2016. január 31., vasárnap

Boldog szülinapot! Azaz ma 1 éves Naggie története

Sziasztok Tündérek!

Még nem a következő fejezetet hoztam (Holnap fog kikerülni!)
Hol is kezdjem? Talán ott, hogy a mai napon lett 1 éves a blog. El sem hiszem, hogy ez igaz, mert amikor belekezdtem álmodni sem mertem, hogy ilyen sokáig kitartotok mellettem. Nagy hálával tartozom nektek ezért az időszakért. Köszönöm a 40 feliratkozót, és a majdnem 85.000-es megtekintést! Hihetetlenül sokat jelentett számomra a sok komment, és a biztató szavak, amelyeket kaptam tőletek egy-egy részhez. Pár embert ki szeretnék emelni, akik tényleg mindig mellettem voltak, és sosem hagytak szó nélkül: Judit, Klau, Viki, Dóri, Kinga, Vivi köszönöm nektek, és köszönök mindent a többi kedves olvasóimnak is. Lehet egy köszönöm nem fejezi ki, hogy mennyire is szeretlek titeket. Bízom benne, hogy a továbbiakban is követni fogtok. 
Naggie számomra az álompárost testesíti meg minden hibájukkal, kedvességükkel és szerethetőségükkel együtt. 

Elég sok díjat kaptam az elmúlt pár hónapban, de sosem volt időm kitölteni őket, és beleolvasni a többi blogba, ezért elnézést is kérek. Most azonban válaszolok néhány kérdésre, amit kaptam a díjakhoz, és írok pár dolgot magamról és a blogról is. 

Dolgok a blogról:
- Pontosan ma 1 éve lett közzétéve az első bejegyzés
- Nem szántam ilyen hosszúra írni
- Mindig a hangulatomnak megfelelő részt írtam
- Szeretem hatásosan lezárni egy fejezet végét
- Aggie karaktere az én személyiségem jegyeit is hordozza
- Elpirultam írás közben, amikor a szeretkezős jeleneteket írtam
- Liz és Clau karaktere a kedvencem a történetben
- Tina-t egy valós lányról formáltam meg
- A kedvenc részem (sok van) Aggie születésnapja, és a karácsonyi rész
- A legjobban Niall és Aggie veszekedéseit szerettem írni, és a kibékülésüket
- Ha befejeződik ez a történet, szeretnék egy másikat írni
- Valamelyik nap könnyes szemmel aludtam el, amikor arra gondoltam, hogy hamarosan vége

Válaszok:
- Mióta blogolsz?
> 2015. január, és ez az első blogom
- Tartasz/tartottál e attól valaha, hogy negatív véleményt kapsz?
> Bevallom, hogy igen, az elején még nagyon féltem tőle, de fejlődve most már ha kapok is nem érdekel, ha nem építő jellegű.
- Mi a véleményed a saját blogodról?
> Lehetne jobb is! Tényleg... Mindig jobbat és jobbat akarok írni, de ennyire vagyok képes. Hogy valami pozitívumot is mondjak szerintem nem egy átlagos fanfiction az enyém
- Mi a véleményed a sablonsztorikról? 
> Lehet, hogy unalmas, és lehet, hogy úgy meg van írva, még ha sablon is, hogy nem veszed észre közben.
- Milyen kedvenc hobbid van az íráson kívül?
> Imádok kirándulni, F1-et nézni, rajzolni, olvasni, szerkeszteni
- Ki a példaképed?
> Az anyukám, és a nagymamám
- Hová utaznál el legszívesebben?
> Írországba, és hogy egy meleg helyet is mondjak Görögországba
- Van valami célod a blogolással?
> Saját és mások szórakoztatására írok, de szívesen venném, ha könyv lehetne belőle
- Mi az, ami felbosszant?
> A bunkó és nemtörődöm emberek
- Kedvenc színed?
> Pink


4 megjegyzés:

  1. Boldog szülinapot Naggie! Köszi Rose, hogy megalkottad ezt a csodálatos és mesebeli történetet! ❤
    Imádunk, támogatunk!

    VálaszTörlés
  2. Utólag is boldog szülinapot a blogodnak!!
    Imádunk és nem is tettünk mi sokat, amiért köszönettel tartozol, mindon a te erdemed❤
    Nagyon szeretünk 😍💖

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De de nagyon is sokat köszönhetek nektek, hiszen nélkületek nem lennék sehol sem :) <3

      Törlés