2015. február 28., szombat

29. Fejezet: Shopping

Drágáim! Köszönöm nektek a bíztató szavakat, nagyon sokat jelent nekem! <3

Shopping, boltok, és még több bolt. Clau- val és a lányokkal elindultunk, hogy bevegyük Tokyo-t, két testőr vigyázott a biztonságunkra civilben, sokan jöttek oda hozzánk, főleg Sophi-hoz, El-hez és Perrie-hez, hogy képet készíthessenek velük, persze a csajok nagyon aranyosak, és barátságosak voltak, volt, hogy el is beszélgettünk a lányokkal. Én és Clau picit háttérben voltunk, de azért páran velünk is pózoltak. Nekem nagyon de nagyon jól esett, hogy ismernek engem is, és nem csak a fiúkra voltak kíváncsiak.


A plázákat jártuk sorra és, ha lehet minden boltot utunkba ejtettünk. Clo elég jól kijött a csajokkal is, nem lesz itt probléma, mert lehet, hogy nemsokára, ő is becsatlakozik azok közé a lányok közé, akik voltak olyan bájosak, és kedvesek, hogy elcsavarták az 1D-s fiúk fejét. Magam nem sorolnám ide, bár hozzájuk kéne, de nem megy. Eléggé kilógok a sorból, hiszen, mindenki gyönyörű. Szegény Niall pedig pont engem fogott ki, mikor másik 1 milliárd lányból választhatott volna.
Komolyan az elmúlt napokban sokat gondolkodtam ezen, tényleg annyi szép és remek lány van a nagyvilágban, akik ráadásul egészségesek is, és nem cipelnek súlyos terheket magukkal. Nem mondanám magam antiszociálisnak, igaz, hogy csak egy igaz barátom van, de ő nekem többet ér 100 hamisnál. Ha elveszítem, nem is tudom mi lesz. Mindig rettegek, hogy egy nap felkelek és Liz már nincs nekem, nem olyan értelemben, hogy meghal, hanem elveszítem, mint barátot.
Kiskorom óta, mondhatni pelenkás korom óta ismerem, az anyukáink egy kórteremben voltak, csak ő két hónappal korábban jött a világra, mint én. Több nekem barátnál, szinte a testvérem, akármilyen hülyeséget csináltam, ott volt mellettem, együtt sírtunk és nevettünk.


Most igaz, megismertem a mellettem lépkedő lányokat, akik tényleg fantasztikusak, és elfogadtak, de még nem nevezném magam a barátjuknak, mert több idő kell, hogy kialakuljon az emberekben egyfajta kötelék a másik iránt, inkább nagyon kedves ismerősök egyenlőre, akikre számíthatok nekem.
Minden boltban, majdnem minden ruhát fel kellett próbálni, és megtalálni a megfelelő összeállítást.
Sosem szerettem vásárolni, és sokaknak úgy tűnhet, hogy én vagyok a világon  a legutálatosabb ember, akkor nagyon tévednek.
Imádok bolondozni, mesefilmeket nézni és vásárolni is de, mindezt az én tempómban, valamikor régen, nem ilyen voltam, mint most, hogy szinte semminek nem tudok örülni, Liz már csak tudja. Én voltam mindenben a főkolompos és csak boldog szerettem volna lenni, nem mintha nem lettem volna az, hisz ki ne örülne egy gyönyörű gyerekszobának, egy hatalmas háznak, ahol bújócskázhat, a hatalmas kertnek, ahol fára mászhat és hintázhat, a fák tetejéről nézni a naplementét és a csillagokat. Szeretnék még kicsi lenni, visszamenni az időben, játszani, kacagni és nem tudni a felnőttek csúnya világáról.
Amikor az 1D-vel személyesen is találkoztam, tudtam, hogy ismét lehet gyermek az ember, csak a testünk változik, belül azok vagyunk, akik mindig is voltunk.
Nem tudok beállni abba a sorba, akik azt mondják a kortársaim közül is, hogy ők felnőttek, nekem ez nem megy, én még mindig hiszek a mesék és  a csodák világában. Nekem kiskoromban azt mesélték, hogy a tündér királykisasszonyért a szőke herceg jön, és a mai napig elhiszem, hogy ez így van. Vagy, hogy a mostohák mindig gonoszak, sajnos ez többségében így van.



Nem mertem még itt erről senkinek mesélni és próbáltam tartani magam a lányokhoz, hogy nagyon ne tűnjek ki a sorból, de én más vagyok. Egyedül, aki ezzel tisztában van és elfogadja az Liz. Furcsa, Niall is egy nagy gyerek, de előtte sem mertem még megnyílni, mikor szalad és beront a fiúkhoz vagy a kollégákhoz, hogy ő éhes és neki kaja kell, mert lemegy a vércukorja és elájul, ahogy előadja magát, hát mindenki a hasát fogja a nevetéstől.
Vagy mikor utánozza, a lányokat,igazán nőies. Van, hogy úgy gyakorolnak, hogy valaki énekel, és a többiek nagyon magas hangon vissza énekelnek, imitálják a sikoltozó rajongókat.
Visszatérve a gyermekkorhoz, nagyim, anyuék sőt mindenki a családban, mikor nem aludtam, azt mondák, hogy addig aludj amíg lehet.. és igazuk volt.
Manapság olyan világban élünk, amelyben a média és a médiahordozó eszközök határoznak meg mindent, és ez meglátszik sajnos a gyerkőcökön.
-         Aggie-Aggie, hahó? Ez milyen, szerinted?


Sophia hangja térített vissza a valóságba, nagyon el lehettem foglalva, mivel már egy másik boltban voltunk, és én még mindig nem vettem semmit, bezzeg a másik 4 lánynál már 3-4 zacskó sorakozott.
-         Sophi, Úr Isten, ez fantasztikus, Liam el fog ájulni ha meglát ebben!
-         Tényleg? Nem tűnsz valami meggyőzőnek. Valami baj van? Még semmit nem vettél.
Na igen, nem akartam elmondani neki, de azért nem vettem semmit, hogy ne kelljen magam megmutatni a ruhákban, hiszen Clau modell, ő rajta minden jól áll, El is az, Perrie maga egy sztár, So az, aki ilyen téren eltér a csajoktól, de piszok jó alakja van, nekem 175 cm a magasságom és 60 kilogramm vagyok.
-         Nézd csak, mit találtam neked! Hozott oda nekem, egy áttetsző fehér csipkeruhát.

-         Soph, ugye ezt te sem gondoltad komolyan? Mutattam a ruha felé.
-         Dehogynem, és fel is fogod próbálni!
-         De nem...
-         Aggie, kérlek...
-         Jó! Adtam be a derekam, habár tudtam, hogy rám sem fog jönni.
Bementem a fülkébe, majd szép komótosan elkezdtem öltözni, mikor felvettem és a tükörbe néztem, majd el ájultam, hogy mennyire nem adtam magamra mostanáig.
-         Kész vagy? Sürgetett So hangja.
-         Igen! Bátortalanul nyitottam ki a fülke ajtaját.
-         Agg, gyönyörű vagy! Hé csajok! Kiabált a többieknek. - Gyertek gyorsan, nézzétek, meg milyen szép!
-         Istenem Agg, nem jutok szóhoz. Jött oda El mellém.
-         Aggie, ebben hódítani fogsz. Kacsintott Clau.
-         Köszönöm lányok, de az árcédulát látva nem engedhetem meg magamnak, szóval Sophia, kérlek tedd vissza a helyére.
-         Azt már nem, megveszem neked, ez az én ajándékom lesz neked Tokyo-ból.
-         Nem-nem-nem fogadhatom el, ahhoz túl drága.
Nem győzködtek tovább a lányok, hajthatatlan voltam és tartozni sem szerettem.
Visszafelé, hatalmas tömeg volt a szállodánál is, jóformán a két biztonsági elég sem volt, hogy feltartsák őket, így belekeveredtem a tömegbe, ahol össze-vissza karmoltak. Mark kapott ki közülük, de már mindegy volt, félreértés ne essen, nem azért lettem összekarmolva mert utáltak, vagy mert felismertek, hanem szimplán a tolakodás és a vakuk kattogtatása végett.
Bent végre csend és nyugalom volt, a lánykák bocsánatot kértek, hogy elveszítettek szem elől, de hát ők sem látták előre, hogy ez lesz.
Fent a Lou-ék szobájában mindenki divatbemutatót tartott, még én is, aki csak egy kis ruhácskát és toppokat vásárolt.



Tommo-t kizavartuk a szobából, Clau-ról még a fiúk sem nagyon tudtak, így azt mondtam Lou-nak is, hogy ismerősöm Angliából, akivel összefutottunk.
A csajok szebbnél szebb ruhákat vásároltak, csak gyönyörködtem bennük, 
fájtak a karcolás helyei, de nem foglalkoztam velük, végre egy igazán fantasztikus napot tudhatok magaménak a sok rossz után. Örök hálával tartozom érte a gráciáknak, nem mintha a fiúkkal nem érezném jól magam, de mégis csak lány vagyok, akinek néha ki kell kapcsolódnia.






4 megjegyzés:

  1. Törpisztikusan imádom <33 Siess drága!!

    VálaszTörlés
  2. Ohh Babám köszönömm! Sietek ígérem! <33

    VálaszTörlés
  3. Annyira nagyon-nagyon imadom <3
    Siess <3

    VálaszTörlés
  4. Én meg Téged imádlak, köszönöm, sietek! <33

    VálaszTörlés