61. Fejezet: Egyszer volt, hol nem volt

- Aggie...

- Niall, kérlek hallgass végig! Vágtam szavába, közben pedig ismét elmerengtem a távoli tornyok szépségében, de még mindig az ujjait szorongattam.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy gyönyörű szőke kislány London déli részén egy csodás kisvárosban, egy hatalmas házban. Szerető szülők viselték gondját, és sok barát vette körül. Ő volt a legboldogabb gyermek a világon, hiszen meg volt mindene, szülők, akik mindenüket odaadták volna a boldogságáért, játszópajtások, akikkel élvezhette a gyermekkor örömeit, álmok és vágyak. Nagyon szerette az állatokat, már kicsiként is, így nem tudta nézni, ha egy állatka is szenved. 8 évesen kijelentette otthon, hogy ő állatorvos lesz, hogy mindig megtudja gyógyítani őket. Ez az álom addig tartott még rá nem ébredt elrejtett képességeire, majd szebbnél szebb képeket kezdett készíteni, minél több képet rajzolt, annál inkább szeretett bele az alkotás izgalmaiba. 12 évesen azonban az álmok és vágyak szertefoszlottak és mindössze 1 barátja maradt mellette. A diagnózis petefészek daganat volt, ami egy cisztából alakult, majd tovább terjedt a méhre. A játékot felváltották a kórházi vizsgálatok, a játszóteret és a biztonságot nyújtó otthont pedig a rideg fehér kórtermek, szinte megszűnt az addig tökéletes élete. Műtétek és kemoterápiák váltották fel a minden napokat. Este, mikor a szülei hazamentek pihenni, sokat sírt, hogy mekkora fájdalmat okoz azoknak az embereknek, akik mindent megtennének érte, magát hibáztatta a kialakult helyzetért és azért is, hogy ennyire beteg. Lassan teltek múltak az évek, az addig életvidám kislány, csak árnyéka volt egykori önmagának. Tinédzserként egy elit rajziskolában tanult, de mindent csak púpnak érzett a hátán. Egy gondolat, egy érzés kísértette, azóta, hogy megműtötték és finoman árnyaltan elmondták neki, hogy nem lehet soha kisbabája,  akkor még talán fel sem fogta, hogy mit is jelent ez, és nem érezte  a helyzet súlyosságát. De most felnőtt a kislány, aki csak boldog szeretett volna lenni, és új életet kezdeni, fájdalomtól és megpróbáltatásoktól mentes új életet. Melegség önti el a szívét, hiszen megtalálta a szerelmet, és új igaz barátokra lelt, akik ismét felidézték benne azokat az éveket, amikor még kislány volt, és a tóparton játszott barátaival. Soha nem hitte volna, hogy egyszer undorodni fog magától, de az évek fájdalmi mély sebeket hagytak a szívében. Itt a vége.

Nem mertem Ni felé fordulni, csak puha kezeit éreztem a sajátomon, sós könnyeim folytak végig arcomon, mint egy kis patak, amely mindig visszatalál csermelyébe.

-    Aggie, ezt mért nem mesélted eddig? Síró hangjára muszáj volt megfordulnom.

-   Tudod, ezt még senkinek sem meséltem el. Csuklott el a hangom.

-    Nem tudom, hogy ilyenkor melyek lennének a megfelelő szavak. Simított végig arcomon, és  törölte le könnyeimet.

-     Nem kell semmit mondanod, megérdemled, hogy tudd, ki is vagyok valójában!

-     Agg eddig is tudtam! A legnagyszerűbb, legtisztább lelkű, és leggyönyörűbb lány  a világon. Bárcsak fele annyira szeretnéd magad, mint amennyire én szeretlek téged. Bárcsak látnád magad, amikor mosolyogsz, amikor eszel, alszol. Nem akartam neked fájdalmat okozni, nem akartam veled úgy beszélni, nem akartam, hogy bármi bajod is legyen! Nem tudtam, hogy baj van. Tudom, mindig később ismerjük fel az elrontott dolgokat. Miattam vagy kórházban, az én hibám! Minek is beszéltem úgy? Miért hittem, hogy mást szeretsz?

-         Ne hibáztasd magad, nem a te hibád! Beteg vagyok el kell fogadnom.

-         Miért nem szóltál? Segíthettem volna!

-         Nem akartam, hogy aggódjatok, vagy, hogy miattam idegeskedjetek, így is mikor először elmondtam Liam-nek, hogy mi a helyzet, minden percben, na jó ha nem is minden percben, de megkérdezte, hogy minden rendben van-e, hogy vagyok.

-         Aggie...

-         Niall, emlékszel, arra, hogy megígérted, hogy boldog leszel?

-         Igen! Nézett rám könnyes szemekkel. – De mit szeretnél ezzel mondani?

-        Most jött el az az idő, hogy teljesítheted az ígéreted. Tudom, már százszor eljátszottuk, hogy szakítunk és összejövünk, de ez most más. Holnap beszélek Paul-al, hogy kezdje el keresni az utódomat a számotokra.

-         Aggie, mondhatsz akármit, melletted leszek! Nem érdekel, hogy szakítani szeretnél, én nem szeretnék! Sok mindenen mentünk már keresztül, nagyon szeretlek, és még te sem kérheted azt tőlem, hogy boldog legyek, mikor én veled vagyok boldog.

-         Kérlek, ne nehezítsd meg! Még a fiúktól is el kell búcsúznom. Sírtam, most már teljes erőmből.

-         Megint mész a fejed után, egy önfejű, makacs, nőszemély vagy! Ha ennyire csak magaddal vagy elfoglalva, akkor hagylak is, hogy úgy légy ahogy szeretnél, magányosan és az önsajnálatba fulladva...

Kitépte kezét az enyéim közül, majd, mint a szél elhagyta a szobát. Csak néztem a távolodó alakját és reméltem, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy mi találkoztunk, és beszéltünk. Fájtak szavai, de igaza volt.

Anyuék aggódó tekintettel kapkodták a fejüket köztem, és az elrohanó Ni között, de hagyták a dolgot, látták zaklatottságomat.

***

Másnap reggel, már egy egész armada látogató vett körül, El, Clo, Lou, Liam és Sophi, Liz és anyuék is jelen voltak, szinte biztos voltam benne, hogy már mindenki tudja a rossz híreket. Sírhatnékom támadt, ha arra gondoltam, hogy csak miattam jöttek ide, csak azért, hogy a saját szemükkel lássák, nincs semmi bajom.

-         Hát ti? Istenkém de örülök nektek!

-   Aggie, a szívbajt hoztad ránk! Mikor El telefonált, hogy baj van, azonnal jönni akartunk, de mondta, hogy még nem érzed magad jól hagyjunk pihenni. Magyarázkodott Lou.  – Oh, és ezt Harry küldi! Egy édes halvány rózsaszín rózsákból és kicsi lila virágokból álló csokrot tartott elém. Amikor elvettem kiesett egy üdvözlőkártya is belőle. „ Nem ebben egyeztünk meg Agg, ha még egyszer így megijesztesz és te leszel az oka, hogy nem tudok aludni, hazamegyek és fenékbe billentelek! Gyógyulj meg Aranyhaj! Csók H.”

Ez a pár sor úgy felvidított egy perc alatt, hogy vigyorogtam, mint valami tejbe tök, ahhoz képest is, hogy az éjszaka folyamán semmit nem aludtam, csak a kis hercegemre gondoltam.

Persze, kaptam lufikat, édességet, és még vagy három csokrot. Nem volt szívem elmondani nekik döntésem, de egyszerűen nem tudtam így a szemükbe nézni.

-    Annyira hálás vagyok nektek, hogy el sem tudom mondani. Igazán nem kellett volna, semmit hoznotok elég, ha itt vagytok nekem. Őszinte szeretnék veletek lenni...

-    Aggie, mit szeretnél mondani? kérdezte Liam összevont szemöldökkel.

-   Tudjátok, tegnap este alaposan átgondoltam mindent. Niall azért nincs itt, mert szakítottunk. Sütöttem le a szemem.

-    Aggie, mi történt? Ült le mellém Liz.

-    Ne haragudjatok nem szeretnék róla beszélni, hosszú! Néztem végig a társaságon, akik mind együtt érzően bólintottak. - A másik dolog, ami rettenetesen fáj, de nem biztos, hogy a továbbiakban veletek leszek, még nem hívtam Paul-t, mert  én szeretném kiválasztani az utódomat, abban a tudatban, hogy biztosan a megfelelő kezekben hagylak titeket. Ismét lehunytam a szemem és úgy vártam reakcióikat.

-     Mi? Ezt, hogy értsük? Emelte fel Lou egy oktávval a hangját.

-     Mint mindannyian tudjátok, hogy mi a baj, ezért úgy döntöttem, hogy felmondok. A következő helyszínen már valószínűleg nem én leszek az asszisztensetek…

-   Ne tedd ezt Agg! Liam könyörgő pillantását fúrta enyémbe.

-    Fáj és vérzik a szívem, hogy ezt kimondtam és mélységesen szégyellem is magam, de arra kérlek, ha most dühösek is vagytok értsetek meg. Ma lesz a szövettan, így még nem tudok biztosat, de nem tudnék számotokra 100%-os munkát végezni, és nem tudnék mellettetek 100%-os állni, ha folyton csak körülöttem forogna  a világ, hogy melyik pillanatban leszek rosszul.

-   Persze Agg, megértjük! Simította meg kezemet Liam. - Ez miatt ne is aggódj, hogy haragudnánk rág, a legfontosabb, hogy egészséges legyél és meggyógyulj!

Lou is közelebb lépett.
- Remélem azért, néha- néha fogsz ránk gondolni, és láthatunk még.

-  Fiúk! Nyújtottam ki karomat, amennyire tudtam a tűktől, és átkaroltam mind a kettőjüket. –  Ti mindig fogtok rólam hallani! Nevettem nyakukba. – Harry-től is elszeretnék búcsúzni.

-    Jövő héten már itthon lesz! Ült le Clo a mellettem lévő székre.

Mindenki a szemét törölgette, amikor elválltam a fiúktól.

-        Kopp-kopp! Dr. Hale jelent meg az ágyam mellett. – Ne haragudjatok, de most muszáj elrabolnom Agatha-t!

Kitoltak a kórteremből: "Szorítunk, sok sikert, nem lesz semmi baj!" Ezek a szófoszlányok ütötték meg még fülemet, majd felemeltem a hüvelykujjamat, hogy vettem az adást.

1 órás érzéstelenítéssel végezték el a mintavételt, egy nagy tűt szúrtak a hasamba, majd szippantásos módszerrel vettek mintát a gyanús területről.

Amikor visszatoltak a szobába, még mindenki ott volt és várták, hogy mik az eredmények. Dr. Hale megnyugtatta őket, hogy 24 óra, mire kész lesz a szövettani vizsgálat.

-    Aggie, azon gondolkodtunk még vizsgáltak, hogy egy kicsit jobb kedved legyen és kimozdulj, eljöhetnél velünk a Treckstrock rendezvényre, persze csak, ha a doktor nő is rábólint. És boci szemekkel meredtek Dr. Hale-re. - Semmi munka, csak szórakozás! Tárta szét Lou, a kezeit.

-    Engedélyezem, de csak egy feltétellel! Ha nagyon vigyáztok rá,  pihenésre van szüksége, és nyugalomra!

-     Így lesz, köszönjük doktor nő!  Lelkesedett be a két srác mellettem, ettől nekem is hatalmas mosolyt terült az arcomra.

-  Egy éjszakát még bent tartalak a biztonság kedvéért, és holnap hazaengedlek, amit megjöttek az eredmények.

-  Rendben, nagyon szépen köszönöm!

Majd Dr. Bridget sarkon fordult és elhagyta a szobámat. Mikor elment az első kijelentésem a lányok felé az volt, hogy: - Nincs mit felvennem!

Lizzy már ki is jelentette, hogy velem jön, szabadságit is vesz ki ha kell. Hiába kértem, hogy ne fáradozzon,de hajthatatlan volt.

Habár magam sem tudom, hogy jó ötlet volt e ebbe belemenni, nem is attól félek, hogy valami bajom lehet, hanem tudom, hogy Niall is ott lesz és ettől a gondolattól már magasabb is volt a vérnyomásom az átlagosnál. Így talán még van remény arra, hogy tudjak vele beszélni, és még egyszer elmondani neki, hogy szeretem.