21. Fejezet: Baleset

A kisbuszban üldögélve, éreztem, hogy egyre jobban fáj, ahol a délután megütöttem, de nem kerítettem neki nagy feneket, majd teszek rá vizes ruhát. Megnéztem a tenyerem, ami piros volt és égett, anyuék kiskoromban, mikor sokszor elestem, mindig azt mondták, hogy nincs is rosszabb a horzsolásnál, mert az olyan, mintha megégett volna a bőröd. Így is volt mert nagyon fájt, de amikor a könyökömet is szemügyre vettem, már nem voltam benne biztos, hogy jó döntés volt elutasítani az orvost, mert nagyon nagyra duzzadt és „lángolt”. Nem akartam tényleg, hogy feleslegesen aggódjanak értem, így nem szóltam róla senkinek, majd ha a szállón leszünk beborogatom és pihentetem.

A fiúk is egy-kettőre beszálltak, majd spuri volt vissza, hogy a riportereket és rajongókat elkerüljük. Persze a backstage-ben a vip vendégek találkozhattak a fiúkkal és talán egy rádióműsor nyertese is jelen volt. A srácok rengeteg ölelést és puszit kiosztottak, mikor a lányok ölelgették Ni-t és tették vették magukat, bevallom elöntötte a fejemet a szürke köd, igen féltékeny voltam.

A kisbuszban elől ültem, de mind az öten legalább egyszer a nyakamban csüngtek az úton. 

El is velünk tartott, ezért is ültem előre, hogy hátul mindenki kényelmesen elférjen. Ennek csak egy ember nem örült és az Ni volt, de nem tudtam mit kezdeni az óvodás korú hisztijével, amit persze nem hangoztatott, de láttam rajta.

A szállodában mindenki egyenesen a lakosztályát célozta meg, későre is járt az idő, olyan két óra körül lehetett.

Ni az ajtóban előre engedett majd egy laza mozdulattal behajtotta azt, sarkon fordult és már közeledett is felém. Sem energiám, sem erőm nem volt egy veszekedéshez, így engedtem neki, hogy ajkai bejárják nyakamat és forró csókokkal melegítsenek fel. Kezei jólesően cirógatták oldalamat néha fel is horkantottam, annyira csikis volt, persze csak kinevetett és folytatta tevékenységét.

- Erre vártam egész nap. Súgta fülembe, amely hatására libabőrös lettem. - Hogy vagy Tündérem? Minden rendben? Hol fáj? Annyira sajnálom, hogy nem lehettem melletted, és meg szeretném azt is kérdezni, hogy a repülőn miért húzódtál el?

Nem tudtam mit is válaszolhatnék neki, ezen kattogott az agyam, egész nap, de nem jutottam értelmes válaszra.

- Ni, csak azért, mert még voltak a gépen.

- Ez nem válasz Aggie! Leejtette derekamról kezeit. – Miért csinálod ezt? Csalódottan nézett szemeimbe, nem tudtam állni tekintetét. – Ha nem szeretsz, mondd meg kérlek, csak ne csináld ezt, hogy egyik pillanatban szeretsz a másikban pedig eltaszítasz magadtól. Mikor ezeket mondta megszorította a kezemet, de olyan fájdalom hasított belém, hogy majdnem összeestem, ha Niall nem kap el, a földön is landolok.

Pontosan a könyökömet fogta át, nem durván csak finoman, de elég volt, hogy a könnyeim folyni kezdjenek.

- Ni ez nagyon fáj.- Jajgattam.

- Aggie, mi baj, hol fáj? Nem akartam! Láttam, hogy neki is könnyek gyűlnek a szemébe.

- Istenem Niall, nem te okoztad! Öleltem át szorosan.

- Agg, én nem akartam - nem akartam fájdalmat okozni.

- Ni, nem te voltál! Fogtam kezeim közé puha arcát. - Délután mikor elestem nem kellett volna elutasítani a dokit.

Leemelte kezeimet arcáról, majd óvatosan felhúzta a pulcsim ujját.

- Ez nagyon csúnya Kicsim. Figyelj ezt mindenképp megmutatjuk egy orvosnak, rendben?

- Rendben!

Fél órával később, a Manónak támaszkodva ültem egy magánkórház sebészeti osztályán és vártuk az eredményeimet.

- Ni, én azért nem mondtam el, hogy fáj, mert így is fáradtak voltatok és nem akartalak terhelni titeket.

- Aggie... Megcsókolta kézfejem - Nagyon butus vagy, ha máskor valami baj van azonnal szól!

- Még nem meséltem, de összevesztem Lizz-el. 

- Tudom Kicsim!

- Tudod? De honnan? - Képedtem el.

- Lou elmesélte, és kérte, hogy jobban figyeljünk rád.

Ekkor betoppant egy fiatal doki, 40 év körüli lehetett, barna haja és barna szemei voltak, majd őt követte, egy ápolónő. 

- Üdvözlöm! Én Dr. Adams vagyok, a ma esti ügyeletes. Ön Agatha Brightmore?

- Jó estét! Igen, én vagyok!

- Nos, meg vannak az eredményei, a röntgen és az MR, egyik sem mutatott elváltozást vagy törést, de eléggé zúzódott a könyöke, így a következő két hétre kapni fog egy sínt és írok fel önnek egy kenőcsöt, amely gyulladás csökkentő és fájdalomcsillapító.

- Köszönöm, Doktor Úr! - Hálásan pillantottam rá.

- A nővér mindjárt elkészíti önnek a kötést, és a papírok aláírása után haza is engedném, de előtte megszúrom, hogy tudjon pihenni is. És ez volt az, amit nem akartam hallani, ugyanis 11 éves korom óta tűfóbiám van. Kétségbeesetten néztem Niall-re, aki csak még jobban szorította a kezem.

Hajnali 4 óra volt, amikor visszaértünk  a két testőrünkkel. Fáradtan, koszosan, piszkosan bújtam be az ágyikóba, Niall mellé, aki nem kérdezett semmit, és nem is akarta egyenlőre firtatni a dolgokat, csak lágyan szájon csókolt. Jó éjszakát kívánt, majd halk szuszogás hallatszódott, amely hatására a szívverésem alábbhagyott az agyam kikapcsolt, nem érdekelt mi lesz holnap csak a most számított.