2015. augusztus 31., hétfő

93. Fejezet: Köszönöm!

Drágáim! 
Eljött a nyár utolsó napja is sokunk bánatára :( A mai nap még legyen a nyári szüneté, napozzatok, hogy sok D vitamint gyűjtve, felfrissülten menjetek be holnap a suliba... Rossz ezt leírni, hűha nem is ragozom, inkább mindenkinek szerencsés és sikeres első napot kívánok a suliban! :) <3

Ülésemben nyugtalankodva fészkelődtem, nem értettem, hiszen ez idáig szerettem a repülést, de az elmúlt alkalommal sem élveztem úgy, mint azelőtt. Nem tudott megnyugtatni sem a fülemben dübörgő zene, ami mi más is lehetett volna, mint One Direction. Igyekeztem Niall hangjára összpontosítani és a dalszövegekre, de nem ment. Sajnos Clau-t fel kellett ébresztenem ahhoz, hogy ki tudjak menni a mosdóba.
Amikor bementem, megnyitottam a csapot, és egy marék vízzel enyhítettem arcom tüzességét. Zúgott a fejem, és egy kisebb hányinger roham is rám tört. Víz kortyolgatásával, majd légző gyakorlattal próbáltam megszüntetni idegességem, és görcsösségem. Visszaérkezésemet Claudia aggódó szempárja követte végig, de én csak legyintettem, és igyekeztem úgy tenni mint, aki kimerült. Zavart ez a helyzet, mert ilyet még sosem tapasztaltam, de betudtam egy pániknak, azzal a magyarázattal, hogy megviselt az, hogy el kellett válnom a fiúktól.
***
Fél órával később már javult a helyzet, de még mindig nem éreztem magam tökéletesen így, hogy eltereljem a figyelmem, mi mást is tehettem volna, mint felnéztem pár közösségi oldalra. Sok hír szólt rólam, és Niall-ről, arról a bizonyos képről. Pár cikkbe bele is olvastam…
„ Niall Horan szerelmes? Úgy tűnik végre a híres fiúbanda, a One Direction egyetlen ír tagja is rátalált a boldogságra, nem más személyében, mint az egykori munkatársuk Agatha Brightmore-ban. A képekből ítélve dúl a szerelem a két fiatal között. Azonban nem sokkal később Niall kiadott egy közleményt, amelyben cáfolta az ezzel kapcsolatos pletykákat, miszerint Agatha és közte bármiféle kapcsolatról is beszélhetnénk. Hozzátette, hogy a csók egy kitalált játék része volt. Mindenestre, mi szurkolunk nekik! Hát ti, mit szóltok egy újabb 1D szerelemhez?”
„ Niall megérdemli, hogy végre egy aranyos lány legyen mellette. Számomra csak az a fontos, hogy boldog legyen, és ha vele boldog, akkor örül a szívem…”
„ Aggie aranyos, kedves és szép! Legyenek boldogok!”
„ Ez ki? Ki ez a nő? Semmi szépség sincs benne, egyáltalán nem illik Niall mellé!”
„ Niall ne tedd ezt velem! Még a nagymamám is szebb, és formásabb, mint ez a lány… Nyisd ki a szemed! Szeretlek”
„ Miért utálkoztok? Igen is szép pár, Niall jól választott, mert Agg gyönyörű! Én a legjobbakat kívánom nekik!”
Egy másik cikk…
„ Niall Horan szíve elkelt? Pár amatőr fotó a bizonyíték, hogy a One Direction szőke, ír tagja és korábbi asszisztensük Agatha Brightmore szerelmes. Baráti társaságban látható a pár, amint élvezik egymás közelségét. Sajtósuk nem kívánt semmit hozzáfűzni a képek megjelenéséhez. Nem ez volt az első alkalom, amikor intimebb pillanatban látható a két fiatal közös fotókon, de a most megjelent képek többet sejtettnek, mint bármikor. Az este után Niall egy rövid közleményben annyit nyilatkozott, hogy számára ez nem jelent többet egy baráti csóknál, ami egy fogadás része volt, és ezzel lezártnak tekintette a témát…”
A firkálmányok még nem is érdekeltek annyira, mint azok a hozzászólások, amiket olvastam alattuk… Volt pár olyan, amely mosolygásra késztetett, de sokkal több volt azok száma, amelyeken legszívesebben elsírtam volna magamat. Még az a kicsi önbizalmam is elszállt, amit Niall hosszú napok alatt, de elhitetett velem. Magam sem tudom mit vártam. Talán egy kicsit több pozitív embert, akik örülnek a kedvencük örömének. Persze nem számítottam kitörő örömre, de ha valaki igazán szereti a srácokat velük örül, és szomorkodik, ha valami kellemes vagy éppen kellemetlen dolog történik az életükben. Semmilyennek éreztem magam, csak egy lánynak, aki légi beteg lett, és akinek óráról órára, napról napra egyre több utálója lett, csak azért mert nem a megfelelő emberbe szeretett bele. Már-már közhelyesnek tűntem, ha egy fannak képzeltem magam, aki tudott mindenről, mert hogyne utálnának, amikor másik tíz millió lány szeretne a helyemben lenni. Számukra csak egy álom Ni, hogy minden rózsaszín lehet, hogy a mi sztorinkat is ilyennek hiszik, de ha valóban tudnák, hogy már mennyi mindenen mentünk keresztül… Szakítás, betegség, harag, de mindig ott lebegett a fejünk fölött egy dolog, ami visszasegített a másik mellé, ez pedig nem volt más, mint a szeretet. Még a kapcsolatunk sincs megerősítve, de már világszerte tudják, hogy ki vagyok és, hogy milyen bűnt követtem el ellenük.
-         Jól vagy? Olyan fehér az arcod. Fordult felém Clo.
-         Jól vagyok! Csak egy kis hányinger jött rám, de már elmúlt. Néztem félre.
-         Miért állítasz valótlant? Átlátott rajtam, mint a szitán. - Látom, hogy baj van.
-         Bocsánat, hogy csúsztattam, és igazad van, nem vagyok a legjobban, de nem akarlak terhelni folytonosan az én problémáimmal, amikor tudom, hogy neked is megvannak a saját bajaid.
-         Egyáltalán nem terhelsz sőt, én örülök, ha tudok segíteni, akár néhány szóval is.
-         Tudod, azt hittem, hogy könnyebb lesz… Sóhajtottam egy nagyot.
-         Mi lesz könnyebb Babám? Fogta meg kezemet.
-         Ez az egész felhajtás, Ni és köztem, hogy talán megúszom pár rosszalló hozzászólással. Nézd, még semmit sem tudnak biztosan, de már én vagyok a gonosz boszorkány, aki elnyerte a hercegük szívét… Mutattam meg neki az előzőleg olvasott gondolatokat.
-         Aggie, ne is foglalkozz azokkal az emberekkel, akik ilyeneket írnak rólad, hiszen nem ismernek. Azok, akik közel állnak hozzád tudják, hogy te vagy Niall számára a tökéletes lány, mert egyedi vagy. Olyan nagy szíved van, hogy a szeretetéből minden embernek jutna a Földön… És tudod mit, kellesz nekünk és a körülötted lévő embereknek, mert bevallom, szeretnék olyan lenni, mint te, és ezek a hozzászólások nem utálatból születtek, hanem irigységből és féltékenységből. Az emberek már csak ilyenek, hogy neked megadatott az, ami nekik nem.
-         Harry hülye! Nevettem el magam.
-         Oké, de ez most, hogy jött neked? Csodálkozott rám barátnőm.
-         Csak úgy, hogy nem csak nekem van akkora szívem, hogy elég lenne a benne lévő jóság mindenkinek…
-         Agg én már ezt lezártam, és igyekszem túllépni rajta, hogy végre rám találjon a nagy Ő. Egy halovány csalódottság suhant át a szemén, amikor elkapta rólam azokat.
-         Szerintem már megtaláltad, és csak várnod kell, amíg rájön, hogy a sok kő között, már párszor elment a keresett gyémánt mellett.
-         Gyere ide te Gyönyörű, hadd ölelgesselek meg! Karolt át.
-         Gondoltad volna azon a reggel, amikor először találkoztunk, hogy barátok leszünk?
-         Őszinte leszek, de semmi ilyenre nem számítottam. Csóválta meg a buksiját.
-         Én hittem, hogy még látjuk egymást, és ismerősként majd jókat beszélgetünk, de azt nem, hogy Liz mellett te leszel az a személy az életemben, aki mindent tud rólam.
-         Furcsa a sors, és kiszámíthatatlan. Jegyezte meg Clau ezt a mondatot olyan nagysággal mint, aki már legalább a századik életévét is betöltötte volna. 


„ – Kérem, kapcsolják be biztonsági öveiket, hamarosan landolunk!” Hallottuk meg a légi utaskísérő lágy hangját a hangszórókban.
Ekkor úgy éreztem magam, mint ha az első randimra készülődnék.  A füleim dübörögni kezdtek, a tenyerem izzadt, és a hasamban szorító érzést éreztem. Izgultam, mert ez lesz az első találkozás Liz és köztem a veszekedésünk óta. Talán egy nagy üres, és sötét ház fog várni? Vagy Li meggondolta magát és egy nagy öleléssel vár? Nem tudhattam előre csak reménykedtem abban, hogy valahogy, de visszatalálunk egymáshoz. Megbántottuk egymást kölcsönösen, de aki ismer minket az tudja, hogy mind a ketten csak megyünk a saját fejünk után, és néha többet számít a harag és a büszkeség, mint a másik érzései, talán ez most is így volt egy jó ideig. Szeretem azt a lökött csajt akármennyire is próbáltam rá haragudni, egy percig sem ment, mert volt igazság abban, amiket mondott.
A gép futói a földhöz értek, ekkor éreztem csak igazán, hogy itt az idő, és ha nem is volt olyan hosszú ez a szünet, végre láthatom Li-t, valamint a saját ágyamban aludhatok, a saját bögrémből ihatom meg az esti teámat, és Niall helyett a bársonyos plüsseim lesznek a párnáim. Hozzá kell szoknom újra az itthoni élethez, a munkához, és csak egy nagy vágy van bennem folyamatosan, hogy újra láthassam a Manómat, a fiúkat, és persze a csipet-csapat többi tagját is.  
***
Már Clau mellett az autóban ülve megleptem kedvesem egy üzenettel, hogy nemrég szálltunk le, és úton vagyok hazafelé, ne aggódjon, nagyon hiányzik. Minden percben a fejemben voltak, hogy vajon most mit csinálhatnak Tina társaságában, de éjszaka lévén úgy gondoltam mindenki belevetette magát a durmolásba. Ő is rám gondol? Vagy már el is felejtett? Vagy talán én járok valahol az álmaiban? Szerettem volna, ha így van, és nagyon vártam egy bókolós sms-re, amelyben leírja, hogy neki is nagyon hiányzok, megérkeztek épségben, de valószínűleg ezt már csak reggel fogom megkapni. Kinézve az ablakon pedig megpillantottam a házunkat, amely ugyanolyan szép volt, mint eddig. A rózsáim és minden más virágom teli élettel, a bokrok megnyesve, a fű levágva, azonban bent sötétség honolt.
-         "Itthon vagyok" Súgtam magam elé.
-         Várj, segítek kipakolni! Szállt ki Clo is a járműből, majd nehezen, de kihúztuk a telepakolt bőröndöm a csomagtartóból.
-         Köszönöm! Köszönök mindent! Ha te nem lettél volna, akkor egészen máshogy alakulnak a dolgaim.
-         Erre valók a barátok, hogy segítsenek.
-         Nem szeretnél esetleg bejönni? Főzök jó forró teát. Invitáltam beljebb.
-         Nem Agg, köszönöm, de még így is sokára fogok hazaérni, mindenesetre köszönöm és ígérem, hogy legközelebb bepótoljuk. Visszaült a kocsiba, de én nem tudtam befogni a számat.
-         Félek Clau! Támasztottam meg az ajtót. - Félek, mert nem vár más odabent csak a sötét, ha benyitok. Azt hittem, hogy legalább arra a kis időre mire hazaérek visszajön, de láthatod, hogy korom feketeség van odabent.
-         Édesem, figyelj rám! Ő a legjobb barátnőd, ő ismer téged a legjobban és éjfél elmúltával nem mondok ostobaságot, ha szerintem elaludt… Miért gondolsz mindig a legrosszabbra? És miért feltételezd, hogy nincs itthon? Váltott kérdőre hangja.
-         Talán, mert az eddigi életem alatt csak rossz történt velem? Tártam szét kezeimet. - És, mert eltitkoltam előtted azt, hogy mi csúnyán összekaptunk Li-vel az elutazásunk napján.
-         Mi történt? Lépett ki az autóból.
-         Hosszú, a lényege az, hogy kijelentette, ha nem változtatok az önsajnálatomon, és olyan figurákkal kezdek randizni, mint Taylor, akkor ő nem kíván tovább a barátom lenni és a legjobb, hogy innen is kiköltözik.
-         Biztosan nem gondolta komolyan, csak megijesztett, hogy térj észhez. Ha megígérte, hogy itt fog várni amikor visszajössz, az úgy is van.
-         Eddig te, a fiúk, El, So, Lou, Lux és persze Niall voltatok velem. Már annyira megszoktam, hogy hozzátok tartozom. Mi van, ha már én nem akarok bemenni? Ültem le a lépcsőre.
-         Ne beszélj hülyeséget Agg! Lizzy a családod része és kutya kötelességetek megbeszélni a történteket. Intett le.
-         Niall-t akarom! Kezdtem el a sírást, mint egy öt éves kislány.
-         Nincs Niall, nincs senki, te magad vagy, és csak te tudod helyrehozni a problémáidat! Sajnos ezen sem én, sem pedig Ni nem tudunk segíteni, csak támogatni. Úgyhogy fogd meg a kis batyudat, állj fel a csinos kis popóddal, és nagyon gyorsan húzd befelé a csíkot!
-         Jól van, megteszem, de csak is miattatok! Álltam fel, majd megfogtam a táska húzókáját, de rájöttem, hogy a kulcsom anno kidobtam az asztalra. – Clau van egy kis baj! Remegett meg a hangom.
-         Csak azt ne mondd, hogy elhagytad a kulcsod? Forgatta meg a szemeit.
-         Nem, csak idegességemben kidobtam a táskámból, amikor indultam.
-         Na szuper! Emelte meg a hangját. – Akkor mégis mit tegyünk?
-         Felhívom! Már vettem is elő a kis készüléket a farzsebemből. Csak egy férfihang szólt bele, és hússzor elmondta ugyan azt a szöveget, „…próbálja meg hívását később!”
***

-         Tudom, hogy utálsz. Próbáltam belőle néhány szót kicsikarni, miután úgy döntöttünk, hogy ma éjjel az autóban alszunk. Persze süket fülekre találtam, és egyenlőre fogalmam sem volt, hogy hogyan is hálálhatnám meg neki, hogy velem maradt. Annyit tudtam, hogy lesz mit mesélnem a Manómnak, és már előre láttam, hogy a sztori gyorsan fog terjedni a négy fiú között.

4 megjegyzés:

  1. Wháó *_* Mi az hogy Agg nem szép? :o Ha Agg nem szép, én vagyok Anglia királynője :D Siess xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juditom! <3
      Ó fenséges asszonyom, mily nagyra értékelem véleményét :) Köszönöm a rám szánt idejét, és ígérem, hogy nagyon sietek! <3

      Törlés
  2. Szia.
    Azta nagyon jó rész.Agg,mint egy 5 éves kislány a játék üzletben csak itt Niall t akar.Siess a kövivel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kinga! <3
      Köszönöm szépen, igazán örülök neki, ha elnyerte tetszésedet ez a rész is :) Hát igen, csak akkor érezzük valaki hiányát, ha nincs velünk :) Sietek megígérem! Puszi BR

      Törlés