Boldog szülinapot! Azaz ma 1 éves Naggie története

Sziasztok Tündérek!

Még nem a következő fejezetet hoztam (Holnap fog kikerülni!)

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy a mai napon lett 1 éves a blog. El sem hiszem, hogy ez igaz, mert amikor belekezdtem álmodni sem mertem, hogy ilyen sokáig kitartotok mellettem. Nagy hálával tartozom nektek ezért az időszakért. Köszönöm a 40 feliratkozót, és a majdnem 85.000-es megtekintést! Hihetetlenül sokat jelentett számomra a sok komment, és a biztató szavak, amelyeket kaptam tőletek egy-egy részhez. Pár embert ki szeretnék emelni, akik tényleg mindig mellettem voltak, és sosem hagytak szó nélkül: Judit, Klau, Viki, Dóri, Kinga, Vivi köszönöm nektek, és köszönök mindent a többi kedves olvasóimnak is. Lehet egy köszönöm nem fejezi ki, hogy mennyire is szeretlek titeket. Bízom benne, hogy a továbbiakban is követni fogtok. 

Naggie számomra az álompárost testesíti meg minden hibájukkal, kedvességükkel és szerethetőségükkel együtt. 

Elég sok díjat kaptam az elmúlt pár hónapban, de sosem volt időm kitölteni őket, és beleolvasni a többi blogba, ezért elnézést is kérek. Most azonban válaszolok néhány kérdésre, amit kaptam a díjakhoz, és írok pár dolgot magamról és a blogról is. 

Dolgok a blogról:

- Pontosan ma 1 éve lett közzétéve az első bejegyzés

- Nem szántam ilyen hosszúra írni

- Mindig a hangulatomnak megfelelő részt írtam

- Szeretem hatásosan lezárni egy fejezet végét

- Aggie karaktere az én személyiségem jegyeit is hordozza

- Elpirultam írás közben, amikor a szeretkezős jeleneteket írtam

- Liz és Clau karaktere a kedvencem a történetben

- Tina-t egy valós lányról formáltam meg

- A kedvenc részem (sok van) Aggie születésnapja, és a karácsonyi rész

- A legjobban Niall és Aggie veszekedéseit szerettem írni, és a kibékülésüket

- Ha befejeződik ez a történet, szeretnék egy másikat írni

- Valamelyik nap könnyes szemmel aludtam el, amikor arra gondoltam, hogy hamarosan vége

Válaszok:

- Mióta blogolsz?

> 2015. január, és ez az első blogom

- Tartasz/tartottál e attól valaha, hogy negatív véleményt kapsz?

> Bevallom, hogy igen, az elején még nagyon féltem tőle, de fejlődve most már ha kapok is nem érdekel, ha nem építő jellegű.

- Mi a véleményed a saját blogodról?

> Lehetne jobb is! Tényleg... Mindig jobbat és jobbat akarok írni, de ennyire vagyok képes. Hogy valami pozitívumot is mondjak szerintem nem egy átlagos fanfiction az enyém

- Mi a véleményed a sablonsztorikról? 

> Lehet, hogy unalmas, és lehet, hogy úgy meg van írva, még ha sablon is, hogy nem veszed észre közben.

- Milyen kedvenc hobbid van az íráson kívül?

> Imádok kirándulni, F1-et nézni, rajzolni, olvasni, szerkeszteni

- Ki a példaképed?

> Az anyukám, és a nagymamám

- Hová utaznál el legszívesebben?

> Írországba, és hogy egy meleg helyet is mondjak Görögországba

- Van valami célod a blogolással?

> Saját és mások szórakoztatására írok, de szívesen venném, ha könyv lehetne belőle

- Mi az, ami felbosszant?

> A bunkó és nemtörődöm emberek

- Kedvenc színed?

> Pink

117. Fejezet: "El tudsz fogadni anyósodként?"

Sziasztok Tündérek!

Meg is hoztam a következő fejezetet, ami nem lett túl izgalmas, de azért remélem tetszeni fog nektek! Puszillak benneteket! <3

Maura és Bobby távozását mély csend követte kettőnk között, de én nem tudtam megállni, hogy ne szúrósan nézzek a mellettem pakoló szerelmemre, aki épp a kedvenc csemegéimet pakolta ki a kórházi éjjeliszekrényemre.

-         Most mi van? Miért nézel így? Húzogatta a vállát.

-         Nagyon jól tudod, hogy miért nézek rád így!

-         Pihenned kell! Ha nyugtalankodsz, azt a baba is megérzi, és ő is nyugtalan lesz!

-         Menj utána, és beszélj vele! Kérlek! Ne én legyek az oka annak, hogy nem beszéltek egy mással. Ő az anyukád, szeret téged és csak azt akarja, hogy neked jó legyen! Képzeld, bocsánatot kért tőlem, és arra kért, hogy adjak neki még egy esélyt arra, hogy megismerjük egymást.

-         Tényleg? Csodálkozott el.

-         Igen!

-         Holnap elmegyek hozzájuk a szállóba, és beszélek vele! Jó lesz így?

-         Jó! Köszönöm, hogy megteszed!

-         Arrébb tudsz csúszni, hogy ide feküdhessek?

-         Megpróbálok!

Ni mellkasán pihentem, már órák óta, amikor ránk nézett az ügyeletes orvos. Niall-t hagyta pihenni, engem ébresztett fel, és kérdezgette, hogy érzek-e valamit, vagy fáj-e. Örültem, hogy bejött, mert nem éreztem valami jól magam, nem stimmelt valami ott lent, amikor lehajtotta rólam a lepedőt, megint vértócsában feküdtem. Kezdődött az újabb pánik, rám tört a sírógörcs, ahogy az orvos jelezett a nővéreknek, ekkor már Niall is fent volt, akit azonnal kitessékeltek a szobából, el sem búcsúzhattam tőle. Időközben kaptam egy csomó injekciót és gyógyszereket, amelyektől mély álomba szenderültem.

***

Kora reggel arra ébredtem, hogy rettentő hányingerem és melegem van. A hasam kemény volt, mint a kő. Mire, ha nem arra tudtam újfent gondolni, hogy még egy ilyen fokú vérzést biztosan nem bírt ki az a törékeny test bennem. Pedig már olyan szépen alakultak a dolgok…

-         Niall, Niall! Szólongattam, de csak egy nővérke állt felettem.

-         A barátjának el kellett rohannia, és rám bízta magát.

-         Nővérke, mi történt? Hívna, ide kérem egy orvost?

-         Még bent van Dr. Paxton, aki az este önnel volt, máris idehívom! Három perc sem telet el, egy fiatal orvos jelent meg nálam. Ellenőrizte a pulzusom, vérnyomásom, és szemügyre vette megkeményedett hasamat is.

-         Dr. Paxton, mi a helyzet? Már egy napja átéltem azt, hogy fel kellett készülnöm az elvesztésére…

-         Agatha, az eredményei nem a legjobbak. Gyógyszerekkel sikerült visszaszorítania vérzést, de mindenképp az ágyban kell maradnia, semmi idegeskedés, de tényleg semmi, mert a hajszálerek úgy, mint az orrban újra elpattanhatnak, nagyon tud károsodni ezzel a baba oxigénje, és önnek sem tesz jót ez a sok vérveszteség.

-         Még életben van?

-         Igen Agatha, még él a kisbabája! Nagyon erős picúr, annyi biztos, és nagyon szeretne élni. Büszke voltam életem értelmére, és csak újból zokogni tudtam, bár ez is tiltólistás dolognak számított.

-         Köszönöm doktor úr! Ígérem, betartok mindent!

-         Legyen ügyes Agatha, és kitartást!

Az orvos kiment a szobámból, és magamra maradtam. Vajon milyen sürgős elintézni valója akadt a Manómnak, amiért nem tudott a terhes menyasszonyával maradni? Semmi ideg, biztosan jól van, és biztosan nagyon fontos volt, amiért elment. A fiatal doki távozásával Dr. Hale látogatott meg, aki még csak akkor értesült az éjszaka történtekről, amikor bejött ma dolgozni. Átnézte a papírjaimat, ő is alaposan megvizsgált, és ő sem tudott mást mondani mint, hogy nagyon sokat kell feküdnöm.

Feküdtem, hívtam Niall-t, aki ki volt kapcsolva, akármennyire nem akartam idegeskedni, csak izgultam érte, még jó, hogy befutott két barátnőm, plusz egy harmadik, aki nem más volt, mint Eleanor.

-         Aggie, a lányok mindent elmeséltek. Annyira örülök, hogy nincs bajotok és nagyon-nagyon gratulálok nektek! Megérdemlitek végre a boldogságot! Sietett El hozzám. – Niall, merre van, hogy neki is tudjak gratulálni?

-         Szia Ellie! Jajj, de rég láttalak már! Öleltem át. – Köszönjük szépen, és Niall, hát ő elment nekem egy kis gyümölcsért. Füllentettem, mert magam sem tudtam hol van.

-         Agg, Édesem! Jobban vagy? Puszilta meg Liz fejem búbját. Egyáltalán nem állt szándékomban beszámolni az éjszakai vérzésről, nem akartam őket még inkább megijeszteni.

-         Igen Li! Sokkal jobban.

-         Nézd Agg! Hoztunk neked egy csomó esküvős újságot frizurákról, ruhákról, díszekről! Clau tett le egy nagy kupac újságot mellém. Valóban egy nagy stóc magazint hoztak, és mindegyikőjüknek meg volt a véleménye arról, hogyan is kellene kinéznem az esküvőm napján. Ami engem illet, már meg volt az elképzelésem a nagy napról. A család és a barátok fognak csak részt venni az eseményen, és a média kizárásával fog minden történni. Reményeim szerint egy kis ír vidéki kőtemplomban fogjuk összekötni az életünket, a lagzi pedig egy nagy fehér sátorban fog folytatódni. Ennyi kívánságom van, és az, hogy a szeretteim velem legyenek a nagy napon. A ruhámat már kiskoromban megálmodtam, ami nem is lehetett volna másmilyen, mint egy hercegnői ruha csipkével, gyönggyel, és tüllel. Bár féltem, hogy ez az elképzelés, csak elképzelés marad idő hiányában.

***

A lányok, már egy órája traktálhattak, de már nem csak az esküvő, hanem a baba is szóba került. Ki mit vegyen neki, ha megszületik, és mire számítunk kisfiúra, vagy kislányra. Közben hívtam Niall-t, de csak a hangpostája válaszolt, majd amikor már tényleg felhagytam reményemmel elérésére, beesett az ajtón.

-         Édesem, szia! Ne haragudj, annyira sajnálom, hogy magadra hagytalak, és hogy nem voltam itt, amikor felébredtél, de muszáj volt elintéznem valamit! Fáradtnak tűnt. – Az este…

-         Semmi baj Kicsim, és kérlek, ne beszéljünk az estéről! A csajok nagyon jól elszórakoztattak. De hát merre jártál? Ugye nincs baj? Annyira gondterheltnek tűnsz.

-         Ahogy akarod, de mit mondott a doki? Egyébként megfogadtam a tanácsod és beszéltem anyuval. Melletted voltam kora reggelig, majd apu telefonált, hogy haza fognak repülni. Nem hagyhattam így elutazni az anyukámat, hogy haraggal legyen tőlem több száz kilométerre. Vacilláltam, hogy mit is tegyek, nem akartalak magadban hagyni…

-         Nem is hagytál! Gondoltál rám, amikor rábíztál a nővérre, és nagyon büszke vagyok rád, amiért megtetted értünk! Simogattam meg mellkasát. – És mit mondtál neki?

-         Elmenetem, megpróbáltam neki elmagyarázni a szerelmünket, hogy mit is jelent a baba a hasadban. Most pedig itt vannak az ajtó előtt, és anya arra kér, hogy beszélhessen veled.

-         Akkor, addig mi a büfében várunk! Ment ki a három barátnőm az ajtón, és Ni is, szólni az édesanyjának, de őt megállítottam.

-         Niall! Azt mondta az orvos, hogy rosszak az eredményeim, ezért mindenképp az ágyban kell maradnom. A picúrnak nincs baja, ám nem szabad idegeskednem.

-         Este, még én is váltottam pár szót a dokival, de nekem is ugyan ezeket mondta el. Annyira féltelek! Még egyszer biztosan nem fogom kibírni, ha így látlak. Ekkor a pocim felé hajolt. - Már most mennyit aggódunk érted kicsi Angyalunk! Puszilta meg Ni kemény hasamat. - Fő, hogy ne legyen semmi bajod neked se, és a mamádnak se! Csókolt meg. – Szólhatok akkor anyunak, hogy bejöhet hozzád? Nagyon szeretné veled megbeszélni a dolgokat most, hogy alaposan leszidtam.

-         Hiába, a mi kicsikénk! Nevettem el magam. – Nyugodtan szólj csak neki! Kiment, de pár másodperc múlva, új vendégem volt.

-         Szervusz, Agatha! Lépett be Maura hozzám, a Manóm intett és magunkra hagyott.

-         Csókolom! Köszöntem. Leendő anyósom szemei kisírtak voltak, és ábrázata megtört volt.

-         Hogy vagytok? Sétált az ágyam végébe, és leült az egyik székre.

-         Oh, remekül meg vagyunk Niall-el, köszönjük!

-         Én most rád Agatha, és a kis unokámra vagyok kíváncsi!

-         Jajj! Lepődtem meg kíváncsiságán. Vajon hatott rá Ni a beszélgetéssel?

-         Ne érts félre, nagyon is érdekel, hogy hogy vagytok a fiammal. Nézd Agatha! Szeretnék elölről kezdeni mindent, és még egyszer bocsánatot kérni a viselkedésemért. Már belátom, hogy a fiam nem is választhatott volna fantasztikusabb teremtést nálad. Elmesélte, hogy fiatal korod ellenére mi mindenen mentél már keresztül, és tudd, hogy kevés olyan ember lett volna, aki ezt kibírja, de te nem adtad fel. Hittél magadban, hittél magatokban.

-         Mrs. Gallagher, én a tegnapi napig nem haragudtam önre, csak nem tudtam megérteni, hogy miért nem tud engem elfogadni. De amikor a babám ön miatt került veszélybe…

-         Tisztában vagyok vele, hogy mit tettem és, hogy mi lett volna, ha nem kapsz gyors orvosi segítséget. De hidd el, ha visszatekerhetném az időt, megtenném! Ha hamarabb tudtam volna a babáról, biztosan nem így viszonyulok hozzád.

-         Niall megbocsájtott? Tekintettem rá, hogy vajon igazat mond-e.

-         Azt mondta, hogy az anyja vagyok, ő pedig a fiam, és ezen soha senki nem tud változtatni. Szeretem, és el kell fogadnom a döntését! Ő téged választott, mint élete párját, és nekem ezzel meg kell békülnöm, ha még én mást is szántam neki. El tudsz fogadni anyósodként? Fogta meg kezem.

-         Csak akkor, ha ön is elfogad engem a menyeként, és nem olyan lányként tekint rám, mint aki el akarja venni a fia pénzét.

-         Rendben Agatha!

-         Nyugodtan szólítson csak Aggie-nek, a barátaim is így hívnak!

-         Rendben Aggie! Akkor ezt vehetem annak, hogy ha nem is most, de meg tudsz nekem bocsájtani? Ígérem neked, és nektek, hogy számíthattok rám, akár a kicsiről, akár az esküvőről legyen is szó, bár, ha jól tudom az esküvő nagyon közeleg.

-         Megbocsájtok önnek! És igen az esküvőnk itt van a nyakunkon. Szerettük volna, ha a baba teljes családba születik. Számoltam be anyósomnak terveinkről.

-         Ennek igazán örülök kedvesem, és még egyszer bocsánat! Jól is teszitek, így a legjobb a kicsinek is. És tudjátok már, hogy hol és mikor lesz? Igazán szeretnék én is részt venni a szervezésben.

-         Csak az időpontot tudjuk, ami ez év február 12.-e, már nagyon közel van.

-         Ne aggódj semmit, csodás esküvőtök lesz! Hitetlenkedtem Maura megtérésén irányomba, hisz még tegnap utált, ma meg egy csodás esküvőt akar nem szervezni? Minden estre hinnem kellett neki, és abban, hogy megváltozott. De megfogadtam magamnak, ha még egyszer ilyen fájdalmat okoz, vagy csak egy rossz szót is fog szólni, vége a mi együttműködésünknek. Vígan elbeszélgettünk, egy fél óra alatt. Beszámoltam neki a megismerkedésünkről Niall-el, és büszkén meséltem el az egész Hamupipőke sztorimat, amit a Manónak köszönhetek.

***

Estefelé, amikor szertefoszlottak látogatóim anyuék, a lányok, és Ni szülei alig vártam, hogy megosszam szerelmemmel az esküvői terveimet. Mikor ő is kényelmesen elhelyezkedett mellettem, felvázoltam neki, hogy mit is szeretnék a nagy napunkon. Nagyon tetszett neki is az ötlet, azt mondta nem kell aggódnom egy percet sem, minden tökéletes lesz és, hogy meg legyen a várva várt ruhám is holnap elintézi, hogy a kedvenc tervezőm Pnina Tornai tervezze meg nekem azt úgy, hogy ne nekem kelljen elutaznom hozzá New York-ba.

-         Köszönöm neked! Köszönök mindent! Csókoltam meg keményen.

-         Nem kell megköszönnöd!

-         De! Még ki kell választanunk a meghívókat, és a tortát, valamint nekem még döntenem kell a koszorúslány ruhákról, és a virágokról.

-         Oh, és a névsort is össze kellene írni!

-         Tényleg! A fiúk szerinted nagyon meg fognak lepődni, ha kapnak egy esküvői meghívót a neveinkkel?

-         Lehet! És ha meglátják a gömbölyödő hasad? Széles vigyorra húztuk szánkat, mert mind ketten ugyan arra gondoltunk, hogy nem szólunk nekik a picúrról, csak hadd ámuljanak majd az esküvőn kismama pocakomon. Addigra talán már minden rendbe lesz velünk, a babával, és remélem, hogy boldogan lejthetem el az első táncot a férjemmel, mint Mrs. Horan. 

116. Fejezet: "Nem az érdekel, hogy mit csináltak, hanem, hogy él-e még a gyerekem!"

Sziasztok Tündérek!

Itt is volnék a következő fejezettel, ebben kiderül, mi történt Aggie-vel és a kicsivel! Puszilok mindenkit <3 

Mint egy rongybaba feküdtem Niall karjában, olyan volt, mintha testemből az összes élet elszállt volna. A szívem vadult kalapált izgalmamban, mindegy, ha én meghalok, a kisbabámnak élnie kell, bár a józan eszem tudta, hogy semmi esély nincs arra, hogy megmaradjon.

-         Niall, mi történt? Szaladt Liz elénk.

-         A kocsiban megbeszéljük! Gyorsan hozd a kulcsot! Kiabált barátom, kábuló elmémben.

-         Aggie, Istenem! Ne! Li zokogott, ahogy beszálltunk az autóba.

***

Csipogás, klórszag, és az az irritáló kórházi ágynemű, amire ébredtem. Nem volt velem senki, talán meghaltam? Emlékezetembe hamar visszatértek a délután eseményei, a fájdalom, a vér, a sírás. A fájdalom elmúlt, és a vérzés is mintha csillapodott volna. Legszívesebben elordítottam volna magam, hogy hogy van a kicsikém, de értelmetlen lett volna egy üres szobában. Az arcomat oxigénmaszk nyomta, még karomba, hevesen csöpögött valamiféle infúzió.  Istenem, kérlek, hogy semmi baja ne legyen! Hallottam meg saját hangom a maszk alatt. „Édesem, valahogy jelezd anyának, hogy jól vagy, mert nagyon aggódok érted. Megígértem, hogy vigyázni fogok rád mindig és tessék, már is egy kórházban kötöttünk ki. Meg fog szakadni a szívem, ha valami bajod esett, légy erős Bogaram! Apu is nagyon félt, hidd el nekem.” Muszáj volt hozzá beszélnem, hogy megnyugodjak. Pár perccel később beszélgetés szűrődött be a szobámba az ajtó túlsó feléről, majd Niall-t láttam bejönni. Kék köpenyt viselt, fején fólia és a szája előtt orvosi kendő volt.

-         Kicsim! Szaporázta meg lépteit, ahogy meglátta, hogy ébren vagyok. Közben leemeltem a műanyagot a szám elől, hogy tudjak vele beszélni. Nem törődve az előírásokkal, odahajolt hozzám és megcsókolt. Szerelmesen, mintha az utolsó csókunk lenne. – Aggie, nagyon megijesztettél! Azt hittem, hogy elveszítelek titeket! Lehelt puszit hasamra.

-         A babánk, hogy van a kicsikénk? Zaklatottan kérdeztem meg tőle.

-         Tündérem, nyugodj meg! Dr. Hale, azt mondta, hogy egy perc és itt lesz!

-         Neked csak ennyi? Hogy nyugodjak meg? Te nem izgulsz, hogy mi lett a gyerekeddel? Kiabáltam vele, magamból kikelve.

-         Miért mondod, hogy engem nem érdekel? Az apja vagyok, és ha tudni szeretnéd, már legalább kétszer megőrültem, amíg ide értünk veled, és amíg így kellett várakozni. Ne hidd, hogy nem vagytok fontosak, de azzal nem lesz jobb senkinek, hogy dühöngök, és úgy csinálok, mint egy megbolondult!

-         Ne haragudj Édesem! Kétségbe vagyok esve! Annyira szerettem volna ezt a babát, sose bocsájtom meg magamnak, hogy elvesztettem…

-         Jó napot! Toppant be Dr. Hale

-         Jó napot doktornő! Kérem, mondja, hogy minden rendben! Könnyes szemeimmel szinte könyörögtem neki.

-         Aggie! Elállítottuk a vérzést, görcsoldót kap…

-         Nem az érdekel, hogy mit csináltak, hanem, hogy él-e még a gyerekem! Vesztettem el a türelmem. Niall aggódva ült mellettem kezemet szorítva.

-         Igen, él a baba, nem vetéltél el! Az orvosom döbbent arccal válaszolt, előbbi kirohanásom miatt.

-         Igazán? Nyugodott meg testem minden porcikája. – Köszönöm Istenem! Sírva tekintettem a plafonra. Ni mellettem lehunyta a szemét, kézfejen csókolt, majd homlokát az enyémek döntötte.  - Dr. Hale elnézést! Sajnálom, ha megbántottam, és köszönöm a munkáját! Nagyon szeretném megszülni őt, és nem tudok az érzésem ellen tenni!

-         Köszönöm doktornő, hogy megmentette a családom! Hálálkodott a Manóm is kipirosodott szemekkel.

-         Ne hálálkodjatok gyerekek, és Aggie tisztában vagyok vele, hogy mennyire is szeretnéd az anyaságot!

-         Mi volt a baj? Mi okozta ezt a sok fájdalmat, ha nem a vetélés? Kíváncsiskodott, Ni engem puszilgatva. Boldog volt, ahogy én is, annak ellenére, hogy záporoztak könnyeinek.

-         Részleges méhlepény leválásod volt Agatha, amit kezeltünk. Nem erőltetted meg magad mostanában? Nem történt valami, ami ezt okozhatta?

-         Nem-nem! De ugye nem lesz, vagy lett valami baja ettől a kicsinek? Nem lesz ennek szövődménye?

-         Aggie, mint ahogy azt már az elején is elmondtam, nagyon kell vigyázni magadra, semmi stressz! Ez után 4 hét fekvést írok elő, hogy a méh rendesen visszatapadjon. A 20. hetedben mindenképpen szeretnélek látni, hogy ellenőrizzem.

-         Idegtől is bekövetkezhetett ez a dolog? Faggatta, Ni az orvost.

-         Igen! Tudsz valamiről?

-         Anyukámék nemrég érkeztek meg Írországból, hogy elmondjuk nekik a jó híreket, de anya nem hagyta békén Aggie-t, nem volt jó neki semmi, erre Agg kiakadt, nagyon dühös lett, és már be is következett a baj.

-         Ez bizony, nyomós indoka lehet. A jövőben kerüld az ilyenfajta vitákat az anyósoddal! Nézett rám Dr. Hale

-         Erről, én fogok gondoskodni, ne aggódjon! Niall határozott volt és magabiztos.

-         Mit akarsz tenni?

-         Eltiltom tőled anyát, kár volt elmondanod neki, hogy terhes vagy. Nem lesz ott az esküvőnkön sem, és nem fogja látni az unokáját sem!

-         Fiatalok, én magatokra hagylak! Beszéljétek át a problémát, és Aggie fekvés! Elköszönt orvosunk, és már el is hagyta a kórtermet, de nem tudtam rá figyelni, Niall elszánt arca lebegett előttem. Nem hagyhatom, hogy ezt az őrültséget megtegye.

-         Ni, ezt nem teheted meg vele! Mégis csak az anyukád! Bocsánat, amiért így tudták meg a babát és az eljegyzést is…

-         Nem baj! Tudja és kész! Azt kezd vele, amit akar!

-         Manóm, gondold ezt még meg! Bánni fogod, ha így teszel. Nógattam jobb belátásra. Ezt akartam elkerülni, hogy így legyenek a dolgok.

-         Jól van, meggondolom!

-         Köszönöm! Kérlek, nézd meg, hogy anyuék itt vannak-e már?

-         Igen, már itt vannak! Amikor behoztunk, telefonáltak, mert nem találtak otthon, mondtam, hogy itt vagyunk. Behívjam őket?

-         Oh, értem! Nem, majd kicsit később! Veled szeretnék lenni és a picúrunkkal!

-         Jól van, itt maradok, nem mozdulok mellőletek!

-         Sajnálom, hogy kiabáltam az anyukáddal és, hogy nem tudtam tartani a számat, de annyira felhúzott…

-         Tudom, de ezután nem fog! Aggie? Igaz, hogy tényleg nem beszéltünk még róla, de ezek után minél hamarabb el szeretnélek venni. Hozzám jönnél a következő hónapban?

-         Igen! Nem érdekel, ha csak egy lepedő is lesz rajtam, és, hogy nem lesz torta, meg virágok, hozzád akarok menni!

-         Lesz ruhád, lesz tornánk is, és mesés virágaid lesznek, ezt megígérem neked Tündérem! Csak a család és a barátaink? Vagy te valami nagyobb volumenű dologra gondoltál?

-         Nem, így tökéletes lesz! Jut eszembe barátok… Szóltál a fiúknak?

-         Még nem értesítettem senkit, nem akartam őket is idegesíteni, amíg nem tudtunk biztosat.

-         Értem! Nem is baj! Szegényeknek, csak az idegeire megyek folyton.

-         Ugyan már! Nagyon szeretnek téged és aggódnak miattad!

-         Kicsim, most már elhiszed nekem, hogy léteznek angyalok? Velem volt a mai nap is, és vigyázott a „kincsünkre”

-         Elhiszem! Csodáknak, csodák az őrzői. Puszilta meg hasam. – Pihenj Édesem! Itt hagylak két percre, amíg szólok az odakint várakozóknak. Rendben? Nagyon izgulnak.

-         Siess vissza! Csókoltam meg.

Ni valóban két perc múlva vissza is tért, a szüleimmel együtt, akik magukon kívül voltak a pániktól. El sem tudták képzelni, hogy mi történhetett velem, amiért ismét kórházba kerültem, hiszen úgy tudták, hogy a műtét óta minden rendben van velem. Nem akartam tovább kínozni őket, nekik is bevallottam az igazat, az eljegyzést, valamint, hogy hamarosan nagyszülők lesznek, és most a baba miatt vagyok itt. Anyum össze-vissza puszilgatott, és sírt, még apukám már látta is maga előtt, hogy hogyan fog focizni vagy babázni a leendő unokával. Mint a lányok, ők is alig akarták elhinni, amit mondtam nekik, csodálkoztak, hogy hogyan is valósulhatott meg terhességem. Hitetlenül álltak a dolog előtt, ahogy is mi is. Azt mondták, hogy bármikor és bármiben segíteni fognak, és mindig támogatnak.

Miután anyuék magunkra hagytak Liz, és Clau jöttek be hozzám. Li még mindig sírt, amit nem tudtam nézni, nekem is összeszorult a szívem. Leültettem őket az ágyam végébe és megnyugtattam őket, hogy a kicsi él. Nagy sóhaj hagyta el ajkaikat, és megnyugvás lett úrrá rajtuk, ahogy megtudták mi a helyzet velünk.  Hamar elfáradtam, ami sok tényezőnek volt köszönhető, majd elaludtam, ahogy hozzájuk beszéltem. Látták, hogy jobb, ha mennek, de megígérték, hogy holnap már korán reggel itt lesznek nálam, és hoznak esküvői magazinokat, mert megemlítettük nekik, a jövő hónapi esküvőt. Li-re bíztam a szüleimet, amíg én itt fekszem bent. Nagy lelkesedéssel távoztak, majd ismét kettesben maradtam a gyermekem apukájával. Hosszan kérleltem, hogy menjen haza ő is, és pihenje ki magát, de minden áron ragaszkodott ahhoz, hogy velem marad, nem akarta, hogy ha baj van, ne legyen mellettem. Este 6 után azzal a csínnyel tudtam elküldeni pihenni, hogy nagyon kívánós vagyok, és itt nem kapok meg mindent, amire szükségem van. Nem kellett kétszer mondanom neki, homlokon csókolt, és már távozott is. Fél órával később, halk kopogást hallottam félálomban. Azt hittem Niall tért vissza, de nem ő volt az, hanem a szülei… Nagyon meglepődtem, hogy Maura is eljött Bobby-val, de belül imádkoztam, hogy Ni ne, hogy most érjen vissza.

-         Jó estét! Hát önök, hogy kerülnek ide? Az álom azonnal kiment szemeimből.

-         Szia, Agatha! Köszönt Mr. Horan, akire az égvilágon egyáltalán nem haragudtam. – Hogy vagy? És, hogy van a kis unokám? Azért nem jöttünk hamarabb, mert nem szerettünk volna láb alatt lenni. Niall merre van? Nagyon megijedtem, amikor megláttalak a fiam karjában.

-         Köszönöm, már megnyugodtam én is, és a kisbaba is jól van, Ni pedig elment nekem egy kis nassolni valóért!

-         Nagyon jó ezt hallani, nem is tudod milyen megkönnyebbülés ez nekem. Szívből gratulálok nektek és nagyon sok boldogságot kívánok! Puszilta meg Bobby arcomat. - Nos, gondolom nem így szerettétek volna elmondani, hogy egy újabb Horan csemete fog világra jönni, és, hogy hamarosan te is a család részese leszel. Nagyon sajnálom Maura nevében a történteket, tudja, hogy miatta vagy itt, Niall alapos fejmosásban részesítette miután behoztak. Ekkor előre lépett az emlegetett, majd megkérte a volt férjét, hogy hagyjon miket kettesben.

-         Mielőtt bármilyen szidalmazásba is belefogna újfent, tudnia kell, hogy szeretem a fiát, és nem a pénze miatt estem tőle teherbe. Sosem volt biztos, hogy lehet egy gyermekem, de Niall be tudta teljesíteni az álmom, amiért sosem lehetek neki elég hálás. Nekem nem a pénze kell és nem is a hírneve, hanem ő maga. Csodálatos fiút nevelt, amiért köszönettel tartozom önnek. Ha engem sosem tud elfogadni, én megértem, de az unokáját hordom a szívem alatt, szeretném, hogy ismerje a nagymamáját, és, hogy büszke lehessen rá.

-         Agatha tudnál nekem még egy esélyt adni? Hihetetlenül rossz anya voltam, és teljesen eltaszítottam a fiam magamtól. Tudom, hogy én még az esélyt sem adtam meg neked arra, hogy bebizonyítsd, tényleg szereted Niall-t, de be kell látnom, hogy a fiam odáig van érted bármit is teszek, vagy mondok. Nem bocsájtottam volna meg soha magamnak, ha miattam vetéltél volna el, hisz ez a baba mégis csak a fiamé is, akit nagyon szeretek, és nem akarok elveszíteni. Nem akarom, hogy sose lássam többé és az unokámat sem.

-         Anya? Mit keresel itt? Minek jöttél ide? Hogy újra szapuld és idegesítsd szerencsétlen lányt? Rontott be Niall, háta mögött apukájával, aki próbálta volna csitítani. – Könyörgöm, az unokádat hordja! Neked ez sem számít?

-         Nem fiam! Azért jöttem ide, hogy bocsánatot kérjek mind a kettőtöktől a viselkedésemért, és gratuláljak nektek az eljegyzéshez, és a kisbabához is.

-         Köszönjük Maura! Nem tudtam mit kezdjek ezzel a hirtelen pálfordulásával, lehet csak egy újabb trükk arra, hogy keresztbe tegyen?

-         Nem érdekel a gratulációd! Majdnem elvesztettük miattad a gyermekünket! Tudod te, hogy Aggie mióta vágyott erre? Azt mondták, hogy nem lehet babája, és amikor sikerül, te elveszed tőle? Maura sírt, még Ni kiabált vele. Megsajnáltam, de valamilyen szinten igaza volt Niall-nek. – Ezen túl, ne gyere a közelünkbe! Nem akarom, hogy ott légy az esküvőnkön, és nem fogod látni az unokádat sem! Izzottak a Manóm szemei.

-         Fiam! Szólt közbe Bobby.

-         Az anyád vagyok! Maura csak mondta.

-         Az anyámat elvesztettem, két hónapja, amikor gonosz módon hazaüldözte életem szerelmét, egy olyan lány miatt, akit sosem tudtam szeretni, csak a barátom volt mindig is. Menj el anya! Hagyd nyugodtan Aggie-t, és hagyj minket is!

-         Ez az utolsó szavad kisfiam? Szomorúan nézett Maura az előtte álló szőke fiúra.

-         Igen, ez!