2015. március 24., kedd

48. Fejezet: Másnak is mondhatja, hogy: Szeretlek!

- Kis beteg! Helló! Jó reggelt! Cirógattam meg az arcát.
Az este nem mentem vissza a saját ágyamba, nem tudtam volna itt hagyni, és azon aggódtam volna, hogy mi van vele, így Lou-t megkértem, hogy ha nem baj neki, akkor aludjon az én helyemen, én pedig itt maradok Niall-el, nem volt ellenére a dolog, ő is fáradt volt, így hamar meggyőztem az elképzelésemről.
Éjszaka még kétszer voltunk fel, a láz miatt. Izzad, tűzforró volt, így gyorsan talpra állítottam és a kádba parancsoltam, nem tetszett neki, de le kellett vinni a lázát. Folytak könnyei, mikor a hideg víz hozzá ért forró testéhez. Annyira sajnáltam, folyamatosan ezt hajtogattam neki, de ő csak megfogta a kezem, és a tenyerembe csókolt, ahogy ott guggoltam mellette.
Másodszor hideg borogatást terítettem meztelen felsőtestére. Ott feküdtem mellette, kezemet a mellkasán tartottam, a szíve kétszer gyorsabb vert a láz miatt, ő pihent az én mellkasomon, közben haját simogattam és gyermekorom kedvenc dallamait dúdoltam fülébe. Alaposan betakargattam, mikor hallottam egyenletes szuszogását, tudtam, hogy elaludt, de nekem sehogy nem jött álom a szememre. Csak azon járt az agyam, hogy ne legyen semmi baja, és ébren legyek, ha újból megemelkedik a hőmérséklete.
Hajnalban többször is felriadtam, magam megnyugtatására, megpuszilgattam az arcocskáját, hogy ellenőrizzem a hőmérsékletét, vizes ruhával pedig bevizeztem a láztól kicserepesedett ajkait, majd apró csókokat hintettem rá, hogy minél hamarabb begyógyuljon. Anyu kiskoromban a bibiket mindig puszival gyógyította, így nem lehetett baj, ha én is megpróbáltam. Persze ennyi év elteltével, tudtam, hogy nem varázsütésre múlik el a fájdalom és gyógyul be a seb.
-         Jó reggelt Tündérem! Suttogta nyakamba.
-         Hogy vagy? Helyezkedtem vele szembe.
-         Hát, a fejem fáj és a hasam, és nagyon szomjas vagyok.
-         Értem! Próbáltam ridegen viselkedni. - Hozok neked egy kis teát! Álltam volna fel mellőle, amikor elkapta a csuklómat.
-         Várj, Aggie! Csak azt szeretném mondani, hogy köszönöm, hogy itt vagy velem, annak ellenére is, hogy tudom ígéretet tettem, drágább vagy számomra bárminél.
-         Niall, azóta az este óta nem is beszéltünk, nem volt alkalmam elmondani, hogy a levél, melyet írtál rádöbbentett valamire, hogy nálad jobb és tisztább szívű fiú nem létezik, szeretlek, de van, hogy akit szeretünk sokkal fontosabb számunkra, mint saját magunk.
-         Aggie, nem nagyon értem...
-         Niall, mindig légy boldog én csak ezt kívánom neked! Szeress tiszta szívből, szeress őrülten, szeress mindig, szeresd azt a lányt aki téged is tiszta szívéből szeret!
-         Agg? Ráncolta össze a szemöldökét.


-         El kell mondanom valamit, már nagyon régóta el szeretném mondani, de egyszerűen nem tudtam hogyan, és mit szólnál hozzá.
-         Megijesztesz! Szorította meg kezem.
-         Ni, én-én nem lehetek édesanya! Törtek belőlem elő ismét a könnyek.
-         Aggie! Kapott karjaiba és szorított magához, hagyta, hogy sírjak, nem szólt egy szót sem, megvárta, amíg megnyugszom, közben megnyugtatóan simogatta hátamat és finom meleg puszikkal hintette be vállamat. – Úgy sajnálom, annyira sajnálom! Bújt nyakamba.
-         Niall, nincs mit sajnálnod! Fogtam kezeim közé arcát. – Ez senki hibája sem, nem tehet róla senki.
-         De...
-         Nincs de, Niall! Ennek így kellett lennie, ezt szánta nekem a Jó Isten.
-        De, hogy-hogy ? Dadogott, és csak ölelt, olyan szorosan, ahogyan tudott, és mégis    finoman, mint egy porcelánbabát.
-         Daganat... Csak egy nagyot fújtattam.
-         Ugye nem hagysz itt, ugye nem lesz semmi baj? Homlokát enyémnek döntötte és úgy sírt.
-         Itt leszek mindig, ígérem! De én nem tehetlek boldoggá...
-         Mi? Mit szeretnél ezzel mondani? Húzódott el tőlem úgy, hogy szemembe tudjon nézni.
-         Niall, nekünk nincs jövőnk...
-         Mi az, hogy nincs jövőnk? Talán nekem is van beleszólásom ebbe.
-         Nézz rám Niall, lehet, hogy most azt gondolod, hogy igen tudnál velem lenni, de egy idő után szeretnél családot alapítani. Találsz, majd egy csodálatos lányt, aki viszont szeret és meg fog ajándékozni az élet legnagyobb csodájával. Szeretlek, mindennél jobban, ezért, ha a szerelemről le is kell mondanom, a barátságomat fel tudom ajánlani.
-         Aggie, ne tedd! Nem tudnék a barátod lenni, mert mindig többet akarnék. Nem kérhetsz arra, hogy keressek egy lányt, legyek vele boldog úgy, hogy közben te vagy minden gondolatom.
-         Tedd meg értem, ha nem is magadért. Ígérd meg nekem, hogy boldog leszel.
-         Látom, te már döntöttél! Engedte el a kezemet.
-         Igen, barátok? Nyújtottam  a kezemet felé.
-         Én ebbe nem megyek bele Aggie! Harcolni fogok érted! Nem kérheted tőlem mind ezt.- És honnét tudod, hogy így boldog leszek? Te vagy az, aki miatt minden nap boldog vagyok. Miattad ébredek fel, és mosollyal türelmetlenkedve várom a reggelinél, hogy mikor érkezel meg. Nincs még egy olyan lány, mint te, annyi megoldás létezik már,örökbefogadás, lombikbébi.



-         Niall barátok, vagy munkatársak? Húztam ki magam, kérdeztem felvont orral.
Ekkor Niall egy szót sem szólva, rontott ki a szobából, egy szál alsóban, holott este még láza volt. Igaza van nincs jogom beleszólni az életébe és döntenem helyette, de gondolnom kell arra is, hogy mi lesz, ha rossz híreket kapok Londonból. Meg kell vele értetnem, hogy mást is szerethet, mondhatja neki hogy szeretlek, ölelheti és csókolhatja. Könnyeim már kiapadtak, így csak a végtelen fájdalom és szomorúság maradt nekem.
„Nagyszerű dolog, ha az emberre valaki gondol, és a gondolataival vigyáz rá. Aki szeret, ezt teszi. (...) A szívében őrzi őt, ott védi, oltalmazza, és engedi élni. Néha fájdalmas dolog ez. Mert néha úgy kell engedni élni, hogy valóban nem lehetsz a közelében. Csak távolról csodálhatod őt, távolról figyelheted. Mégis csodálatos érzés szabadon engedni, akit szeretsz. Messziről vigyázni rá. A szívedben. A gondolataiddal, az érzéseiddel, a szereteteddel.”



2 megjegyzés:

  1. Miért vagy te ilyen tehetséges? *.* Siess :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohh de édes vagy! *-* <3 Nem tartom különösebben tehetségesnek, magam, csak kiírom magamból az örömöm és bánatom <3

      Törlés