2015. június 24., szerda

78. Fejezet: "A sírba teszel, esküszöm neked"

Sziasztok Babócák!
Megérkeztem a legújabb fejezettel! :)) Remélem tetszeni fog! Jó olvasást és további szép napot nektek! <3 Puszi BR
Ui: Remélem jól telik a nyári szünet! :) 

Másnap reggel korán ébredtem, és furcsán nézegettem körbe hunyorított szemeimmel. A falak színe más volt, a plüss mackóm nem volt mellettem, és a beszűrődő napfény is másképp világította meg a szobát. Ahogy tisztult a látásom, egyre biztosabb lettem abban, hogy ez a szoba nem a sajátom. Testem alatt pedig valami, vagy valaki ontja a hőséget. Hirtelen tértem magamhoz ezekre a gondolatokra és eszembe jutottak az éjszaka történt események. Az arcom színe egyből bíborba váltott az emlékekre gondolva. Fejem Niall mellkasán pihent, kezeim pedig automatikusan fonódtak dereka köré, ő pedig úgy tartott karjaiban, mintha valami kisbaba lennék. Nem történt semmi és mégis. Nem csak a testi kapcsolat köthet össze két embert, és nem csak a testi dolgokon kell alapulni egy kapcsolatnak, tegnap este ezt személyesen is megtapasztaltam. Szeret és nekem ez a legfontosabb.
Szívdobbanásai oly egyenletesek voltak, mintha egy autópályán autóznánk és meghatározott időnként  az autónk megbakkana egy összetételnél. Bőre olyan sima volt, mint egy tükör lapja. Hasán vezetve kezeimet, felvéltem fedezni enyhén kidolgozott kockáit. Pofiját végignézve mindig eszembe jut, hogy inkább hasonlít egy 13 éves kisfiúra, mintsem egy 21 éves felnőtt fiatalemberre. Angyali arca van, telt rózsaszín ajkakkal, és gyönyörű ragyogó kék szemekkel. Volt időm megfigyelni alvás közben rezdüléseit, különbséget tenni a szuszogások között, nem mertem visszaaludni, mert féltem, ha megteszem, elillan ez az álom, ami most történik velem.



Nagyon melegem volt, mintha csak a zuhany alól léptem volna ki. Picit felemeltem a paplant kettőnkről és meglepően tapasztaltam, hogy szinte eláztattam szegény Niall pólóját, valamint a lepedő én felém eső fele is csurom víz volt. Ha kitakartam magam fáztam, ha be, pedig megsültem. Őrjítő a láz utáni időszak, mert nem tudtam, hogyan és miként lenne jó. Egy kis időre megváltoztatja az étkezési szokásomat is, amit megszoktam enni attól undorodom, amit pedig sosem eszek meg, mindennél jobban kívánom. Fogalmam sem volt, hogy visszatér-e még a láz, ezért ki szerettem volna használni minden pillanatot, amíg nem „torzítja” el ismét a testem és az elmém.
Ni mozogni kezdett mellettem, nem akartam elárulni magam, így gyorsan behunytam szemeimet. Éreztem, ahogy próbált nyújtózkodni, majd ujjaival végig simított nedves arcomon. Kicsit lejjebb tornászta magát, így érezhettem leheletét bőrömön. Vártam, egy érintésre, egy csókra, sokáig habozott, de úriemberhez méltóan a reggeli csókokat elosztotta arcom minden szegletén. Úgy gondoltam, ideje abbahagyni a tettetést és én is finoman elkezdtem mocorogni, mintha abban  a pillanatban ébredtem volna fel. Amikor észrevette, gyorsan elhúzódott mellőlem, félt szegénykém, hogy biztos kiakadnék, ha a karjaiban találnám magam, de ha tudná, hogy valójában mennyire is vágyom rá, és, hogy percekkel ezelőtt hosszasan elidőztem figyelésével, és teste érintéseivel. Álmosan nyitottam ki ismét szemeimet, megjátszva korai ébredésemet.
-         Jó reggelt Tündérem! Remélem tudtál aludni? Köszöntött, még reggeli rekedtes hangján, amelyből egy kis aggodalom is kiszűrődött.
-         Jó reggelt Kis hercegem! Nem kellett altatni, nagyon ki voltam merülve. Válaszoltam a betegséghez híven érces hangomon. – Niall! Ültem fel, és így próbáltam meg a szemébe nézni.
-         Mi a baj Aggie? Sajnálom  a tegnap estét, ki kellett volna mennem, meg nem lett volna szabad, hogy megcsókoljalak! Mentegetőzött, és nagyon zavarban volt.
-         Nem- nem! Ráztam meg a fejemet. – Én, pont azt akartam mondani, hogy nagyon hálás vagyok és nagyon köszönöm, hogy mellettem voltál! Annyi mindent meg kellene köszönnöm, de nem tudom hogyan, egyszerűen mindig akkor bukkansz fel az életemben, amikor a legnagyobb szükségem van rád. Nem tudom, hogy csinálod, de köszönöm. Hajoltam fölé, és nem számolva azzal, amit már annyiszor megbeszéltünk, megcsókoltam. De ez más volt, mint az eddigiek. Ebben benne voltak azok a napok, hónapok, amelyeket egymás nélkül éltünk, benne volt sok fájdalom és szenvedés, és benne volt az öröm, boldogság és szerelem megannyi szikrája is.



-         Aggie! Miért csinálod ezt? Ne érts félre, a legboldogabb emberré tettél ebben a pillanatban, de egyszer azt mondod, hogy hagyjalak, máskor pedig ez történik, ami most. Niall értetlenül nézett rám.
-         Ne haragudj! Én magam sem tudom. Azt akarom, hogy boldog legyél, de ha meglátlak mással már rosszul vagyok. Amikor távol vagy elviselhető a hiányod, de amikor itt vagy velem, nem tudom, hogy mit is kellene tennem, meg akarlak csókolni, át akarlak ölelni, közben tudom, hogy mit mondtam, és ez felemészt. Az egyik felem azt szeretné ha velem lennél, a másik pedig harcol ellened, habár van, amikor meggyőzöd őt is.
-         Szeretlek, te is szeretsz, nem értelek Agg! Miért kell akkor magam távol tartanom tőled?
-         Én csak azt akarom, hogy neked jó legyen!
-         De ezzel pont az ellenkezőjét éred el! Kelt ki az ágyból, majd behajtva az ajtót, magamra hagyott.
Kipattantam én is a párnák és paplanok közül, és utána siettem. Nem, mintha attól féltem volna, hogy elmegy, csak nem akartam újból elveszíteni. Ahogy leértem a konyhába, már volt társasága is, Louis és Liam személyében. Egyáltalán nem lepett meg, hogy Harry még durmolt. A tour-on őt volt a legnehezebb lefektetni, és felébreszteni is.
-         Sziasztok! Toppantam le a lépcsőn, izzadtan, kócosan, beesett arccal.
-         Jó reggelt Agg! Szaladtak hozzám, mind a ketten, és öleltek át. Nekik is nagyon nyúzott volt a kinézetük és a szemük alatt étlenkedő nagy fekete karikák, pedig arról tanúskodtak, hogy nem sokat aludhattak az éjjel.  Ekkor persze bennem megint feltámadt a lelkiismeret, szemeimből pedig újra patakzani kezdtek a könnyek.
-         Jobban vagy? Nagyon megijesztettél mindenkit tegnap! Fogta Lou kezei közé arcomat.
-         Annyira sajnálom srácok! Néztem mind a kettőjükre.
-         Agg, ne hülyéskedj! Hála Istennek nem történt nagyobb baj! Karolt át Lou újból.
-         Én-én azért is bocsánatot kérek, ahogy beszéltem veletek. 
-   Tessék Agg! Békülős papírzsepi. Nyújtott felém Payno egy fehér papír darabot.
-         Köszönöm! Küldtem hálálkodó pillantásokat irányába. – De komolyan fiúk! A helyetekben régen itt hagytam volna saját magamat. Néztem végig, most már mind a hármukon. Niall mimikáját elnézve, nem tudtam, hogy mit gondolhat, szinte faarccal nézett maga elé. – Hálásnak kellett volna lennem, hogy visszarepültetek miattam, amikor jobb dolgotok is lett volna. Utaztatok, fárasztottátok magatokat, és én, mint egy hisztis kislány úgy bántam veletek. Mérhetetlenül sajnálom! Hajtottam le a fejem, és vártam, hogy mit reagálnak.
-         Ugyan Aggie! Igaz, hogy megfordult a fejünkben, hogy elmegyünk és majd amikor meggyógyultál, eljövünk, de aztán felgyorsultak az események. Mesélte Liam az ő szemszögéből a tegnapi nap eseményeit. -Fel akartál állni, de összeestél. Nem tudunk volna itt hagyni! Aztán reggel jött az újabb meglepetés, nem voltál az ágyadban.
-         Igen! Hát az úgy volt... Pirultam el ismét. – Késő éjjel felébredtem, és megláttalak titeket az ágyam körül, hogy velem maradtatok, a szívem új életre kelt. Vigyorodtam el, erre nekik is megjelent egy nagy mosoly az arcukon.  - Aztán nagyon fájt a torkom, így lejöttem a konyhába, hogy igyak egy kis teát, és itt jobbnak láttam, ha nem mesélek tovább… - Megittam a teát és, hogy ne ébresszelek fel titeket, átmentem a vendégszobába.
-         És volt még lázad? Kíváncsiskodott Lou.
-         Nem, már nem volt! Füllentettem. Niall-re pillantottam fél szemmel, azokban a csodás íriszekben azonban, csalódás suhant át. Nem, hogy javítottam volna a helyzetemen, még lejjebb süllyedtem a szemében. – Megtudok nekem bocsájtani? kérlelően méregettem őket.
-         Hát, nem is tudom Agg! Tette Lou karba a kezeit, és állán húzogatta a nem létező szakállát. - Persze te butus, ez nem is kérdés! De csak akkor, ha te is megbocsájtasz nekünk…
-         Ez sem volt kérdés, amikor tegnap megláttalak benneteket, minden haragom elszállt. Igazából, talán sosem haragudtam eléggé, csak jó volt másokat hibáztatni a saját hibáimért. 


Ekkor a lépcső alján megpillantottuk Harry-t, aki szintén nem aludhatott sokat az éjszaka folyamán. Göndör fürtjei szanaszét álltak, zöld szemeiből nem a megszokott csibészség köszönt vissza, fáradt volt.
-         Szia! Szégyenlősen álltam meg előtte, és tekintettem fel rá.
De ő nem szólt egy szót sem, csak rám mosolygott, úgy, hogy édes, kisfiús gödröcskéi látszódjanak. Mégis hány lány kaphat ilyen mosolyt kora reggel? Majd rám vetette magát, persze finoman, egy nagy ölelés kíséretében.


-         Önző voltam, nagyon sajnálom! Súgtam fülébe.
-         Mi is hibáztunk Aranyhaj.
-         Ne haragudj! A fiúktól már bocsánatot kértem. Húzódtam el tőle.
-         Nem számít! Te sem haragudj! Bele sem gondoltunk, hogy mit élhetsz át itthon. Hunyta be a szemeit, majd vett egy mély levegőt és úgy folytatta. – Ugye már jobban vagy? Annyira rossz volt tegnap látni és tehetetlennek lenni, meg kellett várnunk még kiért az orvos.
Hazz, nagyon a szívén visel mindent és mindenkit, tudtam, hogy az ájulásommal neki lesz a legnehezebb megküzdenie. – Sokkal jobban vagyok! Villantottam felé a fogsoromat. – És már láza sem volt! Kiabált Lou. Ami nem teljesen igaz, de nem kell tudniuk, hogy mi történt este, nyugtattam a lelkemet.
-         Jól van, nagyon helyes! De lassan indulnunk kell Aranyhaj, ha nem haragszol meg…
-         Esetleg egy gyors reggeli? Nem akarom, hogy ti is elájuljatok, vagy, hogy holmi hamburgert bekapva legyetek egész nap.
-         Hiányzol! Hiányoznak az ilyen reggelek Agg! Jelentette ki Li, és a többiek is erősen bólogattak. Hogy tereljem a témát, mindenkit leültettem a konyhába, és összedobtam a jól bevált tojás rántottámat.  
-         Ez valami mesés volt Aggie! Kár lett volna kihagyni! Lelkesedett Lou.
-         Igen A.! Ugyanolyan finom volt, mint, amit nálatok készítettél. Niall a reggel folyamán, most először szólalt meg. Háttal álltam nekik a konyha pultot törölgetve, így nem láthatták, hogy kifújtam azt a bizonyos benntartott levegőt, és behunytam szemeimet.
-         Egészségetekre! Örülök, ha ízlett.
-         Most már tényleg mennünk kell Agg! Tina, már legalább 10-szer hívott. Adta tudtunkra Hazz az információkat, amelyet bevallok őszintén, hogy nem akartam hallani. Én is igazgattam a fiúkat, de nem ennyire, mikor tudtam, hogy dolguk volt, nem zaklattam őket. Persze megértem, mert este koncert és igyekeznie is kell, hogy megnyerje a főnökét.
-         Mikor láthatlak titeket újra? Szememet pedig marni kezdték ismét a könnyek.
-         Aggie! Megígérjük, hogy felhívunk, de most tényleg.
-         Ne ígérj olyat Liam, amit nem biztos, hogy megtudtok tartani!
-         Bízz bennünk! Kaptam tőle egy kézfej puszit, és már lépett is le a lépcsőfokról.
Megpuszilgattam Harry-t és Lou-t is, majd ők is beszálltak a fekete Range Rover-be. Niall maradt utolsóként, akitől búcsút kellett volna, hogy vegyek, de nem akartam.
-         Itt az idő Agg!
-         Nem akarom, hogy elmenj!
-         Muszáj! De ki is mondogatta este, hogy vissza kell repülnöm?
-         Az még akkor volt, most pedig most van! Piszkálgattam a körmeimet, hogy ne kellejen ránéznem.
-         Aggie! Ezt hagyd abba! Választotta szét kezeimet. – A sírba teszel esküszöm neked! És ne aggódj az miatt, hogy haragudnék, hogy nem mondtad el, hogy mi történt este...
-         Pedig én már azt hittem, hogy örökre megutáltál a reggeli csók után, és most még ez is.
-         Viccelsz? Egy hónapja, hogy igazán boldog vagyok újra.
-         Menjél, mert a fiúk már tűkön ülnek!
-         Jó, de ez nélkül sehová!
-         Mi? Csodálkoztam, majd kaptam egy forró csókot ajkaimra.
-         Légy jó, és gyógyulj meg! Szeretlek! Kiabált még vissza, aztán Hazz gázt adott és újra kiléptek az életemből. Megsemmisülve álltam a járdán, néztem utánuk, majd ismét elfogott az a magányos érzés, amelyet azóta érzek, amióta elhagytam őket.






6 megjegyzés:

  1. Jaj te a lány *_* De imádlak az írásaiddal együtt :3 Siess mert tudod hogy bármire képes vagyok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohh Juditom én meg téged imádlak! <33 Köszönöm <3 és sietek! :))

      Törlés
  2. Imádtam basszus! Már tűkön ülve várom a kövi részt!*-* siess vele kérlek, mert vasárnap megyek táborba és azelőtt még azzal akarok itthonról elmenni hogy elolvastam a csodás 79.fejezetet<3 ^.^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klauuu <3 Sietek, szombaton fent is lesz ígérem :D <3 *-*

      Törlés
  3. Hát te lány... Hosszú idő után de sikerült utolérni téged...
    Mostmár azt kivánom bár ne tettem volna! Nem azért mert rossz, sőt.. Épp elenkezőleg.. Olyan a blogod mintha... Nem tudom... Szivárványon csúszdáznék vagy unikornidon lovagolnék!! :")
    Imádom amit írsz, és hidd el nekem (a személyi kritikusodnak) hogy a te tehetségedet rengeteg elismert író is megirigyelné!
    Így hát el is mondok egy apró titkot: Te vagy a példaképem ilyentéren!
    És hidd el ezt nem azért mondom mert szeretlwk hanem.mert tényleg így van!
    Várom a következő részt!
    Xoxo Viki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki, Viki <3 Megrígatsz itt engem reggelre :) Nem is tudom mit is mondhatnék, először is egy hatalmas köszönöm-el kezdeném, másodszor pedig mikor elkezdtem írni, nem tudtam, hogy van hozzá tehetségem és most azt mondod, hogy a példaképed lettem, mint író :) Hatalmas megtiszteltetés és én is nagyon szeretlek! :D <3

      Törlés