56. Fejezet: Én vagyok a rút kiskacsa

Ismét könnyek áztatták az arcomat, de ezek nem a szomorúság, hanem  a boldogság könnyei voltak. Csak álltam és bámultam Niall-re, aki a rész végeztével rám mosolygott, majd visszafordult a közönség felé. Még jó, hogy a Manó nem látta könnyeimet, mert kinézem belőle, hogy feláll és  odajön hozzám megölelni és elmondani, hogy nincsen semmi baj.

Sophi mellettem állt, és ő is észrevette zaklatottságomat. Nagyon aranyos volt, mert nem mondott semmit, csak megölelt. A koncert közben még sosem éreztem azt, amit most. Ujjaimat tördeltem és mindennél jobban vártam, hogy a fiúk lejöjjenek a színpadról, Niall nyakába akartam ugrani szorosan átölelni, beletúrni szőke zselézett hajába és elmondani, hogy nagyon de nagyon szeretem.

Hosszú percek elteltével a srácok megköszönték a rajongóknak a részvételt és elbúcsúztak tőlük. Nekem sem kellett több, elkezdtem szaladni a színpad irányába és már messziről hallottam őket. Csak futottam és futottam, és egyszer csak megpillantottam őt, Lou és Harry között. Nem számított senki és semmi számomra csak ő. Egy percre megtorpantam, ahogy láttam ő is, amikor meglátott. Közelebb lépkedtünk egymáshoz, úgy mosolyogtam rá, mint aki valamit szívott…

-     Aggie annyira sajn…
De nem tudta folytatni, mert ajkamat az övének nyomtam… - Nem haragszom! Szeretlek! Leheltem ajkaira, miközben levegőhiány miatt elváltunk egymástól.

-     És azért sem haragszol, hogy elmondtam, hogy szeretlek? Tolt el egy picit magától, de még így is olyan közel voltam hozzá, hogy éreztem szívverését.

-      Nem, és nem, és nem! De ugye tudod, hogy holnap tele lesznek veled az újságok? Már látom a szalagcímeket: Niall Horan szerelmes? A One Direction ír tagjára rátalált a szerelem? Nevettem nagyokat és szorosan öleltem, és szippantottam be finom illatát.

-         Khöm, zavarok? Liam hangjára mind a ketten összerezzentünk és rebbentünk szét.

-         Nem, dehogy, te sosem!

-         Mondanám, hogy visszajövök később, de el kellene indulnunk a szállodába.

-         Megyünk mindjárt! Villantott Ni körülbelül egy 10.000 wattos vigyort barátjára.

-         Rendben! Kacsintott Li, majd ismét kettesben maradtunk.

-         Miért csak mindjárt? Húztam fel sejtelmesen a szemöldökömet.

-         Ezért…

Majd lecsapott ajkaimra, többet és többet akartunk mind a ketten. Én csak azt szerettem volna, hogy ez a pillanat sose érjen véget.

-         Nem akarok menni, itt karok maradni veled! Bújtam nyakhajlatába.

-         Kicsim ugyanezt akarom, de ne várakoztassuk tovább a többieket.

-         Igazad van, menjünk!

Majd nagy sóhajok közepette fogtam meg Niall kezét, az épületben kéz a kézben sétáltunk, de a kijárat előtt pár méterrel elengedtem ujjait, ne hogy egy lesifotós véletlenül lefényképezzen. Közös autóban utaztunk haza, ahol a fejem a vállán pihent még az ő buksija az én kobakomat nyomta, ujjaink pedig újra össze voltak kulcsolva.

A szállodába érve elbúcsúztam Harry-től, majd a Tomlinson családtól,mert holnap 4-en visszarepülünk Londonba Sophi, Liam, Niall és én, hogy 3 hónapnyi turnézás után végre egy nagyobb, két hónapos szünet vegye kezdetét. Hazz és Lou-ék még maradnak pár napot, nyaralni...

Harry-vel karöltve léptünk be a szobájába, gyorsan összeszedtem a dolgaimat, majd még egy gyors búcsúzkodás után, ami egy igazán nagy Hazz-es ölelésből és puszikból állt, átballagtam Niall-höz. Lassan már kezdem megszokni ezt a vándorló életmódot, mint valami tojótyúk olyan vagyok, hol itt, hol ott alszom.

-         Tudod, még sosem kaptam ennél szebb ajándékot. Mondtam mindezt már a mellkasán fekve, hallgatva dallamos szívverését.

-         Olyan finom illatod van. Szagolt bele hajamba.

-         Ne terelj! Csíptem bele a hasába.

-         Auuu! Aggie, csak azt akartam, hogy te is érezd azt, amit én szoktam, amikor a közeledben vagyok.

-         És mi lenne az?

-         Te egy nagyon különleges, érdekes és csodálatos lány vagy, és persze gyönyörű.

-     Köszönöm! Pusziltam meg a felsőtestét. - Hidd el, hogy ezt éreztem közben, de csak miattad.

-         Azt mondod úgy érezted, miért, most hogy érzed?

-         Ahogy általában, én vagyok a rút kiskacsa...

-         Meglehet, egy nagyon szép rút kiskacsa.

-         Chö, chö, Niall! Remélem nem baj, hogy tegnap este veled aludtam ?

-         Mi? Az kizárt dolog! Harry-vel aludtál.

-        Igen egy ideig, aztán meguntam a forgolódást és átszöktem.

-         Komolyan itt voltál velem és nem vettem észre?

-         Hát, nagyon úgy tűnik.

-         De miért? Hiszen haragudtál, mert megbántottalak...

-         Nem haragudtam! Csak féltem a szemedbe nézni.

-         Agg, többször nem fog előfordulni!

-         Nem baj, csak furcsa volt így hallani a tényeket. Rántottam meg a vállamat.

-         Kicsim! Vett mérges levegőt, majd egy nagyot fújtatott, haragudott magára.
Szájon csókoltam bizonyítva, hogy semmi baj, de ekkor már halk szuszogást hallottam és éreztem, ahogyan egyenletes mozog a mellkasa. Hogyan lehet ilyen hamar elaludni?Sosem értettem. Nekem maximum átlagosan, két óra kell ahhoz, hogy eltudjak aludni.

-     Jó éjt Kis hercegem! Csókoltam meg ismét puha ajkait. Mint általában, most sem jött korán az álommanóm, azon járt az agyam, hogy holnap végre láthatom Lizzy-t, otthon aludhatok a saját ágyamban, talán Clau-val is találkozhatok végre, és megbeszélhetem El-el  a történteket…

***

Menjünk, menjünk, mert lekéssük a gépet! Siettettem a többieket. Én és Soph már régen kint álltunk a szállodai szobánk előtt, de fiúknak se hírük se hamvak nem volt.

-         Most komolyan So, mit csinálhatnak ennyi ideig?  Még a menyasszonyok sem készülnek így.

-         Főleg úgy, hogy csak hazamegyünk és senki nem lát minket. Tette hozzá Soph.

-         Megjegyzem tény, hogy még csak hajnali 3 óra van.

-         Szerintem visszafeküdtek aludni.

-         Azt próbálja megtenni mind a kettő, az úton nem fognak ülni azt garantálom! Popón lesznek rugdosva. -Na végre! Bújt ki Ni a szobából.

-         Jól van, jól van, már itt vagyok!

-         Már ideje volt!

-         Liam? Nézett körbe.

-         Megyek és megnézem mit csinál! Adta fel Sophi a várakozást.

Egy óra volt, mire lejutottunk a földszintre, és még egy fél óra, mire kijutottunk a reptérre. Nagy nehezen, de feljutottunk a londoni járat első osztályára. A torkomban gombóc volt, ha arra gondoltam, hogy ismét 10 órát kell utaznunk. Elfoglaltuk a helyünket és pár perc múlva már Dubai látképe tárult elénk madártávlatból. Igaz még, csak hajnalodott, de a fények annyira gyönyörűek voltak, mintha több millió szentjánosbogár repdesett volna a levegőben.

Sophi út közben felajánlotta, hogy cseréljünk helyet a fiúkkal, mivel jobban teleik az idő, ha beszélgetünk.

Szinte az egész utat végigfecsegtük, nem törődve a srácokkal. Csak nevettünk azon, hogy néha hangosan horkoltak a hátunk mögött.

Mindent tudni szeretett volna a szerelmünkről Ni-vel, mikor, hol, hogyan.mÉn csak meséltem és meséltem, közben sokat mosolygott, vagy szomorkodott. Megölelt és tudatta, hogy mindenben számíthatok rá.

Amint leszálltunk és kicsekkoltunk, megrohamoztak a rajongók a londoni Heathrow reptér előtt. Legalább fél órát ácsorogtunk Sophi-val, még a fiúk képeket készítettek és autogrammokat osztogattak.

Persze mi sem maradhattunk ki a jóból. Páran hozzánk is odajöttek egy-egy képre. Mielőtt indultunk volna, még vagy 10 percet kellett várnunk az autóra, ami jött értünk, így készült pár olyan fotó is, amelyen Niall átkarol, de remélem ebből csak azt fogják leszűrni, hogy baráti ölelés volt és nem több.

Lassan, de biztosan hazaértem. Hosszas búcsúzkodás után Soph-tól és Liam-től Niall kíséretében kiszálltam az autóból. Liz még nem volt itthon  a munkából, mert akkor még plusz 50 kiló nyomná a nyakamat.

Ni egészen a bejáratig kísért, ahol le kellett törölni egy könnycseppet arcomról. Nem akartam elengedni, de muszáj volt. Miután százszor elmondtam, hogy szeretem, és megcsókoltam bújtam ki öleléséből. – Este megbeszéljük, hogy mikor jövök, rendben?

-         Rendben, vigyázz magadra!Szeretlek!

-         Én is szeretlek! Nemsokára találkozunk!

-         Ühüm.

-         Ne sírj Agg, mert akkor nem megyek sehová! Lépett vissza.

-         Nem sírok! De menj, mert Liam-ék is fáradtak és még a mai nap haza szeretnének érni.

Egy gyors csók után, már be is szállt az autóba és a kocsi elindult, a kavicsokat maga alá gyűrve. Én a lépcsőn álltam és csak néztem utánuk. Már most hiányoznak, Niall-ről nem is beszélve.

Csomagjaimat megfogva, nyitottam be a házba, ahol megcsapott a régen vágyott otthon illata.