Olyan szépeket
álmodtam, hogy nem is gondoltam a vizsgálatokra, és annak eredményeire. Kora
reggel Liz halk suttogására ébredtem: Ha vele akarok menni ma a munkába,
akkor ideje felkelnem.Egy gyors öltözködés, és fésülködés után már a
konyhában is voltam és vártam barátnőmre.
- Olyan jó, hogy eljössz velem! Mondta
mindezt már a kormánykereket szorongatva, az egyik közlekedési lámpánál.
- Legalább együtt lehetünk egy kicsit! Mosolyogtam rá.
- Nagyon szoktál ám hiányozni Agg! A szomszédok mindig kérdezik, hogy, hogy vagy, minden rendben van- e veled, és a
kisgyerekek szinte könyörögnek, hogy hívjalak haza…
- Oh, hát ha ilyen híres vagyok, akkor
inkább itthon maradok! Nevettem egy nagyot.
Mindig
is szerettem a gyerekekkel foglalkozni, de ez az érzés azóta csak erősödött,
mióta kiderült a betegségem. Sokszor vigyáztam a környékbeli kicsikre, volt,
hogy nálunk voltak, és volt amikor én mentem a családokhoz. Főztem, mostam, és
elláttam a gyerekeket, amíg a szülők haza nem értek.
- Hiányzik minden és mindenki! Velem
vannak a fiúk, de néha úgy érzem, hogy nagyon egyedül vagyok. Igaz, hogy Louise is mindig velünk van, és, hogy Niall is ott van nekem, de mégsem érzem, hogy
biztonságban lennék. Akkor valamivel jobb, amikor valamelyik lány is velünk
van. Például, most Sophi jött Dubai-ba.
- Aggie, ne is mondj nekem ilyeneket,
mert nem engedlek el a következő állomásra! Nem mész sehová, itthon leszel
velem!
- Liz, tudod, hogy nagyon szeretlek?
- Tudom, de én jobban szeretlek, és nagyon
féltelek!
- Li nyugi! Csitítottam.
- Nagyon sápadt vagy te lány! Jól vagy?
Nézett rám Liz nagy aggódó szemekkel.
- Persze, jól vagyok!
- Most is érzel valamit?
- Szédülök, de semmi baj Liz, ne
aggódj!
- Már hogyne aggódnék?
- Nem kell!
- De ugye azonnal szólsz, ha rosszabbodnak
a tünetek?
- Igen! De nyugodj meg, egyenlőre semmi
baj.
Nagy dugók közepette,
de megérkeztünk a kis butikba. Amióta nem láttam alakítottak rajta, a falakat
átfestették, az ablakok ki lettek cserélve, új dívány várja a kedves
vásárlókat.
- Segítsz kirakni az új árut? Kiabált
Lizzy a raktárból, de úgy, hogy tőle zengett az egész helység.
- Persze, jövök!
- De, meg ne erőltesd magad!
- Igen anya! Kacagtam fel.
Mit ne mondjak, nem
voltak könnyűek a nagy ruhás kartonok, de az már valamivel jobban tetszett,
mikor Li rám bízta, hogy szépen rendezzem méret és szín szerint a darabokat,
majd akasztgassam fel vagy hajtogassam össze azokat.
Reggel kilenckor Liz
kinyitotta az ajtókat, majd beállt a pult mögé, és ott várta a vendégeket. A
reggeli rohanást várva, leültem bent az irodában, majd elővettem mobilom és
ellenőriztem az e-mail fiókjaimat. Perrie-től kaptam
gyönyörű fotókat Franciaországból. Boldogok, és csak ez számít.
- Aggie tudnál egy kicsit segíteni? Jött
be Liz az irodába, és kétségbeesetten nézett rám.
- Aham, de valami baj van?
- Nem, nem! Csak tudod, itt az egyik
törzsvendégünk és nem tud dönteni a méretben és a színben, gondoltam több szem
többet lát. Ecsetelte még kiértünk a próbafülkékhez.
- Nos, Victoria bemutatom Agatha-t, ő a
legjobb barátnőm, mellesleg nemrég érkezett meg Dubai-ból. Dicsekedett Li, amiért én csak szúrós pillantásokat küldtem felé.
- Oh, valóban? Üdvözöllek, a nevem Victoria Parker!
- Üdvözlöm, Agatha Brightmore, de mindenki
Aggie-nek becéz! Fogtam vele kezet. Kimért volt és látszott, hogy fent hordja
az orrát. Tüzes vörös haja, mélyen kiemelte zöld szemeit.
- Értem! Szerinted melyiket válasszam? A
zöld selymet vagy a fekete szatént? Mutatta fel a két kosztümöt.
- Milyen alkalomból vásárol?
- Oh, Édesem! Az ember néha megengedhet
magának egy kis kényeztetést. Ekkor hátrafordultam és egy nagy grimaszt vágtam
Liz felé.
- Szerintem a zöld legyen! Mutattam a
mélyzöld kosztümre. - Ez a zöld kifogja hangsúlyozni a vörös haját és még
feltűnőbbé teszi a szemit. Bókoltam, mintha világ életemben kereskedelemmel
foglalkoztam volna.
- Hm, rendben! Lizzy, kérlek csomagold
be nekem!
- Máris!
Amint Szörnyella elhagyta a helységet, hangos sóhaj és nevetés tört ki belőlünk.
- Aggie, mint a profik, úgy csináltad.
- Oh, köszönöm, köszönöm! A nagy
megpróbáltatások és a győzelem örömére, kiszaladok kávéért, mert mindjárt
elalszom. Neked mit hozhatok?
- Oksi! Én egy latte macchiato-t kérek,
extra cukorral!
-Már hozom is! Sarkon fordultam, és
elindultam a szemben lévő kis kávézóba, és két latte macchiato-t kértem elvitelre.Türelmesen megvártam, még a fiatal csajszi elkészítette, kifizettem, majd a két
gőzölgő habos italunkkal indultam vissza.
Ám, valami elvonhatta a
figyelmemet, mert arra eszméltem, hogy a földön fekszem és a kávéknak annyi.
-Jól van hölgyem? Jött a kérdés a
mellettem fekvő fiútól.
- Persze, semmi baj! Fésültem, ki a
hajamat a szememből, de ekkor jött a felismerés. - Tay?
- Aggie?
- Jézusom, hát te? Hogy kerülsz Londonba?
- Éppen átutazóban vagyok. Az egyik
haveromnál lakom most három hétig, az úti cél Amerika.
- Értem! Hu, régen nem találkoztunk.
- Várj, segítek! Nyújtotta kezeit.
- Azt megköszönném!
- Igen, régen. Nem iszunk meg egy kávét
esetleg? Persze csak ha nem sietsz?
- De, szívesen!
Visszamentünk a
kávézóba, majd megrendeltük az italokat.
- Meg sem kérdeztem, hogy te jól vagy-e?
- Persze Agg! De mesélj, mi újság van
veled?
- Hát, jelenleg itthon tartózkodok két hónapig, a fiúknak szünetük van, és képzeld a szerelem is rám talált.
- Tényleg? Mióta?
- Hát magunk sem tudjuk pontosan, ugyanis
a mi kapcsolatunk elég hullámvölgyes. Azt mondanám, hogy másfél hónapja. Nevettem.
- Nagyon szerencsés srác! Hogy hívják?
- N... Hirtelen ki akartam mondani a nevét,
de észbe kaptam. -Noel, és én vagyok a szerencsés, hogy engem szeret. – És te, hogy állsz a szerelemmel?
- Nincs senkim. Persze vannak lányok,
akik tetszenek, de még semmi.
- Mindenesetre én szurkolok neked, de ne
haragudj mennem kell!
- Agg, ha szeretnéd, összefuthatunk még.
- Jó, hogyne, benne vagyok! A számom
megvan, szóval hívj, vagy írj!
- Rendben!
Adtam arcára két puszit,
majd még rendeltem Liz-nek egy koffeinadagot, amit az előbb sikeresen kiborítottam, és visszaballagtam a boltba.
- Hát te? Most termesztették a
kávészemeket?
- Nem! Ahogy jöttem ki a kávézóból nekimentem
valakinek, és nem is akárkinek. Tay volt az...
- Az ausztrál srác?
- Igen!
- Mit keres itt?
- Átutazóban van, állítólag. Rajzoltam
macskakörmöket a levegőbe. - És meghívott
egy kávéra, nem akartam bunkó lenni, így beleegyeztem.
- Hm, érdekes. De azért hoztál kávét,
ugye?
- Persze!
- Ááá, köszönöm Agg, tündér vagy! És
miről beszélgettetek?
- Érdeklődött hogy vagyok, elmondtam,
hogy van barátom, de csak azért, hogy még a gondolat se forduljon meg a fejébe
arról, hogy próbálkozzon.
- Helyes!
- Rákérdezett, hogy hívják. Azt mondtam,
hogy Noel-nek, egy másodpercen múlott, hogy nem Niall bukott ki belőlem.
- Aggie, hogy te milyen kis rafinált
lettél!
***
Egész nap, csak egy
hangra egy telefonhívásra vártam, de semmi nem történt. Hívtam, de nem vette fel, vagy
csak az üzenetrögzítő válaszolt. Nem tudom mi történhetett. Épp a konyhában
vacsoráztunk, de nem kívántam az ételt csak turkáltam. Liz is észrevette,
hogy valami nincs rendben, és szóvá is tette.
- Aggie, elmondod végre?
- Mit?
- Hogy mi a baj?
- Semmi! Honnan veszed, hogy valami baj
lenne?
- Hát, nem én nézegetem 5 másodpercenkét a
mobilom.
- Jól van! Niall nem hív, nem veszi fel a
telefont és félek, hogy valami baj van.
- Jajj Agg, dehogy, biztosan pihen, vagy
dolga van. Ne gondolj egyből a
legrosszabbra!
- Jó, de megbeszéltük, hogy hívni fog és
beszélünk, de semmi életjel.
- Aggie, biztosan oka van, hogy nem
keresett még, de ez nem jelenti azt, hogy baj lenne!
- Igazad lehet! De ha nem gond, most
lefekszem aludni.
- Menj csak, és fel a fejjel!
- Jó éjt Li!
- Jó éjt Agg!
Persze nem voltam
nyugodt, csak reménykedtem, hogy bármelyik percben csengeni kezd a telefonom.
Hajnali 3 óráig vártam, és forgolódtam az ágyban, de nem bírtam tovább nyitva tartani a szemem, így
kétségekkel és szomorúsággal aludtam el.
Jejj *---* Siess de azonnal <33
VálaszTörlésSietek, ahogyan csak tudok <333
Törlés