2015. március 8., vasárnap

37. Fejezet: Új barátnő a láthatáron?

Kedveseim! Niall helyett Én vagyok a szóvivő, Nagyon Boldog Nőnapot kívánok Nektek! <3




Gyorsan vissza is pötyögtem nekik egy: De édesek vagytok! - üzenetet és mellé írtam bárcsak ott lehetnék velük.
Sajnos tudtam, hogy  Liz korán elment, hiszen ő is dolgozik, így egyedül maradtam itthon. Unatkoztam és a munkához nem füllött a fogam, így gondoltam hasznossá teszem magam. Kimostam, mert valamit csak vinni kell a következő állomásokra is, aztán kitakarítottam és rendet raktam.
Nem sietve el semmit felkeltem, felöltöztem, megreggeliztem, majd szétválogattam a szennyest. Színeseket és fehéreket külön, aztán kipakoltam, ami még maradt, könyvek, a pipere dolgaim, összeírtam azt is, hogy mit kell vennem: tusfürdő, fogkrém, és úgy döntöttem, ha kész vagyok a pakolással, bemegyek a városba és bevásárolok. Végignéztem a házban, hogy mi nincs itthon, majd azokat is  a listához csaptam.
Elővettem a felmosó vödröt, feltöröltem a konyhát, felmostam a lépcsőt, majd a fürdőt, a nappaliban kiporszívóztam, letöröltem a port...
Dél lett mire mindennel végezetem, majd felmentem a szobába és az otthoni melegítőmet lecseréltem utcai viseletre, ami egy fekete nadrág, fehér póló és farmer kabát lett.



Magamhoz vettem a kis fekete táskámat és a kocsi kulcsot, majd elindultam London felé. Amint beértem, elvezettem a közeli hipermarketig, majd leparkoltam az autót.
Bevásárló kocsit vettem magamhoz, aztán elkezdtem róni a hosszú sorokat.
"Ez is kell, ez is és ez is" mindet a kosárba pakoltam, pár ismerőssel is összefutottam, sőt voltak olyan fiatal lányok is, akik fényképet és autogramot kértek, persze nem akartam őket megbántani, szívesen öleltem meg őket és beszélgettem el velük. Volt egy kislány, akin nagyon megesett a szívem, Hope-nak hívják 14 éves és elmondta, hogy  nagy álma, hogy a fiúkkal egyszer találkozzon, másik 4 testvére is van, az anyukájuk egyedül gondoskodik róluk, így minden egyes fontnak van helye náluk, és kérte, hogy mondjam meg a srácoknak, hogy nagyon szereti őket, hisz bennük, és kitart mellettük. Megígértem neki, ha itt leszünk Londonban, találkozhat a fiúkkal, elkértem az elérhetőségeit, nem is mondott semmit a nyakamba ugrott és úgy zokogott. Egy karkötőt húzott le a csuklójáról, majd a kezembe nyomta.
-         Kérlek, ezt add oda nekik, tudom, hogy semmiség, de számomra sokat jelent. Egyszer egy táborban készítettem, akkor hallottam őket először a rádióban.
-         Odaadom, ne aggódj,gyönyörű szép!

Szíves fonott karkötő volt, de ebben annyi szeretet... Elköszöntünk majd tovább is álltam. Jól eltettem azt a karkötőt, hogy el ne veszítsem, majd megmondom a srácoknak, hogy valamelyikőjük tegye ki a twitter-re, hogy Hope láthassa, hogy megkapták, és írják mellé, hogy nemsokára találkoznak.
A bevásárlás így kicsit elhúzódott, gondoltam, ha már itt vagyok beköszönök Liz-nek is a boltba.
-         Jó napot kívánok, a segítségét szeretném kérni! Szóltam a nekem háttal álló Li-nek.
-         Persze egy pill.. Agg, hát te? Hogy-hogy itt vagy? Azt hittem otthon pihensz.
-         Hát, úgy is volt, de unatkoztam így eljöttem bevásárolni és gondoltam megnézlek, ha már itt vagyok. Kitakarítottam, kimostam, szóval minden csillog villog otthon és arra gondoltam, hogy főzök neked ma valami finomat mire hazaérsz, na, mit szólsz hozzá?
-         Aggie, azért jöttél haza komolyan, hogy takaríts, meg, hogy főzz? Nézett rám barátnőm nagy értetlen szemekkel.
-         Igen, ugyanis, amíg én nem voltam itthon mindent te csináltál, így neked is kijár egy kis pihi.
-         Jajj, de imádlak Agg! Ölelt meg szorosan. - Komolyan nincs még egy ilyen csaj mint te.
-         Ugyan, ne túlozz! De megyek is ha mindennel kész akarok lenni, mire megérkezel.
-         Jól van menjél! Puszilta meg az arcom.- Otthon találkozunk!
Vidáman jöttem ki a boltból, majd a leparkolt autóm felé igyekeztem.
Otthon kipakoltam, 10 perc biztos volt, mire behordtam minden cuccot, kezet mostam, átöltöztem, kontyba kötöttem a hajamat, majd neki is kezdtem a főzésnek.
Lancashire-i hotpot –  krumpli szeletekkel borított zöldséges, húsos egytálétel-t készítek és desszertnek Trifle – réteges, gyümölcsös süteményt.
A főételt báránybordából készítettem el, amelyhez, krumplit, zöldségeket, bacon-t és fűszereket használtam, két óra alatt arany barnára sült.


A desszert alapja piskóta, amelyre vegyes befőttet szórtam, majd vaníliakrémmel és tejszínhabbal spékeltem meg. Niall-nek persze küldtem róla képeket, és hát ahogy vártam, "neki mikor csinálok" választ kaptam, de mellette hozzátette azt is, hogy nagyon ügyes és kis házias vagyok.
Liz autójának a lámpafényét este 7 körül láttam megcsillanni, majd állt be a garázsba.
Mikor belépett szeme szája elállt a csodálkozástól.
-         Aggie,Úr Isten, ezt mind nekem?


-         Igen Liz, úgy gondoltam ennyivel igazán tartozom neked!
-         De hát, nem sírok, nem sírok. Mondogatta. - Köszönöm, jött közelebb és ölelt meg.
-         Ne várjuk meg még kihűl!  Hölgyem, foglaljon helyet!
Vacsora alatt felidéztük a régi szép emlékeket, Li többször megdicsért, hogy nem is tudta, hogy ilyen finoman főzök. Nem szoktam sokszor, de ha igen, akkor mindenki a 10 ujját megnyalja utána.
Miután megettünk mindent és elmosogattunk, gondoltuk kicsit filmezünk így lehoztam a laptopomat a szobámból, és bekapcsoltam. Kicsit kutakodtam még a neten, amíg Liz fürdött, így felmentem a világhálóra, ahol beléptem a twitterem-be, bár ne tettem volna, ugyanis Ni volt a téma, olyan szalagcímekkel, hogy: Új barátnő a láthatáron? - Ki a titokzatos lány?
Csak ültem és bámultam a képernyőt, amelyen Niall egy szőke hajú lánnyal volt lefényképezve. 

4 megjegyzés:

  1. Nee nee:( Ki ez a csaj? Nagyon nagyon siess <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem árulhatok el semmit, de sietek Drága, mint mindig! <33

      Törlés
  2. Jahj nagyon-nagyon-nagyon joooo
    De kerlek legydn egy rajongi akit kisse eltuloznak mert hazudott valamit vagy nem tudom
    Szet ne szedd oket!!!
    Xoxo Viki

    VálaszTörlés
  3. Jajj Szívem, nem árulok el semmit, de, mint mondtam lesz itt még balhé ^^ <33

    VálaszTörlés