2015. december 2., szerda

109. Fejezet: "Állítsd le magad Niall Horan!"

Sziasztok Tündérek! 
Meg is írtam a következő fejezetet, jó olvasást hozzá és itt van tőlem egy apró meglepetés, karácsonyi Naggie-s kalendárium karácsonyig! Puszi <3 


Napok óta mérhetetlen fáradság ült testemen, émelyegtem, a hasam göcsölt, a fejem fájt, érzelmi roncs voltam, a hangulatom ingadozott az egyik percben sírtam, sőt zokogtam, a másikban pedig kivirultam. Az étvágyammal sem stimmelt minden, hiszen eddig csipegettem, most pedig képes lettem volna egy egész asztalnyi ételt is magamba tuszkolni. Lizzy sem tudta, hogy kezelje a helyzetet, de mindent megtett értem, azért, hogy feledjek, de még hátra van a koncert, ami a mai napon esedékes, megígértem magamnak, hogy bármi is történjen, bárhogy is érezzem magam elmegyek és rendbe hozom a dolgainkat  a Manómmal, mert ez így nem érhet véget. Az égiek is ellenem vannak azzal, hogy ma még az ágyból sem tudtam kikelni, annyira furcsán éreztem magam. Biztosan elkaptam a náthát a kicsi Theo-tól, áltattam magamnak, bár a torkom nem fájt, hőemelkedést tapasztaltam. Amint vége lesz ennek a kavalkádnak körülöttem, időt szánok magamra és elmegyek a háziorvoshoz, hogy kivizsgáltassam magam.
Másfél hete, még boldogan bújtam Niall-höz és boldogan utaztam el vele a családjához, és ennyi időpont elég volt ahhoz, hogy a boldogságunk egy pillanat alatt szertefoszoljon. Itt ülök az ágyamon és tanakodok, hogy megéri-e ezt nekem folytatnom a Niall-ért vívott folytonos harcot, és ezek után harcot az anyukájával is és senki nem garantálja azt, hogy minden rendben lesz.
-         Jó reggelt, kis betegem! Lökte be ajtómat Liz, egy nagy tálca étellel.
-         Szia Liz! Mondtam unottan.
-         Jajj szívem, ma sem vagy jól? Ült le az ágyam szélére. – Hoztam neked finom pirítóst, sajtot, lekvárt, teát.
-         Köszönöm, hogy így vigyázol rám és, hogy gondoskodsz rólam, de jól látod, nem vagyok a toppon.
-         Mit fogsz tenni? Szorította meg kezem.
-         Ezt hogy érted? Nem értettem mire gondol.
-         Ma este ott leszel a hercegeddel?
-         Nem tudom, nem tudok semmit! Homályosodott el látásom.
-         Ne sírj! Megértem, ha úgy döntesz, hogy, hogy nem akarsz vele találkozni.
-         Tudom, hogy nem kíváncsi rám és arra sem, amit mondani szeretnék neki, de tudnia kell, hogy ha ennek itt a vége én mindig mellette leszek, láthatatlanul is, mert a szívem neki adtam.
-         Drágám, Niall nem normális, ha veszni hagy! El kell menned kicsim és beszélned kell vele!
-         Csak ő tudja kitölteni az űrt a szívemben és még most is azon tanakodom, hogy hogyan szűrhetett le egy ilyen elmebeteg dolgot Harry és köztem, mikor már máskor is megesett, hogy Hazz-el aludtam közös szobában.
-         Szerintem borzasztóan megviselte, hogy csak úgy hipp-hopp eltűntél és az még inkább, hogy az egyik legjobb barátjánál vigasztalódsz és ebből gondolhatta, hogy valami nem stimmel, már biztos nem szereted.
-         Pedig, ha tudná, hogy a drágalátos édes anyukája miatt vigasztalódtam a barátjánál, és azért nem mondtam neki semmit, mert meg akarom kímélni attól, hogy megutálja Maura-t egy életre, ez akkora bűn, hogy így kelljen miatta szenvednem?
-         Minden rendbe fog jönni! Ölelt át.
-         Neked legyen igazad és remélem Claudia is megbocsájt. Annyira rossz barátnak érzem magam, ezer éve beszéltem El-el és Perrie-vel is, ha Clo is elfordul mellőlem…
-         Aggie, ne mondj ilyeneket! Bármikor felhívhatod őket, sőt már kitalálták a közös skypolást is. Clo miatt pedig ne aggódj.
-         Igazad van! Írok is nekik… Köszönöm Liz még egyszer, fogalmam sincs mit csinálnék nélküled! Csimpaszkodtam nyakába.
***
Bárcsak ne hallgattam volna Liz-re, mert ha lehet még rosszabbul éreztem magam, amikor kibeszélgettem magam a lányokkal. Csodálkoztam azon is, hogy Sophia nem volt jelen Dublin-ban, hogy kiderítsem ennek az okát, hát őt bevontam a traccsolásba, mint kiderült súlyos oka volt annak, hogy egy ideje már nem hallottam Perrie-ről és Soph-ról, mégpedig az, hogy mind a ketten szakítottak a szerelmükkel, jobban mondva Zayn és Liam szakított velük. Az állam, ha lehetne még most is a padlót súrolná a meglepettségtől, mert soha nem tudtam volna elképzelni, hogy ők valaha is szét fognak menni. Nekem ők voltak a példa a szerelemre és most vége… Próbáltak meggyőzni, hogy jól vannak, és semmi baj, de nem úgy vettem ki főleg So hangjából. Annyira szégyelltem magam előttük, hogy a barátjuknak hívnak és még azt sem tudtam, hogy mi történt velük, mert az elmúlt időben csak magammal voltam elfoglalva. Jóformán Lizzy-vel sem beszéltem, amíg anyuéknál voltam, túlzottan is lekötött a nagy szerelem. Furcsa, így a lányokkal beszélni, kérdeztem őket a szakítás okáról, de igyekeztek kikerülni a kérdést, annyi biztos, hogy Liam próbálkozik a kapcsolat megmentéséért, de ez már kevésbé mondható el Zayn-ről. Eleanor pedig végig tudta milyen fájdalmakról is meséltek a csajok, mert ő ezt már végigcsinálta Lou-val, és valójában most jöttem rá arra, hogy én ezt nem akarom, így sóvárogni azután, a fiú után, akit szeretsz, de ő már nem szeret viszont téged, ahhoz már túlzottan is kötődök Ni-hez, hogy ezt a kínt el tudnám viselni. A hívás végén megesküdtünk akárhogyan is alakuljanak a dolgok, mi tartani fogjuk a kapcsolatot és mindig barátok maradunk, mert öt közös személy örökre össze fog bennünket kötni.
Liam-el még el kell, beszélgetem, jutott eszembe tusolás közben. Olyan nehéznek és fáradtnak éreztem az izmaimat, mintha ólmot kötöttek volna rájuk, de össze kellett szednem magam. Fürdés után magamra kaptam egy szabadidőt, visszafeküdtem az ágyamba és egy könyv olvasása közben vártam, hogy peregjenek a percek. Hiába olvastam minden pillanatban a találkozáson zakatolt a fejem és nem tudtam eldönteni, hogy menjek-e vagy ne menjek. Ha elhatároztam magam, hogy ott leszek, Niall arca eltántorított, de ha nem megyek, akkor pedig csak is Sophi jutott eszembe, aki alig tudta visszatartani a sírását, mert annyira fájt neki Li elvesztése. Claudia megtört hangja is ott járt-kelt az elmémben, és én kértem meg arra még tegnap este, hogy ma mindenképp legyen 5-kor a bejáratnál, de mi van, ha az ő bizalma is elillan, mint egy finom parfüm illata? 


Négy óra felé Liz lépett be hozzám hatalmas lelkesedéssel és a három pár jeggyel a kezében, menetre készen.
-         Kész vagy? Indulhatunk? Aggie, nem mondod, hogy reggel óta így vagy?
-         Én nem megyek Li, de te érezd nagyon jól magad, és Clu-nak üzenem, hogy nagyon sajnálom. Húztam fejemre a takarómat.
-         Persze, hogy nem jössz! Került le rólam a plédem. – Gyerünk Agg, öltözz! Áll a szekrényemhez és kidobta az ágyamra a legelső nadrágot és pólót, ami a kezébe került.
-         Nem! Hisztiztem.
-         Szereted Niall-t? Akarod őt? Akkor tegyél érte! Clau pedig az előbb hívott, hogy már elindult. Öt perced van elkészülni, lent várlak, ha nem leszel lent, feljövök, és ha kell a hátamon foglak elvonszolni az autóig.
Magamra hagyott, de én csak néztem a kivetett ruháimat. Igaza van, hogyha meg akarom menteni a szerelmünket Ni-vel, akkor fel kell innen kelnem, be kell ülnöm az autóba és be kell mennem az aréna kapuján. A Manóm arca most már nem vette el a kedvem, még a szavai sem, inkább hajtottak előre és magamat is meglepve öt perc múlva már a barátnőm mellett ültem a járműben.
Háromnegyed óra alatt sikeresen meg is érkeztünk a célunkhoz, de parkolóhely, már csak egy 15 perces sétára találtunk. Öt előtt pár perccel értünk az épülethez, de férőhely alig volt, mert akkor kezdték beengedni a tömeget a „katlanba”. Egy félreeső helyen álltunk meg Li-vel, hátha kiszúrom a másik barátnőmet, de negyed óra várakozás után sem történt semmi. Már hívni akartam, amikor megpillantottam az utca másik oldalán. Látszott, hogy megviselte az, ami nem is történt. Szemei karikásak voltak, arca beesett, még sosem láttam így a mindig ragyogó modellt.
-         Szia! Esetlenül mentem elébe.
-         Helló! Mondta unottan. – Nézd Aggie, ne kerülgessük a forró kását.
-         Rendben! Menjünk be és rendbe hozok mindent.
Bólintott és beálltunk a sorba, ahol a többi rajongó is sorakozott. Nagyon néztek minket, de inkább a bejutásra koncentráltak, mint ránk. Mikor a mi jegyeinket ellenőrizték, félrehívott egy fiatal lány, hogy kövessük, mint kiderült a VIP-sek egy külön kapun tudnak bejutni, majd ért a következő meglepetés miszerint engem nem szabad a fiúk közelébe engedniük a biztonságiaknak. Először azt hittem ez csak valami tréfa, de mikor az egyik szervező tizedszerre hívta fel az illetékest kezdtem belátni, hogy tényleg ki vagyok tiltva. Lizzy és Clau csak néztek rám, hogy akkor most mi legyen, de lesokkoltam és ki kellett rohannom a közeli WC-be kiadni magamból a reggelimet.
Niall ennyire megutált, vagy mindenki megutált? Ezek szerint számított a megjelenésemre, de az nem lehet, hogy ő kérte, hogy tartsanak távol tőle, az nem lehet, szeret, azt mondta, hogy szeret, csak hazugság volt? Néztem farkasszemet a könnyező tükörképemmel. Ez csak egy rossz rémálom, mosakodtam meg és vártam, hogy felébredjek. Mikor kijöttem a mosdóból láttam, hogy Liz telefonál, de nem hallottam, hogy kivel, de ha kettőt kellett volna találnom elsőre is ment volna, hogy Niall az. Meg sem vártam, hogy letegye én is hívást kezdeményeztem.  Nem sokkal később Harry jelent meg egy biztonság őrrel az oldalán.
-         Harry ez most komoly? Semmi köszönés nélkül támadtam le, amikor oda ért hozzánk. Egyből kiszúrtam a szeme alján dudorodó lila foltot, amit Lou igyekezett sok alapozóval eltüntetni.
-         Neked is szia!
-         Szerinted bájcsevegős kedvemben vagyok?
-         Agg, Niall ragaszkodott hozzá, nekem ugyebár nem volt beleszólásom, tekintve, hogy én vagyok a „szeretőd”
-         Nem érdekel, beszélnem kell vele és a fiúkkal is!
-         Beviszlek, de nem tudok semmit megjósolni!
-         Ha nem lenne baj, itt van Liz és Clau is.
-         Clau? Csodálkozott.
-         Igen, úgyhogy most teljesíthetnéd azt az ígéreted miszerint beszélsz vele. – Nagyon fájt? Utalgattam a puklira.
-         Sziasztok! Köszönt rájuk. – Akkor gyertek, mutatom az utat! Túlélem! Próbált mosolyogni, de húzódott a bőr és ez fájdalommal járt neki. Én meg sem várva őket siettem, hogy még az öltözőben találjak mindenkit.
-         Beszélnünk kell! Nyitottam be hozzájuk.
-         Aggie? Fagyott meg a levegő, ahogy Louis kiejtette nevemet. Niall villámokat szórt a szemével rám, még Liam és Lou sértődötten méregettek. Nem tudtam az mellett a tény mellett elmenni, hogy Ni szája is hasonló állapotban van, mint Hazz szeme, csak a Manómnak fel volt repedve. Mérges voltam rá, de mindennél jobban le akartam ápolni az ajkát.
-         Nem megmondtam, hogy takarodj az életemből? Vagy a nagy szerelem a hallásod rovására ment? Egyáltalán, hogy jutottál be?
-         Na, állítsd le magad Niall Horan! Mégis, hogy beszélsz te velem? Nem a sarokról jöttem, ahogy néhány lány, akit már megfektettél, lehet velük használhattad ezt a modort, de velem nem. Miért bántottad Harry-t? Mire volt jó verekedni? Hogy megmutasd te is tudsz férfias lenni? Dühödtem be én is.
-         Mit érdekel az téged? Jólesett maradjunk ennyiben.
-         Jah, hogy jól esett, akkor most engem is megütnél? Vagy a lányok nem ütik meg a szintet?
-         Azt hiszem mi megyünk! Araszolt kifelé a másik két hímnemű, de nem is foglalkoztunk velük.
-         Akár mikor kidobathatlak, úgyhogy válogasd meg a szavaidat…
-         Nem-nem válogatom meg a szavaimat! Miért is kéne? Hazudtál nekem azt mondtad, hogy szeretsz, és közben megteszed azt, hogy kitiltasz, megütöd Harry-t, akinek annyi a bűne, hogy befogadott pár estére? Akinek felháborodásra van, joga az egyedül én vagyok.
-         Megcsaltál, mégis mit vártál, hogy tárt karokkal foglak várni?
-         Te csak bemagyaráztad magadnak a megcsalást…
-         Mire kellett volna gondolnom, amikor egy szó nélkül eltűntél, majd Harry közli, hogy nála vagy, de siet is haza? Miért hagytál ott? Ha már nem szeretsz azt elmondhattad volna, csak ne így kellett volna megtudnom.
-         Miért hagytalak ott? Sokat gondolkodtam, ha feljön ez a kérés milyen magyarázatot adjak, kitaláltam már mindenféle hazugságot, csak hogy neked jó legyen, de most a kapcsolatunk a tét így elmondom. Az anyukád volt az oka annak, hogy aznap este hazarepültem.
-         Persze, fogd csak rá anyára nyugodtan, ettől valami jobbal is előállhattál volna.

-         Ez az igazság, hiszen te magad mondtad, hogy nem kedvelt a kezdetektől. De ha nem hiszel nekem hát így is jó, de tudd, hogy ezek után én nem maradok Angliában, el fogok költözni, ahol nem találkozok veletek minden második percben és Harry nem érdemelte meg azt a monoklit a szeme alá. Élj boldogulj! Rontottam ki a szobából, nem akartam mást, csak minél távolabb lenni tőle és ettől az egésztől. A többiek, akik kiscsoportba verődve hallgatóztak csak szomorúan néztek utánam. Clau kiabálta a nevemet, amire megtorpantam, utolért és a könnyeivel küszködve ölelt át. 


8 megjegyzés:

  1. Ah :c
    Megint összevesztek :c
    Pedig nem szabadna :c Hisz ők a legédesebb pár a világon <3
    Előre is nagyon boldog karácsonyt, és kellemes ünnepeket <3 xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juditom! <3
      Jajj, jön még télre tavasz, ahogy szokták mondani! :) És imádom én is a Naggie párosomat és neked is először is boldog Mikut és kellemes ünnepeket, még 3 hét :) <3

      Törlés
  2. Szia <3
    Összevesztek :( és a végen Clauval. :) Jó rész lett. :) Siess a kövivel! :) <3
    xxx Kinga <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kingám! <3
      Nem szomorkodj :) Köszönöm szépen és sietek :) Puszii <3

      Törlés
  3. Aahhhww... Azt hiszem ez az első reakcióm. Meg kell mondja, ezt a részt is be tudom sorolni a "Kedvenc részeim" kategóriába. Ez már biztos. Fordulatosra sikerült. Meglehetősen váratlan lett a vége. Nagyon kíváncsi vagyok hogyan és mikor döbben rá Niall, hogy mekkora idióta volt. Hiszen valljuk be, az volt. Bár az Ő szemszögét is abszolút meg lehet érteni. Na de ennyire nem bízik Agg-ben? Ejj. Szó mi szó, fantörpikus részt alkottál!
    Végtelen izgatottsággal várom a folytatást!!! ❤
    A kalendár nagyon cuki vagy. Igazán eredeti ötlet. Szuper meglepetés! Köszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivim! <3
      Aww anyira cuki vagy :) <3 Niall tényleg idióta, de Aggie is lehetett volna kitartóbb :D Nagyon szépen köszönöm ezt a hosszú komit és sietek a kövi résszel ahogy tudok :)
      Igazán nincs mit, ez a legkevesebb, amit adhatok nektek :) <3 Puszii

      Törlés
  4. ❤Kínzás így zárni egy részt❤Nagyon várom az új részt!❤Siess,puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klaum! <3
      Tudom, tudom rossz vagyok :D Sietek vele :) Ezer puszi <3

      Törlés