a mai nap miatt. Nem valami bonyolult dologba fogtam bele, de mégis mosolyogtam közben, hiszen azt a cukorfalatot rajzoltam le, akinek minden orrszarvú jelenti a cukiságot, Bizony Agnes-t a Gru mesefilmből. „Tudom te mitől vagy fiú! A kopasz fejedtől! Néha csak nézem és elképzelem,hogy kijön belőle egy kiscsibe. Csip-csip-csip” 
Így, kicsit a lelkem is megnyugodott. Ahogy színeztem és elnéztem, ezt a kislányt, hirtelen minden gondom, és bánatom elszállt. Ezért, jó még felnőttként is gyermeknek lenni, mert tudsz hinni egy "helyben", ami csak a tiéd, ahol nem fáj semmi, ahol még elég "tudatlan" vagy a nagyok világához... 

***

-         Aggie! Ébresztő! Simogatta Li a hátamat.

-         Mi?Jézusom! Tornáztam fel magam a padlóról.

-         Szép az arcod! Vizslatott végig Li. - Komolyan a földön aludtál? 

     Körbenéztem. – A jelek szerint, igen! Nevettem el magam, arcomhoz érve, pedig éreztem, ahogy a szőnyeg mintái nyomot hagytak bőrömön.

-         Végre nevetsz. Ne haragudj Csipkerózsika, de hasadra süt a nap!

-         Hm... Tudod, Niall hívott így... Néztem oldalra, mert az a sós lötty, megint ott pihent az egyik szempillám végén.

-         Agg, ne beszéljünk róla! Rázta meg barátnőm a buksiját.

-         Jó, de ma találkozunk! Estem kétségbe. Az eddigi nyugalmam, tovaszállt, mint egy hópihe.

-         Ma? Az körülbelül 1 óra múlva lesz! Liz homlokráncai összeszaladtak, szemi kitágultak és teljes komolysággal, felém fordulva közölte az információkat.

-         Mi? Hány óra van? Úgy néztem rá, mint, aki nem nem hallotta volna kristálytisztán, az elhangzottakat.

-         Délután, fél kettő.

-         Ezt most nem mondod komolyan?

-         De, komoly! És addig  szerettelek volna megkérni, hogy szaladj el a boltba, mert nincs itthon semmi.

-         Persze, de te nem jössz velem? És anya és apa? Húztam fel a szemöldököm.

-         Azt mondták, olyan 10 óra körül, hogy dolguk van és elhúzták a csíkot.

-         Hát ez érdekes. Ők nem olyanok, akik szó nélkül felszívódnak.

-         Én csak átadtam az infót, ne rám légy mérges!

-         Nem! Na de várj, felkelek, ha egyáltalán feltudok, összekapom magam, aztán mehetünk!

-         Oké, kapsz 15 percet elkészülni!

-         Szadista! Dobtam utána egy párnát, de csak az ajtómat találtam el.

Liz hajtott, mintha nem lenne így is elég bajom. Olyan volt, mint Napóleon, csak nőben. A szívem, úgy vert, mintha ez lenne az utolsó alkalom arra, hogy doboghat a mellkasomban, és ki akar használni minden másodpercet arra, hogy átszakítsa bőrömet.

A bevásárlás nem tartott tovább fél óránál, csupán a helyi szupermarketbe jöttünk el ami kb. 15 percre van tőlünk.

Mikor hazaértünk, Li szöszmötölt még valamit az autónál, így én voltam, aki benyitott a házba, de le is ejtettem a csomagot, ami a kezemben volt, majd  a szám elé kaptam a kezem.

Három fantasztikus srác állt előttem a következő kis kartonokat maguk elé tartva „WE <3 YOU AGGIE” majd megfordították „WE WILL MISS YOU <3 ”               

-         Szia Agg! Beszéltünk Niall-el. Lépett közelebb Payno. Elmondott mindent, és azt kérte, hogy adjam, át, hogy ne haragudj, hogy nem jött el, de jobb ez így neked és neki is, hogy nem látjátok egymást. Zayn is üzent, hogy bocsáss meg neki, de közbe jött valami.

Én csak álltam, mint a fűzfa a tóparton és sem megszólalni, sem megmozdulni nem mertem, nem akartam elhinni, hogy itt vannak és mindezt miattam.

-         Fi..fiúk! Dadogtam. A lányok persze ott kuncogtak a  hátam mögött, ergo mindenki be volt avatva, kivéve engem. – Sh! Intettem csendre őket. – Annyira, köszönöm! Nem találok szavakat. Jöttem zavarba. – De hát csak délután vártalak titeket. És honnan tudtátok meg, hogy mit szeretnék mondani? Értetlenkedtem. Mondjuk a hátam mögött álló lányok közül, bárki „elárulhatott”

-         Aranyhaj, nem kell mondanod semmit, mi tartozunk köszönettel neked! Ölelt meg H. – Amúgy Liz kétségbeesetten hívott fel tegnap este, hogy valamit muszáj tennünk, hogy maradásra bírjunk. Ekkor a drága barátnőm felé fordultam, aki szúrós szemmel fürkészte a Göndörkét, de ő úgy tett, mintha ez nem lett volna „államtitok,” én pedig Liz-re meredtem úgy, hogy csak várja meg még elmennek a vendégeink.

-         Szóval így állunk! Néztem végig a társaságon.

-         Csak nem akartuk, hogy megfontolatlanul dönts! Lépett barátnőm mellém és ölelt át.

-         Higgyétek el, hogy tényleg átgondoltam! Csuklott el a hangom. – Oh és Harry, nem tettem én semmit, leszámítva, hogy az agyatokra menetem.

-          Hát, azért ezt így nem mondanám! Ölelt meg Liam is. - De való igaz, hogy ennyit még egy lányt sem vigasztaltam, mint téged.

-         Srácok! Hadd mondjam el, hogy életem legjobb döntése volt, hogy elmentem arra az állásinterjúra. - Khm! Köszörülte meg a torkát Li. - Igen, amúgy Liz miatt... Köszönöm, hogy megismerhettelek titeket, egyik munkahelyemen sem idegeskedtem még ennyit, vagy nevettem volna olyan nagyokat, hogy a könnyem folyt. Köszönök nektek minden szép pillanatot. Tudom, ez sablon szöveg, de nem szeretnék örökre búcsúzi, hiszen, ha nem is leszek veletek minden nap, attól a barátságunk még megmarad, és ha kell valami vagy csak látni akartok tudjátok hol találtok.

-         Na ez a beszéd Agg, már kezdtem megijedni! Kapott fel Lou.

-         Hé, csak óvatosan! Sikított Liz. – Még meg kell gyógyulnia.

-         Jól meggondoltad Kislány? Nézett Hazz fürkészően a szemembe.

-         Meg! Ha el akarom felejteni, így lesz a legjobb. Őt idézve, neki is és nekem is...

-         Megértünk Aggie, de már most alig várjuk, hogy vissza gyere! Ült le Liam, és nézett rám könnyes szemekkel.

-         Jajj, sh, semmi baj! Huppantam le mellé, és finoman megsimogattam a hátát, de röpke két másodperc múlva, már Sophi is a barátja mellett ült.

-         Agg, muszáj? Kérdezte Harry is a könnyeivel küszködve. - Először Zayn, most meg te? Egyből Clau-ra pillantottam, aki a Hazz-t figyelte, és látva könnyes szemeit, legszívesebben odaszaladt volna hozzá.

-         Srácok, ne higgyétek, hogy megszabadultok tőlem, mert nem, ne is álmodjatok róla! Csupán nem napi szinten látjuk majd egymást, de mindig is ti lesztek a szívem csücskei, azok a fiúk, akikért bárhol, és bármikor képes vagyok kiállni. Sajnálom, annyira sajnálom!

-         Ugyan Agg, ne kérj bocsánatot, nincs miért! Guggolt mellém Lou. – Állítólag egy Szörnyella lesz a következő asszisztensünk. Én félek! 

Imádom, hiába sír mindenki, ő egy mondatával mosolyt tud csalni az arcokra. Nagyon fognak hiányozni, az utazások, a buszon csövelések és alvások, a poénok, a szívatások és minden…

Még sokáig beszélgettünk, de lassan esteledett, így a fiúk is jobbnak látták, ha indulnak. Clau és Harry együtt mennek el, ha minden igaz. Nagyon reménykedem, hogy megtudják beszélni a dolgaikat. Látom, hogy mind a ketten oda vannak egymásért. Azonban mielőtt elengedtem volna őket, mind az 5-en kaptak tőlem egy-egy kis emléket, szerettem volna, ha emlékeznek rám, és tudják hiába vannak a világ másik végén, én mindig ott vagyok velük.

Harry egy szőke hajú kislányos kulcstartót kapott,mert ő nevezett el Aranyhajnak. Zayn, filcből készült kis baglyot kapott, mert sokszor éjszakáztam, volt, hogy már ő szólt rám, hogy most már elég lesz a munkából (ezt magamnál tartom addig, amíg nem találkozunk) Lou egy pandás kulcstartót, mert sokszor meséltem neki, hogy imádom a pandákat, és ha legközelebb Kínában járok megnézem őket. Liam egy Vasemberes kulcstartót, mert sokszor beszélgettünk a Marvel-es filmekről, imádom az összest és Robert Downey Jr. a kedvencem. Niall ajándékán sokat gondolkodtam és egy horgolt babacipőre esett a választásom... Liam-et kértem meg, hogy adja át neki, amelyhez egy levelet is mellékeltem. „ Ilyen kis cipővel leptelek volna meg, ha egyszer elmondhattam volna neked, hogy kisbabánk lesz, és fehérrel, mert szerettem volna ha meglepetés lenne, hogy kislány-e vagy kisfiú...”

Mindenki elővette az ajándék zacskójából a sajátját, először nagy mosoly ült ki az arcukra, de ahogy nézegették, a mosolyt az arcukon a komorság váltotta fel.

-         Ne szomorkodjatok! Ugrottam a nyakukba.

-         Köszönjük Agg! Bárhová megyünk mindig velünk leszel. Súgta fülembe H.

-         Ez volt a cél! Maradjatok mindig ilyenek, vidámak, viccesek, kedvesek, jószívűek, még akkor is ha nehéz az élet! Szeretlek titeket!

-         Mi is téged! Halkult el Liam hangja. A lányok a háttérből figyeltek minket, majd egyszerre kaptam egy nagy közös ölelést.

Amikor a fiúk elmentek, magamra maradtam Elli-vel és Lizzy-vel, hogy kezdetét vegye, egy újabb fejezet az életemben.

Tudom, hogy rettentő nagy szomorúságot és űrt okoztam nekik, de hiszem és remélem, hogy idővel jobb lesz, és belátják, hogy helyesen döntöttem. Mostantól, csak előre akarok nézni és várni, hogy mit tartogat még nekem az élet.