2015. február 7., szombat

11.Fejezet Harry szülinap 1.rész


Már egy hét telt el a buli óta, azóta megérkeztünk a turné következő állomására Brisbane-be.
Niall-el igyekeztem minden úton módon nem kapcsolatot létesíteni, mindig a srácokkal voltam, így nem tudott velem négyszemközt beszélni, este a szobánkba későn értem vissza, vagy tettettem, hogy alszom.
Az érzések a buli estéjétől csak kavarognak bennem és minden gondolatfoszlány végén egy hatalmas kérdőjellel találkoztam. Miért viselkedett velem kedvesen?Miért? Utána pedig hátba támad?
Nem, hagyjuk is, el kell őt felejtenem, bár ez nehéz feladatnak tűnik, hogy a nap 24 órájából, 20-at velük kell töltenem.
Ezekkel a gondolatokkal ültem be, az egyik fekete autónkba, és elindultam egy kisebb kocsma felé, hogy Harry szülinapjára lefoglaljam a helyet.
Internetes kutakodásomban találtam rá erre a helyre, nem is túl nagy és nem is túl kicsi, ki lehet bérelni és most azt fogom tenni. Paultól kértem egy órás kimenőt még a fiúk próbálnak, ilyenkor úgysem tudok nekik segíteni, maximum hozok nekik vizet és bambulok ki a fejemből, a másik véglet amikor végig tombolom a próbát, de ez igen ritka mostanság.
***
Mikor megérkeztem, egy gyönyörű kis fa házzal találtam szembe magam, mint egy mesebeli kis kunyhó. Kiszálltam az autóból és megindultam az ajtó felé, de mielőtt még kopoghattam volna egy jóképű barna hajú és barna szemű srác nyitott ajtót, körülbelül olyan idős lehet, mint én, 21 éves.
- Helló, szia! Agatha Brightmore vagyok, és Mark Clarke-val van találkozóm, a mai napon, és csak remélem, hogy jó címre érkeztem. - Elvette tőlem a kis cetlit, amire gyorsan felfirkantottam a címet, még a szállodában.
   - Szia szép hölgy! Az én nevem Taylor Clarke,  a fia vagyok.
   Gyere beljebb, mindjárt szólok neki, addig is nyugodtan foglalj        helyet!
   - Rendben, köszönöm szépen! - Úgy cselekedtem, ahogy kérte    leültem egy fa karosszékbe. Bólintott és már el is tűnt egy nyílászáró mögött, engem pedig ott hagyott, hogy ámuljak és bámuljak. Nagyon hangulatos és egyben modern volt minden, a fiúk meg fognak őrülni ezért a helyért, billiárd asztal, de még teke pálya is része volt a háznak.
  -  Jó napot kis hölgy! Jött egy mély érces hang a hátam mögül. –     Mark Clarke vagyok és gondolom a fiammal már találkozott.
  - Oh, jó napot! Igen már bemutatkoztunk egymásnak.
  A férfi 50 év körüli barna hajában, már imitt-amott megjelentek az   ősz tincsek.
  -  Beszéltünk mi már telefonon tegnap este, a nevem Agatha    Brighmore és ki szeretném bérelni a helyet ma estére.
 - Rendben, semmi akadálya!
 A papírmunka gyors volt, megköszöntem a segítséget, majd Taylor kikísért az autóhoz és egy randit kért tőlem. Ez fura volt, mert senki nem szokott tőlem randit kérni ilyen gyorsan. Hezitáltam a válaszon, mert még 20 perce sincs, hogy megismerkedtünk, de végül úgy döntöttem, hogy belemegyek a dologba.Általában sosem csinálok, ilyen hülyeséget, hogy egy vad idegen emberrel tervezem az estémet, mert a mai világban már sosem lehet tudni, hogy ki az akiben meg lehet bízni, de most kivételt tettem. Kitudja mi sül ki belőle. Ha belegondolok A fiúk is idegenek, Niall is az, és mégis vele osztozkodom egy ágyon.
***
Visszaérve, már  a szállodai szobákban találtam a fiúkat. Nagyon elfáradtak a próbán, amin nem is csodálkozom, hiszen kint elég meleg van az európai időjáráshoz képest és még nem álltak át, ahogyan én sem, nem is beszélve az időeltolódásról.

Minden srác Harry és Lou rezidenciáján tartózkodott, mikor beléptem, mindenki csak pihegett, annyira viccesek voltak. - Nem nevet együtt érez! - Jött a válsz Liam-től, mosolygásomra.
- Értettem, de most szeretnék veled beszélni. Egy pillantást küldtem felé és ezt tudatosítva benne  biccentettem is egy picit  fejemmel az ajtó irányába.
Fura pillantások övezték azt, ahogy elhagytuk a szobát.
Kint az ajtón kívül, ahol már csak ketten voltunk beszámoltam Liam-nek a terveimről, már meg van minden, azaz torta, ajándék hely, és kértem tőle, hogy szóljon a többieknek is valahogy csalják el Harry-t, de úgy, hogy ő semmiről ne tudjon. Paul-al minden le van beszélve, hiszen ő is ott lesz.
- Itt a cím,ott találkozunk! - Nyújtottam át neki egy tépett papírost.
Liam egy „angyal vagy pillantást" vetett rám és visszament a többiekhez, de nem volt jó ötlet. Mikor azt hittem, hogy végre magamban lehetek és készülhetek az estére, ahogy Li benyitott, Niall már kint is volt, és nem volt menekvés.
Itt az idő, hogy beszéljek vele, de nem megy.
- Aggie, figyelj csak! Miért van, hogy mostanában feltűnően kitérsz előlem? És ezt nem csak én vettem észre hanem a többiek is. Csak azért nem szóltak, mert megkértem őket, hogy amíg én nem tudok veled beszélni ők sem tegyék. Amióta volt a buli, mint ha egy lufi lennék és elrohantál, nagyon aggódtunk, a telefont sem vetted fel, nem kérdeztünk, mert nem akartunk, gondoltuk, majd elmeséled magadtól... - Nem kertelt, egyből a közepébe vágott.
- Nézd Niall! Köszönöm, hogy aggódtok értem, de tényleg, nincs semmi baj, csak rossz napom volt és ennyi.
-  Oké Agg nem faggatlak! Ha nem akarsz róla mesélni, most már csak azt áruld el, hogy miért kerülsz?
Megérintette a karomat, amitől csak még idegesebb lettem és elszaladtam. Leszaladtam a lépcsőkön egyenesen a mélygarázsba és onnét ki az utcára. Közben sírtam vagy nevettem, magam sem tudtam eldönteni. A mélygarázst azért választottam, mert itt kevesebb rajongó ácsingózik, mint a szálloda előtt, így szabad utam volt.
***
Nem tudom, mennyi ideje bolyonghattam, már esteledett és azon is erőteljesen gondolkodtam, hogy elmenjek-e Harry bulijára, de mivel a Göndörke nagyon hamar és véglegesen belopta magát a szívembe, így nem volt választásom.
A szállodában, az emeletünkön, nem találtam senkit, a szobába sem, aminek nagyon örültem, nem volt kedvem magyarázkodni. Bevonultam a fürdőbe és csak folyattam magamra a meleg vizet, amely valamelyest megnyugtatott.
Kilépve a tusolóból,  tükörképemet bámultam, hát inkább egy zombira, mint emberre hasonlítottam, a szemeim felduzzadva a sírástól és a festék is lefolyt.
A készülődés sosem volt az erősségem, így már fél óra alatt kész is voltam. Egy rózsaszín rózsaruhát öltöttem magamra, hajamat először besütöttem, majd kontya kötöttem, kiválasztva a megfelelő cipőt, táskát és ékszereket, útra is keltem.

2 megjegyzés: