Sziasztok Babócák!
Megérkeztem a legújabb fejezettel! :)) Remélem tetszeni fog! Jó olvasást és további szép napot nektek! <3 Puszi BR
Ui: Remélem jól telik a nyári szünet! :)
Másnap reggel korán
ébredtem, és furcsán nézegettem körbe hunyorított szemeimmel. A falak színe
más volt, a plüss mackóm nem volt mellettem, és a beszűrődő napfény is másképp
világította meg a szobát. Ahogy tisztult a látásom, egyre biztosabb lettem
abban, hogy ez a szoba nem a sajátom. Testem alatt pedig valami, vagy valaki
ontja a hőséget. Hirtelen tértem magamhoz ezekre a gondolatokra és eszembe
jutottak az éjszaka történt események. Az arcom színe egyből bíborba váltott az emlékekre gondolva. Fejem Niall mellkasán pihent, kezeim pedig automatikusan
fonódtak dereka köré, ő pedig úgy tartott karjaiban, mintha valami kisbaba
lennék. Nem történt semmi és mégis. Nem csak a testi kapcsolat köthet össze
két embert, és nem csak a testi dolgokon kell alapulni egy kapcsolatnak, tegnap este ezt személyesen is megtapasztaltam. Szeret és nekem ez a
legfontosabb.
Szívdobbanásai oly
egyenletesek voltak, mintha egy autópályán autóznánk és meghatározott időnként az autónk megbakkana egy összetételnél. Bőre
olyan sima volt, mint egy tükör lapja. Hasán vezetve kezeimet, felvéltem
fedezni enyhén kidolgozott kockáit. Pofiját végignézve mindig eszembe jut,
hogy inkább hasonlít egy 13 éves kisfiúra, mintsem egy 21 éves felnőtt
fiatalemberre. Angyali arca van, telt rózsaszín ajkakkal, és gyönyörű ragyogó
kék szemekkel. Volt időm megfigyelni alvás közben rezdüléseit, különbséget
tenni a szuszogások között, nem mertem visszaaludni, mert féltem, ha megteszem, elillan ez az álom, ami most történik velem.
Nagyon melegem
volt, mintha csak a zuhany alól léptem volna ki. Picit felemeltem a paplant
kettőnkről és meglepően tapasztaltam, hogy szinte eláztattam szegény Niall
pólóját, valamint a lepedő én felém eső fele is csurom víz volt. Ha kitakartam
magam fáztam, ha be, pedig megsültem. Őrjítő a láz utáni időszak, mert nem
tudtam, hogyan és miként lenne jó. Egy kis időre megváltoztatja az étkezési
szokásomat is, amit megszoktam enni attól undorodom, amit pedig sosem eszek
meg, mindennél jobban kívánom. Fogalmam sem volt, hogy visszatér-e még a láz,
ezért ki szerettem volna használni minden pillanatot, amíg nem „torzítja” el
ismét a testem és az elmém.
Ni mozogni kezdett
mellettem, nem akartam elárulni magam, így gyorsan behunytam szemeimet. Éreztem, ahogy próbált nyújtózkodni, majd ujjaival végig simított nedves
arcomon. Kicsit lejjebb tornászta magát, így érezhettem leheletét bőrömön. Vártam, egy érintésre, egy csókra, sokáig habozott, de úriemberhez méltóan a
reggeli csókokat elosztotta arcom minden szegletén. Úgy gondoltam, ideje abbahagyni a tettetést
és én is finoman elkezdtem mocorogni, mintha abban a pillanatban ébredtem volna fel. Amikor
észrevette, gyorsan elhúzódott mellőlem, félt szegénykém, hogy biztos
kiakadnék, ha a karjaiban találnám magam, de ha tudná, hogy valójában mennyire
is vágyom rá, és, hogy percekkel ezelőtt hosszasan elidőztem figyelésével, és
teste érintéseivel. Álmosan nyitottam ki ismét szemeimet, megjátszva korai
ébredésemet.
-
Jó
reggelt Tündérem! Remélem tudtál aludni? Köszöntött, még reggeli rekedtes
hangján, amelyből egy kis aggodalom is kiszűrődött.
-
Jó
reggelt Kis hercegem! Nem kellett altatni, nagyon ki voltam merülve. Válaszoltam a betegséghez híven érces hangomon. – Niall! Ültem fel, és így
próbáltam meg a szemébe nézni.
-
Mi a
baj Aggie? Sajnálom a tegnap estét, ki
kellett volna mennem, meg nem lett volna szabad, hogy megcsókoljalak! Mentegetőzött, és nagyon zavarban volt.
-
Nem- nem! Ráztam meg a fejemet. – Én, pont azt akartam mondani, hogy nagyon hálás
vagyok és nagyon köszönöm, hogy mellettem voltál! Annyi mindent meg kellene
köszönnöm, de nem tudom hogyan, egyszerűen mindig akkor bukkansz fel az
életemben, amikor a legnagyobb szükségem van rád. Nem tudom, hogy csinálod, de
köszönöm. Hajoltam fölé, és nem számolva
azzal, amit már annyiszor megbeszéltünk, megcsókoltam. De ez más volt, mint az
eddigiek. Ebben benne voltak azok a napok, hónapok, amelyeket egymás nélkül
éltünk, benne volt sok fájdalom és szenvedés, és benne volt az öröm, boldogság
és szerelem megannyi szikrája is.
-
Aggie! Miért csinálod ezt? Ne érts félre, a legboldogabb emberré tettél ebben a
pillanatban, de egyszer azt mondod, hogy hagyjalak, máskor pedig ez történik,
ami most. Niall értetlenül nézett rám.
-
Ne haragudj! Én magam sem tudom. Azt akarom, hogy boldog legyél, de ha meglátlak mással
már rosszul vagyok. Amikor távol vagy elviselhető a hiányod, de amikor itt
vagy velem, nem tudom, hogy mit is kellene tennem, meg akarlak csókolni, át
akarlak ölelni, közben tudom, hogy mit mondtam, és ez felemészt. Az egyik felem azt szeretné
ha velem lennél, a másik pedig harcol ellened, habár van, amikor meggyőzöd őt
is.
-
Szeretlek,
te is szeretsz, nem értelek Agg! Miért kell akkor magam távol tartanom tőled?
-
Én csak
azt akarom, hogy neked jó legyen!
-
De
ezzel pont az ellenkezőjét éred el! Kelt ki az ágyból, majd behajtva az ajtót,
magamra hagyott.
Kipattantam én is a
párnák és paplanok közül, és utána siettem. Nem, mintha attól féltem volna,
hogy elmegy, csak nem akartam újból elveszíteni. Ahogy leértem a konyhába, már volt társasága
is, Louis és Liam személyében. Egyáltalán nem lepett meg, hogy Harry még
durmolt. A tour-on őt volt a legnehezebb lefektetni, és felébreszteni is.
-
Sziasztok!
Toppantam le a lépcsőn, izzadtan, kócosan, beesett arccal.
-
Jó
reggelt Agg! Szaladtak hozzám, mind a ketten, és öleltek át. Nekik is nagyon
nyúzott volt a kinézetük és a szemük alatt étlenkedő nagy fekete karikák, pedig
arról tanúskodtak, hogy nem sokat aludhattak az éjjel. Ekkor persze bennem megint feltámadt a lelkiismeret, szemeimből pedig újra patakzani kezdtek a
könnyek.
-
Jobban
vagy? Nagyon megijesztettél mindenkit tegnap! Fogta Lou kezei közé arcomat.
-
Annyira
sajnálom srácok! Néztem mind a kettőjükre.
-
Agg, ne
hülyéskedj! Hála Istennek nem történt nagyobb baj! Karolt át Lou újból.
-
Én-én
azért is bocsánatot kérek, ahogy beszéltem veletek.
- Tessék Agg! Békülős papírzsepi. Nyújtott felém Payno egy fehér papír darabot.
- Tessék Agg! Békülős papírzsepi. Nyújtott felém Payno egy fehér papír darabot.
-
Köszönöm! Küldtem hálálkodó pillantásokat irányába. – De komolyan fiúk! A helyetekben
régen itt hagytam volna saját magamat. Néztem végig, most már mind a
hármukon. Niall mimikáját elnézve, nem tudtam, hogy mit gondolhat, szinte
faarccal nézett maga elé. – Hálásnak kellett volna lennem, hogy
visszarepültetek miattam, amikor jobb dolgotok is lett volna. Utaztatok,
fárasztottátok magatokat, és én, mint egy hisztis kislány úgy bántam veletek. Mérhetetlenül sajnálom! Hajtottam le a fejem, és vártam, hogy mit reagálnak.
-
Ugyan
Aggie! Igaz, hogy megfordult a fejünkben, hogy elmegyünk és majd amikor
meggyógyultál, eljövünk, de aztán felgyorsultak az események. Mesélte Liam az
ő szemszögéből a tegnapi nap eseményeit. -Fel akartál állni, de összeestél. Nem tudunk volna itt hagyni! Aztán reggel
jött az újabb meglepetés, nem voltál az ágyadban.
-
Igen! Hát az úgy volt... Pirultam el ismét. – Késő éjjel felébredtem, és megláttalak
titeket az ágyam körül, hogy velem maradtatok, a szívem új életre kelt. Vigyorodtam el, erre nekik is megjelent egy nagy mosoly az arcukon. - Aztán nagyon fájt a torkom, így lejöttem a
konyhába, hogy igyak egy kis teát, és itt jobbnak láttam, ha nem mesélek
tovább… - Megittam a teát és, hogy ne ébresszelek fel titeket, átmentem a
vendégszobába.
-
És volt
még lázad? Kíváncsiskodott Lou.
-
Nem,
már nem volt! Füllentettem. Niall-re
pillantottam fél szemmel, azokban a csodás íriszekben azonban, csalódás suhant
át. Nem, hogy javítottam volna a helyzetemen, még lejjebb süllyedtem a
szemében. – Megtudok nekem bocsájtani? kérlelően méregettem őket.
-
Hát, nem
is tudom Agg! Tette Lou karba a kezeit, és állán húzogatta a nem létező
szakállát. - Persze te butus, ez nem is kérdés! De csak akkor, ha te is
megbocsájtasz nekünk…
-
Ez sem
volt kérdés, amikor tegnap megláttalak benneteket, minden haragom elszállt. Igazából, talán sosem haragudtam eléggé, csak jó volt másokat hibáztatni a
saját hibáimért.
Ekkor a lépcső
alján megpillantottuk Harry-t, aki szintén nem aludhatott sokat az éjszaka
folyamán. Göndör fürtjei szanaszét álltak, zöld szemeiből nem a megszokott
csibészség köszönt vissza, fáradt volt.
-
Szia! Szégyenlősen álltam meg előtte, és tekintettem fel rá.
De ő nem szólt egy
szót sem, csak rám mosolygott, úgy, hogy édes, kisfiús gödröcskéi látszódjanak. Mégis hány lány kaphat ilyen mosolyt kora reggel? Majd rám vetette magát,
persze finoman, egy nagy ölelés kíséretében.
-
Önző
voltam, nagyon sajnálom! Súgtam fülébe.
-
Mi is
hibáztunk Aranyhaj.
-
Ne
haragudj! A fiúktól már bocsánatot kértem. Húzódtam el tőle.
-
Nem
számít! Te sem haragudj! Bele sem gondoltunk, hogy mit élhetsz át itthon. Hunyta be a szemeit, majd vett egy mély levegőt és úgy folytatta. – Ugye már
jobban vagy? Annyira rossz volt tegnap látni és tehetetlennek lenni, meg kellett
várnunk még kiért az orvos.
Hazz, nagyon a
szívén visel mindent és mindenkit, tudtam, hogy az ájulásommal neki lesz a
legnehezebb megküzdenie. – Sokkal jobban vagyok! Villantottam felé a
fogsoromat. – És már láza sem volt! Kiabált Lou. Ami nem teljesen igaz, de
nem kell tudniuk, hogy mi történt este, nyugtattam a lelkemet.
-
Jól
van, nagyon helyes! De lassan indulnunk kell Aranyhaj, ha nem haragszol meg…
-
Esetleg
egy gyors reggeli? Nem akarom, hogy ti is elájuljatok, vagy, hogy holmi
hamburgert bekapva legyetek egész nap.
-
Hiányzol! Hiányoznak az ilyen reggelek Agg! Jelentette ki Li, és a többiek is erősen
bólogattak. Hogy tereljem a témát, mindenkit leültettem a konyhába, és
összedobtam a jól bevált tojás rántottámat.
-
Ez
valami mesés volt Aggie! Kár lett volna kihagyni! Lelkesedett Lou.
-
Igen A.! Ugyanolyan finom volt, mint, amit nálatok készítettél. Niall a reggel
folyamán, most először szólalt meg. Háttal álltam nekik a konyha pultot
törölgetve, így nem láthatták, hogy kifújtam azt a bizonyos benntartott levegőt, és behunytam szemeimet.
-
Egészségetekre!
Örülök, ha ízlett.
-
Most
már tényleg mennünk kell Agg! Tina, már legalább 10-szer hívott. Adta tudtunkra
Hazz az információkat, amelyet bevallok
őszintén, hogy nem akartam hallani. Én
is igazgattam a fiúkat, de nem ennyire, mikor tudtam, hogy dolguk volt, nem
zaklattam őket. Persze megértem, mert este koncert és igyekeznie is kell, hogy
megnyerje a főnökét.
-
Mikor
láthatlak titeket újra? Szememet pedig marni kezdték ismét a könnyek.
-
Aggie! Megígérjük, hogy felhívunk, de most tényleg.
- Ne ígérj olyat Liam, amit nem biztos, hogy megtudtok tartani!
- Ne ígérj olyat Liam, amit nem biztos, hogy megtudtok tartani!
-
Bízz
bennünk! Kaptam tőle egy kézfej puszit, és már lépett is le a lépcsőfokról.
Megpuszilgattam
Harry-t és Lou-t is, majd ők is beszálltak a fekete Range Rover-be. Niall
maradt utolsóként, akitől búcsút kellett volna, hogy vegyek, de nem akartam.
-
Itt az
idő Agg!
-
Nem
akarom, hogy elmenj!
-
Muszáj! De ki is mondogatta este, hogy vissza kell repülnöm?
-
Az még
akkor volt, most pedig most van! Piszkálgattam a körmeimet, hogy ne kellejen
ránéznem.
-
Aggie! Ezt hagyd abba! Választotta szét kezeimet. – A sírba teszel esküszöm neked! És ne aggódj az miatt, hogy haragudnék, hogy nem mondtad el, hogy mi történt
este...
-
Pedig
én már azt hittem, hogy örökre megutáltál a reggeli csók után, és most még ez
is.
-
Viccelsz? Egy hónapja, hogy igazán boldog vagyok újra.
-
Menjél,
mert a fiúk már tűkön ülnek!
-
Jó, de
ez nélkül sehová!
-
Mi?
Csodálkoztam, majd kaptam egy forró csókot ajkaimra.
-
Légy
jó, és gyógyulj meg! Szeretlek! Kiabált még vissza, aztán Hazz gázt adott és
újra kiléptek az életemből. Megsemmisülve álltam a járdán, néztem utánuk, majd
ismét elfogott az a magányos érzés, amelyet azóta érzek, amióta elhagytam őket.
Jaj te a lány *_* De imádlak az írásaiddal együtt :3 Siess mert tudod hogy bármire képes vagyok :D
VálaszTörlésOhh Juditom én meg téged imádlak! <33 Köszönöm <3 és sietek! :))
TörlésImádtam basszus! Már tűkön ülve várom a kövi részt!*-* siess vele kérlek, mert vasárnap megyek táborba és azelőtt még azzal akarok itthonról elmenni hogy elolvastam a csodás 79.fejezetet<3 ^.^
VálaszTörlésKlauuu <3 Sietek, szombaton fent is lesz ígérem :D <3 *-*
TörlésHát te lány... Hosszú idő után de sikerült utolérni téged...
VálaszTörlésMostmár azt kivánom bár ne tettem volna! Nem azért mert rossz, sőt.. Épp elenkezőleg.. Olyan a blogod mintha... Nem tudom... Szivárványon csúszdáznék vagy unikornidon lovagolnék!! :")
Imádom amit írsz, és hidd el nekem (a személyi kritikusodnak) hogy a te tehetségedet rengeteg elismert író is megirigyelné!
Így hát el is mondok egy apró titkot: Te vagy a példaképem ilyentéren!
És hidd el ezt nem azért mondom mert szeretlwk hanem.mert tényleg így van!
Várom a következő részt!
Xoxo Viki
Viki, Viki <3 Megrígatsz itt engem reggelre :) Nem is tudom mit is mondhatnék, először is egy hatalmas köszönöm-el kezdeném, másodszor pedig mikor elkezdtem írni, nem tudtam, hogy van hozzá tehetségem és most azt mondod, hogy a példaképed lettem, mint író :) Hatalmas megtiszteltetés és én is nagyon szeretlek! :D <3
Törlés