2015. június 27., szombat

79. Fejezet: Csak azt kívánnám, hogy az apukájára hasonlítson..

Sziasztok Manók!
Itt is van a következő fejezet :) Jó olvasást kívánok hozzá! :) Szép napot!  <3 Puszi BR
Ui: Jövőhéten várhatóan csak egy részt tudok hozni, nyári elfoglaltságaim miatt,de erről még írok jövőhéten, csak gondoltam szólok előre, ha várná valaki esetleg, ne legyen csalódás! :)

A napok heteknek tűntek, közben a  náthám és a tüdőgyulladásom is elmúlt, köszönhető volt a gyógyszerek hatásának. Az érzések nem, hogy halványodtak volna, hanem egyre jobban erősödtek bennem. Valóban Niall minden este velem volt, ahogy ígérte a szívemben, és az álmaimban.
Reggel fitten és frissen ébredtem, hiszen, ma van az első munkanapom, mint hivatásos bébiszitter. Egy édes, aranyos kislányra kell vigyáznom, Katie-nek hívják és, ha még sokáig a tükör előtt elmélkedek, el fogok késni. Szaladtam is a konyhába, ahol bekaptam egy harapás pirítóst, majd Liz arcára nyomva egy cuppanós puszit, kiléptem az ajtón. Gyalog indultam el, hiszen a közvetítő szerint, 20 perces sétára laknak a mi házunktól. Régen barangoltam már ezen a környéken, így mindent alaposan megfigyeltem. Nyár lévén is hűvös volt, de nem zavart. Parányi bogarak repkedtek a levegőben, madárcsicsergéstől voltak zajosak a fák lombjai, virágok hada borította be a kerteket és a tájat. Már meg is feledkeztem róla, hogy milyen szépségekkel is találkozhatunk, csupán ki kell lépnünk az otthonunkból és megkaphatunk mindent, amitől egy kicsit boldogok lehetünk. Lassan átveszem a nagyim szerepét, de én tényleg megtalálom a szépet és a jót egy szál virágban, vagy egy állatkában.


***
„De szép ez a ház!”Gondoltam magamban, ahogy ott ácsorogtam a kapu előtt, megnyomva a csengőt és várva valakire, aki lesz olyan kedves és beenged. Két nagy Golden Retriever szaladt oda hozzám biz, ha nem lett volna köztünk a nagy rácsos vaskapu, felvettem volna a nyúlcipőt.
-         Bonnie, Napóleon! Ide hozzám! Kiabált rájuk, egy a harmincas éveiben járó fiatal férfi. A kutyusoknak sem kellett több, meghallva a gazdájuk hangját, már mellette is teremtek.
-         Jó napot! A nevem Agatha Brightmore, én volnék a bébiszitter! Fogtam vele kezet, ahogy mellém lépett. Magas, szőkés barna hajú, kék szemű apukát ismertem meg a személyében.
-         Szia! Robin Grant vagyok, Katie apukája, de gondolom erre magadtól is rájöttél. Gyere beljebb nyugodtan! Bent, majd megbeszélünk mindent! A kutyákkal ne is törődj, nem bántanak.
-         Rendben, köszönöm! Kicsit megilletődötten lépkedtem mögötte, a pázsitból egy fűszál nem állt ki, a bokrok ágai és levelei is, nagy precizitással voltak megnyesve,  kőszobrok álltak a bejárati ajtó előtt. „ Ha kint ilyen szép, belül milyen csoda várhat?” Tettem fel magamnak a kérdést.


-         Nos, ez a mi birodalmunk! Tárta ki előttem az ajtót, és bevezetett a nappalaiba.
-         Ez valami gyönyörű! Mondtam ki hangosan, ami először eszembe jutott. A fehér, a szürke, és a világos barna színek domináltak. Kandallóval, hatalmas kanapékkal és televízióval. A polcokon fényképek és régi emléktárgyak voltak elhelyezve.
-         Oh, a nejemnek jár a dicséret. Itt minden az ő ízlése szerint lett kialakítva. Egy pillanat és szólok nekik, addig foglalj helyet! Esetleg hozhatok valamit inni?
-         Nem-nem, köszönöm! Csak ámultam, hogy hová is keveredtem, majd megláttam, azt a tündéri kislányt az édesanyja ölében, körülbelül 15 hónapos lehetett. Egyből elöntöttek az érzelmek. Tejfel szőke haj, hatalmas kék szemek. Nekünk is ilyen lehetne a kislányuk Ni-vel, ragadtattam el magam. Ha lehetne, csak azt kívánnám, hogy az apukájára hasonlítson.


-         Szervusz, a nevem Julia Grant! És ez az édes kis csöppség a kezemben Katie!
-         Üdvözlöm Mrs. Grant! Agatha Brightmore vagyok! Tértem magamhoz. Az anyuka úgy nézett ki, mint egy földre szállt angyal, barna göndör fürtjeivel és gyönyörű kék szemivel.
-         Pápázz Agatha-nak! Na, hogy pápázol?
-         Nyugodtan szólítsanak, csak Aggie-nek!
-         Rendben Aggie! Gyere, üljünk le, és beszéljük meg a részleteket! Invitált a kis dohányzóasztalhoz.
***
-         Nos, akkor a telefonszámok kint vannak a hűtőn, ha bármi kérdésed lenne, csak nyugodtan hívj. Lassan indulnunk kell drágám, mert elkésünk! Nézett férjére Juli.
-         Már megyünk is! Még egy puszi aputól, és már itt sem vagyunk!
Még, vagy háromszor átpuszilgatták kisbabájukat, majd Katie-vel a karomban sétáltunk ki a tornácra, hogy onnan integessünk az autóval távolodó szülőknek.
-         Nos Katie, mit szeretnél csinálni? Kíváncsiskodtam.
-         Baba...
-         Babázzunk? Megmutatod nekem, hogy milyen babáid vannak?
-         Ijen! Húzta össze csöpp kis száját.
-         Akkor menjünk!  Fogtam meg apró kis kezét, majd bevettük a rózsaszín birodalmát.
Délelőtt babáztunk, rajzoltunk, királylányosat játszottunk. Elnézve ezt a kislányt, elgondolkodtam azon, hogy milyen lenne a mi családunk Ni-vel. Ha nem is lehet babám, egy ilyen édes tündért örökbe fogadhatnánk. Igen ám, de ezt nem biztos, hogy mindenkinek tetszene. Niall velem lenne, bárhogy is döntenék,  a szüleim és Liz is boldogok lennének, de Ni szüleiben nem vagyok biztos, hogy megtudnának-e barátkoznia a gondolattal. Igaz, hogy még nem találkoztam velük, és nem tudom, hogy a Manó mennyit mesélt rólam, de valahogy érzem, hogy az anyukája ebbe nem egyezne bele.
-         Ajji!
-         Mondjad Kicsikém! Mosolyogtam rá a földön ülve.
-         Éhesz vadok!
-         Igen? Kaptam az ölembe, és megfújtam a hasát, ami nagyon boldoggá tette. – Na menjünk Hercegnő és együnk akkor valami finomat!
-         Nézd csak, Anyu mit hagyott nekünk? Mutattam felé egy nagy adag borsó főzeléket. 
-         Mi a? Mi a? nyújtózkodott a kis etetőszékéből, és már benne is volt a kezecskéje.
-         Borsófőzelék! Adtam a feje búbjára egy puszit.
-         Kéjek!
-         Már adom is! Jó étvágyat kívánok!
Sajnos hamar eltelt a nap, és már azon kaptam magam, hogy betakargattam kicsi testét a délutáni alváshoz. Már nem várhattam meg, hogy felébredjen, mert a szülei megérkeztek, így egy gyors beszámoló után a napról, hagytam el a  házat.
A szülők meg voltak velem elégedve és biztosítottak róla, hogy máskor is szívesen látnának a lányuk mellett. Boldogan lépkedtem hazafelé, de amikor a házunk elé értem megtorpantam. Clau autójának fényezését láttam megcsillanni, már messziről. Biztos azért jött, hogy jól leszidjon, amiért a háta mögött intézkedtem Harry-vel kapcsolatban.
Félve nyitottam be a házba, nevetgélések szűrődtek ki a konyhából, így lepakolva táskámat automatikusan arra indultam meg.
Liz és Clo jó ízűen kacagtak valamin, és, akkor sem hagyták abba, amikor beléptem a helységbe.
-         Szia Aggieee! Állt fel Clau az egyik bárszékről, de olyan lendülettel, hogy még azt is elsodorta, majd belecsimpaszkodott a nyakamba.
-         Aggie! Helló!  Szia Szőkeség! Nyújtott felém Liz egy borosüveget.
-         Ááá, értem már miről van itt szó! Amíg nem voltam itthon, ti jól a pohár fenekére néztetek.
-         Dehogy, mi csak iszogattunk! Támaszkodott Clau a vállamon.
-         Nem Drágám! Ti jól berúgtatok! Nevettem ki őket.
-         Tényleg? Nézett rá Li az üvegre.
-         Tényleg Nagyokos! Szóval elmondom, hogy mit csinálunk.
-         Várj csak Aggie! Én még beszélni szerettem volna veled. Tette fel Clo a mutatóujját.
-         Jó-jó, majd megbeszéljük a szobámban!
-         De hisz itt az autóm, haza kell mennem!
-         Nem mész te sehová, amíg én itt vagyok! Hiszen, mindjárt elalszol. Tuszkoltam felfelé a lépcsőn.


-         Liz, veled később számolok! Kiabáltam vissza az emeletről.
-         Jó, addig megpróbálok ébren maradni!
Még ők hiányoztak nekem estére. Egész nap egy kisbabát gondoztam és estére még kaptam kettőt. Hol van itt az igazság?
-         Aggie! Nyöszörgött Clo.
-         Igen Babám! Ágyaztam meg neki.
-         Harry nem szeret! Sírta el magát, és végigcsúszott a szekrény oldalán.
-         Claudia Cobbler! Ne beszél nekem itt hülyeségeket! Amúgy sem vagy magadnál. Figyel, lefekszünk, alszunk egy jót és holnap megbeszéljük! Guggoltam elé, és így próbáltam felhúzni a földről.
-         Hívjuk fel! Zokogott.
-         Clau, figyelj csak ide! Most ők dolgoznak, el vannak foglalva. De ígérem, hogy holnap  felhívjuk, rendben?..
-         Ühüm! Hümmögött, de belátta, hogy nekem van igazam. Magától állt fel, és dőlt be az ágyba.
-         Szép álmokat!
-        Ah... Ennyi volt a válasz, és már durmolt is szegénykém.
Visszasiettem a konyhába, ahol Liz, már horkolt a konyhapulton. Most megúszta, de holnap, biztosan előveszem. Nem tudtam, hogyan is juttathatnám ágyba, így jobb megoldás nélkül, kipárnáztam neki a földet, majd felemeltem testét és finoman elhelyeztem ideiglenes alvóhelyén. Alaposan betakargattam és bevettem a konyhát. 
Hét óra felé járhatott az idő, és már volt két kidőlt barátnőm, az egyikőjük a szobámban, a másik pedig itt horkolt mellettem.
Nemrég kaptam egy sms-t a főnökömtől, hogy köszöni, a mai napi munkámat és már van is egy másik család 3 nap múlva, ahol szükség lenne rám.  Örömmel válaszoltam azt, hogy nagyon szívesen elvállalom. Közben Clau-n gondolkodtam. Honnan vette, hogy Hazz nem szereti? Vagy csak részegségében mondott ilyeneket? Sajnáltam, de teljesen megértem és átérzem, hogy min megy keresztül.
A csengő hangos csilingelésére azonban felütöttem a fejemet, és szaladtam az ajtóhoz, hogy megtudjam, ki lehet az, akinek ilyenkor jutottunk az eszébe. Attól cseppet sem féltem, hogy valamelyik lány is ráébredne, ahhoz túl sokat ittak.
-         Jövök már! Szóltam hangosan, hogy az illető leszálljon a kis jelzőkészülékről. De, amikor kinyitottam az ajtót, arra a személyre, aki előttem állt egyáltalán nem számítottam.
-         Szi.. szia! Hát te? Csodálkoztam és nem tudtam mit is kellene, mondanom, vagy hogyan is reagálhattam volna. - Remélem tudod, hogy a zaklatást a  törvény bünteti,  itt Angliában is?
-         Én-én csak visszahoztam neked a kulcsaidat! Mr. Grant ezt a címet adta meg, ahol keresnem kellett a ma délután Katie-re vigyázó bébiszittert.


-         Oh, ne haragudj! Jézusom, ez nagyon ciki! Lángolt az arcom, és a szívem dobbanásait a fülemben éreztem - Köszönöm! Vettem át a kulcscsomómat, amelyet, egy Niall-től kapott kulcstartó díszített. – Esetleg meghívhatlak egy pohár narancslére? Tereltem vendégemet a konyha irányába, ahol ő furcsa tekintettel nézette le a földön alvó barátnőmre. Én csak legyintettem, és hellyel kínáltam…
Ennyire, még sosem éreztem magam kínosan. Mégis, hogy hihettem, hogy követ? Hogyan vádolhattam ilyesmivel? Van miért bocsánatot kérnem, és csak remélni tudtam, hogy egyszer megbocsájt nekem.





2015. június 24., szerda

78. Fejezet: "A sírba teszel, esküszöm neked"

Sziasztok Babócák!
Megérkeztem a legújabb fejezettel! :)) Remélem tetszeni fog! Jó olvasást és további szép napot nektek! <3 Puszi BR
Ui: Remélem jól telik a nyári szünet! :) 

Másnap reggel korán ébredtem, és furcsán nézegettem körbe hunyorított szemeimmel. A falak színe más volt, a plüss mackóm nem volt mellettem, és a beszűrődő napfény is másképp világította meg a szobát. Ahogy tisztult a látásom, egyre biztosabb lettem abban, hogy ez a szoba nem a sajátom. Testem alatt pedig valami, vagy valaki ontja a hőséget. Hirtelen tértem magamhoz ezekre a gondolatokra és eszembe jutottak az éjszaka történt események. Az arcom színe egyből bíborba váltott az emlékekre gondolva. Fejem Niall mellkasán pihent, kezeim pedig automatikusan fonódtak dereka köré, ő pedig úgy tartott karjaiban, mintha valami kisbaba lennék. Nem történt semmi és mégis. Nem csak a testi kapcsolat köthet össze két embert, és nem csak a testi dolgokon kell alapulni egy kapcsolatnak, tegnap este ezt személyesen is megtapasztaltam. Szeret és nekem ez a legfontosabb.
Szívdobbanásai oly egyenletesek voltak, mintha egy autópályán autóznánk és meghatározott időnként  az autónk megbakkana egy összetételnél. Bőre olyan sima volt, mint egy tükör lapja. Hasán vezetve kezeimet, felvéltem fedezni enyhén kidolgozott kockáit. Pofiját végignézve mindig eszembe jut, hogy inkább hasonlít egy 13 éves kisfiúra, mintsem egy 21 éves felnőtt fiatalemberre. Angyali arca van, telt rózsaszín ajkakkal, és gyönyörű ragyogó kék szemekkel. Volt időm megfigyelni alvás közben rezdüléseit, különbséget tenni a szuszogások között, nem mertem visszaaludni, mert féltem, ha megteszem, elillan ez az álom, ami most történik velem.



Nagyon melegem volt, mintha csak a zuhany alól léptem volna ki. Picit felemeltem a paplant kettőnkről és meglepően tapasztaltam, hogy szinte eláztattam szegény Niall pólóját, valamint a lepedő én felém eső fele is csurom víz volt. Ha kitakartam magam fáztam, ha be, pedig megsültem. Őrjítő a láz utáni időszak, mert nem tudtam, hogyan és miként lenne jó. Egy kis időre megváltoztatja az étkezési szokásomat is, amit megszoktam enni attól undorodom, amit pedig sosem eszek meg, mindennél jobban kívánom. Fogalmam sem volt, hogy visszatér-e még a láz, ezért ki szerettem volna használni minden pillanatot, amíg nem „torzítja” el ismét a testem és az elmém.
Ni mozogni kezdett mellettem, nem akartam elárulni magam, így gyorsan behunytam szemeimet. Éreztem, ahogy próbált nyújtózkodni, majd ujjaival végig simított nedves arcomon. Kicsit lejjebb tornászta magát, így érezhettem leheletét bőrömön. Vártam, egy érintésre, egy csókra, sokáig habozott, de úriemberhez méltóan a reggeli csókokat elosztotta arcom minden szegletén. Úgy gondoltam, ideje abbahagyni a tettetést és én is finoman elkezdtem mocorogni, mintha abban  a pillanatban ébredtem volna fel. Amikor észrevette, gyorsan elhúzódott mellőlem, félt szegénykém, hogy biztos kiakadnék, ha a karjaiban találnám magam, de ha tudná, hogy valójában mennyire is vágyom rá, és, hogy percekkel ezelőtt hosszasan elidőztem figyelésével, és teste érintéseivel. Álmosan nyitottam ki ismét szemeimet, megjátszva korai ébredésemet.
-         Jó reggelt Tündérem! Remélem tudtál aludni? Köszöntött, még reggeli rekedtes hangján, amelyből egy kis aggodalom is kiszűrődött.
-         Jó reggelt Kis hercegem! Nem kellett altatni, nagyon ki voltam merülve. Válaszoltam a betegséghez híven érces hangomon. – Niall! Ültem fel, és így próbáltam meg a szemébe nézni.
-         Mi a baj Aggie? Sajnálom  a tegnap estét, ki kellett volna mennem, meg nem lett volna szabad, hogy megcsókoljalak! Mentegetőzött, és nagyon zavarban volt.
-         Nem- nem! Ráztam meg a fejemet. – Én, pont azt akartam mondani, hogy nagyon hálás vagyok és nagyon köszönöm, hogy mellettem voltál! Annyi mindent meg kellene köszönnöm, de nem tudom hogyan, egyszerűen mindig akkor bukkansz fel az életemben, amikor a legnagyobb szükségem van rád. Nem tudom, hogy csinálod, de köszönöm. Hajoltam fölé, és nem számolva azzal, amit már annyiszor megbeszéltünk, megcsókoltam. De ez más volt, mint az eddigiek. Ebben benne voltak azok a napok, hónapok, amelyeket egymás nélkül éltünk, benne volt sok fájdalom és szenvedés, és benne volt az öröm, boldogság és szerelem megannyi szikrája is.



-         Aggie! Miért csinálod ezt? Ne érts félre, a legboldogabb emberré tettél ebben a pillanatban, de egyszer azt mondod, hogy hagyjalak, máskor pedig ez történik, ami most. Niall értetlenül nézett rám.
-         Ne haragudj! Én magam sem tudom. Azt akarom, hogy boldog legyél, de ha meglátlak mással már rosszul vagyok. Amikor távol vagy elviselhető a hiányod, de amikor itt vagy velem, nem tudom, hogy mit is kellene tennem, meg akarlak csókolni, át akarlak ölelni, közben tudom, hogy mit mondtam, és ez felemészt. Az egyik felem azt szeretné ha velem lennél, a másik pedig harcol ellened, habár van, amikor meggyőzöd őt is.
-         Szeretlek, te is szeretsz, nem értelek Agg! Miért kell akkor magam távol tartanom tőled?
-         Én csak azt akarom, hogy neked jó legyen!
-         De ezzel pont az ellenkezőjét éred el! Kelt ki az ágyból, majd behajtva az ajtót, magamra hagyott.
Kipattantam én is a párnák és paplanok közül, és utána siettem. Nem, mintha attól féltem volna, hogy elmegy, csak nem akartam újból elveszíteni. Ahogy leértem a konyhába, már volt társasága is, Louis és Liam személyében. Egyáltalán nem lepett meg, hogy Harry még durmolt. A tour-on őt volt a legnehezebb lefektetni, és felébreszteni is.
-         Sziasztok! Toppantam le a lépcsőn, izzadtan, kócosan, beesett arccal.
-         Jó reggelt Agg! Szaladtak hozzám, mind a ketten, és öleltek át. Nekik is nagyon nyúzott volt a kinézetük és a szemük alatt étlenkedő nagy fekete karikák, pedig arról tanúskodtak, hogy nem sokat aludhattak az éjjel.  Ekkor persze bennem megint feltámadt a lelkiismeret, szemeimből pedig újra patakzani kezdtek a könnyek.
-         Jobban vagy? Nagyon megijesztettél mindenkit tegnap! Fogta Lou kezei közé arcomat.
-         Annyira sajnálom srácok! Néztem mind a kettőjükre.
-         Agg, ne hülyéskedj! Hála Istennek nem történt nagyobb baj! Karolt át Lou újból.
-         Én-én azért is bocsánatot kérek, ahogy beszéltem veletek. 
-   Tessék Agg! Békülős papírzsepi. Nyújtott felém Payno egy fehér papír darabot.
-         Köszönöm! Küldtem hálálkodó pillantásokat irányába. – De komolyan fiúk! A helyetekben régen itt hagytam volna saját magamat. Néztem végig, most már mind a hármukon. Niall mimikáját elnézve, nem tudtam, hogy mit gondolhat, szinte faarccal nézett maga elé. – Hálásnak kellett volna lennem, hogy visszarepültetek miattam, amikor jobb dolgotok is lett volna. Utaztatok, fárasztottátok magatokat, és én, mint egy hisztis kislány úgy bántam veletek. Mérhetetlenül sajnálom! Hajtottam le a fejem, és vártam, hogy mit reagálnak.
-         Ugyan Aggie! Igaz, hogy megfordult a fejünkben, hogy elmegyünk és majd amikor meggyógyultál, eljövünk, de aztán felgyorsultak az események. Mesélte Liam az ő szemszögéből a tegnapi nap eseményeit. -Fel akartál állni, de összeestél. Nem tudunk volna itt hagyni! Aztán reggel jött az újabb meglepetés, nem voltál az ágyadban.
-         Igen! Hát az úgy volt... Pirultam el ismét. – Késő éjjel felébredtem, és megláttalak titeket az ágyam körül, hogy velem maradtatok, a szívem új életre kelt. Vigyorodtam el, erre nekik is megjelent egy nagy mosoly az arcukon.  - Aztán nagyon fájt a torkom, így lejöttem a konyhába, hogy igyak egy kis teát, és itt jobbnak láttam, ha nem mesélek tovább… - Megittam a teát és, hogy ne ébresszelek fel titeket, átmentem a vendégszobába.
-         És volt még lázad? Kíváncsiskodott Lou.
-         Nem, már nem volt! Füllentettem. Niall-re pillantottam fél szemmel, azokban a csodás íriszekben azonban, csalódás suhant át. Nem, hogy javítottam volna a helyzetemen, még lejjebb süllyedtem a szemében. – Megtudok nekem bocsájtani? kérlelően méregettem őket.
-         Hát, nem is tudom Agg! Tette Lou karba a kezeit, és állán húzogatta a nem létező szakállát. - Persze te butus, ez nem is kérdés! De csak akkor, ha te is megbocsájtasz nekünk…
-         Ez sem volt kérdés, amikor tegnap megláttalak benneteket, minden haragom elszállt. Igazából, talán sosem haragudtam eléggé, csak jó volt másokat hibáztatni a saját hibáimért. 


Ekkor a lépcső alján megpillantottuk Harry-t, aki szintén nem aludhatott sokat az éjszaka folyamán. Göndör fürtjei szanaszét álltak, zöld szemeiből nem a megszokott csibészség köszönt vissza, fáradt volt.
-         Szia! Szégyenlősen álltam meg előtte, és tekintettem fel rá.
De ő nem szólt egy szót sem, csak rám mosolygott, úgy, hogy édes, kisfiús gödröcskéi látszódjanak. Mégis hány lány kaphat ilyen mosolyt kora reggel? Majd rám vetette magát, persze finoman, egy nagy ölelés kíséretében.


-         Önző voltam, nagyon sajnálom! Súgtam fülébe.
-         Mi is hibáztunk Aranyhaj.
-         Ne haragudj! A fiúktól már bocsánatot kértem. Húzódtam el tőle.
-         Nem számít! Te sem haragudj! Bele sem gondoltunk, hogy mit élhetsz át itthon. Hunyta be a szemeit, majd vett egy mély levegőt és úgy folytatta. – Ugye már jobban vagy? Annyira rossz volt tegnap látni és tehetetlennek lenni, meg kellett várnunk még kiért az orvos.
Hazz, nagyon a szívén visel mindent és mindenkit, tudtam, hogy az ájulásommal neki lesz a legnehezebb megküzdenie. – Sokkal jobban vagyok! Villantottam felé a fogsoromat. – És már láza sem volt! Kiabált Lou. Ami nem teljesen igaz, de nem kell tudniuk, hogy mi történt este, nyugtattam a lelkemet.
-         Jól van, nagyon helyes! De lassan indulnunk kell Aranyhaj, ha nem haragszol meg…
-         Esetleg egy gyors reggeli? Nem akarom, hogy ti is elájuljatok, vagy, hogy holmi hamburgert bekapva legyetek egész nap.
-         Hiányzol! Hiányoznak az ilyen reggelek Agg! Jelentette ki Li, és a többiek is erősen bólogattak. Hogy tereljem a témát, mindenkit leültettem a konyhába, és összedobtam a jól bevált tojás rántottámat.  
-         Ez valami mesés volt Aggie! Kár lett volna kihagyni! Lelkesedett Lou.
-         Igen A.! Ugyanolyan finom volt, mint, amit nálatok készítettél. Niall a reggel folyamán, most először szólalt meg. Háttal álltam nekik a konyha pultot törölgetve, így nem láthatták, hogy kifújtam azt a bizonyos benntartott levegőt, és behunytam szemeimet.
-         Egészségetekre! Örülök, ha ízlett.
-         Most már tényleg mennünk kell Agg! Tina, már legalább 10-szer hívott. Adta tudtunkra Hazz az információkat, amelyet bevallok őszintén, hogy nem akartam hallani. Én is igazgattam a fiúkat, de nem ennyire, mikor tudtam, hogy dolguk volt, nem zaklattam őket. Persze megértem, mert este koncert és igyekeznie is kell, hogy megnyerje a főnökét.
-         Mikor láthatlak titeket újra? Szememet pedig marni kezdték ismét a könnyek.
-         Aggie! Megígérjük, hogy felhívunk, de most tényleg.
-         Ne ígérj olyat Liam, amit nem biztos, hogy megtudtok tartani!
-         Bízz bennünk! Kaptam tőle egy kézfej puszit, és már lépett is le a lépcsőfokról.
Megpuszilgattam Harry-t és Lou-t is, majd ők is beszálltak a fekete Range Rover-be. Niall maradt utolsóként, akitől búcsút kellett volna, hogy vegyek, de nem akartam.
-         Itt az idő Agg!
-         Nem akarom, hogy elmenj!
-         Muszáj! De ki is mondogatta este, hogy vissza kell repülnöm?
-         Az még akkor volt, most pedig most van! Piszkálgattam a körmeimet, hogy ne kellejen ránéznem.
-         Aggie! Ezt hagyd abba! Választotta szét kezeimet. – A sírba teszel esküszöm neked! És ne aggódj az miatt, hogy haragudnék, hogy nem mondtad el, hogy mi történt este...
-         Pedig én már azt hittem, hogy örökre megutáltál a reggeli csók után, és most még ez is.
-         Viccelsz? Egy hónapja, hogy igazán boldog vagyok újra.
-         Menjél, mert a fiúk már tűkön ülnek!
-         Jó, de ez nélkül sehová!
-         Mi? Csodálkoztam, majd kaptam egy forró csókot ajkaimra.
-         Légy jó, és gyógyulj meg! Szeretlek! Kiabált még vissza, aztán Hazz gázt adott és újra kiléptek az életemből. Megsemmisülve álltam a járdán, néztem utánuk, majd ismét elfogott az a magányos érzés, amelyet azóta érzek, amióta elhagytam őket.






2015. június 20., szombat

77. Fejezet: "Egyszer már igent mondtál, és ez nekem elég..."

Sziasztok Nyuszifülek!
Nagyon igyekeztem, hogy kész legyen ez a rész, és izgulok, hogy mit szóltok majd hozzá :) Milyenek lettek a bizonyítványok? Mindenkinek kellemes vakációt kívánok, élvezzétek, pihenjetek sokat!  <3 Puszi BR

A teáskannában lévő vizet bámultam, és jól esően meg-meg borzongtam,  amikor a gáztűzhely platnijából, egy-egy meleg lángcsóva „lehelete” bőrömhöz ért. Valahogy ettől a látványtól, és érzéstől megnyugodtam, és az elmémben elraktározódott emlékek sora felszínre tört. Hol van már az állásinterjúm, vagy, amikor először mutattak be nekik? Hol vannak a játékos bolondozások, vicces éjszakák, a sok megnyugtató ölelés? Olyan, mintha legalább 5 éve történtek volna ezek a dolgok, és gyerekkorom óta ismerném a fiúkat. Sok mindet együtt éltünk át. Nekik köszönhetem, hogy hosszú idő után felhőtlenül tudtam nevetni, a műtétet és az azt követő időszakot át tudtam vészelni, gyönyörű országokba jutottam el és fantasztikus embereket ismerhettem meg. Ennyit szánt volna nekem a sors? A sok rossz után talán ennyi széppel ajándékozott meg az életben? Vagy csak kárpótolt, az anyaság elvesztése végett? Talán... Sajnos ezeket a kérdéseket senki sem fogja nekem megválaszolni. Liz-t is azért kaptam magam mellé, hogy el tudjam viselni az élet súlyát? Niall-t pedig azért, hogy megtapasztalhassam az igaz szerelmet? Lehet, hogy csak ezt a pár hónap szépet kaptam, és ezután megint csak a szürkeség jön?


A teáskanna sípoló hangjára kaptam fel a fejem, amelyben nagy buborékokban rotyogott a forró víz. Újra lázas lehettem, a hidegrázást egyre gyakrabban éreztem, de nem siettem. Szép lassan elővettem a teásbögrémet, előkészítettem az ízesítéshez szükséges hozzávalókat, majd helyet foglaltam a konyhaasztalnál. Olyan békés és nyugodt volt minden az éjszakában, az ablakon keresztül csupán egy tücsök ciripelése volt az, amely megtöltötte a sötét estét élettel.
A hátam mögött hallottam, hogy néhány lépcsőfok megnyikordul, tudtam, hogy most már nem vagyok egyedül, valaki elindult felém. Nem féltem, mert a négy fiún és Liz-en kívül, más nem lehetett. Majd egy nagy puha kéz érintette meg a vállamat, és a gazdája lecsúsztatta egészen a derekamig azt, és mellém guggolt.
-         Szia! Markolgattam az előttem heverő ibrik fülét.
-         Jobban vagy már? Nagyon megijesztettél mindenkit. Főleg engem. Vette el kezeimet a bögréről, és szembefordított magával.
-         Sajnálom! Igen, egy kicsit már jobb, azt hiszem. Nézetem szemeibe, amelyekkel ő libabőrös karjaimon tekintette végig.
-         Fázol Aggie? Hozzak egy pulcsit? Vagy a lázmérőt? Aggodalmaskodott.
-         Kérhetném mind a kettőt? A kardigánom, ott van a nappaliban a kanapén, a lázmérő pedig a fürdőben, a gyógyszeres szekrényben.
-         Hozom máris, egy pillanat! Fel is pattant mellőlem és, mint a szél, újra mellettem is volt. Gyorsan belebújtam a jó meleg kardimba, és ismét behelyeztem a lázam megmérésére szolgáló kis eszközt a hónom alá.
-         Köszönöm! Küldtem felé hálálkodó pillantásokat, ő pedig visszahelyezkedett az előbbi guggoló pozíciójába.
-         Ne menjünk fel az ágyba pihenni? Sok lázcsillapítót kaptál és egy pici nyugtatót is, és a doki a szívünkre kötötte, hogy sokat kell pihenned, mert valószínűleg tüdőgyulladást kaptál. Elmeséltük, hogy nemrég volt egy műtéted. Azt mondta, akkor lehet, hogy jobb lenne bemenni a kórházba ne, hogy komolyabb baj legyen a legyengült szervezeteddel. Miután elment az orvos,  Liz elmesélte, hogy hogyan is lettél beteg…
-         Oh! Csak ennyit tudtam felelni azokra, amiket Niall előbb elmondott.
-         Féltelek Aggie, és nagyon aggódom! Tudod milyen érzés volt látni azt, hogy összeestél? Csókolt bele tenyerembe,  én pedig óvatosan átölelve nyakát a mellkasomhoz húztam őt, majd lágyan belepusziltam zselézett tincseibe.


-         De már jól vagyok! Bizonygattam.
-         Nem hiszem! Aki jól van, annak nincs 39 fokos láza! Nézte meg a lázmérőmet. – Felébresszem Lizzy-t?
-         Nem-nem! Nem szeretném már megint terhelni. Ráztam meg a fejemet.
-         Segítek amiben tudok, csak hagyd, hogy segítsek! Kérlelt szemeivel.
-         Niall, lassan vissza kell utaznotok, mert ha jól tudom holnap koncertetek van, utána pedig utaztok megint tovább. Én megleszek, ne aggódj értem! Sajnálom, amiket mondtam, sajnálom, ahogy viselkedtem! A fiúktól is bocsánatot fogok kérni, amint felébredtek.
-         Agg, nem számít, csak az a fontos, hogy meggyógyulj! Nem bírlak itt hagyni, azzal a tudattal, hogy bármikor rosszul lehetsz, felszökhet a lázad.
-         Muszáj mennetek! Fogtam kezeim közé arcát.
-         Rendben! De most, le kell vinni a lázad!
-         Tudom! Beleegyezően sóhajtottam.
***
Pár perccel később, Ni segítségével már a földszinti fürdőszobában üldögéltem a WC tetején, várva arra, hogy beleülhessek a kádba, amelybe Horan épp langyos vizet enged, hogy csökkentse testem forróságát.
-         Agg, kész vagyok, jöhetsz! Húzott fel az eddigi kényelmes helyemről.
Ismét közel kerültem hozzá, éreztem szívverését, hallottam dobbanásait, és beszippanthattam édes illatát. Csak álltam karjai óvásában, fejemet pedig jobb vállán pihentettem.
-         Hé-hé, ne aludj el! Simogatta meg a hátamat.
-         Nem alszom! Csak most olyan jó. Mosolyogtam bele nyakába.
-         Azt meghiszem! De tűzforró vagy, nem szeretném, hogy megismétlődjön az, ami délelőtt. Hidd el, hogy nem engednélek el! Segítsek levetkőzni?
-         Ühüm! Nagyon nehéznek és fáradtnak éreztem a végtagjaimat, mintha egy báb lennék, akinek zsinóron kell emelgetni a kezeit, és a lábait, hogy meg tudjon mozdulni.
Elengedtem, és ő vigyázva segített megszabadulnom ruháimtól. A lámpa fénye jól kivehetően megvilágította a műtéti hegeket, amelyeket az évek során szereztem és a friss vágások is tisztán kirajzolódtak. Feltűnően próbáltam takargatni őket a kezeimmel, amit Niall is észrevett. Roppantul kényelmetlen volt ez a helyzet, mert eddig csak sötétben, vagy félhomályban láthatta testemet.
-         Aggie, Tündérem! Nem kell semmit sem szégyellned. Látom, hogy azon vagy, hogy minél jobban eltakard a sebeidet, de nem kell. Úgy vagy szép, ahogy vagy, és engem egyáltalán nem zavarnak azok a hegek! Ők is hozzád tartoznak és én így szeretlek! Gyönyörű vagy! Simított végig a hasam alján, ott ahol a forradások találhatóak, majd lehajolt és nedves csókjaival hintette be a lelkemnek oly fájó sebhelyeket.
-         Niall,  kérlek ne! Húzódtam el tőle. - Nem akarok neked még nagyobb fájdalmat okozni.
-         Ne haragudj, bocsáss meg! Én csak, szeretlek és ne tudd meg milyen nehéz az, hogy ne érintselek meg vagy hogy ne csókoljalak meg, amikor a közelemben vagy. Igyekszem, hidd el nekem! Lehet, hogy ez a  szerelem csak egy oldalú, de én harcolni fogok érted az utolsókig.
-         Én már túlléptem, tedd meg te is! Nagyon szépen kérlek! Nem megy tovább, hogy azt nézzem, ahogy szenvedsz.
-         Agg, mondd a szemembe, hogy nem szeretsz és ígérem, hogy megpróbálok továbblépni! Farkasszemet néztem vele, és nem tudtam, hogy mit mondjak. Ha a szemébe mondom, hogy nem szeretem, akkor is tudom, hogy szeretni fog, bár már nem reménykedik, ha pedig azt mondom, hogy nem akarok hazudni, még mindig benne tartom azt  a reményt, amit a lámpás elengedésével fogadtam meg neki. Szeretem, ez nem is kérdés. "Édes Istenem, most mit tegyek? Kérlek küldj egy jelet!" Imádkoztam magamban, arra várva, hogy a Jó Istenke meghallgat és megmutatja, hogy mi is lenne a helyes út. Ekkor a szemem előtt egy tollpihe lágy táncát véltem felfedezni a levegőben, amely kecsesen hullott alá. Lehet, hogy csak a képzeletem és a magas láz játszott velem, de éreztem az én drága dédi mamámat. Ő mindig is átlátott rajtam, mindig tudta, hogy mit kell tenni, így most azt fogom én is  tenni, ami helyes és, ami a szívemben van.


-         Szeretlek! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Hazudtam, amikor azt mondtam, hogy túlléptem rajtad. Reggel gondolkodtam kettőnkön azon, hogy remélem eltudsz engedni, hogy végre boldog légy… Nem kergethetsz örökké egy álmot. Férjhez szeretnék menni Niall, de nem hozzád.
-         Miért? Csalódottan, összetörten kérdezte ezt az egy szót.
-         Mert szeretlek! Nem tudnék úgy melletted élni, hogy tudom, miattam csalódtál az életedben, mikor annyi gyönyörű és különleges lány él még a világon.
-         De egyszer már igent mondtál, és ez nekem ez elég! Mert tudom, hogy a szíved csak is az enyém. Megértettem Agg!
-         Köszönöm! Sírtam el magam.
-         Minden rendben lesz! Megígérem és boldog leszek, ahogy kérted.
Csak bólintani tudtam, a számat pedig szorosan szorítottam, hogy fel ne zokogjak hangosan, majd puha ajkai érintették az én ajkaim sarkát. Nem tudtam visszatartani érzéseimet, így én is adtam egy lágy csókot szája sarkába.


-         Most ez vehetem úgy, hogy kvittek vagyunk? Mosolygott rám.
-         Igen! Sírtam és nevettem, már magam sem tudom.
-         Már kihűlt a víz! Lépett el mellőlem, és ellenőrizte annak hőmérsékletét.
-         Nem baj, úgy is utálom a hűtőfürdőt.
-         Áh-Áh, nem szabadulsz! Muszáj Agg!
-         Tudom! Na de akkor essünk túl rajta, mert még megszökök!
-         Utánad mennék, bárhová! Lépett ismét közel hozzám és csókolta meg az orrom hegyét - Kimenjek, amíg beülsz?
Magamat is megleptem a nemleges válaszommal, majd lekerült rólam a melltartó és a bugyi is. Azt hittem, hogy jobban fogom magam szégyellni előtte meztelenül, de szinte nem is éreztem semmit, mintha, mindig is látott volna, úgy kezeltem a helyzetet, és véleményem szerint neki sem okozott gondot, hogy látta törékeny testemet. Ahogy elhelyezkedtem a kádban, felhúztam a térdeimet, és megpróbáltam fogaimat összeszorítva kibírni a langyos víz hatását. A Manóm közben a kád mellett térdelt, egyik kezével átölelt, a másikkal pedig a hátamra locsolta a vizet. Sírtam, mert nagyon rosszul esett a hideg és ha lehetett, még inkább vágytam Niall-re.


-         Ni..ni..all..! Vacogtam, közben pedig össze – össze csattantak a fogaim.
-         Aggie! Elhiszem, hogy nagyon rossz, de még egy kicsit muszáj tűrnöd! Majd édes csókaival hintette be a vállamat, hogy megnyugtasson.
-         Ee..llve..szte..ttem a.. fo..ggad..ást!
-         Tudom, beszéltem Harry-vel. Azért nem szóltam, mert nem akartalak lelombozni, annyira szeretted volna, ha összejönnek. Hajtotta fejét kezeimre.
-         De..de én ezt nem ér..tem! Csóváltam a fejemet.
-         Mit Tündérem?
-         Tud..ják, hogy.. szeretik egy..mást és még..sincsennek egy..egy..ütt.
-         Mintha, valahonnan ismerős lenne a helyzet. Vigyorgott.
-         Ez csúnya vol..t! Nagyon szere..ttem volna, ha össze jön legalább nekik a boldog..ság.
-         Hidd el, hogy én is nagyon szorítottam nekik, veled is akartam lenni, de tudtam, hogyha nem lesz semmi nagyon csalódott leszel.
-         Fel..feláldoztad volna az egy nap..odat velem azért, hogy én bold..og legyek?
-         Hiszen csak ez számít! Nyomta ajkait az enyémekre.
-         Szer..ertelek! Húztam össze magam, közben Ni kiemelt a kádból és bebugyolált egy nagy vastag törülközőbe, pár perccel később pedig a vendégszoba ágy paplanjai és párnái közt találtam magam a szerelmemmel, az oldalamon.
-         Mi lesz most velem? Kit fogok Manónak, Hercegnek, és Szép szeműnek hívni? Kimondja majd nekem, hogy szeretlek? Ki fog a Tündérének hívni? Elmész és kitudja mikor látlak újra. A könnyeim már kiapadhattak, mert akármennyire is szerettem volna zokogni, nem tudtam. Csendben és halkan próbáltam feldolgozni a hiányát.
-         Én mindig itt vagyok, és leszek is veled, a szívedben! Csak hunyd le a szemed és újra együtt lehetünk, ígérem Aggie! Puszik millióival hintette be kezeimet.
-         Szép álmokat Szép szeműm!
-         Szép álmokat Tündérem! Pihenj! Ne félj, itt vagyok és vigyázok rád!
Niall karjaiba vett, aranyos dallamokat dúdolt fülembe, amelyektől percek alatt álomba szenderültem. Nem tudtam gondolkodni és nem is akartam. Hozhat bármit a holnap, sodorhat bárhová az élet, mindig velem lesz valaki, aki átsegít az életen.