75. Fejezet: "Nem csodálkoznék, ha Niall tényleg nem szeretne"

Sziasztok Bébibogyók!

Itt is a következő fejezet, remélem tetszeni fog, igaz az időjáráshoz nem éppen illik :) Akik pedig koncerteztek, remélem egy életre szóló élményt szereztek! <3 Jó olvasást, szép napot! Puszi: BR <3

Mindenesetre örültem a hívásnak, izgalommal, és remegő kézzel vezettem az egeret a zöld jelre. Már nem volt mit tenni. Egyszerre csak megjelent előttem nyolc aggódó szempár.

-         Szi.. sziasztok srácok! Bárgyún integettem a laptopi kamerának.

-         Helló Aggie! Kiabált Lou a másik készülékbe. Nem is ő lenne.

-         Hogy vagy Aranyhaj? Integettek ők is, és Hazz aranyos, gödröcskés mosolyával érdeklődött hogylétem felől. Habár a figyelmemet eléggé elvonta, a bal legszélen ülő szőke zselézett hajú fiú. Tekintetemet, rá-rá vezettem, és csak reménykedni tudtam, hogy ez nem volt túl feltűnő, sem neki, sem pedig a mellette helyet foglaló másik három fiúnak.

-         Köszönöm, megvagyok! Egyre jobban érzem magam! És képzeljétek! Liz meglepett egy trambulinnal, hatalmas élmény. Ha legközelebb meglátogattok feltétlenül ki kell, hogy próbáljátok. Tudjátok, nagyon hiányoztok! Fordítottam el a fejem, hogy ne lássák meg a könnyeimet.

-         Még szép, hogy mi is fel fogjuk avatni! Lelkesedett be Louis.

-         Nekünk is hiányzol Agg! Furcsa, most ez a tour busz nélküled. Nézett körbe Liam.

-         Gondolom, már utaztok is tovább? Hogy tetszik Európa keleti fele? Biztosan csodálatos helyeken jártok? Kíváncsiskodtam, de belül, majd megszakadt a szívem.

-         Gyönyörű szép Aggie! Mosolygott Niall. - Itt kellene lenned velünk!

-         Fáradtak vagyok már? Látom rajtatok. De hogy-hogy ilyen későn hívtatok? Vagy, hogy-hogy fel tudtatok hívni? Persze nem mintha zavarna, mert erre vágytam, amióta csak elmentetek. Vallottam be az igazat.

-         Hát, az az igazság Agg... Nézett össze Harry a többiekkel. – Hogy Lizzy, sírva telefonált. Mindenkit felhívott vagy háromszor, amíg fel nem vettem. Zokogott  a telefonba, utána meg kiabált, hogy mit csináltunk veled és hasonló dolgok. Először el sem tudtam képzelni, hogy miről beszél, majd amikor megnyugodott elmondta, hogy az egész napot végigsírtad miattunk. Egyszerűen nem volt időnk a telefonok…

-         Na, várjunk csak! Ráztam meg a fejem. – Úgy érted, hogy Liz hívása kellett ahhoz, hogy most tudjak veletek beszélni?

-         Igen! Sütötték le  a szemüket.

-         Ezt most nem mondod komolyan? Ugye? Ez nem igaz? Hitetlenkedtem. - Én megértem, hogy elfoglaltak vagytok, sőt már lelkiismeret furdalásom is volt az miatt, hogy folyamatosan zaklatlak titeket, de a jelek szerint nem kellett volna aggódnom. Csak egy kérdés, ha ma nem sírok, és Liz nem hív fel, akkor mennyi időnek kellett volna eltelni-e, hogy megkérdezzétek élek-e még? Vagy mi van velem? Dühödtem be.

-         Aggie! Nem haragudhatsz az miatt, hogy ni...

-         Nem, nem haragszom! Tudjátok mit? Hagyjatok engem békén, felejtsetek el, nem mintha eddig nem azt tettétek volna, és élvezzétek az új, csodálatos asszisztensetek társaságát! Sziasztok! Olyan lendülettel csaptam rá a gépemre, hogy azt hittem eltörött.

Sírjak vagy nevessek? Én hülye, azt hittem, hogy ők mások, de megint csalódnom kellett. Liz-hez is lesz egy-két szavam az biztos. Ő is miért avatkozik bele a dolgaimba?Rettentően dühös voltam és csalódott. Még két perc sem telt el, a mobilom zenélni kezdett a kis éjjeliszekrényemen, tudtam, hogy valamelyik fiú az, de eldöntöttem, hogy nem fogok reagálni egy hívásra és egy üzenetre sem. Ha ők nem hajlandóak tudomást venni rólam, így én sem fogok róluk. Tudom, hogy most csak  a harag beszélem belőlem és talán reggelre másképp fogom látnia  dolgokat, de ha most felveszem, olyan dolgokat vágnék a fejükhöz, amelyeket a telefont letétele után biztosan megbánnék. Felváltva Niall és Liam nevei villogtak a kijelzőmön, hogy tudjak aludni, felkeltem, majd a kis készülékkel a kezemben leballagtam a nappaliba, és lent a dohányzóasztalon helyeztem el a mobilt. Itt nyugodtan csöröghet, zenélhet és rezeghet.

Majd visszasétáltam az emeletre és, mint aki jól végezte dolgát, betakaróztam és álomra hajtottam a fejemet. 20 perc múlva, halk kopogást hallottam az ajtóm felől, majd Liz álmosan botorkált be a sötét szobámba a mobiljával a kezében.

-          Agg, gőzöm nincs, hogy hajnalok hajnalán, miért kell arra kelnem, hogy Niall téged akar. Azt mondja, hogy nem veszed fel a telefont, és nagyon fontos lenne beszélnetek. Nyomta a kezembe a telefonját, én pedig olyan gyorsan, ahogy csak tudtam kinyomtam a hívást.

-          Majd máskor megbeszéljük! Adtam vissza barátnőmnek a mobilját, és visszafordultam eredeti pozíciómba.

-          Mégis miről van szó, ami nem várhat reggelig? Támadt nekem Liz. – Már megint csörgök! – Akkor mit mondjak neki?

-          Semmit! Ne vedd fel, majd abbahagyja!

-          Halló! Ne haragudj, előbb megszakadhatott a vonal! Hallottam, ahogy Liz magyarázkodik… - Bocsi, már alszik és nem szívesen ébreszteném fel, nehéz napja volt. Persze, átadom, hogyne, jól van, puszi. Ezzel bontotta a vonalat, meg sem kellett fordulnom, hogy tudjam, Li csípőre tett kézzel áll az ajtómban, és némi magyarázatra várt viselkedésemért. – Szóval?

-          Szóval? Takaróztam ki, és ültem fel az ágyban, közben felkapcsolva az éjjeli lámpámat. – Még te kérdezed? Mi jogon avatkozol  a dolgaimba? Meredtem barátnőmre dühösen.

-          Miről beszélsz Agg? Úgy tett, mint aki nem tudja, hogy miről is van szó.

-          Miért kellett őket felhívni? Hm? Csak egyszer az életben, hallgatnia kellett volna annak a nagy szádnak! Háborogtam.

-          Most engem hibáztatsz? Ne engem okolj a fiúk miatt! Mert szerintem nem érdemlem meg. Okold inkább saját magadat, hiszen te hagytad faképnél őket! Akkor meg miért csodálkozol, hogy így viselkednek? Már azon sem csodálkoznék, ha Niall tényleg nem szeretne...

Mély csend telepedett a szobára, Liz eme kijelentése után. Én csak könnyes szemekkel tekintettem barátnőmre, aki tudta, hogy mélységesen elvetette a sulykot. Nem tudtam tovább a szobában maradni, úgy ahogy voltam, egy szál pizsamában és mezítláb szaladtam ki a hátsó udvarra, ott pedig megbújtam az egyik fa tövében. Li, persze utánam szaladt, szólongatott, de nem válaszoltam, amikor látta, hogy nem vagyok az udvaron, kiment a ház elé, majd onnan visszhangzott a nevem.

Fáztam, ott a fa tövében, hiszen az eső is elkezdett cseperegni, mintha tudta volna, hogy most rá van szükségem… El sem tudtam képzelni, hogy mi ütött Li-be, hogy ilyen dolgokat vágott  a fejemhez. Igaz, hogy néha elviselhetetlen vagyok és makacs, de ez még nem indok. Nekem sem kellett volna úgy rátámadnom az is igaz, szegényen csattant a haragom, négy ember miatt. Most szinte szertefoszlott az az álom amiben eddig életem. Lehet, hogy elvesztettem a legjobb barátnőmet. Hol van most az, amit évekkel ezelőtt megfogadtunk egymásnak? Ha nevetsz veled nevetek, ha sírsz veled sírok, ha hülyeséget csinálsz, nem engedem, hogy egyedül tedd, ha szomorú vagy melletted vagyok és megvigasztallak, mert örökké  a barátom leszel. Te leszel az esküvőmön a koszorúslányom, te leszel az életben, aki meghallgat vagy letol, és ha öreg leszel, és ráncos lesz a bőröd, majd újra együtt nevetünk, kő-papír-olló-t játszunk és felidézzük a régi szép időket. És egy napon fogunk majd meghalni, mert nem tudom elképelni a hátralévő életemet a legjobb barátnőm nélkül.

Már régen megbántam, hogy olyan csúnyán beszéltem vele, de mi van ha tényleg igaza van? Mi van, ha Niall már tényleg nem szeret? Belegondolva, lehet benne valami, de akkor miért bánt velem, olyan szerelmesen a születésnapomon, vagy miért akarta, hogy boldog legyek? Lehet, hogy Hazz, Liam és Lou is tudnak mindent és azért nem vették fel a telefont, hogy ne érezzem a sajnálatot a hangjukban. Hirtelen annyi kérdés, és gondolat futott át az agyamon, hogy a fejem is belefájdult. Bele sem mertem képzelni, hogy a fiúk barátsága nélkül keljen élnem.

A hideg levegő egyre jobban átvette testem felett az uralmat, csak vacogtam, de a házba nem akartam bemenni, nem akartam Liz szeme elé kerülni, de a hidegrázás csak nem szűnt, és az eső is nagyobb cseppekben kezdett el hullni az égből, ha akartam, ha nem kénytelen voltam szárazabb és melegebb helyre húzódni. 

Reggel, a zuhogó eső hangjára ébredtem fájó torokkal, és sajgó fejfájással. Annyira tudtam, hogy utolér a végzetem, kellett nekem fagyoskodom odakint az esőben, mínusz ezer fokban, egy szál rövidnadrágban és pólóban. Talán jobban leszek egy nagy csésze forró teától, gondoltam magamban, de ahogy felálltam meg is szédültem, így jobbnak láttam, ha leülök és némi erőt gyűjtök  a teafőzéshez. Borzasztóan szégyelltem magam a tegnapi viselkedésemért, csak reménykedni tudtam, hogy ha Liz felébred, megtudjuk beszélni ezt az egészet, és meg tud nekem bocsájtani. A fiúk már egy másik lapra tartoznak...

Pár perccel később elég erőt éreztem magamban, ahhoz, hogy vizet forraljak, majd jó mézes és citromos forró italt készítsek belőle. A víz forralása közben, azonban hallottam a nappaliból, hogy a mobilom akkutöltöttsége a végét járja. Visszasétáltam a kis asztal mellé, és a kezembe vettem a telefont. Megdöbbentően sok nem fogadott hívás és üzenet ékeskedett rajta, amelyen csodálkoznék is, ha nem tudnám, hogy a fiúk kerestek több, mint 120-szor… Feltettem töltőre, majd szép sorban haladtam a hívások és üzenetek törlésével, de rájöttem, hogy az nélkül, hogy elolvastam volna őket, nem tudom az üzeneteket likvidálni. Roppantul kíváncsi voltam, hogy 90 sms-ben, mégis mi mindent hordtak össze.

Gyorsan beízesítettem a forró folyadékot, majd magamra tekerve egy pokrócot, ültem le a konyhaasztalhoz, ahol új életre kelt a mobilom. A teát kortyolgatva megnyitottam a sok értesítést, és belekezdtem az elolvasásukba.

Az elsőt Louis küldte, a másodikat Liam, és így szép sorban. Volt pár, amiben csak az szerepelt, hogy „Hívj fel! Bocsáss meg! Beszéljük meg! Aggódunk! ” De pár annak ellenére is, hogy haragszom rájuk megmelengette a szívemet, valamint Niall küldött egy hangfájlt is, amely hatására akaratom ellenére is könnyek csorogtak végig arcomon: „ Aggie, tudom, hogy haragszol és meg is értem. Hülye voltam én is, és a fiúk is, hogy nem kerestünk, és nem hívtunk vissza. Tudjuk, hogy szinte minden nap legalább ötször, hatszor kerestél minket, egyszerűen nincs időnk Agg.  Jó ez nem kifogás, de nem szerettelek volna úgy felhívni, hogy két perc után azt kellett volna mondjam, hogy sietek ne haragudj, mert tudtam, ha felhívlak, nem bírtam volna ki, hogy két percet beszéljünk… Egész nap szerettem volna hallani a hangodat, azt a vidám, édes hangodat, amilyen átéléssel mesélsz, ahogy nevetsz, vagy csak jóízűen felkacagsz valamin. Az új asszisztensről annyit, hogy a nyomodba sem érhet, és ezt a többiek nevében is mondom. Szeretünk Agg és szó nincs róla, hogy ne hiányoznál vagy elfelejtettünk volna. Külön kiemelném, hogy én különösen szeretlek, ezért is vettünk fel neked egy kis részletet a legutóbbi koncerten Lou-val, és készítettünk pár képet Liam-el.

https://instagram.com/p/095aB6L4ew/?taken-by=louist91

Ismét kétségek kezdtek el ostromolni legbelül. Vajon elhihetem mindezt, vagy csak egy szép csel arra, hogy megbocsássak, és folytatódjon minden úgy, mintha mi sem történt volna az ő életükben? Nem tudtam mit higgyek, már annyiszor csaptak be és vertek át mások. Hinni akartam, és a szívem legmélyén biztos voltam abban, hogy nem akartak megbántani. Egyvalamit azonban szín tisztán láttam, hogy meg kell ezt beszélnünk., és  eléjük kell állnom.