46. Fejezet: Levél és Vallomás

Álmodtam vagy sem? Mindenesetre gyönyörű este volt. Félve nyitottam ki szemeimet, hogy a varázs még ne múljon el, de egyszer minden szépnek vége kell, hogy legyen, így volt ez most az én esetemben is.

Kezeimmel megakartam simítani arcát, de helyette egy borítékot találtam a párnájára téve. Az álmosság el is illant szemeimből. Remegő kezekkel nyúltam a boríték felé, a szívem hevesen dobogott,amikor felnyitottam a tetejét és kiemeltem belőle a gyöngybetűkkel írt lapot.

Újból és újból átfutottam a sorokat, szemeimből csak úgy záporoztak a könnyek.

Hogyan lehet így szeretni valakit? Én voltam az, aki a rosszat látta benne és mégis ő kér bocsánatot? Egy szívtelen rossz ember vagyok, aki nem érdemli meg, hogy így szeressék, Niall sokkal jobb és tisztább szívű lányt érdemel a sorstól.

Magamhoz szorítottam a levelet és sírtam, és sírtam, azt akartam, hogy itt legyen és beszéljen hozzám, édes hangjával suttogjon a fülembe.

Halk kopogás ütötte meg a fülemet, gyorsan eltakartam meztelen testem, majd egy hirtelen mozdulattal ültem fel az ágyra.

-         Szabad! Szóltam, amilyen hangosan csak tudtam, de ez is inkább hallatszott madárcsipogásnak, mint hangnak.

-         Bejöhetek? Liam buksija kukucskált be a szobába.

-         Persze gyere csak, már fent vagyok!

-         Valami baj van? Sietett oda hozzám és ült le mellém. Én még mindig a levelet szorongattam és nem tudtam szabadulni a gondolataimtól.

-         Nem semmi, mi baj lehetne? Tettem fel kicsit ironikusan a kérdést.

-         Az a baj? Kérdezte a kezemben szorongatott papírra nézve.

-         Igen... Dőltem mellkasának, és eláztattam pólóját.

-         Niall?

-         Ühüm... Azt írta, hogy szeret, és mindig velem lesz bármi is történjen. De elment, nincs itt...

-         Aggie, hiszen most mondtad, hogy veled van, akkor így is van.

-         Meg kell próbálnom a barátja lenni…

-         Miről beszélsz Agg?

-         Ő egy sokkal szebb, jobb lányt érdemel, aki boldoggá tudja tenni, és megajándékozza majd egy családdal. Nem tudom tovább titkolni és benned megbízom. Minden 10 évvel ezelőtt kezdődött, egy esős napon. Játszottunk a lányokkal a szomszédunkban, amikor felmásztam a patakpartján lévő fűzfára, megszédültem és leestem. Gyorsan bevittek a kórházba, ahol alaposan kivizsgáltak, majd tudatták a szomorú hírt, hogy daganatom van a méhemen. Kezelésekre jártam, majd átestem több műtéten is, mire azt mondhatták az orvosok, hogy egészséges vagyok, igen ám de az örömhírek után szinte sokként ért, amikor közölték meddővé váltam, így nem lehet kisbabám.

-         Aggie, úgy sajnálom! Láttam, hogy könnyek folytak végig arcán.

-         Ne sajnáld, hiszen nem tehetsz róla. El sem tudod képzelni, mi fájdalmam az nekem, ha megtudom, hogy egy ismerősöm babát vár, persze boldog vagyok, de mikor belegondolok, hogy én ezt nem tapasztalhatom meg sohasem? Elszorul a szívem, és úgy érzem nincs értelme az életemnek.

-         Agg... Ölelt szorosan. - Ne mondd ezt! Nem tudok elégszer hálát mondani, azért, hogy vagy nekünk, nélküled nagyon unalmas lenne az élet.

-         Niall jobbat érdemel, sokkal, én nem érzem magam igazán nőnek, irigykedek is a lányokra.

-         Tőled szebbet, kedvesebbet biztosan nem talál.

-         Liam van még itt valami. Nem vagyok benne biztos, hogy nem újult ki ismét a daganat, így egyik napon senkinek sem szólva elmentem a dokimhoz, aki azonnali szövettant javasolt, félek, hogy nem fognak jó hírek érkezni, nem akarlak titeket itt hagyni.

-         Agg, nem fogsz, ilyet ne is mondj! És mi? Most fogom fel… Ne csináld ezt!

-         Megígérsz nekem valamit?

-         Bármit Aggie, bármit...

-         Ne hagyd, hogy hülyeséget csináljon, sosem, és segíts neki megtalálni a boldogságot.

-         Ígérem Aggie! Csókolta meg kezeimet.- De azt ugye tudod, hogy te vagy a boldogsága?

-         Nem lehetek az! Sütöttem le a szemeimet.- Te tudod Liz-en kívül még a titkomat...

-         Megőrzöm, amíg úgy nem döntesz, hogy elmondod.

-         Köszönöm Liam…

-         Aggie, nem érdemelsz több fájdalmat, eleget szenvedtél!

-         Sajnos, nem mi döntünk sorsunkról, azt fent írják meg. Hiszem, hogy jobb lesz, mint volt...

-         Itt maradjak? Vagy menjek?

-         Menj nyugodtan, a gép fél háromkor indul.

-         Ott leszel?

-         Ott leszek...

-         Ígéred?

-         Ígérem…